Hirdetés
Takarmány 388 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
8.500 Ft
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. április 15. 13:22 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Butykatelep)
Eladó takart, kiváló minőségű szénabála. Nagyobb tételben megegyezés szerint.
9.000 Ft
Kiemelt 10 éve hirdető
2025. április 15. 08:56 Széna Hajdú-Bihar, Gáborján
2024-es, esőmentes takart raklapon tárolt 135x120 tömör McHale bála állatállomány felszámolása miatt eladó! 100 db széna
4.000 Ft
7 éve hirdető
2025. április 15. 21:22 Szalma Veszprém, Nagygyimót
Eladó szalma körbála 120x160 as méret , 100db , 4000ft /fb
10.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 15. 14:33 Széna Hajdú-Bihar, Létavértes (Vértes)
Árpaszalma körbálás és gyepszéna kis bálás eladó. Esőmentes, fedett helyen tárolva.
70.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 15. 12:08 Egyéb takarmány Somogy, Tengőd
Kukorica törtszem eladó: 70 000 Ft/t.
7.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 15. 11:41 Széna Győr-Moson-Sopron, Hegyeshalom
Réti széna körbálák (15 db), hálós kötözésű, 120 cm-es, 2. osztályú (seprencés vetett fű) eladó Hegyeshalomban. Tömege kb. 250 kg.
6.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 15. 09:16 Széna Zala, Gősfa
Eladó réti szénabála 6000 Ft/db.
10.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 15. 09:16 Takarmány lucerna Zala, Gősfa
Eladó lucernaszenázs-bála 10.000 Ft/db áron.
5.900 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. április 14. 08:36 Egyéb takarmány Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Nyírszőlős)
Csemege kukorica melléktermék darálva, préselve eladó. Nyírszőlősről szállítva. Alkalmas silónak vagy zöld etetésre is. Növendékeknek, húshasznúaknak vagy szárazonállóknak a legalkalmasabb, de megfelelő receptúrával a tejelők etetésére is alkalmas....
7.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 13. 19:54 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komoró
120x130-as, jó minőségű, esőmentes, fedett helyen tárolt réti széna eladó. Ár: 7000ft/db, 30db fölött 6000ft/db
230 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 13. 19:05 Egyéb takarmány Nógrád, Pásztó
Kornberger goldhirse köles, tisztított, triőrözött, szeparátorral is áttisztítva eladó. Big bag zsákban.
8.500 Ft
3 éve hirdető
2025. április 13. 10:59 Szalma Győr-Moson-Sopron, Bakonyszentlászló
Eladók szalma bála, zab(Fekete szemű, homoki zab) gabonából bálázot! A méret 150 x 170cm. Kb: 300kg/db és 3,4 m3 /db ( az 1,2x1,3 m bála csak 1,6 m3/db!!!!) Hesston 5580 bálázóval zsineggel kötve,végig tömör!
3.500 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 13. 10:32 Egyéb takarmány Heves, Tiszanána
150 BÁLA III. OSZTÁLYÚ VEGYES TAKARMÁNY ELADÓ FELRAKÁSSAL!ÁZÁSMENTES!
3.200 Ft
7 éve hirdető
2025. április 13. 10:14 Széna Békés, Körösladány
1400 db 150 -és szalmabála eladó.
9.000 Ft
3 éve hirdető
2025. április 13. 07:09 Egyéb takarmány Pest, Dömsöd
Darált kukorica eladó! Big bag zsákban, fedett helyen tárolt. Kb 5 tonna van összesen.
7.400 Ft
2 éve hirdető
2025. április 13. 06:15 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Olaszliszka
25 DRB KÖRBÁLÁS RÉTI SZÉNA, ESŐMENTES, ZÖLD FELRAKÁS, MEGOLDHATÓ ÁR MEGYÉZÉS SZERINT ELADÓ
10.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 11. 20:11 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Mesterszállás
2023-24-es termésű gyepszéna eladó. Tető alatt tárolt. 125-ös. Kb. 260-280 kg/bála.
4.000 Ft
7 éve hirdető
2025. április 11. 09:48 Takarmány lucerna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíribrony
Eladó lucernabála 5000 Ft/db Széna 4000 Ft/db 125-ös bála
6 éve hirdető
2025. április 11. 09:28 Szalma Fejér, Tabajd
6 db szalmabála, rakodással 4500 Ft/db áron eladó.
6 éve hirdető
2025. április 11. 09:28 Széna Fejér, Tabajd
10 db 140x125-ös osztályon felüli hálós réti széna körbála tárolóból eladó. 16 000 Ft/db.
6 éve hirdető
2025. április 11. 09:28 Szalma Fejér, Tabajd
8 db jó minőségű hálós körbála búzaszalma, mely tele perjefűvel és etetésre is alkalmas, tárolóból eladó. Ár: 8000 Ft/db.
12 éve hirdető
2025. április 10. 19:46 Szalma Győr-Moson-Sopron, Szakony
Baromfialom Eladó! Darált szalma,és forgácsalom Nagytételben eladó. 10 és 20kg-os zsákokban,raklapozva,befóliázva,szabad ég alatt tárolható. KIZÁRÓLAG KAMION TÉTELBEN Kiszállítás megoldható.
4.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 10. 18:07 Széna Heves, Nagyfüged
Eladó 400 db tavaly előtti körbálás réti széna. Ár: 4.000 Ft/db.
5.000 Ft
1 éve hirdető
2025. április 10. 10:29 Szalma Zala, Felsőpáhok
Eladó 2023-2024-es búza Szalma soha nem ázott meg mindig le volt takarva 150-es átmérőjű tömör belső Szállításban tudok segíteni megegyezés szerint
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (388)
- Egyéb takarmány (42)
- Pellet (6)
- Szalma (97)
- Széna (172)
- Takarmány lucerna (71)

Jobban alszol, ha ezt eszed vacsorára
A megfelelő vacsoraválasztás akár egy órával több alvást is jelenthet.
Nem mindennapi fogás: Ritka halfaj akadt horogra a Dunából
Sem a horgász, sem ismerősei nem láttak még ilyet.