Hirdetés
Traktorok 2.697 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 10. 21:54 Optum 270 Tolna, Tolna
270 LE, CVX fokozatmentes hajtómű, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 270 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm3 Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: CVX fokozatmentes hajtómű Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 10500 Kg Üzemanyagtartály mérete: 630...
6 éve hirdető
2025. január 10. 21:49 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új ZETOR Major CL 80 készletről.
14 éve hirdető
2025. január 10. 21:44 Heves, Bükkszenterzsébet
Farmtrac Traktorok eladók! Ha kiváló minőségű és olcsó traktort szeretne vásárolni akkor önnek a FARMTRAC a kiváló választás! Kiváló ár érték arány 2 év garancia Magas alapfelszereltség! Már sok magyarországi referenciával, és elégedett ügyféllel!
6 éve hirdető
2025. január 10. 21:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. január 10. 21:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. január 10. 21:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. január 10. 20:54 Proxima 100GP Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
6 éve hirdető
2025. január 10. 20:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
4 éve hirdető
2025. január 10. 20:29 Zetor Heves, Gyöngyös
A Forterra sorozatú traktorokat robusztus kialakításuk és erejük jellemzi. Az új Forterra HSX 140 modell 136 lóerős négyhengeres motorral és 30/30 sebességváltóval van ellátva. Műszaki adatok: Motor: - Stage V típus - Teljesítmény kW/LE: 100/136 -...
15 éve hirdető
2025. január 10. 20:29 T7.250 Bács-Kiskun, Tiszakécske
- Fronthidraulika - Frontgardán (TLT) - Powershift váltó - 90%-os BKT gumik elől, hátul - Magyarországi első értékesítés új gépként Agrotec által, folyamatosan ott szervizelve - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval,...
4 éve hirdető
2025. január 10. 20:19 Proxima 90CL Heves, Gyöngyös
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
4 éve hirdető
2025. január 10. 20:14 Proxima 100CL Heves, Gyöngyös
A Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
9 éve hirdető
2025. január 10. 19:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra: 13500 óra Teljesítmény: 99 kW / 132 LE Gumi méretek (első): 460/85 R38 Mitas Gumi méretek (hátsó): 16.9 R28 Taurus Azonosító: R99-100-1257-02
2025. január 10. 18:34 26 Cabin Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
4 éve hirdető
2025. január 10. 17:24 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legkeresettebb, szöghajtásos modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű diesel...
12 éve hirdető
2025. január 10. 17:19 8300 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8300 traktor, 1998, 235 le, 20118 óra, piros rendszám, 2024.04-ig műszakival, 16/4 full PowerShift 30km/h-s váltóval, elől 540/65R30 BKT 98%-os, hátul 520/85R42 BKT 98%-os gumik, 3 pár hidraulika kör, hashúzó, igény esetén hátsó...
10 éve hirdető
2025. január 10. 17:18 Maxxum 115 Bács-Kiskun, Zsana
Második tulajdonostól, 2011-es , 6hengeres, rugózott híd és fülke, klíma, rádió , CD , aux… hidraulikus hashúzó, 9000 üzemórával, friss nagy szervizzel (ami minden olajat szíjat szűrőt jelent). Az üzemórát és a megkímélt használatot talán az igazolja...
12 éve hirdető
2025. január 10. 17:09 Fendt Csongrád-Csanád, Zákányszék
Fendt 926 Vario TMS bontott traktor, fekete rendszámmal, lejárt műszakival eladó.
4 éve hirdető
2025. január 10. 17:09 Forterra CL110 Heves, Gyöngyös
A Forterra sorozatú traktorokat robusztus kialakításuk és erejük jellemzi. Az új Forterra CL modell 96–136 lóerős négyhengeres motorral és 24/18 sebességváltóval van ellátva. Műszaki adatok: Motor: - Stage V típus - Teljesítmény kW/LE: 78/106 -...
12 éve hirdető
2025. január 10. 16:44 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1994, piros rendszámmal, műszakival, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 10. 16:20 Claas Csongrád-Csanád, Zákányszék
Renault Ares 836 traktor, 2003, 5170 üzemórával, fekete rendszám, 2023.07-ig műszakival, 32t vontatással, elől 50, hátul 80%-os gumikkal, rugózott kabinnal, nagyon jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 10. 16:09 6920 Premium Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 6920 Prémium traktor, 2002, 160 le, 9800 óra, fekete rendszám, 2025.04-ig műszakival, 32t vontatással, 20/20 PowerQuad 40km/h-s váltóval, 1+2 körös légfékkel, rugózott híd, front hidraulika és frontkardánnal, újszerű gumik elől-hátul, 3...
2 hónapja hirdető
2025. január 10. 15:54 YTO Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Közös nyomócsöves, 2.392cm3-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor Motorteljesítmény: 60 LE Max. nyomaték: 238 Nm 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó 2 körös légfékberendezés elektro-hidraulikus TLT TLT fordulat: 540/1000 2...
2 hónapja hirdető
2025. január 10. 15:49 YTO Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Közös nyomócsöves, turbódízeles, négy hengeres Euro V motor Motor: 4 hengeres, 4330 cm3, 450 Nm YTO motor Perkins licensz alapján Motorteljesítmény: Névleges 116 LE, Maximális 122 LE Donaldson levegőszűrő 12F+12R sebességfokozat, mechanikus...
9 éve hirdető
2025. január 10. 15:29 820 Bács-Kiskun, Kecskemét
Új, gyári összeszerelésű Belarus traktorok, MTZ820, MTZ820.4, MTZ892.2, MTZ1221.2, MTZ1221.3 Kérje munkatársunk ajánlatát!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.697)
- Case IH (159)
- Claas (193)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (87)
- Fendt (165)
- John Deere (410)
- Massey Ferguson (96)
- MTZ / Belarus (450)
- New Holland (156)
- Zetor (116)
- Több