Hirdetés
Széna 398 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
7.000 Ft
1 éve hirdető
2023. július 12. 07:54 Széna Tolna, Németkér
Eladó 120-as szénabála.
7.500 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 17. 12:35 Széna Baranya, Old
120x125 ös hengerbálában kiváló minőségű lucernaszéna nagy mennyiségben eladó! 3-400 db
7.500 Ft
4 éve hirdető
2024. július 9. 12:50 Széna Jász-Nagykun-Szolnok, Jászalsószentgyörgy
Eladó idei kaszált széna, az ázásmentes, 160-as körbálák ára 7500 Ft/db.
7.500 Ft
14 éve hirdető
2024. május 23. 08:09 Széna Nógrád, Mátraszőlős
120x120-as hálós széna, lucernás széna, vegyes takarmány, zöldre száradt, esőmentes.
7.500 Ft
10 éve hirdető
2024. május 22. 10:03 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Olaszliszka
120×150-as bálák eladók. Helyileg: Borsod megye, Vámosújfalu és környéke.
8.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 17. 11:43 Széna Heves, Felsőtárkány
2024 első kaszálásból 14 darab 120-as széna körbála még eladó. Száraz, raklapon tárolt, takart. (második kaszálás nem lesz) Egy-két darab...
8.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 17. 09:59 Széna Nógrád, Kutasó
Bio minősítésű ősgyepról első osztályú 120-as réti széna körbálák bruttó 8000 Ft/db áron számlával eladók. Szállítás megoldható.
8.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 16. 23:04 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pócspetri
41 db idei széna 120x150-es eladó. Ár: 8000ft/db
8.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 15. 14:33 Széna Győr-Moson-Sopron, Veszkény
80 db pajtában tárolt, nagyméretű, jó minőségű réti széna körbála (hálós) eladó. 8000 Ft/db.
8.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 11. 19:24 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Sajóvelezd
ELADÓ A KÉPEKEN LÁTHATÓ 135-ÖS SZÉNA,LUCERNA,LÓHERE ÉS KÉRÉSRE CSOMAGOLT BÁLA,AMI AKÁR SZÉNA AKÁR LUCERNA VAGY AKÁR LÓHERE IS LEHET.A LÓHERE...
8.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 10. 15:42 Széna Pest, Pécel
Pécelen eladó ázásmentes széna bála. Ár megegyezés szerint!
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 9. 09:53 Széna Zala, Gősfa
Eladó réti szénabála 8000Ft/db áron.
8.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 9. 08:36 Széna Veszprém, Nagyesztergár
Kiváló minőségű zöldre száradt ,fedett helyen tárolt füveshere bálák eladók! Bálaméret 120X140 cm hálós kötésű, tömör és pormentes bálák,...
8.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 8. 15:50 Széna Nógrád, Kutasó
Hivatalos bio minősítésű ősgyepról, frissen kaszált, ázásmentes, első osztályú réti széna körbálák bruttó 8000 Ft/db áron számlával eladók....
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 8. 12:47 Széna Veszprém, Csetény
Földről, 130-as szénabála eladó (ősgyepről származó), akár szállítással együtt is.
8.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 7. 11:54 Széna Zala, Boncodfölde
Zölden száradt Zala réti széna eladó. 300 db 120x130-as bála. Nagyobb tétel vásárlása esetén árengedmény. 2024-es kaszálás is rendelhető.
8.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 5. 20:02 Széna Veszprém, Sümegprága
Eladó tömör, ázásmentes széna és lucerna bála rakodással. Széna: 8000 Ft/db; lucerna: 8500 Ft/db.
8.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 4. 07:37 Széna Veszprém, Pápa
200 db eladó, 220x120x70 méretben. Jó minőségű, tető alatt tárolt. Szállításban tudok segíteni. Ár: Ft/db. Érdeklődni kizárólag telefonon.
8.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 2. 20:47 Széna Baranya, Kacsóta
Eladó ide, jo minőségű, nem ázott 130as réti széna bálák.
8.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 2. 14:45 Széna Békés, Békés
Lucerna első és második kaszálású eladó, 8 ezertől 12 ezerig.
8.000 Ft
2 hete hirdető
2024. július 1. 18:47 Széna Pest, Üröm
Eladó első kaszálású széna bála Mérete: 125x125 cm tömör bála Réti széna és lucerna keverék Felrakodásban tudunk segíteni ár megegyezés...
8.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 1. 15:45 Széna Baranya, Harkány
tető alatt tárolt, 120x120-as hálós körbála eladó kis és nagy mennyiségben
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Több száz medvét fognak kilőni Romániában](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4442/cikk_74442/medve_fill_540x300_0.jpg)
Több száz medvét fognak kilőni Romániában
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek...
Hirdetés
![Így telepítsd a kazaltakarót, hogy biztonságban tudd a terményt](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4421/cikk_74421/kazal6_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)
Így telepítsd a kazaltakarót, hogy biztonságban tudd a terményt
A kazaltakaró akkor működik jól, ha megfelelően van telepítve!![Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5564/cikk_65564/szalmabala-750-pixa_fill_540x300_0.jpg)