Hirdetés
Takarmány 1.348 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. augusztus 11. 05:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: szeklice, fehér napraforgó, fénymag, iregi csíkos napraforgó, hántolt zab, hántolatlan rizs, fehér köles, vitamin granulátum,...
2024. augusztus 11. 05:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: fehér köles, sárga köles, vörös köles, fénymag, hántolt zab és színes vitamin granulátum.Kedvence számára mindig biztosítson...
2024. augusztus 11. 04:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A korpa a búza őrlésekor keletkező melléktermék, ami terméshéj-és...
2024. augusztus 11. 00:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, génmódosított állományt nem tartalmazó, morzsázott indító táp, takarmánykeverék háztáji körülmények között tartott és...
6.000 Ft
2 éve hirdető
2024. augusztus 10. 23:21 Széna Zala, Pókaszepetk
Eladó 120db 2023-as kaszálsú kíváló minőségű ázásmentes réti fűszéna bála. 125x125 méretűek. Rakodásban tudok segíteni de szálitani nem...
2024. augusztus 10. 22:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Óriás és nagy testű papagáj takarmányozására.Összetétele: Fehér napraforgó, iregi csíkos napraforgó, tökmag,...
2024. augusztus 10. 22:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Neophéma és egyéb kis testű papagáj takarmányozására.Összetétele: Sárga vörös és fehér köles, hajdina, lenmag,...
2024. augusztus 10. 22:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A téli madáreledelt - akárcsak a madáretetésre szánt cinkegolyót - macskáktól és egyéb ragadozóktól védett helyre tedd, mert a leleményes...
2024. augusztus 10. 22:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Az optimális összetételű, kiváló beltartalmú bábolnai Lambex báránytakarmányok etetésével lerövidül a hizlalási idő, így a báránytartás...
2024. augusztus 10. 22:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Nyulak, törpenyulak, tengerimalacok, hörcsögök, mókusok és más rágcsálók takarmányozására.Összetétele: Árpa,...
2024. augusztus 10. 21:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A ragadós egér és rovarfogó lap olyan késztermék, amely a rágcsálók és rovarok méreg nélküli elfogására alkalmas. Használható beltérben,...
2024. augusztus 10. 21:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, génmódosított állományt nem tartalmazó, morzsázott nevelő táp, takarmánykeverék háztáji körülmények között tartott és...
8.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:43 Széna Veszprém, Márkó
120*120-as, jó minőségű szénabála eladó Hárskúton! Takart, nem ázott! Eladásra kínált mennyiség: 30 darab Ára: 8000 Ft/db
4.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:42 Szalma Veszprém, Márkó
Szalma bála eladó 4000 Ft/db Hárskúton.
2024. augusztus 10. 20:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Fehér napraforgó (kimérve/kg)
300 Ft
3 napja hirdető
2024. augusztus 10. 20:02 Takarmány lucerna Veszprém, Csabrendek
Kis kocka lucernabála talaj lefedésre eladó. 5-600 db egyben külön kinek hogy jó. Csabrendek 0630 5865379
800 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 19:49 Szalma Komárom-Esztergom, Úny
Búzaszalma kis bála eladó! Vegyszermentes! 800 Ft/db
10.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:02 Takarmány lucerna Veszprém, Tapolca
Eladó jó minőségű lucerna széna. Végig takaró alatt tárolt. Rakodásban, szállításban tudok segíteni. Méret: 125x125. Hívjon bizalommal!
260 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:19 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Csibedarakeverék, Vegyes Darakeverék Eladó 2 méretben Debrecenben. Összetétele: Magyar kukorica, magyar búza, magyar borsó, magyar...
1.550 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:04 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Négermag eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1550 Ft/kg + szállítási költség. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u....
1.200 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:39 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Kendermag őrlemény eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1200 Ft/kg + szállítási költség. Személyes átvétel: Debrecen,...
250 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:14 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Takarmány popcorn kukorica mag eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1-9 kg-ig: 280 Ft/kg 10-29 kg-ig: 260 Ft/kg 30...
280 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 13:54 Pellet Hajdú-Bihar, Debrecen
Napraforgómag pellet eladó postai utánvéttel. Ára: 280 Ft/kg. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15. Takarmány és Gazdabolt. Érdeklődni...
150 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 13:49 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Fehér szőlőmag eladó takarmányozási célra, akár postai szállítással, utánvéttel. Ára: 150 Ft/kg + szállítási költség. Személyes átvétel:...
300 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 10. 13:24 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Debrecen
Napraforgómag pellet, liszt, őrlemény, dara eladó postai utánvéttel. Ára: 300 Ft/kg. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15. Takarmány és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.348)
- Egyéb takarmány (576)
- Pellet (15)
- Szalma (151)
- Széna (428)
- Takarmány lucerna (176)
![Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5030/cikk_75030/hajdina1_fill_540x300_0.jpg)
Ezek az ukrán mezőgazdasági áruk buktak meg a minőségvizsgálaton
Három szállítmánynál komoly gondokat találtak a lengyel hatóságok.![13+4 okot is tudunk rá, miért kell neked pergola a kertedbe!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/7923/cikk_57923/terasz_pergolaval_fill_540x300_0.jpg)