Hirdetés
Takarmány 1.244 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
2024. szeptember 25. 06:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Hétköznapi mozgásigényű felnőtt kutyák részére ajánljuk egy éves kortól. Az ALFI DOG etetésével a minőségi nyersanyagok alkalmazásának...
2024. szeptember 25. 05:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A mészkőgritt szemcsés mészkőőrlemény magas mészigényű haszonállatok takarmányozásához.Felhasználási javaslat:Adagolása 100 kg...
2024. szeptember 25. 05:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Mókusok, papagájok, rágcsálók, verseny és hobbi galambok takarmányozására egyaránt.
2024. szeptember 25. 05:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A mészkőgritt szemcsés mészkőőrlemény magas mészigényű haszonállatok takarmányozásához.Felhasználási javaslat:Adagolása 100 kg...
2024. szeptember 25. 05:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat és a termék jellemzői:A nyalótömb alapvetően szarvasmarhák, juhok, kecskék és egyéb állatfajok számára készül. A...
2024. szeptember 25. 05:34 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A mészkőgritt szemcsés mészkőőrlemény magas mészigényű haszonállatok takarmányozásához.Felhasználási javaslat:Adagolása 100 kg...
2024. szeptember 25. 05:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra, valamint horgásztakarmányként.A legelterjedtebb hüvelyes abrak, magas,...
2024. szeptember 25. 05:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra, valamint horgásztakarmányként.A legelterjedtebb hüvelyes abrak, magas,...
2024. szeptember 25. 05:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:A borjak speciális igényeit kielégítő tejpótló borjútápszer.Elkészítésének módja:100gr tápszert 1 liter - maximum...
2024. szeptember 25. 05:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Haszonállat takarmányozásra. Az állatfaj igényétől függően adagolandó takarmánykeverékbe, darakeverékbe.A szója nagy...
2024. szeptember 25. 05:14 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Papagáj, galamb és díszmadár takarmányozására valamint horgászathoz etetőanyagba és bojliba egyaránt.A kendermag...
2024. szeptember 25. 05:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Calcium Columba speciális összetételének köszönhetően újszerű megoldást kínál a szükséges kalcium szervezetbe juttatására. A hagyományos...
2024. szeptember 25. 05:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Hobbi és haszonállat takarmányozásra.A zab nagyon értékes takarmánygabona, kiváló beltartalmi értékekkel, amelyek a...
2024. szeptember 25. 05:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Sokak által csak futorként ismert mész takarmánykiegészítő, amely etetése segít elkerülni többek között acsontosodási zavarokat és a lágy...
2024. szeptember 25. 04:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Megelőzi és gyógyítja a baromfik, nyulak, sertések, juhok, bárányok és szarvasmarhák E-vitamin- és szelénhiány...
2024. szeptember 25. 04:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Kiváló minőségű dercés süldő táp, takarmánykeverék.Felhasználási javaslat:Háztáji körülmények között tartott hízósertések takarmányozására...
2024. szeptember 25. 04:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Vemhes kancák, pihenő vagy könnyű munkát végző lovak esetében is a széna és a zab a főbb táplálóanyagok szükségletét...
2024. szeptember 25. 04:54 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Baromfi és galamb takarmányozására.Madárborsónak hívják a kisebb szemű takarmányborsót. A legelterjedtebb hüvelyes...
2024. szeptember 25. 04:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
2024. szeptember 25. 04:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Ideális takarmány, olyan állatok számára, amelyek csökkentett cukor és/vagy keményítő-tartalmú, rostokban és zsírokban gazdag táplálékot...
2024. szeptember 25. 04:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat:Vemhes kancák, pihenő vagy könnyű munkát végző lovak esetében is a széna és a zab a főbb táplálóanyagok szükségletét...
2024. szeptember 25. 04:39 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A sörélesztő kiváló kiegészítő takarmány szarvasmarhák, lovak, sertések, juhok, kecskék, baromfiak, nyulak és egyéb haszon-és hobbi állatok...
2024. szeptember 25. 04:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Óriás és nagy testű papagáj takarmányozására.Összetétele: Csíkos és étkezési napraforgó, szeklice, tökmag, hántolt...
2024. szeptember 25. 04:29 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Teljes értékű, morzsázott broiler befejező táp, takarmánykeverék háztáji körülmények között tartott és elsősorban saját felhasználásra...
2024. szeptember 25. 04:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Felhasználási javaslat: Tengerimalacok, hörcsögök, mókusok és más rágcsálók takarmányozására.Összetétele: Árpa, kukorica pehely, csíkos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.244)
- Egyéb takarmány (602)
- Pellet (15)
- Szalma (147)
- Széna (330)
- Takarmány lucerna (149)