Hirdetés
Takarmány 1.040 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.
Olvasson tovább
2025. március 4. 01:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A termék alkalmazásával a fogyasztók számára kedvező bőrszín érhető el. Összetétel: Búza és Adalékanyagok. Analitikai összetevők: nyershamu 1,55%, Lizin 0,3%, Metionon 0,17%, Treonin 0,33 %, Triptofán 0,13 %, Kalcium 0,06 %, Foszfor 0,29 %, Nátrium...
23.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 2. 07:24 Egyéb takarmány Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
A tavaszi és nyári legelőn az egyik legzavaróbb dolog a legyek és a szúnyogok zavarása. Az állatok nem tudnak pihenni, nem tudnak folyamatosan legelni, és még egyéb állategészségügyi problémákat okozhatnak az állatoknak. A Harbro Nyári Legelő...
23.000 Ft
16 éve hirdető
2025. február 20. 09:38 Takarmány lucerna Komárom-Esztergom, Héreg
Héregen eladó 20 darab lucernaszenázs körbála (700 kg/bála).
24.249 Ft
3 éve hirdető
2025. február 6. 04:20 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Hatóanyag:Élesztőkivonat, Vitapol pulvis, Módosított agyagásvány Termékforma: Takarmányba keverendő por. Javallat: a takarmányban lévő gombatoxinok semlegesítésére. Adagolás: a szennyezettségtől függően 2-5 kg/tonna. Kiszerelés: 25 kg Cikkszám:...
60 EUR
1 éve hirdető
2025. január 30. 14:53 Egyéb takarmány Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Üdvözlöm! Németországi vállalkozóként eladásra kínálok fagyasztott, 500-600 grammos letojt tyúkot, 10 darabos kiszerelésben, ami hozzávetőleg 6 kg. Ingyenes szállítás az ország egész területén GLS-sel vagy saját gépkocsival. 3. kategóriás állati...
24.840 Ft
3 éve hirdető
2025. január 11. 04:24 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Agra-Air 1 liter Az Agra-Air egy olyan készítmény, amely kifejezetten légzőszervi problémák, például bronchitis és tüsszögés kezelésére alkalmazható. A termék hatékonyan segít csökkenteni a tüneteket és tisztán tartja a légutakat, miközben csökkenti...
24.910 Ft
3 éve hirdető
2025. január 26. 21:19 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Vitapol Szuszpenzió 18 kg – Orális Kiegészítő Állatoknak A Vitapol Szuszpenzió egy rendkívül hasznos táplálékkiegészítő, amely különböző haszonállatok számára biztosítja a gyorsabb, egészségesebb fejlődést és erősíti az immunrendszert. A szuszpenzió...
25.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. február 15. 09:20 Egyéb takarmány Békés, Gyula
Nagyon jól sikerült kukorica siló, kb 2000 T eladó, nem csak egyben!
28.000 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2024. május 31. 07:52 Szalma Békés, Vésztő
Nagy mennyiségben eladó búzaszalma. Nagykocka bála, 120x240x90 cm ,első osztályú minőség. Száraz helyen tárolt. Számla képes. 28000 ft+ afa/tonna. 10 000 tonna. Szállításban tudunk segíteni.
2025. február 28. 03:04 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Crémo Silver egy magas tápértéktartalmú tejpótló borjútápszer, amely a borjak élettani igényének megfelelő beltartalommal bír és GMO-mentes alapanyagokból készül. Optimális arányban tartalmazza a szükséges aminosavakat, emelt vitamin és ásványi...
70 EUR
1 éve hirdető
2024. augusztus 30. 15:52 Egyéb takarmány Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Üdvözlöm! Németországi vállalkozóként eladásra kínálok fagyasztott nyúlfejet és nyúlfület 8 x 1 kilós kiszerelésben. Ingyenes szállítás az ország egész területén GLS-sel vagy saját gépkocsival. 3. kategóriás állati melléktermék. Emberi fogyasztásra...
28.500 Ft
5 éve hirdető
2025. március 2. 06:49 Egyéb takarmány Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
A kérődző állatok, mint a szarvasmarha, a juh és a kecske működéséhez szükségesek az ásványianyagok és vitaminok pótlása. A nyalótömbök a tarkamánysókkal vagy nyalósókkal szemben sokáig eltarthatóan és egységesen tudják biztosítani az...
28.500 Ft
5 éve hirdető
2025. március 2. 06:39 Egyéb takarmány Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
A Harbro Feet And Fertility nyalótömbje, a vitamin összetételével, a szerves és szervetlen ásványianyag tartalmával szolgálja a juhok termékenyítését. Magas A, E-vitamin tartalma segíti a peteérést. Szerves szelén tartalma segíti a fogantató...
28.899 Ft
4 éve hirdető
2024. június 10. 03:44 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
Folyékony takarmány - kiegészítő az egészséges pataszaru növekedés és bőregészség érdekében. Metionint, biotint, ásványi cinket és magánt tartalmaz.
29.310 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 25. 02:24 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Fecinor Probiotikum – Azonnali hatású biológiai adalék A Fecinor egy koncentrált, azonnali hatású probiotikum, amely a Enterococcus faecium törzsből készül, kiemelkedő sejtosztódási és kolonizációs képességgel rendelkezik. Az Enterococcus faecium...
30.709 Ft
3 éve hirdető
2024. október 14. 03:59 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Vitapol Nyalótömb – 25 kg A Vitapol nyalótömb egy ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat tartalmazó kiegészítő takarmány szarvasmarhák, juhok és kecskék számára. A tömegtakarmány alapú adagok kiegészítésére szolgál, hozzájárulva az állatok...
30.979 Ft
3 éve hirdető
2024. október 18. 02:04 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
VITAMIN KIEGÉSZÍTÉS MALACOK RÉSZÉRE 4%, 25kg Analitikai összetevők: kalcium (Ca) 14,60%, foszfor (P) 4,42%, nátrium (Na) 3,50%, magnézium (Mg) 0,04%. Vivőanyagok: nátrium-klorid, búzaliszt, mono-kalcium foszfát, kalcium-karbonát. Adalékanyagok:...
31.590 Ft
8 éve hirdető
2025. március 1. 20:43 Egyéb takarmány Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Borjú-bárány-malac tejpótló tápszer , tejpor 20 kg/ zsák 100 g tápszert 1 liter max.40 fokos vízben kell feloldani. Kiszállítva postai utánvéttel bárhová az országban! (a feltüntetett ár már tartalmazza a postaköltség összegét is) Megrendeléshez...
31.659 Ft
3 éve hirdető
2024. november 3. 19:49 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Széles felhasználhatóságú probiotikum baromfifélék számára. Ellenáll a savanyítóknak, így azokkal egyszerre is felhasználható. Toleráns az antibiotikumokkal és a kokcidiosztatikumokkal szemben. Gyors kolonizációja révén azonnali hatása érvényesül....
32.039 Ft
3 éve hirdető
2025. február 18. 03:49 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Liqui Vit Amino 5 A Liqui Vit Amino 5 egy orális oldat, mely gazdag vitaminokban és aminosavakban, kifejezetten a sertés és házityúkok ivarzásának és reprodukciós folyamatainak támogatására. Főbb Hatóanyagok: A-vitamin: 10 000 000 NE D3-vitamin: 2...
80 EUR
1 éve hirdető
2024. augusztus 30. 15:31 Egyéb takarmány Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Üdvözlöm! Németországi vállalkozóként eladásra kínálok fagyasztott, 500-900 grammos nyulakat, 10 darabos kiszerelésben, ami hozzávetőleg 7 kg. Ingyenes szállítás az ország egész területén GLS-sel vagy saját gépkocsival. 3. kategóriás állati...
34.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 20. 15:09 Széna Vas, Répcelak
2024-es ázás mentesen bálázott, azóta is tárolóban tárolt minőségi széna eladó. Nagy szögletes bálában. 90x120x240xcm a mérete, átlag 610kg súlyúak. Tejelő-marhának és lovaknak is. Ár 34.000 ft/t kb. 80db bála van még.
2025. február 28. 13:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A terméket nem tartjuk készleten a szavatossági idő miatt, kizárólag rendelés esetén szerezzük be a gyártótól. Emiatt minden esetben telefonon egyeztetünk a kiszállítás pontos időpontjával kapcsolatban. Köszönjük megértésed.
34.360 Ft
3 éve hirdető
2024. október 3. 16:24 Egyéb takarmány Budapest, Budapest
Összetétele: Monokálcium-foszfát, cukorrépa melasz, lucernaliszt, nátrium-klorid, búzakorpa, calcium-karbonát, kukorica és adalékanyagok. Takarmánykiegésztő lovak számára Felhasználási javaslat: Vemhes kancák, pihenő vagy könnyű munkát végző lovak...
2025. március 4. 00:49 Egyéb takarmány Baranya, Pécs
A Platino Milk Plusz a malacok élettani igényeinek megfelelő tápanyag tartalommal bír, kiválóan emészthető fehérje-és zsírforrásokat tartalmaz magas tejtermékhányad mellett. Magas immunglobin tartalommal, probiotikum és C-vitamin kiegészítéssel,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (1.040)
- Egyéb takarmány (578)
- Pellet (15)
- Szalma (107)
- Széna (237)
- Takarmány lucerna (103)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!