Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke a fegyvertartási szabályok további racionalizálását és átgondolását kezdeményezte ez év tavaszán. Ennek eredményeként szakmai egyeztetésre került sor az ágazati minisztériumok (Belügyminisztérium, Agrárminisztérium) képviselőivel, melyen a vadászati érdekképviseletek is részt vehettek. Az így elfogadott módosítások érintik a lőszertöltés, az ifjúsági vadászat, a lőfegyver- és lőszertárolás, valamint a hivatásos vadászok hangtompító megszerzésének és tartásának témaköreit. A jogszabálymódosítások a Magyar Közlöny október 9-én megjelent, 102. számában olvashatók (295/2024. (X. 9.) Korm. rendelet).


A Fegyvertörvény már 2023-ban kiegészült a tűzfegyverhez használható lőszerek megengedőbb, pontosabb értelmezésével. A módosítást az indokolta, hogy számos esetben indult eljárás olyan lőfegyvertartók (több alkalommal vadászok) ellen, akik a tartási engedélytől eltérő megnevezésű, ugyanakkor a tartási engedélyben szereplő lőfegyverből biztonságosan kilőhető lőszert tartottak. Például a .357 Magnum űrméretű maroklőfegyverből kilőhető a .38 Special lőszer is, a 12/76 űrméretű sörétes lőfegyverből kilőhető a 12/70 vagy 12/65 lőszer is. A Kormányrendelet az ebből fakadó látszólagos ellentétet oldja fel.

lőszer

Az emelt védelmi feltételek nélkül tárolható lőszer mennyisége például húsz darab sörétes lőfegyver tartása esetén elérheti akár a 8000 darabot is – forrás: Pixabay

Jelentősen nő a vadászlőfegyverekhez jogszerűen, szigorúbb biztonsági követelmények nélkül tárolható lőszerek mennyisége is, erre a módosításra a lőfegyvertartók igényei miatt volt szükség. Továbbá a módosítást indokolja az is, hogy a közelmúltban húszra emelkedett a szigorúbb biztonsági feltételek nélkül tartható lőfegyverek száma. Így az 1000 darabos lőszerkorlát könnyen túlléphető volt, hiszen több lőszertípus csak 500-1000 darabos kiszerelésben vásárolható meg a kereskedelmi forgalomban.

Az új szabályozás szerint a szigorúbb biztonsági követelményeknek (rács, biztonsági fólia a nyílászárókon, biztonsági távfelügyelet) csak akkor kell megfelelni, ha a jogszerűen tartott golyós lőfegyverek számának a kétszázszorosát, illetve a jogszerűen tartott sörétes lőfegyverek számának a négyszázszorosát meghaladja az otthon tárolt lőszer mennyisége. Fontos kitétel, hogy ha a tárolt lőszer együttes mennyisége nem haladja meg a korábbi 1000 darabot, akkor továbbra sem kell a szigorúbb biztonsági követelményeknek megfelelni.


A módosításnak köszönhetően az emelt védelmi feltételek nélkül tárolható lőszer mennyisége például húsz darab sörétes lőfegyver tartása esetén elérheti akár a 8000 darabot is. Ez a jelenlegi 1000 darabhoz képest igen jelentős előrelépés.

A jogszabályi háttér változásának köszönhetően a hivatásos vadászok is könnyen szerezhetnek meg és tarthatnak hangtompítót – eddig csak akkor nyílt rá lehetőségük, ha a kérelmező arra engedélyt kért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól. Mindeközben a többi vadászlőfegyvertartó a tavalyi év óta a hangtompítót előzetes engedélykérelem nélkül szerezhette meg, tarthatta. A módosítás ezt az anomáliát orvosolta, könnyítve a hivatásos vadászok helyzetét.


Az ifjúsági vadászat kapcsán a vadásszá válás folyamatában pedig eddig a kérelmezőknek, az ifjúsági vadászoknak a vadászvizsga sikeres teljesítése esetén is külön le kellett tenni a hatósági fegyvervizsgát, miközben a vadászvizsga a hosszú lőfegyverekre vonatkozó ismeretanyagot és számonkérési rendszert is magában foglalta. Az egyszerűsítésnek köszönhetően elegendő immár a vadászvizsga sikeres letétele, épp úgy, ahogy a 18. életév feletti vadászjelöltek esetében.

Forrás: OMVK