Hirdetés
Traktorok 2.808 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. január 29. 13:44 6215R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 6215R TLS + Gyári homlokrakodó 2015-ös évjárat, 5564 üzemóra, 20/20 AutoQuad Plus ECO (40 km) váltó , TechCenter kabin, Panoráma szálvédő,klíma, panoráma ajtókkal, Super DeLuxe ülés ülésfűtéssel, 540/540E/1000 hátsó kardánfordulat,...
11 éve hirdető
2025. január 29. 13:44 YTO Békés, Békéscsaba
EURO V motor, 12 F + 12 R fokozatú mechanikus szinkronváltó, hidraulikus fék, LUK kuplung, elektro-hidraulikus TLT, 2/3 pár hidraulika csatlakozó, ergonómikus fülke, klímával és tetőablakkal. Az Alfa-Gép Kft. telephelyén, Békéscsabán megtekintheti az...
2025. január 29. 13:14 T7.210 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 00210-04 AGR Powerflex
19.750.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 29. 13:09 8220 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2004. évi gyártás - 14 105 üó - fix híd - Autotrac ready - Isobus - légfék - belső keréksúly: 615 kg - 650/85R38 és 540/65R34: 80-90% - frontsúlyozás - Powershift 16/5 váltó, 40 km - alsóhúzó - pótkocsihúzó - kitámasztó orsó Szép gyári állapot!...
3.550.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 29. 13:04 MTZ-82 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2000. évi gyártás - 5600 km - egy tulajdonos - klíma - műszaki 2025.02.26-ig - gumik: 50%-osak - hadra fogható állapot
2025. január 29. 13:03 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6R130 TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:47950000 huf Évjárat: 2024 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 130 LE Adblue: Igen Önsúly: 6500 kg Maximális...
11.000.000 Ft
6 éve hirdető
2025. január 29. 12:59 892.2 Pest, Kistarcsa
Gyártási év: 2016 Forgalomba helyezés éve: 2020 Üzemóra: 890 Piros rendszám Adásvételivel Turbós, klímával felszerelt Black Power rakodó, joystick vezérlés harmadik funkcióval Bálatüske Kanál Hidraulikus trágyavilla Újszerű gumik Mechanikus...
37.900.000 Ft
13 éve hirdető
2025. január 29. 12:59 6120M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
ALAPGÉP: 2022-es gyártás, 250 üó, garancia • 4.5 l PowerTech FT4 Commonrail 4 hengeres motor 120LE(max 128LE), Adblue • AutoQuad Plus 24/24 váltó 40km/h , ECOshift, 4WD- irányváltó • Autómata kormány előkészítés és autotrac aktiválás a monitoron •...
2025. január 29. 12:59 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Győr
Új AMS 554 traktor homlokrakodóval, raktárról, akár azonnal vihető! Teljesítmény: 40 kW/55 LE Súly: 1880 kg Kormányzás: Orbit/szervó Hajtás: Aszinkron váltó, 8+8 sebesség (irányváltó) Emelési teherbírás: 700 kg (a háromponton) Külső méretek (HxSzxM)...
10.200.000 Ft
4 éve hirdető
2025. január 29. 12:58 Heves, Zagyvaszántó
Garanciális, felújított motorral,légfékkel, friss olajcserével, mindenhol. Kiemelkedően jó állapotban eladó. Adásvételivel nincs + áfa.
24.990.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 29. 12:57 Vas, Simaság
Eladó John Deere 6115 R típusú traktor nagyon szép esztétikai és jó műszaki állapotban. A gépen hátul teljesen új, elöl újszerű állapotú gumik vannak. Méretei: - elöl 480/70 R 24 - hátul 540/65 R38 Felszereltség: - 40 km/h power quad eco váltó -...
7.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 29. 12:49 6030 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 100-310LE traktorok bérbeadók kedvező feltételekkel. Homlokrakodóval is. Áraink: 7500-9000.-FT+ÁFA/üó, min 100üó felhasználás További bérgép ajánlataink itt! http://itls.co.hu/mezogazdasagi-gepek-berbeadasa John Deere bértraktorok.
179.900 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 29. 12:49 8S.265 Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | 2023-BAN ÁTVEHETŐ ELADÓ MASSEY FERGUSON 8S.265 DYNA-7 EXCLUSIVE traktor, PRECÍZIÓS PÁLYÁZATNAK MEGFELELŐ FELSZERELTSÉG - Gyári NOVATEL RTK automata kormányrendszer!!! Műszaki tájékoztató:...
2025. január 29. 12:49 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nem elfekvő, idei gyártású TYM traktort kínálunk eladásra! Nagy rövid határidővel, vizsgáztatva, helyszínre szállítva. Univerzális, könnyű traktor kommunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészítő munkák elvégzéséhez. Stage...
4.990.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 29. 12:48 952.3 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
MTZ 952.3 traktor jó motorral, kuplunghibás, szép állapotban eladó. Évjárat: 2006 Üzemóra: 4532 További információért érdeklődjön telefonon. Telephely: 4244 Újfehértó, 4-es főút, 253-as km kő Telefon: +36 30 945 2600 (Bocz István) E-mail:...
8 éve hirdető
2025. január 29. 12:34 211 Vario Fejér, Székesfehérvár
- Specifikáció szerint - Új eszköz A szállítási határidőről és az egyéb feltételekről érdeklődjön a megadott elérhetőségeken.
2025. január 29. 12:09 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Weber Geräte GmbH, mint az egyik jelentős német traktorimportőr (TYM/Branson), a gyártóval együttműködve bevezette az EU-s piacra a TAFE márkát. A kínálat nagy teljesítményű tagját mutatjuk be az alábbiakban. Gazdaságos és stílusos, így kiváló...
12 éve hirdető
2025. január 29. 12:06 Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő MTZ 80 kisfülkés, friss műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
11 éve hirdető
2025. január 29. 11:54 Hattat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: ▪ Motor típusa: FPT F28TCA (IVECO leányvállalat) – Stage V, Turbo & Intercooler ▪ Maximális motor teljesítmény: 75 kW/102 LE ▪ Maximális nyomaték: 415 Nm ▪ Hengerek száma: 4 ▪ Hengerűrtartalom: 2797 cm3 ▪ Sebességváltó: teljesen...
2025. január 29. 11:39 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 8330 traktor 20db gyári 50kg mellsősúllyal, 2 db 625kg belső keréksúllyal, 4 db 205kg külső keréksúllyal, 1 db automata vonófejjel, 1 db hasi húzóval, 1 db 3. pont orsóval, GS Ready, légfékkel, PowerShift 16/5 sebességváltóval eladó....
12.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. január 29. 11:37 8300 Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszasüly
John Deere 8300 traktor eladó. Gyártási év: 2000 Teljesítmény: 300 kW Tartozék: ikerkerék
2025. január 29. 11:34 5105 Bács-Kiskun, Baja
Eladó megkímélt, szép állapotú, családi gazdaságból származó Deutz Fahr 5105.4 G traktor évjárat: 2015 üzemóra: 5.611 h teljesítmény: 125 Le front hidraulika front TLT elektromos irányváltó elektromos hidraulika Ag open GPS 3 pár hidraulika 1 + 2...
12.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. január 29. 11:30 6920 Premium Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszasüly
John Deere 6920 traktor eladó. Típus: MW2 Gyártási év: 2004 Teljesítmény: 110kW
11 éve hirdető
2025. január 29. 11:29 Hattat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: ▪ Motor típusa: FPT F28TCA (IVECO leányvállalat) – Stage V, Turbo & Intercooler ▪ Maximális motor teljesítmény: 67 kW/91 LE ▪ Maximális nyomaték: 382 Nm ▪ Hengerek száma: 4 ▪ Hengerűrtartalom: 2797 cm3 ▪ Sebességváltó: teljesen...
2025. január 29. 11:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor FARMotion 45 ULTRA [Tier 5]. 4 henger. 3849 cm³ térfogatú. Teljesítmény [ECE R 120]: 129 LE/94,6 kW. Max teljesítmény [ECE R 120]: 136 HP/99,8 kW. Max teljesítmény BOOST [ECE R 120]: 143 HP/105 kW. Általános adatok EGR, DOC, DPF, SCR...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.808)
- Case IH (168)
- Claas (205)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (167)
- John Deere (515)
- Massey Ferguson (101)
- MTZ / Belarus (469)
- New Holland (169)
- Zetor (127)
- Több
Tényleg veszélyes lehet a spenótfogyasztás?
Spenót: zöld csoda az egészségünkért – de figyeljünk a veszélyekre is!
Hirdetés