Hirdetés
Széna 377 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
8 hónapja hirdető
2024. július 26. 14:03 Széna Bács-Kiskun, Kecel
Körbálás csádés széna, fedett helyen tárolt, 150 cm-es, nem csillagközepű, számlaképes bálák eladók. Felpakolás az árban. A szállításban...
8 hónapja hirdető
2024. július 26. 14:03 Széna Bács-Kiskun, Kecel
Számlaképes. Fedett helyen tárolt, 150 cm-es, nem csillagközepű körbálás réti széna eladó. Felpakolás az árban. A szállításban tudok...
6.500 Ft
11 éve hirdető
2024. július 26. 13:06 Széna Vas, Kondorfa
Eladó réti széna körbála 125 vagy 140-es bálaméret.
8.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 26. 13:01 Széna Nógrád, Kutasó
Bio minősítésű ősgyepról első osztályú 120-as, kb. 250 kg-os réti széna körbálák bruttó 8000 Ft/db áron számlával eladók. Szállítás...
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 26. 12:27 Széna Tolna, Medina
2000 db fűszéna bála eladó. 10.000,- Ft/db
6.500 Ft
11 éve hirdető
2024. július 26. 11:54 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Jászkisér
Eladó 500 db 2024-es betakarítású 125x155 méretű gyepszéna körbála Jászkisérén. Az ár irányár 6.500 Ft/db.
900 Ft
1 éve hirdető
2024. július 26. 11:53 Széna Zala, Zalaegerszeg
Eladó réti széna kis kocka bála!
6.500 Ft
1 éve hirdető
2024. július 26. 11:53 Széna Zala, Zalaegerszeg
Eladó hálós réti széna bála 6500Ft/db 140-es átmérő masszív bálák,fedett pajtában tárolt. Felrakás helyben megoldható.
9.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 25. 23:24 Széna Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Eladó 50 db zölden száradt, jó minőségű 150-es kemény szénabála.
900 Ft
9 éve hirdető
2024. július 25. 21:54 Széna Pest, Sződ
Réti széna 900ft szalma 800ft
1.500 Ft
1 éve hirdető
2024. július 25. 08:31 Széna Veszprém, Csabrendek
Zöldre szárított réti széna eladó. Vegyszermentes, idei, 50x80cm, személyautóban is szállítható méretű. Házikedvencek részére ideális.
35.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 25. 08:22 Széna Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
Nagyhegyes közelében a Keleti-főcsatorna partján 125 körbála széna eladó
9 éve hirdető
2024. július 25. 06:33 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Sárospatak
Körbálás réti széna, esőmentes, hálós bála 160*120-as méretben, ár megegyezés szerint eladó.
6.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 23:28 Széna Zala, Kemendollár
Jó minőségű, ázásmentes, ponyva alatt tárolt, nagy tömörségű, hálós kötésű réti fűszéna körbála eladó. A felrakás megoldott. Zala megye.
20 EUR
7 éve hirdető
2024. július 24. 22:00 Széna
Eladó retiszena körbálák Átmérő 145cm Azásmentes 20euro/db
6.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 24. 19:24 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Kunmadaras
Eladó Kunmadarason 160 db 125x150 körbálás gyepszéna. 6000 Ft/db
900 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:43 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Eladó kiváló minőségű réti és vetett kocka bálás széna. A takarmány tető alatt, raklapon tárolt. Házhozszállítás országosan megoldható 180...
4.500 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:43 Széna
Eladó jó minőségű vetett, takart 120x125 hálós tömör körbálás széna. A takarmány penész virág és gaz mentes! Szállítás 22 db-ig valamint...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:43 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Eladó kis -és nagy mennyiségben, kiváló minőségű, valóban ázásmentes, illatos lóhere kocka bálás széna. A takarmány csűrben, raklapon...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:42 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Őstermelőként eladásra kínálom kis és nagy mennyiségben, tető alatt és raklapon tárolt, kiváló minőségű, illatos, esőmentes kocka bálás...
7.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:42 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Eladó kb. 250 darab, tömör, esőmentes, minden szempontból kiváló minőségű lóherés vetett gyepszéna, amely kazaltakaróval van takarva....
650 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:42 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Eladó kb. 120 db frissen bálázott (2024. június) virágos réti széna. A területen korábban lucerna volt, ezért minimális mennyiségben...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 18:42 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Tisztelt Állattartó! Őstermelőként eladásra kínálom esőmentes, zöldre száradt kiváló minőségű szarvaskerep kocka bálás takarmányomat. A...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8659/cikk_58659/szep_es_kiszaradt_gyep_fill_540x300_0.jpg)
Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.
Munkára fel! A nyár végén jön el az idő, hogy szép fű lehessen a kertedben!![Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4626/cikk_74626/erdU4_fill_540x300_0.jpg)