Hirdetés
Takarmány 1.323 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:39 Szalma Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Nagykocka bálás árpa és búzaszalma 2023 évi, jó minőségű aranysárga szalma. Bálaméret 90x125x250. Átlag súly: 520-540 kg. Nagyobb...
2024. augusztus 13. 09:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék (20%), hús és állati származékok (4% csirke a barna és a világosbarna darabokban), növényi fehérjekivonatok, olajok...
15.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 09:24 Széna Baranya, Egyházasharaszti
Eladásra kínálok 2023-as lucerna szénát, és búza szalmát! A bálák nagy kockabálák, melynek méretei 250x120x90. Szalmabála ára 25 ft/kiló...
13.000 Ft
2 napja hirdető
2024. augusztus 13. 09:23 Széna Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Eladó 130-as körbálás széna Hódmezővásárhelyen!
10 éve hirdető
2024. augusztus 13. 08:51 Takarmány lucerna Bács-Kiskun, Kecel
Eladó lucerna körbála hálós zöldre száradt szép leveles nem ázott.
2024. augusztus 13. 07:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A készítményben megtalálhatók mindazon vitaminok, melyek a szervezet megfelelő működéséhez elengedhetetlenek. Az...
2024. augusztus 13. 07:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Az Authentic Silver Cat átlagos aktivitású felnőtt macskák táplálására kifejlesztett, teljes értékű száraz eledel. Eledeleink egyedi...
7.000 Ft
6 éve hirdető
2024. augusztus 13. 07:27 Egyéb takarmány Bács-Kiskun, Kiskunfélegyháza
Ömlesztett takarmánybúza száraz helyről eladó Kiskunfélegyházán, kb. 20 mázsa.
2024. augusztus 13. 07:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Papagáj, galamb és díszmadártakarmányozására.A mungóbab egészen apró szemű és zöld színű babfajta. B-vitamint,...
2024. augusztus 13. 06:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A Kafocit szürkésfehér színű, por alakú, könnyen adagolható és jól keverhető, kalcium- és foszfortartalmú...
2024. augusztus 13. 06:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A szelén- és E-vitamin hiánybetegségek – pl. ideg- és érszövet károsodás, szív- és vázizom-elfajulás, izomsorvadás,...
2024. augusztus 13. 06:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: A készítmény rendszeres és számított adagolása biztosítja a baromfi és a sertés calcium és foszfor szükségletét....
2024. augusztus 13. 06:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Magas tápanyagtartalmú száraz kutyaeledel felnőtt, érzékeny emésztésű kutyák részére. Magas fehérje és az optimális mennyiségű zsírtartalom...
2024. augusztus 13. 06:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Kiváló étrendi hatással bíró és könnyen emészthető rostforrás a cukorgyártás melléktermékeként keletkező szárított répaszeletből készített...
2024. augusztus 13. 05:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: hobbi-és haszonállatok takarmányozására.
2024. augusztus 13. 05:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra, valamint horgásztakarmányként.A legelterjedtebb hüvelyes abrak, magas,...
2024. augusztus 13. 05:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A borsó mellett a legkedveltebb hüvelyes a galambok számára. A kisméretű,...
2024. augusztus 13. 05:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Nedves, gyümölcsös, kellemes illatú lágyeleségegzótáknak, kisebb és közepes testű papagájoknak egyaránt.Felhasználási javaslat:Lágyeleséget...
2024. augusztus 13. 05:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Baromfi gazdatáp koncentrátum, kiegészítő takarmány növendék brojler és tojó állomány számára.Felhasználási javaslat:Baromfi gazdatáp...
2024. augusztus 13. 05:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: hobbi-és haszonállatok takarmányozására.
2024. augusztus 13. 05:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Mókusok, rágcsálók takarmányozására, valamint horgászathoz etetőanyagba és bojliba egyaránt.Ponty és amur horgászok...
2024. augusztus 13. 05:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Haszonállat takarmányozásra, az állatfaj igényétől függően adagolandó takarmánykeverékbe, darakeverékbe.Az extrahált...
2024. augusztus 13. 05:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús és állati származékok (10%, azaz, 20% rehidratált hús és állati származéknak felel meg, minimum 4% marhával és...
2024. augusztus 13. 05:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Galamb takarmányozására.Összetétele:francia, sárga takarmány, étkezési, popcorn és piros kukorica, madár-és...
2024. augusztus 13. 05:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Folyékony multivitamin készítmény, aminosavakkal és ásványi anyagokkal kiegészítve bármilyen fajú és korú házi-és haszonállat...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.323)
- Egyéb takarmány (574)
- Pellet (15)
- Szalma (154)
- Széna (407)
- Takarmány lucerna (172)
![Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8403/cikk_58403/szilvapalinka_fill_540x300_0.jpg)
Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!
A szilva rengeteg finom lehetőséget tartogat! Ismerd meg őket!![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)