Hirdetés
Traktorok 2.804 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 28. 15:29 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6135M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:31450000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 1635 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 135 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 24/24 Command...
2025. január 27. 07:49 Tolna, Tolna
McCormick X4.080 F – 2237277M 75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2900 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 3240 Kg Üzemanyagtartály mérete: 80 liter Hidraulika szivattyú:...
2025. január 14. 14:54 4125 Profi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
AKCIÓ!!!! Most érkezett 2023-as gyártású traktorok, 135LE névleges és 155LE Boost teljesítmény, 6700kg önsúly, MULTIKONTROLLER kezelőegység, 3 pár kiadószelep, S-CONTROL 8 sebességváltó automata és ECO üzemmódokkal, kiemelkedően kedvező fogyasztás,...
2025. január 28. 14:09 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE - PRÉMIUM FELSZERELTSÉG - PRECÍZIÓS CSOMAG DIGITÁLIS PÁLYÁZATBAN TÁMOGATOTT TRAKTOR. MEGBÍZHATÓ NÉMET MINŐSÉGŰ DEUTZ-FAHR 7250 TTV WARRIOR KEDVEZŐ ÁRON, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSSAL!!! - Deutz...
2025. január 30. 21:59 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
ÚJ STEYR ABSOLUT CVT 6280 traktor kiemelkedően felszerelve, 3 év vagy 3000 üzemóra gyári garanciával! STEYR CVT fokozatmentes váltó, 50km/h, automata váltóvezérlés, rugózott híd állítható csillapítással, SEMI-ACTIVE hidraulikus fülkerugózás, Front...
2025. január 14. 06:04 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 158LE névleges és 175LE PowerPlus teljesítmény, 7300kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata kormányzás...
2025. január 30. 22:54 1221.2 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 30. 22:53 1221.7 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
43.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. január 30. 22:09 826 Vario Bács-Kiskun, Kiskőrös
Magyarországi,első tulajdonostól,normál gumiabroncsok helyett dupla kivitelű ápoló kerék garnitúrával szerelt a traktor,2 tengelyes alváz; rugózott 1+1 személyes zárt kabin; tetőszellőző; automata vezérlésű légkondicionáló; 4 kerékhajtás; 2...
2025. január 30. 11:24 6175M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6175M TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:27950000 huf Évjárat: 2017 Üzemóra: 10450 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres John Deere motor, AdBlue technológiával Hengerűrtartalom: 6000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 175...
2025. január 30. 11:14 6175R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6175R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2021 Üzemóra: 463 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 175 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 20/20...
2025. január 30. 10:59 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:32950000 huf Évjárat: 2017 Üzemóra: 3899 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Váltó: Váltó típusa: 20/20AutoQuad Plus EcoShift...
2025. január 30. 10:54 6110M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6110M TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:40950000 huf Évjárat: 2024 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 110 LE Adblue: Igen Önsúly: 5750 kg Maximális...
2025. január 30. 10:49 8230 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 8230 BIZOMÁNYOS, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:26950000 huf Évjárat: 2009 Üzemóra: 13177 Motor típusa: 9 literes, 6 hengeres motor IPM-mel Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 245 LE Váltó: Váltó típusa:...
Kiemelt 11 éve hirdető
2025. január 29. 13:42 Békés, Békéscsaba
Kollégáink állnak rendelkezésére: Szabó Dávid +36 30 415 3121, Viczián Ádám +36 30 99 88201
32.000.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2025. január 29. 08:43 Arion 630 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó Claas arion 630 cebis. A traktor gyári gps van ellátva.
10.200.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2025. január 29. 08:41 Ares 567 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó claas ares 557 traktor.
20.000.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2025. január 28. 22:54 T6.165 Komárom-Esztergom, Ácsteszér
Nagyobbra váltás miatt eladóvá vált New Holland T6 traktorunk. A gép napi használatban van, tökéletes állapotban. Megtekinthető, kipróbálható. Üzemóra: 6300 Évjárat: 2015
5.700.000 Ft
Kiemelt 9 hónapja hirdető
2025. január 28. 19:33 Rába Győr-Moson-Sopron, Veszkény
Eladó műszakilag tökéletes állapotban lévő Rába Steiger!
2025. január 28. 11:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Frutteto traktor elektromos vagy mechanikus irányváltóval rendkívül kedvező áron, már sík padlóval! 95 és 105 LE max teljesítmény változatban! FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC...
2025. január 28. 10:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Többféle felszereltségű Same Argon 90 és 100-as traktorok készletről! Pl: Same Argon 90 Motor FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail, Turbo Intercooler motor 2887 cc térfogattal. EGR, DOC katalizátoros DPF részecskeszűrös, Teljesítmény [ECE R...
2025. január 28. 10:44 Egyéb traktor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesitmény [ECE R 120]: 101LE/74 kW.Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106 LE/78 kW. Folyadék/olaj hűtött, Elektronikusan vezérelt Általános...
2025. január 28. 10:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
106 LE példa változat leírása! Elektromos irányváltóval!!!! Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE/74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106...
2025. január 28. 10:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbó intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 110 HP / 80,6 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 116 HP / 85 kW. Folyadék/olaj hűtött, elektronikusan...
2025. január 27. 10:04 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5115 GS univerzális 116 lóerős traktorok a Dorkertől!!! KEDVEZŐ ÁR A BEVEZETŐ KÉSZLET EREJÉIG!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Főbb műszaki adatok: -...
2025. január 27. 09:59 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5095-5105 DF (91-101LE) SZŐLÉSZETI KESKENNYOMTÁVÚ TRAKTOROK AKCIÓBAN KÉSZLETRŐL A DORKER KINÁLATÁBAN. Ideális keskennyomtávú traktor SZŐLÉSZETEKBE GYÜMÖLCSÖSBE KERTÉSZETEKBE. Magas alapfelszereltséggel a hatékony munkavégzésért...
2025. január 27. 08:24 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 6160 Agrotron prémium német traktor most kedvező áron elérhető KÉSZLETRŐL!!! Legújabb modell!!! Műszaki adatok: - Max teljesítmény (ECE R 120): 161 LE / 119 kW - 6,1 literes, hathengeres DEUTZ Common Rail motor Stage 5 - ZF PowerShift...
16.999.000 Ft
Kiemelt 15 éve hirdető
2025. január 24. 15:14 T7.200 Győr-Moson-Sopron, Egyed
2014-es évjárat, 7000 üzemóra, légfék, klíma, 1 tulajos, szép állapotú, új vásárlása miatt akciós áron eladó.
Kiemelt 7 éve hirdető
2025. január 29. 14:14 1221.7 Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
Belarus 1221,7 mtz Caterpillar motoros traktor azonnal raktárról vihető vizsgával garanciával !
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. január 28. 11:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új és használt Zetor értékesítése. Bármilyen típusú Zetor felvásárlása, beszámítása. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehetséges: +36205045499
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.804)
- Case IH (170)
- Claas (201)
- Egyéb traktor (101)
- Farmtrac (87)
- Fendt (161)
- John Deere (516)
- Massey Ferguson (101)
- MTZ / Belarus (468)
- New Holland (165)
- Zetor (127)
- Antonio Carraro (14)
- BCS (2)
- Branson (3)
- Carraro Agricube (2)
- CAT (1)
- Challenger (6)
- Deutz Fahr (51)
- Dutra (10)
- Ferrari (5)
- Fiat-Fiatagri (11)
- Ford (7)
- Fordson (1)
- Fortschritt ZT (6)
- Foton (8)
- Fotrak (2)
- Goldoni (13)
- Hattat (18)
- Hoffer (1)
- IHC (3)
- IMT (1)
- Irum (10)
- Iseki (6)
- JCB (11)
- Jumz (10)
- Kioti (12)
- Kirovec (9)
- Kubota (19)
- Lamborghini (20)
- Lánctalpas traktor (1)
- Landini (43)
- Lindner (1)
- LS (2)
- LTZ (1)
- McCormick (75)
- Mercedes (1)
- Pasquali (2)
- Rába (42)
- Renault (7)
- RS (2)
- Same (29)
- Schlüter (1)
- Solis (58)
- Steyr (65)
- T-150K (9)
- TYM (21)
- Ursus (1)
- UTB (7)
- Valpadana (4)
- Valtra - Valmet (42)
- Versatile (2)
- Vladimirec / VTZ (11)
- Yanmar (5)
- YTO (13)
- Kevesebb