A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ) halőri szolgálata rendszeresen ellenőrzi a kezelésében lévő vízterületeket, tiltott halfogó eszközök és tilosban járók után kutatva. A tapasztalatok szerint az orvhalászok a Tiszán és a Nagykunsági főcsatornán a legaktívabbak, bár bejelentéseket kapnak a Malomzugi Holt-Zagya különböző részeiről is. A legtöbb eszközt egyértelműen a Tiszából sikerült begyűjteni, főleg Tiszabura térségéből.

"A halőreink radarral pásztázták a folyót, és bár a varsa olyan helyen volt, ahol nehéz észrevenni, a radaron azonban olyan alakzatot fedeztek fel, ami a természetben nem szokott előfordulni. Rá is találtak a hatalmas, nyolc-tíz méteres varsára, amit el is távolítottak a vízből" – mondta az ügyvezető igazgató.

"A horgászok rendszerint felteszik a kérdést, miért nem hagytuk a vízben az eszközt és figyeltük, hogy ki megy érte. Szoktunk ilyen módon eljárni, de ez a varsa a település belterületi szakaszán volt, ahol a parton, a gáton sűrűn jönnek-mennek az emberek, és jól látható volt a halőrök ténykedése. Ha pedig észreveszik, hogy felfedezték a tiltott eszközt, az orvhalászok már nem mennek vissza érte. Így a halőreink felszedték, és ahogy az illegális eszközök esetén szoktunk eljárni, ezt is megsemmisítettük" – mondta Donkó Péter.


Az óriásvarsák kihelyezése nem újkeletű tevékenység, tavaly is találtak hasonlóan hatalmas halfogó eszközt ugyanebben a térségben, de a Nagykunsági főcsatornán is szednek fel tiltott eszközöket, például múlt héten egy véghorgot, amelyen egy hal maradványa foszladozott.

Forrás: 24.hu

Indexkép: Shutterstock