Hirdetés
Takarmány 1.042 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
15.000 Ft
14 éve hirdető
2025. február 21. 15:59 Széna Bács-Kiskun, Pirtó
Eladó a képeken látható, 150-es takart körbálás széna. Az árban a pakolás benne van. Kamionos tételben a szállítás megoldható. 276 darab van.
15.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. február 7. 13:25 Takarmány lucerna Hajdú-Bihar, Biharnagybajom
Jó minőségű 5-600kg/db lucerna szenázs bála eladó, szállítással is. Érdeklődni telefonon
15.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 18. 21:27 Takarmány lucerna Hajdú-Bihar, Hosszúpályi
Kiváló minőségű, esőmentes, raklapon tárolt lucerna eladó. Szállításra van lehetőség.
15.000 Ft
6 éve hirdető
2025. január 8. 06:03 Takarmány lucerna Pest, Monor
Réti széna, lucerna, fedett helyen tárolt takarmányok eladók. Gépi rakodás. Szállítás igény szerint. Takarmányok 15000 Ft-tól. Monor
15.000 Ft
11 éve hirdető
2024. december 19. 17:16 Takarmány lucerna Komárom-Esztergom, Gyermely
Füves lucerna szenázs és csak fű szilázs is . Van bontott (etetésre kibontott) így megtekinthető milyen a minősége !
15.000 Ft
15 éve hirdető
2024. október 29. 10:14 Széna Csongrád-Csanád, Pusztamérges
Jó minőségű, bálázott lucerna eladó. Igény szerint a szállításban tudunk segíteni.
15.000 Ft
8 éve hirdető
2024. február 8. 15:32 Takarmány lucerna Bács-Kiskun, Apostag
Tető alatt tárolt körbálású lucerna eladó.
15.000 Ft
5 éve hirdető
2023. augusztus 10. 08:22 Takarmány lucerna Somogy, Pusztaszemes
Eladó120-150-es jó minőségű Lucerna bála. 200 darab.
15.000 Ft
5 éve hirdető
2023. június 7. 13:07 Széna Somogy, Pusztaszemes
Eladó szèna körbála
15.000 Ft
9 éve hirdető
2021. március 17. 12:21 Széna Komárom-Esztergom, Bajna
50 db 125x125-ös méretű , hálós kötözésű rétiszéna bála eladó. Esőmentesen bebálázva, tető alatt tárolva. Az áru nagyon jó minőségű. A teljes mennyiség megvásárlása esetén még némi alku lehetséges. Az ár darabár, felrakással együtt. Tel.: 7-17 óra...
15.090 Ft
4 éve hirdető
2024. május 31. 05:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Speciális készítmény a lovak izomzatának erősítésére A SALVASTAR QUADRO nagyon ízletes speciális készítmény az izomzat erősítésére és karbantartására a versenyszezon alatt. Elsődlegesen a fejlett izom részek, mint a nyak, a váll, a szügy, és a hát...
2025. március 4. 02:59 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Ásványi- és vitaminkiegészítő szarvasmarhák, juhok és kecskék takarmányozására. Felhasználási javaslat: Szarvasmarhák, juhok és kecskék vitamin és ásványianyag szükségletének megfelelően optimális arányban tartalmazza a makro- és mikroelemeket,...
2025. március 4. 00:24 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Összetétel: kalcium-karbonát, adalékanyagok, nátrium-klorid, búza, monokalcium-foszfát, búza takarmányliszt. Analitikai összetevők: Nyershamu 74.70%, Lizin 8.50%, Metionin 2.00%, Treonin 2.00%, Triptofan 0.01%, Kálcium 20.60%, Foszfor 1.80%, Nátrium...
15.469 Ft
3 éve hirdető
2024. november 22. 13:29 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Hatóanyag-garantált beltartalom 1 000 ml-ben: Mn2+: 12,0 g Zn2+: 8,0 g Cu2+: 1,6 g Se: 0,030 g Glicin: 80,0 g Termékforma: orális oldat. Javallat: Komplex nyomelem-kiegészítő házityúk (csirke) és pulyka nyomelemhiány okozta vég- tag-rendellenessége,...
15.510 Ft
3 éve hirdető
2025. január 26. 16:19 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Lakto-Immuno-Vital 1 kg Ez a vízoldékony takarmánykiegészítő célzottan házityúkok számára lett kifejlesztve, hogy támogassa az emésztőrendszer egészségét, javítsa a takarmányértékesülést, és erősítse az immunrendszert. Összetétel: 1 x 10⁹ CFU/g...
2025. március 2. 03:19 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól. Emiatt minden esetben telefonon egyeztetünk a kiszállítás pontos időpontjával kapcsolatban. Köszönjük megértésed.
40 EUR
1 éve hirdető
2024. augusztus 4. 22:15 Egyéb takarmány Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Üdvözlöm! Németországi vállalkozóként eladásra kínálok fagyasztott létöltött fürjet, 30 darabos kiszerelésben, ami hozzávetőleg 8 kg. Ingyenes szállítás az ország egész területén GLS-sel vagy saját gépkocsival. 3. kategóriás állati melléktermék....
40 EUR
1 éve hirdető
2024. augusztus 4. 22:14 Egyéb takarmány Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Üdvözlöm! Németországi vállalkozóként eladásra kínálok fagyasztott napos csibét, 250 darabos kiszerelésben, ami hozzávetőleg 10 kg. 3. kategóriás állati melléktermék. Emberi fogyasztásra alkalmatlan! Ingyenes szállítás az ország egész területén...
16.000 Ft
16 éve hirdető
2025. február 20. 09:39 Takarmány lucerna Komárom-Esztergom, Héreg
Héregen eladó tető alól primőr minőségű 120-as hálós lucernakörbála. Ugyanitt 150-es lucernaszenázs körbála kapható!
16.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. január 16. 10:29 Takarmány lucerna Veszprém, Kemenesszentpéter
Körbálás lucernaszenázs eladó kis és nagy tételben, szállítás országosan megoldható.
16.240 Ft
3 éve hirdető
2025. január 26. 14:09 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Hatóanyag: Keserű ízanyag, etanol, metanol Termékforma: külsőleges spray Célállat faj: sertés, baromfi Javallat: Farokrágás, kannibalizmus megelőzése, a sebek kezelése. Felhasználás: az érintett területet fújjuk le. Hatása 24 órán keresztül maradhat...
16.479 Ft
3 éve hirdető
2024. november 16. 05:04 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
VITAMIN KIEGÉSZÍTŐ VEMHES KOCÁK RÉSZÉRE 3%, 25kg Analitikai összetevők: kalcium (Ca) 21.07%, klór (Cl) 8.66%, nátrium (Na) 5.34%, foszfor (P) 3.26%. Vivőanyagok: nátrium-klorid, búzaliszt, nátrium-klorid, mono-kalcium-foszfát, glicerin....
16.800 Ft
2 éve hirdető
2022. szeptember 1. 12:20 Széna
Elado széna-szalmabála hegyi legelökröl-bio farmról. Határmenti rész-Aggtelek folott/1000drb
2025. március 3. 19:09 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól. Emiatt minden esetben telefonon egyeztetünk a kiszállítás pontos időpontjával kapcsolatban. Köszönjük megértésed.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.042)
- Egyéb takarmány (580)
- Pellet (15)
- Szalma (107)
- Széna (237)
- Takarmány lucerna (103)