Az országban nyilvántartott több mit 2200 halgazdálkodási vízterület 10-15 százalékáról jeleztek kisebb-nagyobb, az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető károkat. Noha – a csapadékos első félévnek köszönhetően – a két évvel ezelőtti aszálynál kevésbé kritikus a helyzet, a halgazdálkodók többsége idén is komoly problémákkal szembesül.

"Sok horgásztó esetében, ahol vízmennyiségi vagy -minőségi problémák merültek fel, korlátozni kellett az etetőanyag használatát és sokszor magát a horgászatot is, ami önmagában is milliárdos nagyságrendű bevételkieséssel járt – nyilatkozta az Agroinform.hu-nak Dérer István, a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (MOHOSZ OHSZK) főigazgatója. – Eközben mind a horgász-, mind a halastavak esetében jelentős költségnövekedést okozott többek között a vízminőség, kapcsoltan a halállomány megőrzése érdekében alkalmazott beavatkozások végrehajtása, például a vízpótlás megszervezése vagy a vízforgatók, szivattyúk üzemeltetése."

Idén sok horgásztó esetében korlátozni kellett az etetőanyag használatát és sokszor magát a horgászatot is

Idén sok horgásztó esetében korlátozni kellett az etetőanyag használatát és sokszor magát a horgászatot is – Fotó: Shutterstock

Míg 2022-ben különösen a Dunántúlon volt kritikus a halgazdaságok helyzete – itt a völgyzárógátas tavak vízpótlását lehetetlen volt megoldani –, idén a nyugati országrésznél jóval kevesebb csapadékot kapó alföldi területeken is felmerültek komolyabb problémák. A gondokat súlyosbítja, hogy a halas- és horgásztavak döntő többségét az elmúlt 50-100 évben nem kotorták, így a vízmélységük egyre kisebb. Amellett, hogy a sekélyebb vizek hamarabb felmelegszenek, egyáltalán nem mindegy, hogy a forró napokon napi 2-3 centimétert is elérő párolgási veszteség öt- vagy egyméteres átlagmélységű tavakban jelentkezik.

A halgazdaságokat érintő problémák (aszály, magas takarmány- és munkaerőköltségek) a fogyasztói árak gyors emelkedésében is megmutatkoznak: a termelők az élő pontyért mára általában 2300 forintot kérnek kilogrammonként – ez az érték három évvel ezelőtt még 1000 forint körül alakult. A telepítésre kerülő ponty beszerzési ára a MOHOSZ - MA-HAL ármegállapodás alapján jelenleg 1500 Ft körül alakul.

A haltermelők várhatóan idén is csupán kárenyhítési juttatást igényelhetnek, ám a hektáronként tervezett 40 ezer forintnyi összeg csak töredékét tudja kompenzálni a halfogyasztó élőlények és az aszály okozta plusz költségeknek, illetve a bevételkiesésnek. Ez az összeg kevesebb mint fele az átlagos szántóföldi támogatásnak, ezért a MA-HAL és a MOHOSZ közösen kezdeményezte a támogatási kiegyenlítést az ágazat működőképességének megtartása érdekében. További lehetőségeket az új Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP Plusz) forrásai is biztosíthatnak, ám ez a lehetőség egyelőre még nem vehető igénybe.


Minden eddiginél magasabb a regisztrált horgászok száma

Minden vízterület sok száz fajnak ad otthont, így komoly szerepük van a biodiverzitás megőrzésében. A halgazdálkodási ágazat azonban nem csupán mezőgazdasági és ökológiai szempontból tölt be fontos szerepet, de egyre nagyobb mértékben szolgál ki rekreációs célokat is. A MOHOSZ által közzétett statisztikák szerint a Magyarországon regisztrált horgászok száma immár jóval meghaladja az egymilliót, kétharmaduk számít rendszeres horgásznak. Az elmúlt években dinamikusan nőtt a létszám, ami elsősorban a nők és gyerekek korábbinál jóval jelentősebb érdeklődésének köszönhető. A nemek közti eloszlást vizsgálva azonban továbbra is jelentős férfifőlény mutatható ki, mivel jelenleg is ők teszik ki a horgászok több mint 80 százalékát.

„A horgászat immár régen nem az idősek sportja: a szövetség az év elején már több mint 100 ezer gyermek vagy ifjúsági horgászt tartott számon, miközben a 30-50 év közötti korosztály is a népességarányát meghaladó mértékben van jelen a horgászok körében" – tette hozzá Dérer István.