Hirdetés
Takarmány 465 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:23 Takarmány lucerna Győr-Moson-Sopron, Győr
140-as, hálós, körbálás, bio minőségű (vegyszermentes), eső- és pormentesen zöldre száradtan bálázott lucerna zárt, fedett tárolóból eladó. Rakodás, szállítás megoldható. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:22 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
130 cm átmérőjü hálós ,tömött,alaktartó ,I.oszt.,minőségi szénabála fedett tárolóból eladó,vagy bikaborjúra,sertésre,szemestakarmányra cserélhető .Rakodás szállítás megoldható.
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:22 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
Idei extra minőségű 130cm átmérőjü hálós körbálás széna fedett tárolóból eladó. KAMION TÉTELBEN IS !!!!(36-40db/kamion)
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:21 Szalma Győr-Moson-Sopron, Győr
Kiváló minőségü 130 cm átmérőjü hálós buzaszalma bála ,raklapon tárolva,bálatakaró ponyvával letakarva eladó.
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:21 Takarmány lucerna Győr-Moson-Sopron, Győr
Körbálás lucerna eladó.Kamion tételben is.
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:21 Széna Győr-Moson-Sopron, Győr
EXTRA MINŐSÉGÜ ZÖLDEN SZÁRADT 130CM ÁTMÉRŐJÜ KÖRBÁLÁS HÁLÓS SZÉNA ELADÓ.
8 éve hirdető
2025. február 14. 23:21 Takarmány lucerna Győr-Moson-Sopron, Győr
130 cm átmérőjü,hálós lucerna ,bükköny,mohar keverék körbála eladó.
6.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 14. 18:00 Szalma Baranya, Harkány
Tető alatt tárolt hálós búza szalma, 120x125cm, kis és nagy tételben eladó
113 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 14. 09:55 Egyéb takarmány Jász-Nagykun-Szolnok, Besenyszög
100%-os extrahált napraforgódara eladó A napraforgó magját a gyártó tisztítja, hántolja és kondicionálja. A sajtolás után a préselvényből kinyerik a maradék olajat, majd az oldószert eltávolítják. A terméket ezt követően szárítják, hőkezelik és...
12 éve hirdető
2025. február 13. 21:38 Széna Komárom-Esztergom, Kocs
Kiváló minőségű réti széna körbálázva eladó! Esőmentes. Fedett helyen tárolva. Kérem az árról és a részletekről telefonon egyeztessünk.
2.200 Ft
2 hete hirdető
2025. február 13. 19:53 Szalma Csongrád-Csanád, Mindszent
2023 évi 140-es körbálás hálós búza szalma eladó!
4.500 Ft
10 éve hirdető
2025. február 13. 10:45 Szalma Csongrád-Csanád, Szegvár
Búza- és árpaszalma eladó. 140-es, 160-as bálák.
3.500 Ft
8 éve hirdető
2025. február 13. 09:05 Egyéb takarmány Csongrád-Csanád, Nagylak
Kukorica szár kazalba rakva 120-as 130-as bála méretel eladó
3.500 Ft
8 éve hirdető
2025. február 13. 09:02 Szalma Csongrád-Csanád, Nagylak
Körbálás búzaszalma hálós kazalba rakva, 120×130-as bála mérettel, kisebb-nagyobb tételben eladó.
6.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 12. 12:43 Egyéb takarmány Pest, Dabas (Sári)
Eladó kukoricaszár bála száraz helyen tárolt jó minőségű
6.300 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. február 12. 11:50 Takarmány lucerna Heves, Átány
125-ös széna és lucerna bála eladó.
4 éve hirdető
2025. február 12. 08:25 Takarmány lucerna Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó 3. kaszálású lucerna, esőmentes, jó minőségű, kazaltakaróval takarva.
800 Ft
11 éve hirdető
2025. február 11. 18:34 Szalma Komárom-Esztergom, Ács
Tavalyi búza kiskocka szalmabála eladó. Fedett helyen tárolva. Kb. 100 db. 800 Ft/db. Elsősorban egyben.
10.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 11. 16:51 Széna Hajdú-Bihar, Hosszúpályi
160x120-as madzagos széna bála eladó. Juh és bárány, vagy aprómag- és kukoricavetőgép csere érdekel.
6.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 11. 16:36 Szalma Hajdú-Bihar, Hosszúpályi
130 x 150-es tritikálé, esőmentes, madzaggal kötve. Bárányra, birkára cserélhető.
12.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 11. 15:23 Takarmány lucerna Fejér, Tabajd
125-ös lucernabála eladó
2.000 Ft
3 hete hirdető
2025. február 11. 13:03 Szalma Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Eladó 200 db szalma bála kazalban (egyben)
6.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 11. 11:53 Szalma Fejér, Tabajd
Eladó 150-es méretű szalma bála.
5.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 11. 11:26 Szalma Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Takart búzaszalma eladó, 140-es mérettel!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (465)
- Egyéb takarmány (43)
- Pellet (6)
- Szalma (94)
- Széna (222)
- Takarmány lucerna (100)