Hirdetés
Takarmány 1.329 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. augusztus 16. 01:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, morzsázott brojler indító táp, takarmánykeverék - Diklazuril kiegészítéssel - háztáji körülmények között tartott, elsősorban...
2024. augusztus 16. 01:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. augusztus 16. 00:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. augusztus 16. 00:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól.Emiatt minden esetben...
2024. augusztus 16. 00:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Ugyan a legtöbb háziállat megbetegedhet a repcétől a galambok szívesen fogyasztják. Különösen a tollváltás és a fióka nevelés időszakában és...
2024. augusztus 16. 00:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felkeverési javaslat: a késztakarmány 30%-a arányban keverendő.A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés...
2024. augusztus 16. 00:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A szódabikarbóna, azaz nátrium-hidrogénkarbonát alkalmazásával csökkenthető az acidiózis kockázata és hatékonyan támogatja a bendő PH...
2024. augusztus 16. 00:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hullámos és egyéb kis testű papagáj takarmányozására.Összetétele: Vörös, sárga és fehér köles és zab.
2024. augusztus 16. 00:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Platino Milk Plusz a malacok élettani igényeinek megfelelő tápanyag tartalommal bír, kiválóan emészthető fehérje-és zsírforrásokat...
2024. augusztus 15. 23:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Kanáritakarmányozására.Összetétele: Fénymag,repce, hántolt zab, lenmag, kendermag és négermag.
2024. augusztus 15. 23:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Hobbi- és haszonállattakarmányozásra, valaminthorgásztakarmányként.Jó étrendi hatású, a többi gabonával szemben...
2024. augusztus 15. 23:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A CrémoSilver egy magas tápértéktartalmú tejpótló borjútápszer, amely a borjak élettani igényének megfelelő beltartalommal bír és GMO-mentes...
2024. augusztus 15. 23:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: fehér napraforgó, étkezési napraforgó, iregi csíkos napraforgó, tökmag, hántolt törökmogyoró, szeklice, kendermag, hántolatlan...
2024. augusztus 15. 22:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Takarmánykeverék kimondottan szoptató kancák valamint csikók részére.A szoptatós kanca takarmányozásánál fontos, hogy a megfelelően...
2024. augusztus 15. 22:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be frissen a gyártótól. Emiatt minden esetben...
2024. augusztus 15. 22:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: különböző gabonafélék és magvak, lucerna pellet, speciális zöldség granulátum, borsópehely, szárított sárgarépa, tengerimalac...
2024. augusztus 15. 22:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: búza, árpa, DDGS, repcedara, búzakorpa, kukorica, búza takarmányliszt, kálcium-karbonát, lucerna pellet, extrahált szójadara (GM...
2024. augusztus 15. 21:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Komplett borjú indító-nevelő premix 3,5-4% bekeverési aránnyal.Felhasználási javaslat: Borjú indító takarmánykeverékben 4%, nevelő...
2024. augusztus 15. 21:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A termék alkalmazásával a fogyasztók számára kedvező bőrszín érhető el.Összetétel: Búza és Adalékanyagok.Analitikai összetevők: nyershamu...
2024. augusztus 15. 21:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: kalcium-karbonát, adalékanyagok, nátrium-klorid, búza, monokalcium-foszfát, búza takarmányliszt.Analitikai összetevők: Nyershamu...
2024. augusztus 15. 20:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának...
2024. augusztus 15. 20:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús- és állati származékok növényi eredetű származékok, olajok és zsírok és ásványi anyagok.Tápértékkel rendelkező...
2024. augusztus 15. 20:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: fénymag, hántolt zab, repce, kendermag, lenmag, négermag és színes vitamin granulátum.Kedvence számára mindig biztosítson friss...
2024. augusztus 15. 20:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús- és állati származékok növényi eredetű származékok, olajok és zsírok és ásványi anyagok.Tápértékkel rendelkező...
2024. augusztus 15. 20:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Ásványi- és vitaminkiegészítő szarvasmarhák, juhok és kecskék takarmányozására.Felhasználási javaslat: Szarvasmarhák, juhok és kecskék...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.329)
- Egyéb takarmány (578)
- Pellet (15)
- Szalma (154)
- Széna (408)
- Takarmány lucerna (173)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)