Szeptemberben ismét várja a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás iránt érdeklődőket, valamint az ezen a területen dolgozókat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán található Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet. A képzésre augusztus 15-ig adhatják le jelentkezésüket az érdeklődők.

élelmiszer

A tananyag egyedülálló módon foglalja össze az ágazatban szükséges ismereteket – fotó: MATE

A MATE Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakmérnök és szaktanácsadó szakirányú továbbképzésre mindazokat várják, akik a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó ágazatban tevékenykednek, érdeklődnek a terület iránt, valamint szeretnék ismereteiket bővíteni, rendszerezni, naprakésszé tenni vagy egyszerűen csak tudatos fogyasztóként mélyebb tudásra szert tenni.

Ugyanakkor a kurzusra várják azokat a gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó szakembereket is, akik érdeklődnek a nyersanyagok magasabb hozzáadott értéket képviselő feldolgozása iránt. A felsőfokú, akár munka mellett is végezhető diplomával elismert oktatás nyitva áll a más területen (pl. vendéglátás, kereskedelem) dolgozó szakemberek előtt is vagy éppen az élelmiszeripar más ágazataiban tevékenykedők számára is.

mate élelmiszer

A hallgatók olyan versenyképes tudást szerezhetnek – fotók: MATE

A képzés célja, hogy aktívan hozzájáruljon a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakma szakember-ellátottságának és szakmai presztízsének fejlesztéséhez. A tananyag egyedülálló módon foglalja össze az ágazatban szükséges ismereteket, a nyersanyagoktól, a feldolgozás-technológiákon át a kereskedelemmel bezárólag.

A hallgatók olyan versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek egy kis- vagy középüzem szakmai és vezetői feladatainak ellátására, vagy akár saját üzem irányítására is. A képzés összeállításánál a piac által elvárt ismereteket, az elmélet és a gyakorlat összhangját tartották szem előtt.

élelmiszer élelmiszer

A képzésre augusztus 15-ig adhatják le jelentkezésüket az érdeklődők – fotó: MATE

Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet több mint 50 éve képez élelmiszeripari szakembereket. Minőségre való törekvésüket a magas felvételi pontszámok és a náluk végzett hallgatók nagy létszámú elhelyezkedési aránya egyaránt visszaigazolják.

A három féléves képzés végén az agrárképzési vagy műszaki területen legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezők szakmérnök diplomát, más alapképzési szakon szerzett oklevéllel rendelkezők szaktanácsadó diplomát kapnak.

Bővebb információ a képzés honlapján található: https://gyumolcszoldsegszakmernok.hu/

Az ősszel induló képzésre augusztus 15-ig itt lehet jelentkezni.

Ez a megjelenés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel történt együttműködés keretében jött létre.