A napraforgó az utóbbi évtized sikernövénye, a fő szántóföldi növények közül talán az egyetlen, amelyik a tapasztalható klímaváltozás ellenére is felfelé ívelő szakaszban van. Köszönhető ez egyrészt a sokrétű felhasználhatóságával összefüggő keresettségének, másrészt a szárazuló időjárással szembeni nagyobb ellenálló képességének, harmadrészt piaci pozíciójának, ami által a termelők is megtalálják számításaikat.

A napraforgó felfutását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1960-as évekre jellemző 100 ezer hektár vetésterület napjainkra a hétszeresére, azaz 700 ezer körülire nőtt, miközben a másik fontos olajnövényünk, a repce vetésterülete éppen a felére csökkent. Területi növekedése mellett jelentős termésnövekedésnek is szemtanúi lehettünk, mert a kezdeti 1 tonna körüli termésátlagról országos szinten is képes volt háromszorosára, tehát 3 tonnára emelkedni. Ebben Európában is a vezető napraforgó-termesztők között vagyunk, köszönhetően az évek során bekövetkezett nemesítési és technológiai fejlesztéseknek.

A titok elsődleges nyitja mindenképpen a napraforgó kedvezőbb vízhasznosításában keresendő. Már a 2012-es emlékezetesen aszályos évben is bebizonyosodott, hogy a 4 legfontosabb szántóföldi növényünk közül a napraforgó sínylette meg legkevésbé a minden növényt próbára tevő szárazságot, és ezáltal a legkisebb terméskiesést szenvedte el. A napraforgó szárazságtűrését elsősorban mélyre hatoló gyökérzetének köszönheti, mellyel a talaj mélyebb rétegeiben még fellelhető vízhez és tápanyagokhoz is hozzájut. Élelmessége okán igénytelenebb növénynek tekintjük, mint a kukoricát vagy a repcét, de tudnunk kell, hogy mint minden növény, a napraforgó sem tudja tolerálni a végtelenségig a hőséget, a víz- és tápanyaghiányt.  Akkor érhetünk el kiemelkedő termesztési eredményeket, ha ismerjük a választott fajta igényeit, és megpróbáljuk azokat a lehető legnagyobb arányban kielégíteni.

Hogy is állunk most a napraforgóval? Milyen a kínálat? Melyek azok a tulajdonságai, melyek meghatározzák termése mennyiségét, minőségét és stabilitását?

Mint az utóbbi években csaknem minden növénynél, a napraforgóban is bőséges a választék, akár a hazai „Nemzeti Fajtajegyzék”-ben szereplő, mintegy 140 Magyarországon minősített, akár az EU-ban számontartott több száz hibridre gondolunk. Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk termesztési céljainkkal és lehetőségeinkkel, mert olyan hibridet kell választanunk, mely ezekkel harmóniában van. Manapság az egyre gazdagabb kínálatban a fajtaismeret jelentősége felértékelődik, hiszen termesztési eredményeink egyik meghatározó – a kutatások szerint legalább 20%-ban meghatározó – faktora éppen maga a hibrid, amit termesztünk! Magyarországon jelen van a világ minden jelentős és eredményes nemesítő vállalata, akik évről évre újabb és jobb, az eddigieknél többre képes hibrideket bocsátanak a piacra. Élni kell a lehetőséggel, kísérletezni, de legalábbis tájékozódni, keresni kell a lehetőségeket a nemesítőkkel való kommunikációra, akik segíthetnek a leginkább megfelelő hibrid kiválasztásában. Többéves fajtakísérleti munkám során nagy öröm számomra nyomon követni az újabb és újabb „felhozatalt”, és azt a tendenciát, hogy a tradicionálisan „nagy” napraforgó-nemesítők mellé egyre inkább felzárkóznak a többiek is, és mutatnak be rekorderedményeket egy vagy több tulajdonságban.


A napraforgó terméspotenciálja – amit a kisparcellás és nagyparcellás kísérletek bizonyítanak – bőven 6 tonna felett van. Nem csoda, ha egyes nemesítőcégek meghirdették a „6 tonnások klubját”, mert tudják, hogy ez fegyelmezett technológiával reálisan elérhető.  De még olyan évben is, mint amilyen a 2024. év volt, nagyparcellás kísérleteinkben több esetben mérhettünk 5 tonnás vagy afölötti terméseket.

Olajnövény révén helyénvaló elvárás, hogy olajtartalma is magas legyen. Az olajtartalom limitje szerződéstől függően változhat, de az általános gyakorlat szerint 44% feletti olajtartalom felett már olajbonifikációra – felárra – számíthat a termelő. Saját tapasztalatainkból tudom, hogy a jelenlegi napraforgóhibridek zöme 46-48 %-os olajtartalommal rendelkezik, de vannak 50-52 %-os olajtartalmú hibridek is.  Kísérleteink bizonyítják, hogy egyre nő azon korrelációtörő hibridek száma is, melyek nemcsak termésben, hanem olajtartalomban is kiemelkedők! (1. sz. grafikon)

napraforgó

1. számú grafikon

Az elmúlt években fellendült az olajminőség javítására irányuló nemesítés is, aminek eredményeként sorra jelentek meg és a mai állapot szerint a napraforgó-termesztési terület 35-40 %-án termesztenek magas olajsavtartalmú, azaz HO hibrideket, és ez az arány egyre nő, köszönhetően a magasabb átvételi áraknak. Az IKR Agrár kísérleti hálózatában évek óta vizsgáljuk a különböző típusú hibridek teljesítőképességét, és örömmel tapasztaltuk – ebben a kritikus 2024. évben is –, hogy a normál linolsavas  és a HO magas olajsavas hibridek termőképességében nincs különbség. (2. sz. grafikon).

gradikon

2.számú grafikon

Óriási fellendülést hoztak a napraforgó-termesztés eredményességében és stabilizálásában a herbicidrezisztens hibridek – CL, CLP, SU –, melyek lehetőséget adnak a posztemergens gyomirtásra is. A napraforgónál ugyanis az egyik legmeghatározóbb technológiai művelet a gyomirtás. Ha az sikeres, akkor máris elkerültük az egyik legkritikusabb kockázati tényezőt. Nem csoda, hogy a gyakorlati termesztés azonnal felmérte a lehetőséget, és mára szinte teljesen kiszorultak az úgynevezett hagyományos hibridek, melyek érzékenyek azokra a gyomirtó szerekre, melyek kelés után hatékonyak lehetnek a napraforgóban.

Jelenleg a CL-CLP genotípusok, azaz az Imazamox-rezisztens hibridek vetésterülete néhány %-kal nagyobb, mint a sulfonilurea (tribenutron –metil) rezisztenseké, de a különbség minimális. Kísérleteink tanulsága, hogy a herbicidrezisztencia típusa nem befolyásolja a termőképességet, vagyis érdemben nincs különbség a terméseikben. (3. sz. grafikon )

grafikon

3. számú grafikon

A legújabb fejlesztések eredménye pedig a mindkét típusú gyomirtó szerre rezisztens hibridek elérhetősége, melyek gyomirtása a legrugalmasabban oldható meg.

A napraforgó termesztéstechnológiájának egyik sarokköve a növényvédelem. A fajnak ugyanis elég sok betegsége van, így a Phoma, a Sclerotinia – száron és tányéron –, a Diaporte – száron és tányéron –, a Botrytis, az Alternaria, a szeptóriás levélfoltosság, a rozsda, és a makrofominás hervadás, mellyel éppen a 2024. évi forró és aszályos viszonyok között találkozhattunk az eddig megszokottnál nagyobb mértékben. Súlyos betegsége a peronoszpóra, melynek újabb és újabb mutációival a nemesítők évről évre megküzdenek, ugyanúgy, mint a súlyos élősködő Orobanche-fajokkal. A nemesítőknek tehát az egyik legfontosabb feladata az ellenálló képesség javítása, mert ez a stabilitás egyik záloga.

A 3 legfontosabb tényezővel, úgymint genotípus, olajtartalom és betegség-ellenállóság, szoros kapcsolatban van néhány morfológiai tulajdonság és agrotechnikai elem is.

Így például a növénymagasság egy fontos habitusbeli tulajdonság, ami nagyban befolyásolhatja a termesztés sikerét. Egyrészt kapcsolatban van a szárerősséggel, azaz a megdőlési hajlammal, ami súlyos esetben nagy termésveszteségeket okozhat, mint ahogyan fellépett ez a probléma az idei termesztési szezonban. (1. sz. kép) Ezen túlmenően a túl magas állományban akadályozottak a tenyészidő alatti növényvédelmi munkák, ezért a szármagasság csökkentésére kell törekednie a nemesítőknek.

napraforgó

1. kép Készült Nagyigmándon augusztus 8-án – Különbség a hibridek állóképességében, gyökér- és szárerősségében

A tányérállás is szerepet kap akár a túlzottan napfényes, akár a túlzottan csapadékos évjáratokban. A félig bókoló fejállás a legoptimálisabb, mely a napégést megakadályozza, a vízmegtartást elősegíti. (2. sz. kép)

napraforgó

2. kép: Ideális, félig bókoló tányérállás(Subeo, 2023. aug. 14.Nagyigmánd)

A robusztusság-levelezettség is közrejátszik az optimális asszimilációs folyamatokban, a fényenergia hasznosításában és a sűríthetőségben. Az utóbbi idők napraforgó-ideálja a generatív típus, azaz az alacsonyabb, vékonyabb, de erős szárú, több, kisebb levelű növény, mely szellősebb mikroklímát biztosít, és egységnyi területen több növény felnevelésére ad lehetőséget.

A technológiában fontos szerepe van a vetésváltásnak. Bár az újgenerációs hibridek ellenálló képessége egyre nagyobb, mégis kockázatos a napraforgót túl sűrűn egymás után vetni. A „régi” szakirodalom még 5-6 éves forgót írt elő, de a mai ellenállóbb hibridekkel is ki kell várnunk a legalább 3-4 éves forgót, ha ki akarjuk iktatni az előre nem látható kórokozók általi fertőzések kockázatát. Ezzel összefüggésben célszerű kivételt tenni a napjainkban megkívánt forgatás nélküli talajművelést illetően, mert egy erős fehérpenészes vagy makrophominás fertőzés után mindenképpen célszerű a szármaradványok beforgatása. Az ideálisnál szűkebb időintervallumú kényszerű vetésforgó esetén sokat segíthetnek a talajok szerkezetének, humusztartalmának, mikrobiológiai életének javításában a napjainkban rendelkezésre álló biológiai eredetű talajjavítók, stimulátorok, melyek sok esetben a N-kötésen kívül gombaölő hatással is bírnak.

A debreceni tartamkísérletek igazolják, hogy az egyes genotípusok (hibridek) között mérhető és igazolható különbségek vannak a tápanyag-hasznosításban is. A jövőben mindenképpen törekedni kell arra, hogy ezeket a különbségeket feltárjuk, és ezek ismeretében szakszerű és környezetkímélő tápanyag-gazdálkodást folytassunk. Vegyük figyelembe, hogy a túl sok N hajlamosít a szárdőlésre és a betegségek kialakulására is, míg az elégtelen tápanyag-visszapótlás korlátja lehet egy nagy termés elérésének.

Mint minden növénynél, a napraforgónál is a vetés minősége és sikere döntő hatással bír a napraforgó eredményességére. Személyes tapasztalatom, hogy a nem túl korán végzett vetés  egészségesebb és nagyobb termésű állományt eredményez, mint a túl korai vagy a késői vetés.

Talán a vetésidőnél is fontosabb a napraforgó-állományokban az optimális tőszám kialakítása.   Tudjuk, hogy a tőszámnövelés a napraforgó esetében is az egyik legkézenfekvőbb termésnövelő tényező, azonban itt nagyobb körültekintéssel kell lennünk, mint pl. a kukoricánál. Az ideálisnál magasabb tőszám ugyanis növeli a megdőlési hajlamot, valamint a sűrű állomány által teremtett mikroklíma rendkívüli mértékben kedvez a kórokozók elszaporodásának. Tapasztalataink szerint a ma ideális habitusú napraforgóhibridek optimális termőtőszáma 55-60 ezer tő hektáronként.

Mint általában minden növény termesztése esetén, nagy segítséget és előrelépést jelent a napjainkban egyre inkább alkalmazott precíziós eljárások alkalmazása. A tábla heterogenitása alapján megtervezett és kivitelezett precíziós vetés, növénytáplálás, növényápolás nemcsak a legkörnyezetkímélőbb, de a leghatékonyabb költségkímélés lehetőségét is adja.

Fentiekben a teljesség igénye nélkül szerettem volna rávilágítani a napraforgó-termesztés egyes fontos momentumaira. Úgy gondolom, hogy a napraforgó jól érzi magát nálunk, és a termelőknek is biztonságot és sikerélményt jelent. A termesztési kedvet fokozzák a kedvező piaci kilátások is, és a nemesítők szakadatlan igyekezete, hogy minél jobb hibrideket biztosítsanak.

A termesztőknek viszont tisztában kell lennie azzal, hogy a sikeres napraforgó-termesztés fokozott gondosságot kíván, ami évjáratoktól függően nagy kihívások elé állíthatja őket: akár egy nagyobb gyomborítás, akár egy nagyobb fertőzés, egy túlságosan száraz vagy csapadékos év, mind-mind próbára teheti a leggyakorlottabbakat is. De ha betartjuk a legfontosabb szabályokat, és élünk a különböző kommunikációs és tapasztalatcserék adta lehetőségekkel, akkor a napraforgó-termesztés továbbra is az egyik sikerágazatunk lehet.

kukorica hibrid

Dr. Kiss Erzsébet

genetikus szakmérnök

IKR Agrár Kft., fejlesztési tanácsadó

 

 

 

 

Ez a cikk a Merre fordul a napraforgó? Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni:

Agroinform TechMag 2025/3