Hirdetés
Széna 398 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
9.000 Ft
4 éve hirdető
2024. május 24. 10:43 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Pusztamonostor
Eladó kiváló minőségű első kaszálású, illetve 2023 második-harmadik kaszálású 130-as lucerna bálák. A bálák ázásmentesek és kazaltakaró...
9.000 Ft
7 éve hirdető
2024. május 8. 08:17 Széna Csongrád-Csanád, Zákányszék
3 db 150es hálós szénabála eladó
9.000 Ft
8 éve hirdető
2024. március 8. 09:50 Széna Bács-Kiskun, Kecel
Eladásra kínálok jó minőségű, fedett helyen tárolt, tömör lucerna és fűszéna bálákat. A méretük 140-es. Rakodásban tudok segíteni! Lucerna:...
9.000 Ft
3 éve hirdető
2024. február 17. 05:34 Széna Vas, Őrimagyarósd
Pajtában tárolt széna körbála eladó!
9.500 Ft
1 hónapja hirdető
2024. június 5. 10:59 Széna Zala, Babosdöbréte
Eladó minőségű réti füszéna bála háló kötéssel. 150x150 méret. Tető alatt tárolt. Szállítani tudom.
9.500 Ft
2 hónapja hirdető
2024. május 28. 16:53 Széna Pest, Penc
Pencen széna bála eladó, nagyon jó minőségű, gyógynövényekkel teli erdőszéli mezőről. Rakodás külön díjért megoldható
9.900 Ft
4 hónapja hirdető
2024. május 13. 11:49 Széna Nógrád, Felsőpetény
100db 120-as fű és 50db lucerna széna bála eladó. Nem ázott meg. Szárazon tartott.
10.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 16. 12:24 Széna Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Körbálás széna eladó 10 .000 Ft / db áron. Nagy tétel esetén szállítás megoldható.
10.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 15. 14:33 Széna Győr-Moson-Sopron, Veszkény
68 db idei, kiváló minőségű, nagyméretű réti széna körbála (hálós) eladó. 10000 Ft/db
10.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 4. 11:52 Széna Bács-Kiskun, Madaras
Bács-Kiskun megyében széna bála eladó. Mérete: 145x120 cm. Az ázásmentes, jó minőségű, idei széna.
10.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 1. 19:48 Széna Fejér, Tác
Idei kaszálású, jó minőségű, ázásmentes (nád és csádé mentes) réti széna körbálák eladók. A körbálák 150*120-as méretűek, melynek darabja 10...
10.000 Ft
2 hete hirdető
2024. július 1. 17:00 Széna Hajdú-Bihar, Debrecen
150x120-as széna és lucernabála eladó Debrecenben. Fel tudom rakni.
10.000 Ft
9 éve hirdető
2024. június 30. 09:59 Széna Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Nagy körbálás (155 cm) fűszéna eladó! Ázásmentes, fedett helyen tárolt! Jó minőség! Mennyiség: 400 db. Az ár szállító járműre felrakva...
10.000 Ft
11 éve hirdető
2024. június 29. 23:31 Széna Komárom-Esztergom, Gyermely
Frissen bálázott zölden száradt sarjú széna 50db Van első kaszálás is raklapon tárolva kazaltakaróval takarva 50db
10.000 Ft
11 éve hirdető
2024. június 29. 23:31 Széna Komárom-Esztergom, Gyermely
Frissen bálázott réti széna kaszálóról eladó, szép, száraz, jó illatú, nem ázott meg! 120x125-ös hálós bálák felrakásban tudok segíteni.
10.000 Ft
10 éve hirdető
2024. június 22. 18:48 Széna Bács-Kiskun, Izsák
szudánifű széna eladó 120x150es bála 10.000ft/ bála
10.000 Ft
14 éve hirdető
2024. június 20. 15:58 Széna Pest, Nagykőrös
Ázás mentes zölden száradt minőségi gáti széna eladó , felrakásban tudok segíteni. Tömör 160-as nagy bálák!
10.000 Ft
7 éve hirdető
2024. június 18. 22:33 Széna Fejér, Tác
2023-as kaszálású, jó minőségű, ázásmentes ( nád és csádé mentes ) réti széna körbálák eladók. A körbálák 150*120-es méretűek, melynek...
10.000 Ft
9 éve hirdető
2024. június 11. 21:13 Széna Bács-Kiskun, Kalocsa
Idei kaszálású jó minőségű Lucernaszéna Eladó Kalocsán. Bála
10.000 Ft
14 éve hirdető
2024. június 11. 07:41 Széna Fejér, Bakonycsernye
Körbálás széna hálós fedett helyen tárolt 1 db 10 ezer Ft Kifogástalan jó minőség .Felrakás nem gond.
10.000 Ft
12 éve hirdető
2024. június 9. 13:44 Széna Hajdú-Bihar, Hosszúpályi
160x120-as madzagos széna bála eladó. Juh és bárány, vagy aprómag- és kukoricavetőgép csere érdekel.
10.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. június 9. 12:13 Széna Baranya, Mohács (Újmohács)
Eladó 100 db, a képeken látható, keményre bálázott, 120 x 140 rétiszéna körbála 10 000 Ft/db áron.
10.000 Ft
15 éve hirdető
2024. június 8. 12:26 Széna Pest, Dömsöd
Lucerna bála ELADÓ 120×150 méret. Szállítás megoldható helyileg: DÖMSÖD Száraz: 10 eft/db Csomagolt lucerna: 14 eft/db
10.000 Ft
2 éve hirdető
2024. május 27. 08:43 Széna Csongrád-Csanád, Ruzsa
Széna eladó (takarva), 120x150-es bála, 120 db eladó.
10.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 26. 20:27 Széna Tolna, Báta
Körbálás lucerna széna eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5547/cikk_65547/kert_fill_540x300_0.jpg)
Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!
Nem mindegy, mit és hogyan vetsz el másodvetésként! Mutatjuk, mire figyelj!![Több száz medvét fognak kilőni Romániában](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4442/cikk_74442/medve_fill_540x300_0.jpg)
Több száz medvét fognak kilőni Romániában
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek...
Hirdetés
![Így telepítsd a kazaltakarót, hogy biztonságban tudd a terményt](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4421/cikk_74421/kazal6_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)