Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR414.08 FtUSD401.61 FtCHF440.53 FtGBP496.28 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
"Úgy látszik a kormány végleg szakított a mezőgazdaság ökoszociális „Ángyáni” programjával és a 2014/2015 gazdasági évre nem hirdeti meg az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) folytatását. Arról, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel lesz új program az érintettekkel nem folytatott konzultációt. Egy Brüsszelnek benyújtott Vidékfejlesztési Program tervezetből annyi tudható, hogy 2016-ra ígér AKG-t, amiben megfelezi a résztvevő területek nagyságát, sőt a forrásokat is csaknem 50%-kal csökkenti.
Az agrár-környezetvédelem európai uniós programja még 2004-ben indult és öt éves ciklusokban ad költségkompenzációt a gazdálkodóknak, amennyiben környezetbarát művelést valósítanak meg. Ez leginkább a növényvédőszerek és a műtrágya korlátozott használatát, a hígtrágya és szennyvíziszap kihelyezési tilalmát illetve egyéb környezetvédelmi előírások betartását jelenti. A legutóbbi öt éves ciklus idén augusztusában járt le és a kormány - az EU kifejezett ajánlása ellenére - saját hatáskörben nem hirdette meg a folytatást. A jövő iránt érzett felelősség egy gazdasági évre így biztosan szünetel, amivel az elmúlt tíz év környezetvédelmi eredményeit dobták ki az ablakon, több mint 1 millió hektár tekintetében. A jelentős többletköltséggel és hozamkieséssel járó vállalásokat a gazdálkodók forrás nélkül nem tudják folytatni, márpedig ahhoz, hogy egy termény ökológiai (bio) státuszt kapjon, legalább két évig be kell tartani az előírásokat.
Az Ángyán féle „magyar vidék alkotmánya” 2012-ben még 2 millió hektárra szerette volna növelni a környezetvédelemben résztvevő területek nagyságát. A tervezetből már most tudni lehet, hogy a 2016-ra ígért programból, kihagyja az egyik legnagyobb jogcímet, 580 ezer hektáron szüntetve meg ezzel a zöldtrágyázás, illetve a környezetbarát növényvédőszerek alkalmazásának ösztönzését. A csonkítás azonban nem ért itt véget. A megmaradó célprogramokban, szándékai szerint, méretük alapján diszkriminálja a gazdálkodók földjeit. Azaz nem mindegy, hogy például a túzok, egy túzok élőhely-fejlesztési programban, az 1200 hektáros limit alatti táblában költ vagy afelettiben. Utóbbi esetben ugyanis költöznie kell, mert a madárbarát műveléstechnológia alkalmazásból a gazdálkodó azokkal a hektárokkal kiesik. Aki arra számít, hogy a kizárt hektárokra jutó pénzt esetleg szétosztják a megmaradó programok között, csalódnia kell. A hét évre rendelkezésre álló összeg, a korábbi program 350 milliárd forintjával szemben csaknem fele, 190 milliárd forint lesz.
Az Uniónak benyújtott programtervezet további meglepetéseket is tartogat, például a Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) esetében, ahol már az 50 hektáros gazdaságokat is érinti az elvonás. Az Unió a hátrányos helyzetű területeken gazdálkodóknak szánja ezeket a forrásokat a környezettudatos gazdálkodás és a fenntartható táj-használat erősítésére. Az új elképzeléseknek köszönhetően ez akár 400 ezer hektáron kerülhet veszélybe, tovább súlyosbítva a kedvezőtlen adottságú terülteken gazdálkodók helyzetét."
Jó helyen nézzük! Volt már hó elején is ilyen de akkor 1-2nap mulva visszajött! Most meg 1,5hete nem látom :( remélem nem lesz semmi turpisság a dologban mert akkor nem vetünk tavasszal csak bukfencet :D
Most néztem, nekünk van AKG sorunk. (Egységes kérelem 214. - ráklikk - feljön, hogy mire adtuk be, itt nekünk megjelenik az AKG, plusz 10.29. státuszváltozás is volt, ellenőrzés alatt maradt, de ez a kifizetésig így is szokott lenni.) Jó helyen néztétek?
"A Kormány 1511/2014. (IX. 16.) Korm. határozata
az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási intézkedések keretében nyújtandó támogatások folytatásáról
A Kormány felhívja az agrár-vidékfejlesztésért felelős minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program részét képező új agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatási intézkedések 2016. január 1-jével történő elindítása érdekében – a 2015. évre vonatkozó átmeneti intézkedések bevezetése nélkül – tekintettel az intézkedések új szakmai feltételeinek kidolgozására és a támogatások biztonságos igénybevételére.
Felelős: agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter
Határidő: a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program Európai Bizottság általi
elfogadása
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök"
Válasz #1767. hozzászólásra
Újság: "Brüsszel engedett volna, mégis megszüntette a kormány az agrár-környezetvédelmi programot. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége szerint a 72 milliárdos támogatás megvonása 13 ezer gazdaságot érint. A pénzt azok a gazdák kapták, akik zöldebb termelési módszerre váltottak, vagy vállalták a szigorúbb környezetvédelmi előírások betartását. A szervezet szerint az sem igaz, hogy a területalapú támogatás átcsoportosítása csak a nagygazdaságokat érinti, a megvonás a kis- és közepes gazdaságokat is sújtja." http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/brusszel-engedte-volna-a-kormany-visszautasitotta-1239419
Politika:
"Font Sándor:
Amik a konkrét kérdéseim lennének. AKG. Hol tartunk most az agrár-környezetgazdálkodási pályázat terén? Ugye lejár augusztusban az ötéves szakasz, és rendkívül ellentmondásos hírek olvashatóak egy-egy véletlenszerű nyilatkozatból. Hogy nem nyílik meg szeptember 1-jén, ezt majdnem tényként kezeli a szakmai hozzászólások némelyike. Ha nem nyílik meg, akkor rendben, és meddig nem nyílik meg? És ha igen, akkor milyen feltételekkel?
Kis Miklós Zsolt:
Ami az AKG-ügyet illeti. A helyzet az, hogy 2014. augusztus 31-én, ahogy tudjuk, lejárnak ezek a programok...
Tehát azt biztonsággal állíthatom, hogy 2014. szeptember 1-jétől nem tud program indulni... az már most látszódik, hogy emiatt legalább egyéves lyuk fog keletkezni, ami azt jelenti, hogy egy új AKG lesz, ami egy menürendszer lesz, tehát minden egyes pályázó el tudja dönteni, hogy mi az a konkrét elképzelése, mi az a konkrét előirányzata, amit ő teljesíteni tud...
Mire ez a programozás megtörténik - erre sajnos most van időnk, hiszen csúszásban van az egész végrehajtási rendelet -, úgy gondolom, hogy nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy a program 2016. január 1- jétől tud megindulni, az új AKG."
Forrás: http://www.parlament.hu/documents/static/biz40/bizjkv40/MGB/1407101.pdf
Válasz #1761. hozzászólásra
Magamra veszem a kommentedet és tisztelettel megköszönöm azt - ezzel együtt szelíden elfogadom a kritikát is... csak és kizárólag arra kérek mindenkit, ezen a fórumon továbbra se használjon senki sem ordenáré hangot! A "köcsögözést, anyázást" hagyjuk meg a magyar parasztnál alacsonyabb értelmi színvonalú rétegeknek!
Mégsem írják le még egy fél mondatban sem hogy lesz AKG, valószínűleg azért mert nem tudják hogy lesz-e.... Csak azt írják tévesek a híresztelések, de azt nem írják hogy 2015-2019-ig lesz a következő ciklus vagy valami hasonló. 5 éve ilyenkor már régen be kellett adni a jelentkezést. Azért ez több mint gyanús.... Az első AKG-s ciklus is két EU-s gazdasági időszakot érintett mégsem volt gond....
Nem maradtam ki, de mivel nekem csak gyümölcsösöm van ezért nem éri meg ennyi pénzért betartani az előírásokat. Abba viszont egyetértek veled, hogy a támogatások hiánya miatt versenyhátrányba kerülünk. Viszont nem csak a támogatásokkal van probléma, hanem a 90-98 közt nem hozták helyzetbe a kialakult kisparaszti birtokokat Külföldön nem volt kolhozosítás és nem kellett minden nulláról kezdeniük 90-98 közt. Ja ez a téeszcsés elnökökre és pártitkárokra, valamint a fő ugrómókusokra nem vonatkozik, mert ők lenyúlták a tsz vagyont.
Sziasztok, azért végűl nem bírtam ki, hogy ne mondjam a magamét ehhez. Páran ugye azt mondogatják, hogy ilyen alapon mennek mások, ha nekem nincs senkinek ne legyen. Nos amint olvastam a cikket megmondom őszintén én is örültem neki, de nem azért mert húh én nem nyertem azért senki ne kapjon, hanem azért mert nem jól csinálták ezzel az egész megkellnyerni marhasággal. Ha van ilyen akkor mint az új KAPnál úgy csinálják, azaz aki betartja az kapjon +-t , illetve akkor felőlem a pontszám alapján lehetne többet vagy kevesebbet fizetni(mindent amit írok szántóra gondolom). De ez ahogy eddig ment az csak versenyelőnyt jelent pár embernek és az szerintem az EUs szelektálás, hogy azok majd könnyebben élnek meg mint akik nem kapják, a picik meg akik nem kapják majd belehalnak a versenyben. Mi csinálunk 4es vetésforgót monokult nincs, legalább 4évente lazítózás, szerves trágya, a szóját is csináljuk már, zöldtrágya meg a legkevesebb, azért nem csináljuk mert szerintem nem mindenhol kéne. Nálunk van 3kis gazdaság akik valószínű lelépnek mert sok a bajuk vele viszont van 2-3nagy cég egyik 6000 hektárt túllépi és érdekes megnyerték pedig állat sincs és ez nem egyedüli eset. Nos akkor mondjátok hol itt az egyenlőség, amikor a nagy -cég emiatt 100heki 17-19AKs földér(amiért SAPsot ajánlottam fel bérleti dijér) SAPs+még 50Eurot fizet, mert még így is kap támogatást...Én ezért úgy vagyok vele, hogy vagy teljesen megszüntetni, vagy pedig úgy átalakítani, hogy ilyen versenyelőny ne legyen(ha ilyen egyáltalán lehetséges).
Valóban volt szó arról, hogy esetleg átalakítják. De nem tették, hanem egy időre megszűnik. Romániában, Szlovákiában, Ausztriában nem lesz egy év szünet sem, nem beszélve a nyugat-európai tagállamokról. A szarakodás miatt megint a magyar paraszt szívja a legnagyobbat. Fel kellene már fogni ésszel, hogy hátrányba fogunk kerülni a támogatások hiánya miatt, amit más országokban ki fognak ezentúl is fizetni!
Az a pletyka járja, hogy a Fazekas és a Lázár féle minisztérium nem tudott megegyezni arról, hogy ki oszthassa el a támogatást, és közben kifutottunk az időből. Azért az röhej, hogy Brüsszelben ott áll a lóvé, mi meg nem hívjuk le - remélem ezzel egyetértesz akkor is, ha hozzám hasonlóan kimaradtál az AKG támogatásból.
Tavasszal barackos konferencián Szatymazon már foglalkoztak az akg-vel és a szerkezetátalakítási programmal, hogy az idén kifut és mivel rövid az idő pályázatkiírására, ezért csak jövőre indulnak újra. Azért az unió által jövőre felajánlott pénz nem adomány, hanem a következő ötéves keretből lehetne felhasználni. Ezt persze a média elfelejti lehozni.
Az a te bajod,hogy ha valaki szellőztetni mer,akkor zavar a bűz ami árad. Üldözési mániásnak,fóbiásnak nevezed azt aki pl. Ángyán nagy igazságait meg meri itt osztani.
Tippjeim vannak,hogy miért vagy ennyire ellenérdekelt
Egy kis memóriafrissítés: ezzel kezdted ’ Édesfiam! Mindezt te csak hiszed,mivel ezentúl valószinű ugyanezt kell teljesítened,csak egy fitying kompenzációt nem fogsz kapni érte! Bilibe lóg a kezed! „
Volt valaha egy kedves tanárom, aki szerint „vitatkozni édes gyerekeim, csak olyan emberrel érdemes, akinek az értelmi szintje a tiéteket legalább eléri, mert különben, érvek helyett csak sértegetni és ordítozni fog veletek” Na ezt a tanácsot megint megfogadom, és részemről lezártnak tekintem a veled való diskurzust.
Lehet ezt csűrni csavarni.........ez a píííííííz kőőőőőőőő másra a többi elvonással együtt. Csak az agrárium az min még lehet ütni. Kíváncsi leszek miféle szabályokkal próbálják majd a (kicsiket) versenybe vinni.
Nem értem mi ez az AKG ellenesség egyesek részéről. Örülnétek inkább, hogy sokan lucernát meg zöldugart termesztenek, csökken a túltermelés a gabonafélékből (kukorica, búza, napraforgó) , nem kell egymással versenyezni. Igaz, nem ezen a mennyiségen múlik a gabonapiac, de azért attól, hogy valaki kimaradt az AKG-ból még nem kéne örülni, hogy jövőre másnak sem jut. Egyedül az integrált szántónál volt pontozás, a többi 21! célprogram alapból nyert, miért kell a másikra mutogatni, hogy biztos hátszele volt?
úgy látom jó magyar szokás szerint megy az irigykedés! Aki nem nyert, most örül, hogy más sem kap, dögöljön a szomszéd tehene is.
Azért az a szántóföldi integrált programért a 40000 Ft nem hinném, hogy bárkit arra sarkalt volna, hogy ne termeljen.
De ha már sokalják itt egyesek a támogatást akkor nézzük meg a gyepek támogatását, ahol ugyan annyit lehet kapni mint szántó után. Ott tényleg nem kell csinálni semmit a 100 ft/ha támogatásért.
Sajnos sokszor fordítva ülünk a lovon itt kis hazánkban. Attól félek, hogy a következő rendszerben még tovább nehezítik a feltételeket, ahelyett hogy minél szélesebb körnek, minél egyszerűbben plusz pénzt adnának, hogy versenyben legyen más országok termelőivel.
Válasz #1744. hozzászólásra
Nagyapáink sem kaptak támogatást, csak az ávosok gumibotjából, és mégis nyereségesen termeltek, még el nem vették tőlük a földet.
Válasz #1739. hozzászólásra
Nem emlékszem rá, hogy csecsemőkkel együtt húztam volna bakancsot.
Nálam a bili korszak már közel 60 éve elmúlt, az hogy nálad még tart az nem az én problémám.
Én nem sajnálom, hogy megszűnt. Előtte is volt aki megművelte azt a földet és ezután is lesz, én biztos vagyok benne. Az EU és SAPS előtt is volt mezőgazdaság, ha hiszik, ha nem a fiatalabbak :)
Sokat tisztulna a szakma ezek nélkül a támogatások nélkül.
Arányaiban sokat inkább a szántőföldesek vittek el!! volt is gyönyörű facélia-mustár-lucerna-biborhere-stb. virágpaletta a földeken....( ezekkel nem volt sok meló..olcsó is volt... a lé meg jött ) a tárcsa meg megette...oszt jónapot
én is így.....az integrátorok meg bekaphatják....ugy csinálom mint az osztrákok-tőlüs sem kéri számon senki, hogymiért nincs olajnapraforgó mindenütt...:D :D...gyönyörű szép is a gyepem..akg nélkül is....majd megeszi a szártépő....:D :D ...a pénz fér el a legkisebb helyen...
6641 hozzászólás
Válasz #1790. hozzászólásra
De bizony.
Én is látom ismét az AKG-s sort! Valamiért dolgoznak vele. Csak nem decemberben élő közvetítéssel fog jelentkezni Sanyi bácsi?!
Válasz #1787. hozzászólásra
Az idén még kaphatsz valamit
http://www.mosz.agrar.hu/energia-koernyezetvedelem/888-biogazdalkodas-ennyi-volt
"Úgy látszik a kormány végleg szakított a mezőgazdaság ökoszociális „Ángyáni” programjával és a 2014/2015 gazdasági évre nem hirdeti meg az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) folytatását. Arról, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel lesz új program az érintettekkel nem folytatott konzultációt. Egy Brüsszelnek benyújtott Vidékfejlesztési Program tervezetből annyi tudható, hogy 2016-ra ígér AKG-t, amiben megfelezi a résztvevő területek nagyságát, sőt a forrásokat is csaknem 50%-kal csökkenti.
Az agrár-környezetvédelem európai uniós programja még 2004-ben indult és öt éves ciklusokban ad költségkompenzációt a gazdálkodóknak, amennyiben környezetbarát művelést valósítanak meg. Ez leginkább a növényvédőszerek és a műtrágya korlátozott használatát, a hígtrágya és szennyvíziszap kihelyezési tilalmát illetve egyéb környezetvédelmi előírások betartását jelenti. A legutóbbi öt éves ciklus idén augusztusában járt le és a kormány - az EU kifejezett ajánlása ellenére - saját hatáskörben nem hirdette meg a folytatást. A jövő iránt érzett felelősség egy gazdasági évre így biztosan szünetel, amivel az elmúlt tíz év környezetvédelmi eredményeit dobták ki az ablakon, több mint 1 millió hektár tekintetében. A jelentős többletköltséggel és hozamkieséssel járó vállalásokat a gazdálkodók forrás nélkül nem tudják folytatni, márpedig ahhoz, hogy egy termény ökológiai (bio) státuszt kapjon, legalább két évig be kell tartani az előírásokat.
Az Ángyán féle „magyar vidék alkotmánya” 2012-ben még 2 millió hektárra szerette volna növelni a környezetvédelemben résztvevő területek nagyságát. A tervezetből már most tudni lehet, hogy a 2016-ra ígért programból, kihagyja az egyik legnagyobb jogcímet, 580 ezer hektáron szüntetve meg ezzel a zöldtrágyázás, illetve a környezetbarát növényvédőszerek alkalmazásának ösztönzését. A csonkítás azonban nem ért itt véget. A megmaradó célprogramokban, szándékai szerint, méretük alapján diszkriminálja a gazdálkodók földjeit. Azaz nem mindegy, hogy például a túzok, egy túzok élőhely-fejlesztési programban, az 1200 hektáros limit alatti táblában költ vagy afelettiben. Utóbbi esetben ugyanis költöznie kell, mert a madárbarát műveléstechnológia alkalmazásból a gazdálkodó azokkal a hektárokkal kiesik. Aki arra számít, hogy a kizárt hektárokra jutó pénzt esetleg szétosztják a megmaradó programok között, csalódnia kell. A hét évre rendelkezésre álló összeg, a korábbi program 350 milliárd forintjával szemben csaknem fele, 190 milliárd forint lesz.
Az Uniónak benyújtott programtervezet további meglepetéseket is tartogat, például a Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) esetében, ahol már az 50 hektáros gazdaságokat is érinti az elvonás. Az Unió a hátrányos helyzetű területeken gazdálkodóknak szánja ezeket a forrásokat a környezettudatos gazdálkodás és a fenntartható táj-használat erősítésére. Az új elképzeléseknek köszönhetően ez akár 400 ezer hektáron kerülhet veszélybe, tovább súlyosbítva a kedvezőtlen adottságú terülteken gazdálkodók helyzetét."
A programtervezet az alábbi linken érhető el:
file:///C:/Documents%20and%20Settings/1/Dokumentumok/Downloads/Videkfejlesztesi%20Program.pdf
A korábbi ígéretek pedig itt:
http://videkstrategia.kormany.hu/download/4/37/30000/Nemzeti%20Vid%C3%A9kstrat%C3%A9gia.pdf
Nekem 28,.tól jóváhagyott!!! Ez mit jelent???
Válasz #1785. hozzászólásra HONNÉT?:-)
Válasz #1784. hozzászólásra
Visszajött az AKG!!!
Válasz #1783. hozzászólásra
Jó helyen nézzük! Volt már hó elején is ilyen de akkor 1-2nap mulva visszajött! Most meg 1,5hete nem látom :( remélem nem lesz semmi turpisság a dologban mert akkor nem vetünk tavasszal csak bukfencet :D
Most néztem, nekünk van AKG sorunk. (Egységes kérelem 214. - ráklikk - feljön, hogy mire adtuk be, itt nekünk megjelenik az AKG, plusz 10.29. státuszváltozás is volt, ellenőrzés alatt maradt, de ez a kifizetésig így is szokott lenni.) Jó helyen néztétek?
Válasz #1781. hozzászólásra
Nálam is eltűnt az AKG-s sor! Akkor nem lesz semmi a nemzeti forrásból való "kártalanításból"? 170 milliós forrással dobálóztak még a nyáron!?
Válasz #1780. hozzászólásra
Üdv ugyan ez a helyzet nálam is és ez már a hónapban a második alkalom , hogy nem mutatja nekem sem!
Üdvözlet!
Tapasztalt valaki olyat, hogy az ügyfél-tájékoztatási rendszeréből az AKG ki van véve: Nem értem ez,t mért van.
Válasz #1778. hozzászólásra
http://www.agroinform.com/forum.php?act=showTopic&id=611
cikk
És ez az az eset, amikor a nyerteseknek is igazuk van.
Sok személyes ismerősöm van közöttük is.
Válasz #1777. hozzászólásra
"Ha értenének hozzá, már régen megoldották volna időben,"
Maradjunk annyiban, hogy az előkészítésben részt vevők értenek hozzá.
A korábbiak is szakemberek voltak.
De mióta számít Magyarországon a tudás és szakértelem?
Olvasd el a cikket, ami a HNP veszteseiről szól.
4 ha föld a paraszti élet végét jelenti.
Az érintettek egy részét személyesen ismerem.
Ezt lehetett volna sokkal-sokkal jobban megoldani.
Valakik nem akarták. Hogy miért ez itt a lényeg. Azt soha nem tudjuk meg.
No comment.
Válasz #1776. hozzászólásra
Ha értenének hozzá, már régen megoldották volna időben, pedig van 1 rakás túlfizetett tanácsadójuk is .
Én is így gondoltam először de ha többször átolvasod akkor két értelmű a mondat . A kapát tudnák úgy forgatni mint a tollat!
csak annyit jelent ,hogy 2015 kimarad ,felejtős ,akkor dolgozzák ki az uj játékszabályokat és 2016 jan 1. től indul ,ha indul
Ennyit a szavahihetőségről,megint átpallantották a parasztokat!
Ez most vajon mit jelent?:
"A Kormány 1511/2014. (IX. 16.) Korm. határozata
az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási intézkedések keretében nyújtandó támogatások folytatásáról
A Kormány felhívja az agrár-vidékfejlesztésért felelős minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program részét képező új agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatási intézkedések 2016. január 1-jével történő elindítása érdekében – a 2015. évre vonatkozó átmeneti intézkedések bevezetése nélkül – tekintettel az intézkedések új szakmai feltételeinek kidolgozására és a támogatások biztonságos igénybevételére.
Felelős: agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter
Határidő: a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program Európai Bizottság általi
elfogadása
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök"
Most jár le az 5 évenkénti talajminta beadás aug 31-én, le ne maradjatok !
Válasz #1767. hozzászólásra
http://www.nak.hu/hu/tamogatasok/2322-atmeneti-finanszirozas-bevezetesere-keszul-a-kormany
Válasz #1767. hozzászólásra
Újság: "Brüsszel engedett volna, mégis megszüntette a kormány az agrár-környezetvédelmi programot. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége szerint a 72 milliárdos támogatás megvonása 13 ezer gazdaságot érint. A pénzt azok a gazdák kapták, akik zöldebb termelési módszerre váltottak, vagy vállalták a szigorúbb környezetvédelmi előírások betartását. A szervezet szerint az sem igaz, hogy a területalapú támogatás átcsoportosítása csak a nagygazdaságokat érinti, a megvonás a kis- és közepes gazdaságokat is sújtja." http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/brusszel-engedte-volna-a-kormany-visszautasitotta-1239419
Politika:
"Font Sándor:
Amik a konkrét kérdéseim lennének. AKG. Hol tartunk most az agrár-környezetgazdálkodási pályázat terén? Ugye lejár augusztusban az ötéves szakasz, és rendkívül ellentmondásos hírek olvashatóak egy-egy véletlenszerű nyilatkozatból. Hogy nem nyílik meg szeptember 1-jén, ezt majdnem tényként kezeli a szakmai hozzászólások némelyike. Ha nem nyílik meg, akkor rendben, és meddig nem nyílik meg? És ha igen, akkor milyen feltételekkel?
Kis Miklós Zsolt:
Ami az AKG-ügyet illeti. A helyzet az, hogy 2014. augusztus 31-én, ahogy tudjuk, lejárnak ezek a programok...
Tehát azt biztonsággal állíthatom, hogy 2014. szeptember 1-jétől nem tud program indulni... az már most látszódik, hogy emiatt legalább egyéves lyuk fog keletkezni, ami azt jelenti, hogy egy új AKG lesz, ami egy menürendszer lesz, tehát minden egyes pályázó el tudja dönteni, hogy mi az a konkrét elképzelése, mi az a konkrét előirányzata, amit ő teljesíteni tud...
Mire ez a programozás megtörténik - erre sajnos most van időnk, hiszen csúszásban van az egész végrehajtási rendelet -, úgy gondolom, hogy nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy a program 2016. január 1- jétől tud megindulni, az új AKG."
Forrás: http://www.parlament.hu/documents/static/biz40/bizjkv40/MGB/1407101.pdf
http://www.agrarszektor.hu/agrarpenzugyek/egyeb/akar_ezermilliardbol_hizhatnak_a_magyar_marhak.3998.html
Válasz #1761. hozzászólásra
Magamra veszem a kommentedet és tisztelettel megköszönöm azt - ezzel együtt szelíden elfogadom a kritikát is... csak és kizárólag arra kérek mindenkit, ezen a fórumon továbbra se használjon senki sem ordenáré hangot! A "köcsögözést, anyázást" hagyjuk meg a magyar parasztnál alacsonyabb értelmi színvonalú rétegeknek!
Válasz #1765. hozzászólásra
Mégsem írják le még egy fél mondatban sem hogy lesz AKG, valószínűleg azért mert nem tudják hogy lesz-e.... Csak azt írják tévesek a híresztelések, de azt nem írják hogy 2015-2019-ig lesz a következő ciklus vagy valami hasonló. 5 éve ilyenkor már régen be kellett adni a jelentkezést. Azért ez több mint gyanús.... Az első AKG-s ciklus is két EU-s gazdasági időszakot érintett mégsem volt gond....
Válasz #1763. hozzászólásra
Nem maradtam ki, de mivel nekem csak gyümölcsösöm van ezért nem éri meg ennyi pénzért betartani az előírásokat. Abba viszont egyetértek veled, hogy a támogatások hiánya miatt versenyhátrányba kerülünk. Viszont nem csak a támogatásokkal van probléma, hanem a 90-98 közt nem hozták helyzetbe a kialakult kisparaszti birtokokat Külföldön nem volt kolhozosítás és nem kellett minden nulláról kezdeniük 90-98 közt. Ja ez a téeszcsés elnökökre és pártitkárokra, valamint a fő ugrómókusokra nem vonatkozik, mert ők lenyúlták a tsz vagyont.
Lesz Akg http://www.napigazdasag.hu/cikk/19025/
Sziasztok, azért végűl nem bírtam ki, hogy ne mondjam a magamét ehhez. Páran ugye azt mondogatják, hogy ilyen alapon mennek mások, ha nekem nincs senkinek ne legyen. Nos amint olvastam a cikket megmondom őszintén én is örültem neki, de nem azért mert húh én nem nyertem azért senki ne kapjon, hanem azért mert nem jól csinálták ezzel az egész megkellnyerni marhasággal. Ha van ilyen akkor mint az új KAPnál úgy csinálják, azaz aki betartja az kapjon +-t , illetve akkor felőlem a pontszám alapján lehetne többet vagy kevesebbet fizetni(mindent amit írok szántóra gondolom). De ez ahogy eddig ment az csak versenyelőnyt jelent pár embernek és az szerintem az EUs szelektálás, hogy azok majd könnyebben élnek meg mint akik nem kapják, a picik meg akik nem kapják majd belehalnak a versenyben. Mi csinálunk 4es vetésforgót monokult nincs, legalább 4évente lazítózás, szerves trágya, a szóját is csináljuk már, zöldtrágya meg a legkevesebb, azért nem csináljuk mert szerintem nem mindenhol kéne. Nálunk van 3kis gazdaság akik valószínű lelépnek mert sok a bajuk vele viszont van 2-3nagy cég egyik 6000 hektárt túllépi és érdekes megnyerték pedig állat sincs és ez nem egyedüli eset. Nos akkor mondjátok hol itt az egyenlőség, amikor a nagy -cég emiatt 100heki 17-19AKs földér(amiért SAPsot ajánlottam fel bérleti dijér) SAPs+még 50Eurot fizet, mert még így is kap támogatást...Én ezért úgy vagyok vele, hogy vagy teljesen megszüntetni, vagy pedig úgy átalakítani, hogy ilyen versenyelőny ne legyen(ha ilyen egyáltalán lehetséges).
Válasz #1762. hozzászólásra
Valóban volt szó arról, hogy esetleg átalakítják. De nem tették, hanem egy időre megszűnik. Romániában, Szlovákiában, Ausztriában nem lesz egy év szünet sem, nem beszélve a nyugat-európai tagállamokról. A szarakodás miatt megint a magyar paraszt szívja a legnagyobbat. Fel kellene már fogni ésszel, hogy hátrányba fogunk kerülni a támogatások hiánya miatt, amit más országokban ki fognak ezentúl is fizetni!
Az a pletyka járja, hogy a Fazekas és a Lázár féle minisztérium nem tudott megegyezni arról, hogy ki oszthassa el a támogatást, és közben kifutottunk az időből. Azért az röhej, hogy Brüsszelben ott áll a lóvé, mi meg nem hívjuk le - remélem ezzel egyetértesz akkor is, ha hozzám hasonlóan kimaradtál az AKG támogatásból.
Válasz #1757. hozzászólásra
Tavasszal barackos konferencián Szatymazon már foglalkoztak az akg-vel és a szerkezetátalakítási programmal, hogy az idén kifut és mivel rövid az idő pályázatkiírására, ezért csak jövőre indulnak újra. Azért az unió által jövőre felajánlott pénz nem adomány, hanem a következő ötéves keretből lehetne felhasználni. Ezt persze a média elfelejti lehozni.
Válasz #1759. hozzászólásra
Az a te bajod,hogy ha valaki szellőztetni mer,akkor zavar a bűz ami árad. Üldözési mániásnak,fóbiásnak nevezed azt aki pl. Ángyán nagy igazságait meg meri itt osztani.
Tippjeim vannak,hogy miért vagy ennyire ellenérdekelt
Válasz #1759. hozzászólásra
Ámen,már esedékes volt.
Válasz #1756. hozzászólásra
Egy kis memóriafrissítés: ezzel kezdted ’ Édesfiam! Mindezt te csak hiszed,mivel ezentúl valószinű ugyanezt kell teljesítened,csak egy fitying kompenzációt nem fogsz kapni érte! Bilibe lóg a kezed! „
Volt valaha egy kedves tanárom, aki szerint „vitatkozni édes gyerekeim, csak olyan emberrel érdemes, akinek az értelmi szintje a tiéteket legalább eléri, mert különben, érvek helyett csak sértegetni és ordítozni fog veletek” Na ezt a tanácsot megint megfogadom, és részemről lezártnak tekintem a veled való diskurzust.
Válasz #1757. hozzászólásra
Persze, lesz. Csak kimarad 1 év (vagy másfél) és közben nem adnak semmit, pedig lett volna rá lehetőség.
Most a Hir tv-ben arról beszélnek, h mégis lesz AKG, csak átszervezve .
Válasz #1754. hozzászólásra
Látom ennyire futja...apázni,anyázni... A fórumos "produktumod" elnézve nincs is min csodálkozni...
Lehet ezt csűrni csavarni.........ez a píííííííz kőőőőőőőő másra a többi elvonással együtt. Csak az agrárium az min még lehet ütni. Kíváncsi leszek miféle szabályokkal próbálják majd a (kicsiket) versenybe vinni.
Válasz #1750. hozzászólásra
Össze keversz édesapáddal.
Válasz #1751. hozzászólásra
Hát ezt kár volt megnézni.
Válasz #1751. hozzászólásra
Csak nem a jobbik véleményére kíváncsiak?
ma fél nyolckor a Hír TV-ben szintén szó lesz a mezőgazdaságról.
most a másik párt szaemberét kérdezik a szakmáról.
gondolom szóba kerül az AKG.
Válasz #1746. hozzászólásra
Akkor veresd Te is magad gumibottal és termelj ingyen!
Válasz #1745. hozzászólásra
Akkor ne flegmázz!Ángyánnak igaza van,akármennyire is útálod!
Nem értem mi ez az AKG ellenesség egyesek részéről. Örülnétek inkább, hogy sokan lucernát meg zöldugart termesztenek, csökken a túltermelés a gabonafélékből (kukorica, búza, napraforgó) , nem kell egymással versenyezni. Igaz, nem ezen a mennyiségen múlik a gabonapiac, de azért attól, hogy valaki kimaradt az AKG-ból még nem kéne örülni, hogy jövőre másnak sem jut. Egyedül az integrált szántónál volt pontozás, a többi 21! célprogram alapból nyert, miért kell a másikra mutogatni, hogy biztos hátszele volt?
Válasz #1743. hozzászólásra
úgy látom jó magyar szokás szerint megy az irigykedés! Aki nem nyert, most örül, hogy más sem kap, dögöljön a szomszéd tehene is.
Azért az a szántóföldi integrált programért a 40000 Ft nem hinném, hogy bárkit arra sarkalt volna, hogy ne termeljen.
De ha már sokalják itt egyesek a támogatást akkor nézzük meg a gyepek támogatását, ahol ugyan annyit lehet kapni mint szántó után. Ott tényleg nem kell csinálni semmit a 100 ft/ha támogatásért.
Sajnos sokszor fordítva ülünk a lovon itt kis hazánkban. Attól félek, hogy a következő rendszerben még tovább nehezítik a feltételeket, ahelyett hogy minél szélesebb körnek, minél egyszerűbben plusz pénzt adnának, hogy versenyben legyen más országok termelőivel.
Válasz #1744. hozzászólásra
Nagyapáink sem kaptak támogatást, csak az ávosok gumibotjából, és mégis nyereségesen termeltek, még el nem vették tőlük a földet.
Válasz #1739. hozzászólásra
Nem emlékszem rá, hogy csecsemőkkel együtt húztam volna bakancsot.
Nálam a bili korszak már közel 60 éve elmúlt, az hogy nálad még tart az nem az én problémám.
Én nem sajnálom, hogy megszűnt. Előtte is volt aki megművelte azt a földet és ezután is lesz, én biztos vagyok benne. Az EU és SAPS előtt is volt mezőgazdaság, ha hiszik, ha nem a fiatalabbak :)
Sokat tisztulna a szakma ezek nélkül a támogatások nélkül.
Válasz #1737. hozzászólásra
Arányaiban sokat inkább a szántőföldesek vittek el!! volt is gyönyörű facélia-mustár-lucerna-biborhere-stb. virágpaletta a földeken....( ezekkel nem volt sok meló..olcsó is volt... a lé meg jött ) a tárcsa meg megette...oszt jónapot
Válasz #1734. hozzászólásra