Vasárnap

Sok napsütés várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, és csak ott, elvétve fordulhat elő zápor. Délutántól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik fölénk. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Mérséklődik a forróság – fotó: pixabay.com

Hétfő

Éjjel nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevésbé felhős helyek délelőtt az ország keleti, északkeleti harmadán várhatók. Éjszaka főleg a Dunántúlon és a középső országrészben, majd másutt is többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatar is kialakulhat.

Nem egy helyen jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás.

Hajnalban a hőmérséklet jobbára 16 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken hűvösebb lesz. A csúcshőmérséklet 19 és 32 fok között valószínű, a nyugati tájakon lesz a hűvösebb, a keleti határvidéken a legmelegebb.


Kedd

A keleti, északkeleti harmadban erősen felhős maradhat az ég, arrafelé még tartósan eshet. Másutt felszakadozik, csökken a felhőzet, és a képződő gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, csak futó zápor, esetleg egy-egy zivatar alakulhat ki. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás.

Hajnalban 11, 19 fok várható. Délutánra a legtöbb helyen 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten 20 fok közelében, vagy kevéssel az alatt maradhat a csúcsérték.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.