Nyár közepén már bőven akad olyan területen a kertben, ahol korábban zöldségeket neveltünk, majd betakarítottuk őket, így most parlagon állnak. Ezek a helyek újra kihasználhatóak, azonban csak a megfelelő zöldségek vetésével érdemes próbálkozni. Július közepén bőséges a termés a kertben, de ideje gondolni arra az időszakra, amikor már nem tudunk ennyi mindent betermelni. A friss zöldségek termesztése nem áll meg tavasz végén, nyár elején. A hőség tombol, de számos zöldségfajta ilyenkor is jól érzi magát, kicsírázik, majd nyár végén termést hoz.

1. Saláták

Salátaféléket, mint a fejéssaláta, a rukkola, a madársaláta, vagy éppen a mángold gyorsan nőnek és jól bírják a nyári időjárást. Fontos, hogy a magokat mindig árnyékos helyre vessük, lehetőleg rendszeresen öntözzük, ezzel elkerülhetjük a kiszáradást.

2. Spenót

A spenót szintén egy gyorsan növekvő zöldség, salátaféle, amit július közepén bátran elvethetünk az üresen maradt területekre. Fontos, hogy mindig adjunk neki kellő mennyiségű vizet, hiszen a túlzott melegben gyorsan elkezd felmagzani. A spenótot még ősszel is bátran elvethetjük, bőven lesz mit betakarítani róla.

3. Retek

A retek szintén egy gyorsan növő finomság, amit 4-6 héten belül betakaríthatunk. A nyári hónapokban nagyon jól tud fejlődni, csak itt is fontos a megfelelő vízpótlás, ellenkező esetben nem képes megfelelően kifejlődni. Friss és ropogós ízével egészen ősz végéig gazdagíthatja az ételeinket.

4. Cékla

A cékla nyáron kiválóan fejlődik, majd ősszel már be is tudjuk takarítani. A fiatal céklaleveleket pedig akár még salátákba is felhasználhatjuk. A gyökérrészéből készülhet savanyúság, saláta, de akár meg is süthetjük, csinálhatunk belőle levest, illetve süteményt.


5. Kelbimbó

Bár lassan növekvő zöldségről van szó, mivel nagyon jól írja a hidegebb időt, így nem probléma, ha csak most kerül sor az elültetésére. Július közepén vetve az őszi hónapokban bőven lesz mit betakarítani, az enyhe fagyokig jól bírja a kintlétet.

6. Karalábé

Amennyiben nem a hosszú tenyészidejűt választjuk, akkor számíthatunk arra, hogy viszonylag gyorsan kifejlődik. Fontos azonban rendszeresen öntözni, így kerülhetjük el azt, hogy a gumó ne legyen fás és kemény.

7. Káposzta

Igaz ez a káposztára is, hiszen számos fajtája még most is vethető. A növény a hidegben is jól érzi magát, ezáltal a téli hónapokban is biztosíthatják a friss zöldséget a kertből. Locsoljuk rendszeresen és lehetőleg ne tűző napra ültessük őket.

8. Babfélék

Egyes babfélék, mint a zöldbab, szintén kiváló választások az üres hely kihasználására. Gyorsan nő, a nyár végén, ősz elején még bőven lesz mit enni. Jól tűri a meleget, de nem probléma számára a hidegebb őszi éjszakák sem. Bőséges termést hoz, ha megfelelően öntözzük.

9. Zeller

Jó esetben a zeller sem problémázik a melegen vagy a hidegen. Sok vizet igényel, ez tény, de ha nincs túl hideg a télen, akkor egy áttelelhető zöldségről van szó, aminek ha a gumóját nem is, de a zöldjét szinte egész évben fogyaszthatjuk.

10. Cukkini és tök

Most még nem vagyunk elkésve, ha szeretnénk ősz elején is cukkinit vagy tököt enni. Ha sokáig meleg van és akad fény, akkor ezek a növények nem problémáznak, bőven hoznak majd termést. Érdemes őket trágyázni, sok tápanyagra van szükségük.

11. Uborka

Végül pedig az uborka, amivel még augusztus elején sem vagyunk elkésve. Ha nem köszönt be túl korán az ősz, akkor bőven tudunk még róla szüretelni. Gyorsan fejlődik, szereti a meleget - de nem a tűző napot - és a sok vizet.

Salátafélék, spenót, de még retek is kerülhet az üresen maradt helyekre - fotó: pexels.com

Mire figyeljünk, ha nyár közepén szeretnénk vetegetni?

A legfontosabb, hogy mivel ilyenkor gyakran száraz az időjárás, így a július közepén elültetett vagy elvetett zöldségeket rendszeresen kell öntözni. Ahogy tavasszal, úgy most sem maradhat el a megfelelő talajelkészítés, a komposzttal és trágyával dúsítás. A növények csak így juthatnak hozzá a megfelelő tápanyaghoz. Ne feledkezzünk meg a mulcsolásról és az árnyékolásról, a 30-40 fokos hőségben ugyanis könnyen tönkremehetnek a növények. Ez segíthet a talaj nedvességének megőrzésében és a gyomok visszaszorításában - írta meg a Sokszínűvidék.