Hirdetés
Traktorok 2.807 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
8.650.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 15:09 MTX125 Csongrád-Csanád, Szeged
Mccormick MTX 125 traktor, 6 hengeres, 130 LE-s Perkins motorral, 2002-es évjárat, 40 km/h váltó, 1 év műszakival, 31.000 kg vontatással, gyári festéssel, 1-2 körös légfékkel, liftes vonófej, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, kifogástalan motorral...
2025. január 29. 14:59 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 3595 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 20/20...
19.990.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 29. 14:49 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Az alábbi felszereltségű traktorok elérhetők a meghirdetett akciós áron: Az akciós árak a készlet erejéig, visszavonásig érvényesek. 1. T 1304 kiegészítő munkahengerrel, légrugós üléssel, 500 kg orrsúly fix súlytartóval hátsó kamerával (A rajta lévő...
2025. január 29. 14:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Kecskeméten megtekinthető a Front TLT Front hidraulika Quicke gyári rakodó.
2025. január 29. 14:39 7726 Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten.
2025. január 29. 14:29 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: Duplex szivattyú, 94 liter/perc...
5 éve hirdető
2025. január 29. 14:29 Forterra 140 HSX Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó kitűnő állapotban lévő Zetor Forterra 140 HSX. Bármikor azonnal munkára fogható, megbízható családi gazdaságból. Évjárat: 2016 Üzemóra: 6500 Ára: 14.900.000 + ÁFA Ha ezen kívül más típusú Zetort keres, keressen bizalommal. Zetor 6340, 6341,...
5.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2025. január 29. 14:29 4650 Győr-Moson-Sopron, Egyed
90%-os gumik, jó motor, jó váltó, teljesen üzemképes állapotban ,klíma, igény szerint +duplakerékkel eladó
5 éve hirdető
2025. január 29. 14:24 Forterra 140 HSX Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó kitűnő állapotban lévő Zetor Forterra 140 HSX. Bármikor azonnal munkára fogható, kevés üzemórával. Évjárat: 2014 Üzemóra: 2300 Ára: 42.000 EUR Ha ezen kívül más típusú Zetort keres, keressen bizalommal. Zetor 6340, 6341, 7340, 7341, Zetor...
2025. január 29. 14:19 826 Vario Somogy, Kaposvár (Toponár)
Profi Plus felszereltség! Vario 50 km/h váltó, Vario-Guide RTK, fülke + híd rugózás, légfék 2 körös, orr + keréksúlyozás, TMS, LED... Részletes specifikáció: Gyártási év: 2020 Üzemóra: 2246 Motor típusa: Deutz TCD 6.1 L6 Hengerek száma: 6...
2025. január 29. 14:19 Tolna, Tolna
120 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 120 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 5160 kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 110...
9.350.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 14:19 Ares 836 Csongrád-Csanád, Szeged
Claas Ares 836 RZ traktor, 6 hengeres John Deere 195 LE-os motorral, 2007-es évjárat, magyarországi, garantált 8447 üzemórával, rugózott fülkével, irányváltóval, 2029.12.03-ig műszakival, 31.480 kg vontatással, klímával, 2 pótkocsi vontatással,...
2025. január 29. 14:19 Győr-Moson-Sopron, Győr
Leírás A Solis termékskála egyik legmegbízhatóbb és strapabíró tagja volt eddig a 3 hengeres motorral szerelt Solis 50 RX traktor. Az új 50 lóerős Stage V modell esetén katalizátorral, részecskeszűrővel és turbóval is felszerelték a motort, ami úgy...
2025. január 29. 14:19 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Univerzális könnyű traktor komunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészitő munkák elvégzéséhez. Stage V, minden előírásnak megfelel. • Fülke •fényvédős szélvédő, , rezgéscsillapító felfüggesztés, légkondicionálló •fűtés a...
5 éve hirdető
2025. január 29. 14:14 Forterra 120 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó kitűnő állapotban lévő Zetor Forterra 12441. Bármikor azonnal munkára fogható, kevés üzemórával. Évjárat: 2009 Üzemóra: 2800 Ára: 34.000 EUR Ha ezen kívül más típusú Zetort keres, keressen bizalommal. Zetor 6340, 6341, 7340, 7341, Zetor...
7.650.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 14:14 892.2 Csongrád-Csanád, Szeged
Belarus MTZ 892.2 traktor széles egyenes hidas, gyári cseh turbós 92 LE-ös motorral, kevés üzemórával, 2011-es évjárat, 9 sebességes gyors (50 km/h) váltóval, piros rendszámmal, 2026.09.20-ig műszakival, 18.000 kg vontatással, gyári festéssel,...
6 éve hirdető
2025. január 29. 14:09 5100GF Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 5100GF traktor 2016-os évjárat,1781 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 4 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/12 0,5-40 km/h Hi-Lo EH váltó, pótkocsi vonófej, hidraulikus fék, belső tükör, állítható kormánykerék, 68kg-os frontsúly, 19L-es...
3.150.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 29. 14:09 MTZ-82 Bács-Kiskun, Jakabszállás
Friss német import, új akkumulátorral,légrugós üléssel, azonnal munkára fogható. Német okmányokkal. Kérjük tekintse meg további eszközeinket is!
6.800.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 14:09 7120 Csongrád-Csanád, Szeged
Case IH Magnum 7120 traktor 6 hengeres, 220 LE-s motorral, gyári festéssel, 1-2 körös légfékkel, klímával, 3 pár kihelyezett hidraulika körrel, automata vonófejjel, orrsúllyal, Grammer üléssel, kifogástalan motorral és váltóval eladó. Külföldi...
6 éve hirdető
2025. január 29. 13:59 6155M Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 6155M TLS + Rugózott kabin + Automata kormány előkészítés + John Deere 643 homlokrakodó 2019-es évjárat, 2459 üzemóra, 20/ 20 AutoQuad Plus ECO Shift váltó, TLS rugózott első híd, Rugózott kabin,Autotrac automata kormány előkészítés,...
1.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 13:59 80.1 Csongrád-Csanád, Szeged
MTZ 80 traktor üzemképes állapotban, papírok nélkül, akkumulátor nélkül, a képen látható állapotban eladó. Szállítás megoldható!
8.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 29. 13:59 L85 Csongrád-Csanád, Szeged
New Holland TL90 L85 DT traktor, 4 hengeres turbós, 85 LE-s motorral, mechanikus váltóval, mászó fokozattal, 1998-as évjárat, klímával, légfékrendszerrel, liftes vonófejjel, piros rendszámmal, 18.750 kg vontatással, 2027.06.20-ig műszakival,...
6 éve hirdető
2025. január 29. 13:54 5100GF Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat,4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó,hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó, horizontális...
6 éve hirdető
2025. január 29. 13:49 8345R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.807)
- Case IH (168)
- Claas (205)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (167)
- John Deere (515)
- Massey Ferguson (101)
- MTZ / Belarus (468)
- New Holland (169)
- Zetor (127)
- Több
Tényleg veszélyes lehet a spenótfogyasztás?
Spenót: zöld csoda az egészségünkért – de figyeljünk a veszélyekre is!
Hirdetés