Hirdetés
Takarmány 1.348 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. augusztus 11. 14:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: étkezési napraforgó, iregi csíkos napraforgó, fehér napraforgó, tökmag, kendermag, szeklice, héjas törökmogyoró, csipkebogyó,...
2024. augusztus 11. 14:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Takarmányozás esetén10 kg takarmányhoz 400g ZOOLIT UNIVERSAL keverendő.Légtér tisztításhozaz istálló padlózatára vagy...
2024. augusztus 11. 13:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: szeklice, fehér napraforgó, fénymag, iregi csíkos napraforgó, hántolt zab, hántolatlan rizs, fehér köles, vitamin granulátum,...
5.160 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:49 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
A Greenman ProBio baktérium kultúrát tartalmazó takarmány kiegészítő hatásaCélállat fajok: Baromfi, galamb, ló, szarvasmarha, juh, kecske,...
6.500 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:44 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Esőmentes, illatos csemegecsutka 100 hektár területről eladó! 130-as, jó tömörségű!
2024. augusztus 11. 13:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Papagáj, galamb és díszmadártakarmányozására.Néhányan elixírként tartják számon ezt a barnás színű magot. Fontos...
2024. augusztus 11. 13:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Vanília illatú aromássertés takarmány kiegészítő és egyben halcsali is. Erős illatanyaga miatt sok pecás nagy kedvence.Összetétele:Búza...
250 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:29 Pellet Hajdú-Bihar, Debrecen
Kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet, repce pellet eladó. Postai úton is, utánvéttel. Árak érdeklődésre!...
2024. augusztus 11. 13:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Nimfa és más közepes testű papagáj takarmányozására.Összetétele: Sárga, vörös és fehér köles, fénymag, zab, hántolt...
2024. augusztus 11. 13:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, morzsázott broiler nevelő táp, takarmánykeverék - Diklazuril kiegészítéssel - háztáji körülmények között tartott, elsősorban...
2024. augusztus 11. 13:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű morzsázott pulyka starter indítótáp, takarmánykeverék.Felhasználási javaslat:Hízópulykák, fácánfélék, galambok és gyöngytyúk...
2024. augusztus 11. 11:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: napraforgódara, DDGS, repcedara, extrahált szójadara (GM szójából), calcium-karbonát, adalékanyagok, natrium-klorid,...
215 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 11. 08:09 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Állati takarmányozásra felhasználható szódabikarbóna. Ára telephelyen: 215 Ft/kg + ÁFA. A posta, illetve a szállítási költségről kérem...
2024. augusztus 11. 06:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, génmódosított állományt nem tartalmazó, morzsázott befejező táp, takarmánykeverék háztáji körülmények között tartott és...
2024. augusztus 11. 06:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Tojótyúk, csirke, liba és pulykarendszeres takarmányozásához bármilyen takarmánnyal vagy adalékkal együtt...
2024. augusztus 11. 06:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A zab nagyon értékes takarmánygabona, kiváló beltartalmi értékekkel, amelyek a...
2024. augusztus 11. 05:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: Gabonafélék, hús- és állati származékok növényi eredetű származékok, olajok és zsírok és ásványi anyagok.Tápértékkel rendelkező...
2024. augusztus 11. 05:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: etetése ad libitum, amikor is a várható felvétel 30-100g/nap/állat.A Purina Horse Box gazdaságos használatra...
2024. augusztus 11. 05:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A korpa a búza őrlésekor keletkező melléktermék, ami terméshéj-és...
2024. augusztus 11. 05:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A mészkőgritt szemcsés mészkőőrlemény magas mészigényű haszonállatok takarmányozásához.Felhasználási javaslat:Adagolása 100 kg...
2024. augusztus 11. 05:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetevők: sertéshús-készítmény (37%), marhahús-készítmény (18%), gabonafélék, ásványi anyagok, technológiai adalékanyagok:...
2024. augusztus 11. 05:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Több hétig hatásos, biztos ölő és riasztó hatású piretron tartalmú por. Kombinált hatóanyag tartalma miatt hosszan tartó hatást...
2024. augusztus 11. 05:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Ideális takarmány, olyan állatok számára, amelyek csökkentett cukor és/vagy keményítő-tartalmú, rostokban és zsírokban gazdag táplálékot...
2024. augusztus 11. 05:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Ivóvízben és száraz takarmányban is felhasználható probiotikum, ami a háziállatok egészséges bélflóráját fenntartja...
2024. augusztus 11. 05:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Alkalmas bármilyen korú és nemű állat vitaminpótlására, a stressz állapot és a hiánybetegségek...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.348)
- Egyéb takarmány (576)
- Pellet (15)
- Szalma (151)
- Széna (428)
- Takarmány lucerna (176)
![Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5030/cikk_75030/hajdina1_fill_540x300_0.jpg)
Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton
Három szállítmánynál komoly gondokat találtak a lengyel hatóságok.![13+4 okot is tudunk rá, miért kell neked pergola a kertedbe!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/7923/cikk_57923/terasz_pergolaval_fill_540x300_0.jpg)