Hirdetés
Traktorok 2.698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
240.000 EUR +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 10. 18:49 1159 MT Baranya, Pécs
Eladó Fendt 1159 MT traktor kiváló műszaki állapotban. Lóerő: 583 Tömeg: 19740 kg Hengerek száma: 12 Hengerűrtartalom: 16800 cm3 Max sebesség: 40 km/h Gyártás év: 2018 Üzemóra: 1185 A gép megtekinthető telephelyünkön a 7634 Pécs, Szentlőrinci út 15.s...
109.900.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. január 10. 19:29 8R 310 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 8R 310 traktor eladó: 2023-as gyártás és 250 üzemóra • E 23 powershift 23/11 váltó 50 km/h • CommandPro Multifunkcionális vezérlőkar • Immobilizer • Integrált világítás LED csomag, Prémium munkalámpa LED csomag • Traktor-Munkagép...
113.990.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. november 28. 12:09 8R 410 Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Újszerű állapotban eladó gép. 80%-os Michelin abroncsokkal. E23-as sebességváltó. JD RTK SF7500 INT. Aktív üllés, prémium világítás. 5 pár E-SCR. Automata vonófej. Gyártási év: 2021. november. Üzemóra: 1553,5.
2025. január 7. 18:04 7R 310 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 7R 310 TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:279950 euro Évjárat: 2024 Üzemóra: 5 Motor típusa: 9,0literes, 6-Hengeres, hengerenként 4 szelepes Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 310 LE Adblue: Igen...
2025. január 8. 06:57 9570R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9570R (2369 üzemórás) 18/6 Powershift 40 km/h váltó, 8 db kerék, SF3000 AutoTrac, 5 pár hidraulikakör, teljes keréksúlyozás, LED Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 2369 Motorteljesítmény: 570 LE Hengerűrtartalom: 14948 ccm Hengerek száma: 6...
2025. január 7. 23:19 Xerion 5000 Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! Mercedes OM471 motor, 530 LE, ZF Eccom 4.5 váltó, 40 km/h, „VC” forgatható fülke, RTK rendszer S10 monitorral, LED, guminyomás szabályzó rendszer (gyári). A hirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Részletes...
2025. január 7. 18:50 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 8RX 410 (727 üzemórás) e23 Powershift 40 km/h váltó, rugózott fülke, SF7000 AutoTrac, 318 L szivattyú, LED, 610+762 mm hevederek Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 727 Motorteljesítmény: 410 LE (maximum: 458 LE) Hengerűrtartalom: 9000 ccm...
2025. január 7. 01:14 Maxxum 145 Tolna, Tolna
145 LE, CVX, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 145 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: CVX Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 6300 Kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS 150...
16.500.000.000 Ft
14 éve hirdető
2025. január 7. 18:34 Pest, Pánd
Családi gazdaságunkból eladó traktorunk, első gazdás, állandóan fedett helyen tárolt és rendszeresen karbantartott! Gazdaságunkban vetésre, kaszálásra és bála szállításra volt csak használva. Nagyobb talajmunkát soha nem végzett! Elől: 540/65 R24...
2025. január 10. 23:44 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm3 Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 Kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 327...
9 éve hirdető
2025. január 10. 23:44 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 1861 óra Teljesítmény: 175KW / 235LE Gumi méretek (első): Trelleborg 600/70 R28 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg 710/70 R42 Azonosító: R99-B10-1011-02
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:44 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
2025. január 10. 23:34 Tolna, Tolna
120 LE, 4 hengeres, 50 km/h Motorteljesítmény: 120 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 5160 Kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 110 liter/perc...
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:34 Pest, Kistarcsa
McCORMICK X7.620 PREMIUM PS összkerékhajtású erőgép (140 kW / 190 LE) 2210182M Motor FPT BETA POWER NEF 67 motor: 6728 cm3-es, 6 hengeres, 24 szelepes Hi-eSCR2 Common Rail (STAGE V) turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, nincs EGR a motorban,...
8 éve hirdető
2025. január 10. 23:34 Valpadana Pest, Érd
A DAP Kft a Valpadana traktorok kizárólagos forgalmazója Magyarországon. A 3000-es széria két 2 motor teljesítménnyel 68 és 75 lóerő és két hasmagassággal 437 és 487 mm érhető el. Motor: Kohler T3B TCR KDI 2504, 4 hengeres 16 szelepes vízhűtésű,...
4 éve hirdető
2025. január 10. 23:34 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3 éves teljes körű gyári garanciával! Már a megjelenése is tekintélyt parancsoló. Az új facelift-es burkolat alatt egy 4087 cm3-es motor rejtőzik,...
2025. január 10. 23:29 Puma 150 Tolna, Tolna
150 LE, Semi Powershift hajtómű (SPS), 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 150 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm3 Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: Semi Powershift hajtómű (SPS) Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 6810 Kg Üzemanyagtartály...
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:24 Pest, Kistarcsa
Talajművelő csomag! Év végi akció! Case IH Magnum 315: 9000 üzemóra, 2011, tengelycsonkos ikerkerék garnitúrával, Trimble XCN1050+APMD automata kormányberendezéssel. A motor teljes felújításon esett át (Perfect motor), a váltó és az első híd...
4 éve hirdető
2025. január 10. 23:24 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család egyenes első hidas, turbó nélküli modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű...
2025. január 10. 23:19 Traktor Fejér, Sárbogárd
John Deere 3410 traktor mechanikus sebességváltóval, légfékkel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2001 Teljesítmény (LE): 80 Üzemóra: 15698 Helység: Sárbogárd
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Maxxum 125 Pest, Kistarcsa
Motor 4485 cm3-es, 4 hengeres, 16 szelepes Common Rail turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, STAGE V (AdBlue), Névleges teljesítmény: (ECE R120) 92 kW (125 LE) 2200 fordulat/percnél, (teljesítmény managementtel) (ECE R120) 103 kW (140 LE) 2200...
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:19 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
2025. január 10. 23:04 Vestrum 100 Tolna, Tolna
100 LE, CVX, 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: CVX Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 5500 Kg Üzemanyagtartály mérete: 180 liter Hidraulika szivattyú: CCLS szivattyú...
6 éve hirdető
2025. január 10. 23:04 Maxxum 145 Pest, Kistarcsa
CASE-IH MAXXUM 145 CVX LIMITED EDITION összkerékhajtású erőgép (107 kW / 145 LE) 2252780G Motor 4485 cm3-es, 4 hengeres, 16 szelepes Common Rail turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, TIER-4B (AdBlue), Névleges teljesítmény: (ECE R120) 107 kW...
2025. január 10. 22:54 Traktor Békés, Telekgerendás
John Deere 6150M TLS traktor powerquad 20/20 sebességváltóval, légfékkel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 150 Üzemóra: 7196 Helység: Telekgerendás
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.698)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (451)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több