A karácsonyfa a karácsony legfontosabb kelléke. Hosszas mérlegelés után kiválasztjuk, hazavisszük, és nagyon örülünk neki, bár a befaragáskor elgondolkozunk, hogy lehet, hogy a műfenyő lett volna az ideális választás. Azonban amint a család körbeállja a feldíszített karácsonyfát, és fenyőillat lengi be az otthonunkat, már tudjuk, hogy megérte. Sőt, szinte családtagként tekintünk a karácsonyfára addig, amíg az otthonunkban áll. 

Azonban lehet, hogy a karácsonyfával együtt olyan hívatlan vendégek is jöttek az otthonunkba, akiket nem látunk szívesen. Mégiscsak egy fenyőfáról van szó, amelyik pár héttel, vagy jobb esetben csak pár nappal korábban még kint élt a szabadban. És természetesen rajta is éltek, vagy élnek. Ezzel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg el nem lepik az otthonunkat a különféle rovarok és bogarak. De pánikra semmi ok, hiszen van egy trükk, aminek segítségével meg tudjuk előzni a bajt!

Ezért érdemes a fenyőfát pár napig odakint hagyni

A fenyőfával nem csak a finom fenyőillat, és a kevésbé kellemes, szúrós, és később lepotyogó tűlevelek jutnak be az otthonunkba, de nem ám! Számos hívatlan vendég is helyet foglal a csodás fenyőágak között. Ez pedig nem csoda, hiszen a fenyőfán, mint minden másik fán is, többezer bogár és rovar bújhat meg. Kapaszkodjunk meg, mert akár 20000 rovar is érkezhet

hozzánk látogatóba, amikor bevisszük a nappaliba a fenyőfánkat!

cserepes fenyőfa

Nem csak a földlabdás fenyőben lehetnek rovarok. A vágott fenyőben is meglephetnek minket. Fotó: Shutterstock

Ennek az az oka, hogy télen már a legtöbb rovar is a nyugalmi időszakát éli, így kényelmesen megbújnak a fák kérge alatt, a repedésekben, az ágak között, és várják a tavaszt. Amikor pedig megérzik az otthonunk kellemes hőmérsékletét, úgy érzékelik, hogy a várva várt tavasz itt van, így szép lassan elkezdenek ébredezni és közlekedni.


A leggyakrabban levéltetveket találhatunk a karácsonyfán, amelyek nagy csomókba rakják le viaszszálakkal fedett tojásaikat. A kikelt lárvák szívogatásának hatására a tűlevelek töve ki fog szélesedni, majd tobozszerű gubacsot képez. De a pajzstetvek is szívesen ejtőznek a fenyőfákon, amelyekre úgy figyelhetünk fel, hogy vattaszerű fehér pamacsok jelennek meg a karácsonyfánkon, és nem a tavalyi, gyerekek által készített dekorációról van szó. De még szúbogarak is lehetnek rajta, amelyek a fenyőfa törzsébe fúrják be magukat.

Senkit sem szeretnénk elriasztani az igazi fenyőfa megvásárlásától, hiszen az adja meg igazán a karácsony utánozhatatlan hangulatát, azonban érdemes odafigyelni rá, hogy a megvásárolt fenyőfa semmiképp se kerüljön be rögtön az otthonunkba.

Így kerüljön be a fenyőfa az otthonodba

A legtöbb árusítóhelyen azért jó párszor hozzányúlnak és megrázzák a fát. A fenyőfa rázogatását mi se hanyagoljuk el, hiszen egy rázással jó sok lakótól szabadulhatunk meg még odakint, az utcán, vagy a kertben. A hazahozatal után pedig ajánlatos a fát minimum 24 órán át a garázsban vagy a teraszon tárolni, majd ismét párszor lerázni, hogy az otthonunkba kerülve már csak a díszek legyenek rajta. Ezzel az esetleg már száradásnak indult, vagy elszáradt tűlevelek egy részét is el tudjuk távolítani, így talán egy kicsit kevesebb fog lehullani a fenyőfáról a díszítés alatt.

Így lehet minél tovább szép az élő fenyő karácsonyfaként

Ha azt szeretnénk, hogy a karácsonyfa minél tovább szép maradjon, és nekünk minél később kelljen gázolni a lehullott tűlevelekbe, már a feldíszítés előtt résen kell lennünk.

földlabdás fenyőfa

Ha földlabdás fenyőt vásárolunk, annak ágai között is megbújhatnak bogarak. Fotó: Shutterstock

1. Először is jelöljük ki a karácsonyfa helyét, hiszen gyakran veszi át a szívünk az eszünk felett az irányítást, amikor a tökéletes karácsonyfát szeretnénk beszerezni, és csak akkor jövünk rá, hogy kicsit túllőttünk a célon, amikor a kiválasztott fa sehogy sem fér be a nappaliba. Fontos, hogy ne kerüljön a fűtőtest mellé, és az sem árt, ha nem megyünk neki minden alkalommal, amikor elmegyünk mellette, mert azzal is nagyon sok tűlevél hullik a földre.

2. A vásárlásnál vizsgáljuk meg, mennyire friss a fenyőfa. Sajnos gyakran már hetekkel korábban kivágásra kerülnek a fenyők, így fontos, hogy a lehető legfrissebb fenyőfa kerüljön az otthonunkba. Ahhoz, hogy kiderítsük, mennyire friss a fa, a következő teszteket érdemes elvégezni. A tenyerünkkel lazán fogjuk körbe az egyik ágat, és húzzuk végig rajtuk a kezünket, átfuttatva az ujjaink között. Ha a fenyő friss, csak néhány tűlevél fog lepotyogni.

Szintén jó próba, ha a függőlegesen tartott fa törzsét párszor hozzáütögetjük a talajhoz. A folyamat során a zöld tűleveleknek nem szabad leesniük a fáról, azonban ezekkel a próbákkal legyünk óvatosak, hacsak nem szeretnénk a napi mozgást úgy letudni, hogy menekülünk a felbőszült fenyőfa árus elől.

3. A vágott fákat érdemes minél hosszabb ideig a hidegben tartani, akár az erkélyen, akár az udvaron. A legjobb, ha csak néhány órával a díszítés előtt visszük be a fenyőt a szobába. Azonban pár óráig álljon ilyenkor még díszek nélkül a szobában, hogy a hideg ágai ne törjenek le a díszek súlyától.

4. Ha azt szeretnénk, hogy a fenyőfa minél tovább maradjon friss és illatos, a megvásárlást követően távolítsunk el 0,5-2,5 cm-t a törzs vágott részéből, ezután rögtön állítsuk vízbe a fát.

5. Ha lehet, olyan karácsonyfa talpat válasszunk, hogy a fenyőfa vízben tudjon állni. Átlagosan 2,5 cm-enként kell 1 liter vizet számolni a karácsonyfa részére. Minden nap érdemes ellenőrizni, hogy a fának legyen elegendő vize.

Mindenkinek csodaszép karácsonyt és karácsonyfát kívánunk!