Hirdetés
Takarmány 582 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.
Olvasson tovább
2025. március 7. 15:09 Széna Somogy, Kaposmérő
Eladó jó minőségű szénabála! Ár: 8.000 Ft/db Első osztályú, 150 cm-es tömörbála. Súly: kb. 360 kg Érdeklődni: 20/322-8484
2025. március 9. 21:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Háztáji körülmények között tartott baromfi, szárnyas állományok darakeveréke. Összetétele: Kukorica, búza, takarmánymész, borsó és napraforgó. Gyógyszert nem tartalmaz. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 0 nap
2025. március 9. 21:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Kiváló minőségű takarmány karbamid szarvasmarhák részére.
2025. március 9. 20:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A takarmánysó folyamatos adagolása a takarmánykeverékhez segíti az állatok egészséges táplálkozását, kiegyensúlyozott ásványi anyag bevitelét és ezáltal támogatja a gazdasági haszon eredményességét. A hosszútávon sikeres és egészséges állattartás...
2025. március 9. 20:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Zeolitos, sós, gyógynövényes ásványi galambfürdető, állatgyógyászati ápolószer hobbi, sport- és húsgalambok, valamint díszmadarak számára. Madarainkat frissíti, tisztítja és mindemellett segíti őket a paraziták távoltartásában is. Felhasználási...
2025. március 9. 19:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: gabonafélék, zöldségek, magvak, csíkos napraforgó (6%), zöldborsó (>10%), petrezselyem, póréhagyma, gyümölcsfélék, rovarok, gyógynövények, körömvirág és szőlőmag, puffasztott és extrudált gabonafélék, puffasztott rizs, puffasztott...
2025. március 9. 18:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának köszönhetően kutyája szívesen fogyasztja majd ezt a könnyen emészthető kellemes ízű táplálékot. Összetétel: hús és...
2025. március 9. 18:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Emésztésserkentő kiegészítő takarmány sertések, elsősorban választási malacok számára. Felhasználási javaslat: A készítmény előírt adagolásával megelőzhetőek a választás körüli malacoknál nagy veszteséget okozó ödémabetegségek. Az ACIBET-ben lévő...
2025. március 9. 17:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű takarmány. Malacok takarmányozására háztáji gazdaságokban a választás utáni 10-14 napig. Összetétel: kukorica, extrahált szójadara (GM szójából), búza, árpa, DDGS, búza takarmányliszt, kalcium-karbonát, permeátumpor,...
2025. március 9. 17:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Ivóvízben és takarmányban egyaránt használható. A Citr-Mix egy olyan speciálisan kifejlesztett termék, amely minden állatfajnál hozzájárul a termelés eredményeinek javulásához. A készítmény egy szerves, biológiai úton lebomló...
2025. március 9. 17:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Kakadu, amazon és hasonló méretű papagáj takarmányozására. Összetétele: Iregi csíkos napraforgó, fehér napraforgó, szeklice, tökmag, hántolt zab, kendermag, árpa, búza, zab, kukorica pehely, banán, bodza, mazsola, berkenye,...
2025. március 9. 16:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól. Emiatt minden esetben telefonon egyeztetünk a kiszállítás pontos időpontjával kapcsolatban. Köszönjük megértésed.
2025. március 9. 16:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Röpte egy honvágykeltő ásványi emésztő sport- és húsgalambok számára, nyomelem, ritkaelem és minimum 20%-os klinoptilolit tartalommal, valamint ioncserélő és gázadszorbciós hatással. Az átlagos szemcsemérete 1-3mm, nedvességtartalma max. 17%....
12 éve hirdető
2025. március 9. 16:14 Szalma Bács-Kiskun, Hajós
Nagy kocka bálákat vennék nagy tételben. (széna, szalma, búza, kukoricaszár, repce, stb.) 30/348-2363
2025. március 9. 15:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús- és állati származékok növényi eredetű származékok, olajok és zsírok és ásványi anyagok. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok/kg: A vitamin 5000 NE, D3 vitamin 460 NE, E vitamin 40 mg, Kolin 70 mg, Niacin 12 mg,...
2025. március 9. 15:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Platino Zero malac prestarter pelyhesített, feltárt gabonákat, kiválóan emészthető állati- és növényi fehérje koncentrátumokat és szénhidrátokat, homogenizált zsírokat tartalmazó takarmánykeverék. Mindemellett kombinált enzimjei, optimális aminosav...
2025. március 9. 15:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, dercés, dara broiler indító táp, takarmánykeverék - Diklazuril kiegészítéssel - háztáji körülmények között tartott, elsősorban saját felhasználásra nevelt baromfiak számára. Felhasználási javaslat: brojler csirkék takarmányozására a...
2025. március 9. 15:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Praktikus cumi bárány kézi neveléséhez, amely PET palackra illeszthető.
80.700 Ft
5 éve hirdető
2025. március 9. 14:14 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
A változékony időjárásunk nagyon megnehezíti a jó széna készítést, a hirtelen időjárás vátlozások könnyen tönkretehetik a szénatermés. Az ideálistól eltérő betakarítást segítheti egy új késztmény, amely az Egalis Stability néven kerül forgalomba. A...
2025. március 9. 12:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű és kiegyensúlyozott nedves kutyaeledel csirkehússal mártásban 12 hónaposnál idősebb felnőtt kutyáknak. Összetétel: hús és állati származékok (75%, ebből min. 10% csirke) gabonafélék, növényi fehérje kivonatok, ásványi anyagok, különféle...
2025. március 9. 12:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A cinkegolyót - akárcsak az egyéb téli madáretetésre szánt madáreledelt - macskáktól és egyéb ragadozóktól védett helyre akaszd ki, mert a leleményes ragadozók nagyon hamar felfedezik a madáretetőket, és az óvatlan madarak könnyen áldozatul eshetnek....
2025. március 9. 11:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A készítményben megtalálhatók mindazon vitaminok, melyek a szervezet megfelelő működéséhez elengedhetetlenek. Az alkotóelemeket optimális arányban tartalmazza, ami segít a stressz, illetve a betegségek által megbomlott...
4.600 Ft
16 éve hirdető
2025. március 9. 10:39 Pellet Hajdú-Bihar, Debrecen
Napon szárított, gyomoktól és gyommagvaktól mentes fűszéna darálva, amelyet aztán magas nyomás és forró gőz segítségével pelleté formáznak. Alkalmas idős, allergiás, légúti problémás vagy fogproblémás lovak számára. Etetési javaslat: - Etethető...
2025. március 9. 10:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A szelén- és E-vitamin hiánybetegségek – pl. ideg- és érszövet károsodás, szív- és vázizom-elfajulás, izomsorvadás, májelfajulás, terméketlen tojások, párzási kedv csökkenése – megelőzésére és gyógykezelésére. A szelén és az E...
2025. március 9. 09:54 Széna Somogy, Kaposmérő
Eladó jó minőségű szénabála! Első osztályú, 150 cm-es tömörbála. Súly: kb. 360 kg Ár: 8.000/db Érdeklődni: 20/322-8484
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (582)
- Egyéb takarmány (535)
- Pellet (10)
- Szalma (11)
- Széna (20)
- Takarmány lucerna (6)

Így lesz egyszerűen veteményesed! Indulj el zöldségekkel és sikerélményekkel az önellátás felé!
A veteményessel neked is könnyedén lehet saját zöldséged!