Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak616 FtBenzin árak608 FtEUR391.7 FtUSD360.23 FtCHF407.66 FtGBP463.61 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Nekem csak azért gyanús a dolog mert lucerna után egy két évig nincs borsó nem csak mert pillangóst pillangós után nem vethetsz hanem mert a föld sem szereti, na meg a gyom megöli. De a gyom a rozst is megöli főleg lucerna után ahol a lucerna harmada is ki hajt. És semmi gyomírtó? Már pedig akkor termés sincs.
Biztosan nem a legjobb módon gazdálkodunk. Ez 100%.
Biztosan lehetne jobban, biztosan ki lehetne hozni több pénzt belőle. Szakszerűbben is lehetne.
De valahogy csak működik 2009 óta és mindig stabilan 20 millió felett hozott. Ha igazán "fasza gazdák" lennénk, akkor lehet kihoznánk belőle 35 milliót.
Nade itt jön a matek. Azért a plusz 5 millióért már nem fogunk megszakadni. Ennyit hoz kényelmesen, megmarad mindenkinek az egészsége, nincs veszekedés, feleség is örül, gyerekeket is látom.
Ha 25 éves lennék, nem így állnék hozzá, ahogyan 75 évesen is egész biztosan biztosan másképp viszonyulnék az egészhez.
Nagyon jó helyen lehet ez a föld ha még sosem termelt veszteséget. Mert vagyunk itt egy páran akik nem most kezdték de még nem volt olyan tíz év hogy egy ne legyen minuszos. Mint a tavalyi.
Még egyszer.
A lucerna 100% volt eleinte.
Aztán egyik darab már nem kellett senkinek, mert kifoltosodott. Jó, még ingyen letisztították, de muszáj volt lépni.
1/3-át kiszántottuk, ment bele tavasszal zöldborsó.
Utána láttuk, hogy ez többet hoz, gyorsan kiszántottuk a maradék felét is a következő ősszel, főleg, hogy már nagyon nem akaródzott fizetni a lucernáért senki (ingyen persze elvitték).
Amit először kiszántottunk és zöldborsót vetettünk tavasszal, ősszel ment bele rozs.
Következő évben tavasszal a második 1/3-ba ment zöldborsó. És már ugye a rozst arattuk.
Tavaly ősszel a maradék 1/3-ot is kiszántottuk, majd ide jön tavasszal a zöldborsó. A rozs helyére tritikálé került, a második 1/3-ad részbe pedig a zöldborsó után ment a rozs.
Ezért írtam, hogy "elcsúsztatva" végül 1/3 - 1/3 - 1/3 részben zöldborsó-rozs-tritikálé "vetésforgó" alakult ki. Lehet nem a legjobb ötlet, de egyelőre ennek volt a legminimálisabb kockázata. Öko-ban nagyon meg kell gondolni mindent, mert itt azért nagyobb a bukás sansza, ha mondjuk valaki beleugrik egy búzába vagy mondjuk napraforgóba esetleg dió ültetvénybe (ezek elég gyakori esetek, ezekre próbálják rábeszélni az ökogazdákat).
Nincsenek.. Majd mostmár fasza lesz, mert jönnek a nemzeti tüzépek, gondolom a trafikok mintájára, a csókosoknak lesz, a többi régi tüzép meg mehet kapálni.
Öko-gazdálkodásban nincs se műtrágya, se növényvédőszer használat, így pár - egyébként egyszerűen és olcsón teljesíthető - kötelezettség kiesik (pl. növényorvos).
Könyvelő és szaktanácsadó nem olcsó mulatság - az én vagyok:) Na azt meg kell fizetni!!!
Járulék nincs - hiszen ez nem a főállása, van rendes munkája Budapesten.
Sosincs "bukta" sem a rozson, se a tritikálén! Se nagy nyereség se nagy veszteség! Ez 100%.
A zöldborsóval mindig kell egy kicsit "ügyködni", de kivételes esetben még azon is lehet nyereség. Nade ennek a támogatása mindenért kárpótol...
A lucerna egy igazi díszpáholy. Egyszer kell odafigyelni és utána 5 évig nincs gond. Van rá kereslet is. Ami nekem nem tetszett a lucernában az volt, hogy az állattartók mindig variáltak, nem voltak megbízhatóak. A rozs felvásárlója (malom) egy igazi úriember, pontos, normális. Ott nem kellett ötször telefonálni, hogy mégis hol tűnt el a számlánk...
Olyan év sosem volt 2009-2022 között, hogy hozzá kellett volna nyúlni a támogatáshoz. Az mindig tisztán megmaradt. Voltak évek, amikor kevesebb volt a nyereség a gazdálkodáson, volt év, amikor sok volt, de sosem volt veszteséges - ezt onnan tudom, hogy akkor az én "jutalékomnak" is lőttek volna...
Gipszkartonos és egy segéd, szakadt munkás autó, 2 db Lidl-s akkus csavarozó és 1 db Lidl-s lézer, 2 db Noé kori létra……..2 nap(igazából 1 nap is végezhettek volna) munka díja nettó 700ezer…….{:oops:…….ami ebben az országban megy az építő és járműiparban, arra nincsenek szavak……
Értettem hogy tavaly mennyi volt csak hát úgy gondoltam hogy tavalyelőtt is az volt csak a másik darabba. Akkor borsó sem tavalyelőtt volt hanem csak tavaly. Hát olyan bőven nem volt nyereség a 2t inkább önköltség. És a borsó is nyereséges volt?
Szia! Ha jól értem te 100 hektár után kifizetnél 30 millió forint bérleti díjat.
Neked meg ha a költségeket levonod marad 15-20 millió haszon és a munka meg rizikó a tied?
Igen, igazad van. A bérleti díj piac alapú.
Ha van aki kiadja 50.000 Ft/ha áron, akkor ennyi a bérleti díj.
Ha nincs kereslet 150.000 Ft/ha áron, akkor nem lesz még ennyi sem a bérleti díj.
Ezt én is értem.
Én csak azokat a tulajdonosokat nem értem meg, akik minimális érdeklődést se tanúsítanak a földjük iránt. Ha ennyire nem érdekli őket, akkor azok maguk ellenségei.
Megérdemlik, hogy kevesebb bérleti díjat kapjanak, mint amennyit ki tudnának egy kis "mozgolódással" hozni a történetből.
Mint mondtam ember és ember között óriási a különbség. Nyilván egy 80-90 éves nénitől vagy bácsitól nem kérhetem, hogy lássa át ezt az egészet.
De egy ereje teljében lévő tanártól igenis elvárom. Ne adja oda fillérekért azt a földet, amiért az apja lehet vérét adta!
Nem szeretném, ha a fiam csak úgy kiadná a halálom után, hogy jó lesz ez a pénz nyaralásra...
Szia!
Írtam, hogy 130.000 Ft/t értékesítettük a rozst.
Itt a számla előttem, direkt megnéztem. 2022.07.28. dátummal.
Mivel engem is érdekelt, csináltam kimutatást - volt rajta nyereség bőven.
Ez tavaly (2022) volt.
Előtte főként lucerna volt, az meg csak nyereséget hozott - régen kitermelte az évekkel ezelőtti vetés költségét.
Abban igazad van, hogy a jelenlegi támogatási rendszerben ilyet is lehet, (és még azzal sem akarok jönni, hogyha mindenki úgy gondolkodna mint Ti, akkor mindenki éhen halna, mert ugye nem lenne termés, csak pénz. ) de azt azért lásd be, hogy a bérleteknél a kereslet kínálat határozza meg az árakat és én nem ismerek olyat aki 300 -at fizetne, így kérni lehet "járni jár, csak nem jut" esete.
Értem és a munkadijakat meg az imputot, a támogatásból finanszírozod? Mert a 2021 rozs ára alig volt 6000ft/q és hát ha csak 2t termet az hektáronként 150000ft mínusz nem tudom a borsó mennyi volt de ha az is csak 2t termett az is 100000ft körül hozott mínuszt. Nekem 4t val is minuszos volt vagy négy éve. Szerintem így nem éri meg hogy kinlódjon az ember mert mire minden költség (szaktanácsadó, könyvelő, járulék, növényorvos, levél - talaj analízis) elvisz pár milliót. Így számolva a borsó bukta 3 miliő a zab bukta 4,5 millió egyéb költség 3 millió bérleti díj 20millio ez így 30,5 millió talán a lucerna nullára kihozza. De te nem kerestél egy forintot sem.
Így van. Igazad van!
Minden tulajdonosnak oda kell tenni magát. Ki kell próbálnia magát, ha már ebbe a szektorba tévedt.
Ember és ember között óriási a különbség! A tulajdonos személyisége is itt mérhető le!!
A barátom kifejezetten megnyerő típus, "jó ember", akinek mindenki szívesen segít.
Olyan, aki szeret "minden szabályt betartani", képes a Hortobágy közepén is megállni minden stop táblánál.
Örömmel dolgoznak vele a szolgáltatók. Megtalálta velük a hangot. És nem is basszák át őt, pedig figyelem minden apró rezdülésüket.
Nem mondom, hogy ne lettek volna súrlódások, de 14 év alatt nem volt ordibálás, nem kellett pénzt behajtani senkin. Már ez is nagy szó!! Bezzeg nekem szaladni kellett a marhák áráért:)
Nyilván a bérleti díj az egy passzív kereset, ott maximum a bérlőt kell baszogatni. De láttam már olyat, hogy nem fizetett a bérlő.
Földhasználóként aktívan kell fellépnie, ez egy vállalkozás. Van benne rizikó, amelyet lehet minimalizálni.
De már akkor is minimális kockázattal kijön a felajánlott 120.000 Ft/ha/év bérleti díj duplája!
Én nem mondom, hogy egy 80 éves mamának ezt az utat kell választania, de egy 40-50 éves tanárnak, aki egész életében emberekkel bánt, tanított, annak meg kell próbálnia!!
Válasz matarka #2915. hozzászólására
Szépen és kulturáltan válaszoltál ,köszönöm !Nem vagyunk félős kisdiákok ,csak egy jelzés akart lenni ,ha nem gazdálkodók is olvassák a hozzászólásokat ,akkor az jönn amit írtam .
Nem. Természetesen nem.
A lucerna jó volt, szép volt, de elköszöntünk tőle. Minden kezdő öko-gazdálkodónak ajánlom, jó tanulópálya. Kifoltosodott, 3 év elcsúsztatásával kiszántottuk (először az 1/3-át, következő évben a következő 1/3-át, tavaly ősszel a maradék 1/3-át).
Először tavaszi zöldborsó, utána rozs, utána tritikálé, utána megint tavaszi zöldborsó, és így tovább (amíg dotálják).
Minden évben a terület 1/3-a jut a három növényből az egyikre (tavaszi zöldborsó, rozs, tritikálé). Persze lehet ezen változtatni, nincs semmi kőbe vésve...
Ha van ötletetek, nem fogok ellenállni:)
Ne már! Mikor ha nem most! Kizárt, hogy ne hirdessenek meg öko támogatást az új körben!
És már a múltkor is eszement összegeket írtak be az átállási időszakra...
Kb. 166.661.- Ft/ha csak a sima szántó átállási öko-támogatás összege (458 EUR/ha). Ha ehhez hozzátesszük a területalapú és zöldítést (nem hinném, hogy átnevezgetve kevesebbet fognak adni, mint idén), akkor ugyanoda érkezünk...
Nagyon egyszrű ez a földbérlet kérdés. Minden áron nem kell a föld ! Ennyi ! Ha valaki kifizeti a 300-at hát tegye. Itt a 170 ezres is kapufára ment. Jellemzően 100-200-vagy 500 hektár már a családok saját tulajdonában vannak a többi az bérlet. Na szóval ha a bérletet elengedi és ezért a léte forogna kockán ,akkor ott más gond van.
Válasz Koczka József #2922. hozzászólására
Mindig ugyanaz.
Korábban 100% lucerna volt. Nem rossz egyébként, van benne ráció.
Fokozatosan fel kellett törnünk - ahogy foltosodott.
Így alakul ki az 1/3 - 1/3 - 1/3 részre tagolt "vetésforgó".
A kiadott iránymutatás továbbra is a "nulla rizikó".
1/3 rozs, 1/3 tritikálé, 1/3 tavaszi zöldborsó.
Ez tolódik arrébb minden évben, de a növény és a terület nem változik.
Hogy mennyi a termésátlag? Mint 1944-ben - mondjuk úgy olvastam, hogy az egy kiemelten jó év volt!
2 t/ha rozs. 130.000.- Ft/t áron adtuk el. De ugye nálunk se műtrágya, se növényvédőszer és hát a vetőmagból se a legjobbat vásároljuk...
A lucernát 4 kaszálással számolva 4*10.000.- Ft/ha (azaz hektáronként 40.000.-) áron adtuk el mindig - lábon, előre kifizetve.
Maradjunk annyiban, hogy te sem fizetnéd ki a 300-at. Mert nem leszel jogosult esetleg 100 támogatásra. Mert senem átállt öko, vagy akg, meg sesemmi. Mindegy.
Több jött, mondjuk 4 éve, azóta 50-70 q kukorica, és mi még szerencsések voltunk. Tudod ez a különbség a támogatás és a termés között. Az államkincstár akkor is utal, ha nem esik és két hétig 35 fok van, a piaci mozgások kiszámíthatóságát meg ugye már ne is emlegessük ..Persze a papíroknak rendben kell lenni, de hát az mégis csak egyszerűbb, mint azt időjárás.
Egyébként a tulajok itt is nagyon össze tudják szorozni a 100 q-t az aktuális árral, ne aggódj. De amíg a doktor uraknak a gazdálkodás a telefon csipogásából áll, addig a mezőgazdaság az egyik legnagyobb tőkeigényű és kockázatú ágazat még ma is. Én a magam részéről azt gondolom, hogy semmi akadálya annak, hogy földtulajdonosként minden is kelljen, csak akkor tessék beruházni és felvállalni a kockázatot és csinálni Azt meg ugye nemigen akarja egyik sem.
Én meg ingyen nemigen szeretnék már senki plusz pénzéért sem izzadni, talán túl kényelmes vagyok már. Javasoltam is kérdezőnek, hogy 100 hektáron tessék megpróbálni csinálni, de Te megadtad neki a tuti receptet, így még dolgozni se nagyon kell rajta.
Nem mindenki így számolja a kombájn megtérülését és akkor még finoman fogalmaztam.
Nagyon sokféle pénz szaladgál - most is - a levegőben. Kinek innen, kinek onnan.
Ha meg szabad kérdezni mikor és milyen termés atlagok voltak? Mert a támogatás adott. Érdekelne a 2021,2022, évi és hogy mit szándékozol 2023 ban vetni.
Kell pár év és mindenki rájön, hogy amíg fillérekért van bérmunka, addig ilyen szerencselovagok fogják a földeket benyelni. Semmire nem költ semmit, megcsináltatja bérbe, kicsi pénzért aztán megy a kasza év végén. Ha egy hektár bérmunka aránylana mondjuk ahhoz amennyiért egy minikotró kiás neked 30 métert az udvaron, mindjárt jobban vakaróznának az ügyvédurak is hogy akkor mit kéne.
Igen. Az ügyvéd tulajdonos is meg kell húzzon egy határt, ha tud számolni.
Az a szerencse, hogy sokan annyira csak "bújtatják ide" a pénzüket, hogy még nem kezdték el maximalizálni a hasznukat.
Ide mentették ki a megkeresett pénzüket, nem is nagyon foglalkoznak vele mit lehet ezzel kezdeni.
Barátom is ugyanezt az utat járta be. Nagyapjától elvették a II. vh végén a földjét, majd ezt az 1990-es években visszaszerezte (még többet is). Innen örökölt 100 ha szántót.
Nagyapja a helyi nagy Kft-nek adta bérbe időtlen idők óta - a helyben szokásos bérleti díjért - nem akarok hazudni nektek, amely 25.000 Ft/ha körüli összeg volt 2008-ban.
Akkor örökölte meg a barátom.
Csak úgy véletlen kérdezte meg, hogy ennyi pénzért adja-e továbbra is bérbe - mit gondolok...
Lefőttem mint a kávé egyből. MI VAN??? Leültettem a haverom és elmagyaráztam neki, hogy 70.000 Ft/ha területalapú támogatást akkor is megkap, ha csak madarak repkednek a földje felett... Nem hitte el, hülyének nézett, még egy kicsit meg is sértődött, hogy én lebeszélem a biztos haszonbérleti díjról.
Nagy nehezen tudtam lebeszélni róla, úgy, hogy kifizettem neki előre a következő évi 2.500.000.--t!!! Így hitte el, hogy nem kamuzok. A nagy Kft-nek búcsút intett, bejelentkezett földhasználónak, én meg beadtam a területalapúját. Alig hitt a szemének, amikor végül megjött a 7millió 2009-ben... És még haszon is lett a gazdálkodáson egyébként.
Utána rábeszéltem az öko-ra is, amely szintén nagyon bejött, hiszen azóta minden évben 20millió fölött keresett ezen...
Pedig odaadta volna évi 2,5 millió bérleti díjért! És állítom, hogy mind a mai napig ennyit kapna...
hát szerintem idén már az 50k is kevés lesz aratásra.... jelen pillanatban 375.000 eur a listán elérhető legkisebb Lexion indulóára... szorozz, számolj, és mond meg, hogy szerinted mennyiért kell aratni, hogy az megtérüljön, illetve hogy hány hektár kell szerinted ahhoz, hogy egy gazdaság megvegyen és fenntartson egy kombájnt.
Még egyszer!
Szó nincs erről!
Köztudott - és korábban éppen Ti mutattatok rá - hogy sokkal, de sokkal többet lehet keresni kukorica-napraforgó-búza termesztésével, mint amit az öko-támogatásból el lehet érni.
Tehát 300.000 Ft/ha/év nyereséget akkor tud felmutatni, ha minimális energiát öl bele ebbe a vállalkozásába. Ha csak művelteti, már összejön ennyi!
Akkor minek adja bérbe, ha ennyi összejön magából a támogatásból - meg némi profitból (azért 100 ha szántóból már egy pici nyereségnek lenni kell).
Sokkal jobban tenné, ha azt mondaná, hogy nem, ilyen összegért nem adom bérbe!
Sokkal jobban tenné, ha azt mondaná, hogy odateszem magam és az apám nyomába lépek és megtisztelem vele annyiban, hogy nem adom bérbe, hanem megpróbálom valahogy műveltetni.
Szerintem minden földtulajdonos jobban tenné, ha saját maga gondoskodna a földje műveléséről vagy adja el és vegyen belőle lakásokat/részvényt/műkincset bármit.
De veszteségesen ne adja bérbe!
Tehát akkor egy ügyvéd is ugyanannyit keressen a kiadott földjén, mintha egész évben dolgozna vele, és vállalná a befektetésével a kockàzatot? Mert ha nyereségarányosan megy a dolog, akkor gondolom idén részesült volna a minusz 20 misiből is, így a fair.
Kedves Anicska!
Nem hinném, hogy bármi ki lett volna domborítva.
Megkért az egyik hozzászóló, hogy fejtsem ki bővebben, hogyan lehet 27millió Ft támogatást elérni 100 ha szántóval.
Én a kérésnek eleget tettem, leírtam részletesen. A valóságot, pontos számokkal.
Nem ferdítettem, nem kamuztam.
Ettől sokkal, de sokkal többet is lehet keresni támogatásokkal, van, aki 700.000 Ft/ha/év vesz fel!
Én egy teljesen átlagos, mondhatni visszafogott modellt mutattam be.
Ebben nincs semmi gusztustalan! Még egyszer, hogy mindenki értse. Nem azért kelünk fel nap, mint nap, nem azért gürcölünk, hogy estére jól megizzadjunk. Nem azért gazdálkodunk, nem azért harcolunk a különböző hivatalokkal, hogy a végén megveregessük a vállunkat, hogy faszagyerekek vagyunk, tudunk veszteségesen gazdálkodni, de mi legalább ott alszunk a föld végében.
Mindegyikünk pénzért gazdálkodik és nem hobbiból. Pénzt kaphatsz az eladott terményért, állatért, szolgáltatásodért, de pénzt kapsz támogatásként is.
Ki mennyit.
A hortobágyi gazdák bevételi struktúrájában mégis mit gondolsz mekkora arányban szerepel a támogatás?? Azt gondolod, hogy az eladott élőállatért (bárány, kisbika, nagybika) kap annyit, ami elegendő a fennmaradáshoz? Hát elárulom neked, hogy nem.
Olyan 75% - 25% az arány a támogatás javára!! Akkor ne legyünk már álszent félős kisiskolások!
Igen, a támogatás optimális megszerzése nem ördögtől való dolog! 2023-ban ezt kell ecsetelnem??
Nyugodtan biztassad, hogy kérjen 300-at, max nem lesz bérlője. Vagy kap egy magasabb árat, de minden évben szemenlövik a földet 5-6 mázsa pétivel, semmi mással, és még a földet is felseprik az utolsó csutkadarabért. Mert ezek a bérlőlovagok így szokták
Jól írod!
100-120q kukoricából és 35-40q napraforgóból JÓVAL TÖBB jött, mint a támogatás!
Hát azért már bocsássatok meg, de a tulajdonosok se hülyék!!
Ezek szerint az évi 300.000.- Ft/ha smafu (öko-gazdálkodással), mert sokkal több jön össze kukorica-napraforgó-búza hagyományos termelésből.
Azért a tulajdonosok is tudnak írni-olvasni-összeadni-kivonni, esetleg még szorozni-osztani is.
Hát akkor mégis mi a túróért adná még olcsóbban bérbe akkor???
Bocsánat! Rosszul írtam:
"Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe venni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte."
Helyesen:
Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe adni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte.
Szerintem leírtam elég részletesen az indoklásomat.
De még egyszer, hogy érthetó legyen.
Ha valaki bérbe akar adni 100 ha szántót, akkor nem azt kezdi nézni, számolgatni hogy mi a bérlő érdeke!! A tulajdonost az érdekli, hogy minél jobban járjon!
A kukorica felvásárló sem azt számolgatja, hogy a termelő mikor kezd jól járni:)
A műtrágya-kereskedő se veszi figyelembe a termelő érdekeit, nem viszi le az árat csak azért, mert már-már megfizethetetlen...
Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe venni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte.
Én voltam olyan kedves és elővezettem neki, hogy ha csak egy minimális érdeklődést fejt ki évente, akkor beesik az ablakon 300.000 Ft/ha. Ettől sokkal több is összejöhet, de akkor nagyon oda kell figyelnie, urambocsá már-már gazdálkodnia is kellene.
Ergo ettől olcsóbban nem szabad odaadnia senkinek ezt a 100 ha szántót, mert akkor saját magát csapja be.
És szerintem ez nem egy valóságtól elrugaszkodott ár! A mai viszonyok között minden drága! Ha valaki megnézi a 2018-as számláit, akkor ledöbben, hogy mennyi is volt akkor a műtrágya, a vetőmag és a növényvédőszer ára. Ezek nem a hivatalos infláció árával emelkedtek... És a terményárak sem ugyanazok, mint 2018-ban voltak.
Szóval várható, hogy a haszonbérleti díjak sem maradnak már a 2018-as szinten! Már akkor a területalapú támogatás+50.000.- volt a tarifa egy ilyen 100 ha-os darabnál.
Igazam van vagy nem , teljesen mindegy, inkább más a nézőpont. Itt egyelőre még a termésből próbál megélni a többség, nem a támogatást vadássza. 100-120q kukoricából vagy 35-40q napraforgóból jóval több is jött eddig, mint a támogatás. Amit leírtál, ott a teljes összeg 60%-a ökoból jött, amiből nem feltétlen jönnek a fenti számok. Abban meg kétségtelen igazad van, hogy a papíron gazdálkodók jobban dokumentáltak, mint aki dolgozik is benne. Talán ezért is kevésbé bevállalós, mert neki a mezőn is helyt kell állnia, nem csak papíron. Ahogy írtad a doktor uraknak meg ugye csipog a kincstár, ha gazos a kukorica, ha nem.... a hivatal meg tényleg a papír rabja, ha valami csili vili naplót raknak elé, már fél siker van , az más kérdés, hogy mennyi köze van a valósághoz....
Elég gusztustalanul ki lett domboritva a támogatások összege és hogyan lehet lenyúlni a támogatásokat .Szerencsére ez csak szűk rétegre vonatkozik ,de sértő a tiszteségesen gazdálkodokra tekintve . Aki ezeket a hozzászólásokat olvasa ,az eddiginél is jobban utálja a gazdálkodokat ,pedig másról sem hallani mint mennyi támogatást kapnak a gazdák a semmiért . Ezek a hozzászólások pont olaj a tűzre ,továbbbi jó ötletekkel lehet még fokozni .
Ebben sincs igazad.
Megnéztem a 2022-es számlákat.
A 33 hektár rozs betakarítást 25.000.- Ft/ha+ÁFA összegen számlázta a szolgáltató.
Nem 50ezerért.
Egyébként ezt sem kell túlmisztifikálni. Ha egy kistérségben sok olyan gazda, akinek a rengeteg támogatásból rengeteg gépe van (és ezt mindenki döntse el, hogy valós-e), akkor azzal szeretne szolgáltatni is. Ha van, aki azonnal fizet, utalással - vita nélkül, akkor azt nem vágják meg. Különben legközelebb máshoz megy (és ott is tárt karokkal várják)...
Én is tartózkodom tőlük. De azért ha el lehet lesni ezt azt, azért nem csukom be a szemem.
Mint mondtam ez nekem hobbi, hanem pénzkereseti lehetőség. Nem szórakozásból csinálom, hanem a pénzért.
Ilyen egyszerű.
Ha valaki azért gazdálkodik, mert szereti csinálni, ez a hobbija és nem érdekli, hogy nyereséges-e vagy sem, azzal nem tudok vitatkozni. Neki maga a munka a nyereség!
Nekem nem mindegy.
Az egész vita abból indult ki, hogy mennyi a haszonbérleti díj minimuma egy 100 ha-os szántó esetében. Szerintem 300.000 Ft/ha/év! Ennyi pénz - és előre utalva!
Ez úgy jött ki, hogy ezt az összeget nulla rizikóval bárki ki tudja hozni, minimális erőbedobással, teljesen jogszerűen, minden simli nélkül.
Simlivel persze sokkal több kihozható, de annak semmi köze a haszonbérleti díj mértékéhez!
Tehát az, aki 120.000 Ft/ha/év összegért odaadja valakinek, az legyen tisztába vele, hogy ezzel a cselekedétével ajándékba adott 180.000 Ft/ha/év összeget!
Persze van, akinek ez nem pénz:) Mi az a 18millió/év...
Nincs igazad! Én is egy teljesen földhözragadt ember vagyok. Ott élek, ahol sok évszázada élnek az őseim. Földem is van és gazdálkodom is. Volt idő, amikor egész nagyban gazdálkodtam (olyan 450 ha művelése tartozott a kezem alá), de az egészségem és a családi kötelékem (feleségem) nem bírta, mindkettő megsínylette, nem is kicsit. De így is maradt 170 hektár. Ezzel elfocizok félgőzzel is és az időm nagy részében a gyerekeimmel lehetek (és nem csak két hetente pár órát a láthatás során).
Rengetegen élnek ezekkel a lehetőségekkel, sőt vannak akik kifejezetten bevállalósok (pl. 700.000 ft/ha/év jár, ha 100 diófacsemetét elültetsz egy hektárra) és szinte üldözik a legveszélyesebb helyzeteket - hatalmas profit elérésért. Van, akinek bejön, főleg ha tudja kik játszanak a focipályán...
A gazdálkodók többsége inkább tartózkodik az ilyen márványszobás megbeszélésektől, meg eleve ezektől az emberektől. Az ilyen ügyvédek meg orvosok, akik befektetésnek halmozzák fel a földeket, pont miattuk lesz 50 ezer forint egy hektár aratás, mert xy bérmunkavállalkozó nyilván meg akarja fejni, nem akar ingyen dolgozni, igaza is van, de emiatt meg a helybeli paraszt aki nem rendelkezik kombájnnal, szívja a fszt keményen. Tudom, ha nem bírja kigazdálkodni, akkor adja oda a földet a márványszobás ökögazdálkodó ügyvédnek. Akinek amúgyis csak egy kiegészítés az egész buli, nem ezzel keresi a kenyerét.
Köszönöm szépen, én kiszálltam.
3401 hozzászólás
Válasz Koczka József #2948. hozzászólására
Jó minőségű föld (27 Ak körül). Nagy táblák. Műút mellett.
Válasz matarka #2947. hozzászólására
Nekem csak azért gyanús a dolog mert lucerna után egy két évig nincs borsó nem csak mert pillangóst pillangós után nem vethetsz hanem mert a föld sem szereti, na meg a gyom megöli. De a gyom a rozst is megöli főleg lucerna után ahol a lucerna harmada is ki hajt. És semmi gyomírtó? Már pedig akkor termés sincs.
Válasz #bandi #2944. hozzászólására
Biztosan nem a legjobb módon gazdálkodunk. Ez 100%.
Biztosan lehetne jobban, biztosan ki lehetne hozni több pénzt belőle. Szakszerűbben is lehetne.
De valahogy csak működik 2009 óta és mindig stabilan 20 millió felett hozott. Ha igazán "fasza gazdák" lennénk, akkor lehet kihoznánk belőle 35 milliót.
Nade itt jön a matek. Azért a plusz 5 millióért már nem fogunk megszakadni. Ennyit hoz kényelmesen, megmarad mindenkinek az egészsége, nincs veszekedés, feleség is örül, gyerekeket is látom.
Ha 25 éves lennék, nem így állnék hozzá, ahogyan 75 évesen is egész biztosan biztosan másképp viszonyulnék az egészhez.
Válasz matarka #2943. hozzászólására
Nagyon jó helyen lehet ez a föld ha még sosem termelt veszteséget. Mert vagyunk itt egy páran akik nem most kezdték de még nem volt olyan tíz év hogy egy ne legyen minuszos. Mint a tavalyi.
Válasz Koczka József #2941. hozzászólására
Még egyszer.
A lucerna 100% volt eleinte.
Aztán egyik darab már nem kellett senkinek, mert kifoltosodott. Jó, még ingyen letisztították, de muszáj volt lépni.
1/3-át kiszántottuk, ment bele tavasszal zöldborsó.
Utána láttuk, hogy ez többet hoz, gyorsan kiszántottuk a maradék felét is a következő ősszel, főleg, hogy már nagyon nem akaródzott fizetni a lucernáért senki (ingyen persze elvitték).
Amit először kiszántottunk és zöldborsót vetettünk tavasszal, ősszel ment bele rozs.
Következő évben tavasszal a második 1/3-ba ment zöldborsó. És már ugye a rozst arattuk.
Tavaly ősszel a maradék 1/3-ot is kiszántottuk, majd ide jön tavasszal a zöldborsó. A rozs helyére tritikálé került, a második 1/3-ad részbe pedig a zöldborsó után ment a rozs.
Ezért írtam, hogy "elcsúsztatva" végül 1/3 - 1/3 - 1/3 részben zöldborsó-rozs-tritikálé "vetésforgó" alakult ki. Lehet nem a legjobb ötlet, de egyelőre ennek volt a legminimálisabb kockázata. Öko-ban nagyon meg kell gondolni mindent, mert itt azért nagyobb a bukás sansza, ha mondjuk valaki beleugrik egy búzába vagy mondjuk napraforgóba esetleg dió ültetvénybe (ezek elég gyakori esetek, ezekre próbálják rábeszélni az ökogazdákat).
Válasz ..,-:) #2942. hozzászólására
Nincsenek.. Majd mostmár fasza lesz, mert jönnek a nemzeti tüzépek, gondolom a trafikok mintájára, a csókosoknak lesz, a többi régi tüzép meg mehet kapálni.
Válasz matarka #2929. hozzászólására
Átállási időszaknak egyszer vége(3 év) és már borul is a matek…..
Válasz matarka #2937. hozzászólására
Azért ez az évi 4x lucernakaszálás azért szép lassan kikapja a talajból a kottát. Nem csak a vetés az, ami költség.
Válasz Koczka József #2934. hozzászólására
Öko-gazdálkodásban nincs se műtrágya, se növényvédőszer használat, így pár - egyébként egyszerűen és olcsón teljesíthető - kötelezettség kiesik (pl. növényorvos).
Könyvelő és szaktanácsadó nem olcsó mulatság - az én vagyok:) Na azt meg kell fizetni!!!
Járulék nincs - hiszen ez nem a főállása, van rendes munkája Budapesten.
Sosincs "bukta" sem a rozson, se a tritikálén! Se nagy nyereség se nagy veszteség! Ez 100%.
A zöldborsóval mindig kell egy kicsit "ügyködni", de kivételes esetben még azon is lehet nyereség. Nade ennek a támogatása mindenért kárpótol...
A lucerna egy igazi díszpáholy. Egyszer kell odafigyelni és utána 5 évig nincs gond. Van rá kereslet is. Ami nekem nem tetszett a lucernában az volt, hogy az állattartók mindig variáltak, nem voltak megbízhatóak. A rozs felvásárlója (malom) egy igazi úriember, pontos, normális. Ott nem kellett ötször telefonálni, hogy mégis hol tűnt el a számlánk...
Olyan év sosem volt 2009-2022 között, hogy hozzá kellett volna nyúlni a támogatáshoz. Az mindig tisztán megmaradt. Voltak évek, amikor kevesebb volt a nyereség a gazdálkodáson, volt év, amikor sok volt, de sosem volt veszteséges - ezt onnan tudom, hogy akkor az én "jutalékomnak" is lőttek volna...
Válasz #bandi #2921. hozzászólására
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
Gipszkartonos és egy segéd, szakadt munkás autó, 2 db Lidl-s akkus csavarozó és 1 db Lidl-s lézer, 2 db Noé kori létra……..2 nap(igazából 1 nap is végezhettek volna) munka díja nettó 700ezer…….{:oops:…….ami ebben az országban megy az építő és járműiparban, arra nincsenek szavak……
Válasz matarka #2937. hozzászólására
Értettem hogy tavaly mennyi volt csak hát úgy gondoltam hogy tavalyelőtt is az volt csak a másik darabba. Akkor borsó sem tavalyelőtt volt hanem csak tavaly. Hát olyan bőven nem volt nyereség a 2t inkább önköltség. És a borsó is nyereséges volt?
Válasz matarka #2937. hozzászólására
Szia! Ha jól értem te 100 hektár után kifizetnél 30 millió forint bérleti díjat.
Neked meg ha a költségeket levonod marad 15-20 millió haszon és a munka meg rizikó a tied?
Válasz #bandi #2907. hozzászólására
![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Feléért is odaadnám……..oszt baxa meg !
300ezer/ha, minden évben, minden kultúrában !? Ez még itt nekem sosem sikerült….
Válasz Pont #2936. hozzászólására
Igen, igazad van. A bérleti díj piac alapú.
Ha van aki kiadja 50.000 Ft/ha áron, akkor ennyi a bérleti díj.
Ha nincs kereslet 150.000 Ft/ha áron, akkor nem lesz még ennyi sem a bérleti díj.
Ezt én is értem.
Én csak azokat a tulajdonosokat nem értem meg, akik minimális érdeklődést se tanúsítanak a földjük iránt. Ha ennyire nem érdekli őket, akkor azok maguk ellenségei.
Megérdemlik, hogy kevesebb bérleti díjat kapjanak, mint amennyit ki tudnának egy kis "mozgolódással" hozni a történetből.
Mint mondtam ember és ember között óriási a különbség. Nyilván egy 80-90 éves nénitől vagy bácsitól nem kérhetem, hogy lássa át ezt az egészet.
De egy ereje teljében lévő tanártól igenis elvárom. Ne adja oda fillérekért azt a földet, amiért az apja lehet vérét adta!
Nem szeretném, ha a fiam csak úgy kiadná a halálom után, hogy jó lesz ez a pénz nyaralásra...
Válasz Koczka József #2934. hozzászólására
Szia!
Írtam, hogy 130.000 Ft/t értékesítettük a rozst.
Itt a számla előttem, direkt megnéztem. 2022.07.28. dátummal.
Mivel engem is érdekelt, csináltam kimutatást - volt rajta nyereség bőven.
Ez tavaly (2022) volt.
Előtte főként lucerna volt, az meg csak nyereséget hozott - régen kitermelte az évekkel ezelőtti vetés költségét.
Abban igazad van, hogy a jelenlegi támogatási rendszerben ilyet is lehet, (és még azzal sem akarok jönni, hogyha mindenki úgy gondolkodna mint Ti, akkor mindenki éhen halna, mert ugye nem lenne termés, csak pénz. ) de azt azért lásd be, hogy a bérleteknél a kereslet kínálat határozza meg az árakat és én nem ismerek olyat aki 300 -at fizetne, így kérni lehet "járni jár, csak nem jut" esete.
Válasz #bandi #2932. hozzászólására
Van, amit nem kell magyarázni. Úgyis mindenki tudja.
Válasz matarka #2930. hozzászólására
Értem és a munkadijakat meg az imputot, a támogatásból finanszírozod? Mert a 2021 rozs ára alig volt 6000ft/q és hát ha csak 2t termet az hektáronként 150000ft mínusz nem tudom a borsó mennyi volt de ha az is csak 2t termett az is 100000ft körül hozott mínuszt. Nekem 4t val is minuszos volt vagy négy éve. Szerintem így nem éri meg hogy kinlódjon az ember mert mire minden költség (szaktanácsadó, könyvelő, járulék, növényorvos, levél - talaj analízis) elvisz pár milliót. Így számolva a borsó bukta 3 miliő a zab bukta 4,5 millió egyéb költség 3 millió bérleti díj 20millio ez így 30,5 millió talán a lucerna nullára kihozza. De te nem kerestél egy forintot sem.
Válasz Batka #2924. hozzászólására
Így van. Igazad van!
Minden tulajdonosnak oda kell tenni magát. Ki kell próbálnia magát, ha már ebbe a szektorba tévedt.
Ember és ember között óriási a különbség! A tulajdonos személyisége is itt mérhető le!!
A barátom kifejezetten megnyerő típus, "jó ember", akinek mindenki szívesen segít.
Olyan, aki szeret "minden szabályt betartani", képes a Hortobágy közepén is megállni minden stop táblánál.
Örömmel dolgoznak vele a szolgáltatók. Megtalálta velük a hangot. És nem is basszák át őt, pedig figyelem minden apró rezdülésüket.
Nem mondom, hogy ne lettek volna súrlódások, de 14 év alatt nem volt ordibálás, nem kellett pénzt behajtani senkin. Már ez is nagy szó!! Bezzeg nekem szaladni kellett a marhák áráért:)
Nyilván a bérleti díj az egy passzív kereset, ott maximum a bérlőt kell baszogatni. De láttam már olyat, hogy nem fizetett a bérlő.
Földhasználóként aktívan kell fellépnie, ez egy vállalkozás. Van benne rizikó, amelyet lehet minimalizálni.
De már akkor is minimális kockázattal kijön a felajánlott 120.000 Ft/ha/év bérleti díj duplája!
Én nem mondom, hogy egy 80 éves mamának ezt az utat kell választania, de egy 40-50 éves tanárnak, aki egész életében emberekkel bánt, tanított, annak meg kell próbálnia!!
Válasz matarka #2930. hozzászólására
A tavaszi zöldborsó az hogy szokott kinézni a gyakorlatban?
Válasz matarka #2915. hozzászólására
Szépen és kulturáltan válaszoltál ,köszönöm !Nem vagyunk félős kisdiákok ,csak egy jelzés akart lenni ,ha nem gazdálkodók is olvassák a hozzászólásokat ,akkor az jönn amit írtam .
Válasz Koczka József #2928. hozzászólására
Nem. Természetesen nem.
A lucerna jó volt, szép volt, de elköszöntünk tőle. Minden kezdő öko-gazdálkodónak ajánlom, jó tanulópálya. Kifoltosodott, 3 év elcsúsztatásával kiszántottuk (először az 1/3-át, következő évben a következő 1/3-át, tavaly ősszel a maradék 1/3-át).
Először tavaszi zöldborsó, utána rozs, utána tritikálé, utána megint tavaszi zöldborsó, és így tovább (amíg dotálják).
Minden évben a terület 1/3-a jut a három növényből az egyikre (tavaszi zöldborsó, rozs, tritikálé). Persze lehet ezen változtatni, nincs semmi kőbe vésve...
Ha van ötletetek, nem fogok ellenállni:)
Válasz #bandi #2925. hozzászólására
Ne már! Mikor ha nem most! Kizárt, hogy ne hirdessenek meg öko támogatást az új körben!
És már a múltkor is eszement összegeket írtak be az átállási időszakra...
Kb. 166.661.- Ft/ha csak a sima szántó átállási öko-támogatás összege (458 EUR/ha). Ha ehhez hozzátesszük a területalapú és zöldítést (nem hinném, hogy átnevezgetve kevesebbet fognak adni, mint idén), akkor ugyanoda érkezünk...
Válasz matarka #2926. hozzászólására
Hogy érted azt hogy tolódik arrébb minden évben.? Feltörsz a lucernából egy darabot és máshol újra veted?
Nagyon egyszrű ez a földbérlet kérdés. Minden áron nem kell a föld ! Ennyi ! Ha valaki kifizeti a 300-at hát tegye. Itt a 170 ezres is kapufára ment. Jellemzően 100-200-vagy 500 hektár már a családok saját tulajdonában vannak a többi az bérlet. Na szóval ha a bérletet elengedi és ezért a léte forogna kockán ,akkor ott más gond van.
Válasz Koczka József #2922. hozzászólására
Mindig ugyanaz.
Korábban 100% lucerna volt. Nem rossz egyébként, van benne ráció.
Fokozatosan fel kellett törnünk - ahogy foltosodott.
Így alakul ki az 1/3 - 1/3 - 1/3 részre tagolt "vetésforgó".
A kiadott iránymutatás továbbra is a "nulla rizikó".
1/3 rozs, 1/3 tritikálé, 1/3 tavaszi zöldborsó.
Ez tolódik arrébb minden évben, de a növény és a terület nem változik.
Hogy mennyi a termésátlag? Mint 1944-ben - mondjuk úgy olvastam, hogy az egy kiemelten jó év volt!
2 t/ha rozs. 130.000.- Ft/t áron adtuk el. De ugye nálunk se műtrágya, se növényvédőszer és hát a vetőmagból se a legjobbat vásároljuk...
A lucernát 4 kaszálással számolva 4*10.000.- Ft/ha (azaz hektáronként 40.000.-) áron adtuk el mindig - lábon, előre kifizetve.
Válasz matarka #2920. hozzászólására
Maradjunk annyiban, hogy te sem fizetnéd ki a 300-at. Mert nem leszel jogosult esetleg 100 támogatásra. Mert senem átállt öko, vagy akg, meg sesemmi. Mindegy.
Válasz matarka #2913. hozzászólására
Több jött, mondjuk 4 éve, azóta 50-70 q kukorica, és mi még szerencsések voltunk. Tudod ez a különbség a támogatás és a termés között. Az államkincstár akkor is utal, ha nem esik és két hétig 35 fok van, a piaci mozgások kiszámíthatóságát meg ugye már ne is emlegessük ..Persze a papíroknak rendben kell lenni, de hát az mégis csak egyszerűbb, mint azt időjárás.
Egyébként a tulajok itt is nagyon össze tudják szorozni a 100 q-t az aktuális árral, ne aggódj. De amíg a doktor uraknak a gazdálkodás a telefon csipogásából áll, addig a mezőgazdaság az egyik legnagyobb tőkeigényű és kockázatú ágazat még ma is. Én a magam részéről azt gondolom, hogy semmi akadálya annak, hogy földtulajdonosként minden is kelljen, csak akkor tessék beruházni és felvállalni a kockázatot és csinálni Azt meg ugye nemigen akarja egyik sem.
Én meg ingyen nemigen szeretnék már senki plusz pénzéért sem izzadni, talán túl kényelmes vagyok már. Javasoltam is kérdezőnek, hogy 100 hektáron tessék megpróbálni csinálni, de Te megadtad neki a tuti receptet, így még dolgozni se nagyon kell rajta.
Válasz matarka #2918. hozzászólására
Nem mindenki így számolja a kombájn megtérülését és akkor még finoman fogalmaztam.
Nagyon sokféle pénz szaladgál - most is - a levegőben. Kinek innen, kinek onnan.
Válasz matarka #2872. hozzászólására
Ha meg szabad kérdezni mikor és milyen termés atlagok voltak? Mert a támogatás adott. Érdekelne a 2021,2022, évi és hogy mit szándékozol 2023 ban vetni.
Válasz .Feco. #2919. hozzászólására
Kell pár év és mindenki rájön, hogy amíg fillérekért van bérmunka, addig ilyen szerencselovagok fogják a földeket benyelni. Semmire nem költ semmit, megcsináltatja bérbe, kicsi pénzért aztán megy a kasza év végén. Ha egy hektár bérmunka aránylana mondjuk ahhoz amennyiért egy minikotró kiás neked 30 métert az udvaron, mindjárt jobban vakaróznának az ügyvédurak is hogy akkor mit kéne.
Válasz #bandi #2916. hozzászólására
Igen. Az ügyvéd tulajdonos is meg kell húzzon egy határt, ha tud számolni.
Az a szerencse, hogy sokan annyira csak "bújtatják ide" a pénzüket, hogy még nem kezdték el maximalizálni a hasznukat.
Ide mentették ki a megkeresett pénzüket, nem is nagyon foglalkoznak vele mit lehet ezzel kezdeni.
Barátom is ugyanezt az utat járta be. Nagyapjától elvették a II. vh végén a földjét, majd ezt az 1990-es években visszaszerezte (még többet is). Innen örökölt 100 ha szántót.
Nagyapja a helyi nagy Kft-nek adta bérbe időtlen idők óta - a helyben szokásos bérleti díjért - nem akarok hazudni nektek, amely 25.000 Ft/ha körüli összeg volt 2008-ban.
Akkor örökölte meg a barátom.
Csak úgy véletlen kérdezte meg, hogy ennyi pénzért adja-e továbbra is bérbe - mit gondolok...
Lefőttem mint a kávé egyből. MI VAN??? Leültettem a haverom és elmagyaráztam neki, hogy 70.000 Ft/ha területalapú támogatást akkor is megkap, ha csak madarak repkednek a földje felett... Nem hitte el, hülyének nézett, még egy kicsit meg is sértődött, hogy én lebeszélem a biztos haszonbérleti díjról.
Nagy nehezen tudtam lebeszélni róla, úgy, hogy kifizettem neki előre a következő évi 2.500.000.--t!!! Így hitte el, hogy nem kamuzok. A nagy Kft-nek búcsút intett, bejelentkezett földhasználónak, én meg beadtam a területalapúját. Alig hitt a szemének, amikor végül megjött a 7millió 2009-ben... És még haszon is lett a gazdálkodáson egyébként.
Utána rábeszéltem az öko-ra is, amely szintén nagyon bejött, hiszen azóta minden évben 20millió fölött keresett ezen...
Pedig odaadta volna évi 2,5 millió bérleti díjért! És állítom, hogy mind a mai napig ennyit kapna...
Válasz #bandi #2903. hozzászólására
hát szerintem idén már az 50k is kevés lesz aratásra.... jelen pillanatban 375.000 eur a listán elérhető legkisebb Lexion indulóára... szorozz, számolj, és mond meg, hogy szerinted mennyiért kell aratni, hogy az megtérüljön, illetve hogy hány hektár kell szerinted ahhoz, hogy egy gazdaság megvegyen és fenntartson egy kombájnt.
Válasz #bandi #2916. hozzászólására
Még egyszer!
Szó nincs erről!
Köztudott - és korábban éppen Ti mutattatok rá - hogy sokkal, de sokkal többet lehet keresni kukorica-napraforgó-búza termesztésével, mint amit az öko-támogatásból el lehet érni.
Tehát 300.000 Ft/ha/év nyereséget akkor tud felmutatni, ha minimális energiát öl bele ebbe a vállalkozásába. Ha csak művelteti, már összejön ennyi!
Akkor minek adja bérbe, ha ennyi összejön magából a támogatásból - meg némi profitból (azért 100 ha szántóból már egy pici nyereségnek lenni kell).
Válasz #bandi #2914. hozzászólására
Sokkal jobban tenné, ha azt mondaná, hogy nem, ilyen összegért nem adom bérbe!
Sokkal jobban tenné, ha azt mondaná, hogy odateszem magam és az apám nyomába lépek és megtisztelem vele annyiban, hogy nem adom bérbe, hanem megpróbálom valahogy műveltetni.
Szerintem minden földtulajdonos jobban tenné, ha saját maga gondoskodna a földje műveléséről vagy adja el és vegyen belőle lakásokat/részvényt/műkincset bármit.
De veszteségesen ne adja bérbe!
Válasz matarka #2913. hozzászólására
Tehát akkor egy ügyvéd is ugyanannyit keressen a kiadott földjén, mintha egész évben dolgozna vele, és vállalná a befektetésével a kockàzatot? Mert ha nyereségarányosan megy a dolog, akkor gondolom idén részesült volna a minusz 20 misiből is, így a fair.
Válasz Anicska #2908. hozzászólására
Kedves Anicska!
Nem hinném, hogy bármi ki lett volna domborítva.
Megkért az egyik hozzászóló, hogy fejtsem ki bővebben, hogyan lehet 27millió Ft támogatást elérni 100 ha szántóval.
Én a kérésnek eleget tettem, leírtam részletesen. A valóságot, pontos számokkal.
Nem ferdítettem, nem kamuztam.
Ettől sokkal, de sokkal többet is lehet keresni támogatásokkal, van, aki 700.000 Ft/ha/év vesz fel!
Én egy teljesen átlagos, mondhatni visszafogott modellt mutattam be.
Ebben nincs semmi gusztustalan! Még egyszer, hogy mindenki értse. Nem azért kelünk fel nap, mint nap, nem azért gürcölünk, hogy estére jól megizzadjunk. Nem azért gazdálkodunk, nem azért harcolunk a különböző hivatalokkal, hogy a végén megveregessük a vállunkat, hogy faszagyerekek vagyunk, tudunk veszteségesen gazdálkodni, de mi legalább ott alszunk a föld végében.
Mindegyikünk pénzért gazdálkodik és nem hobbiból. Pénzt kaphatsz az eladott terményért, állatért, szolgáltatásodért, de pénzt kapsz támogatásként is.
Ki mennyit.
A hortobágyi gazdák bevételi struktúrájában mégis mit gondolsz mekkora arányban szerepel a támogatás?? Azt gondolod, hogy az eladott élőállatért (bárány, kisbika, nagybika) kap annyit, ami elegendő a fennmaradáshoz? Hát elárulom neked, hogy nem.
Olyan 75% - 25% az arány a támogatás javára!! Akkor ne legyünk már álszent félős kisiskolások!
Igen, a támogatás optimális megszerzése nem ördögtől való dolog! 2023-ban ezt kell ecsetelnem??
Válasz matarka #2912. hozzászólására
Nyugodtan biztassad, hogy kérjen 300-at, max nem lesz bérlője. Vagy kap egy magasabb árat, de minden évben szemenlövik a földet 5-6 mázsa pétivel, semmi mással, és még a földet is felseprik az utolsó csutkadarabért. Mert ezek a bérlőlovagok így szokták
Válasz Batka #2910. hozzászólására
Jól írod!
100-120q kukoricából és 35-40q napraforgóból JÓVAL TÖBB jött, mint a támogatás!
Hát azért már bocsássatok meg, de a tulajdonosok se hülyék!!
Ezek szerint az évi 300.000.- Ft/ha smafu (öko-gazdálkodással), mert sokkal több jön össze kukorica-napraforgó-búza hagyományos termelésből.
Azért a tulajdonosok is tudnak írni-olvasni-összeadni-kivonni, esetleg még szorozni-osztani is.
Hát akkor mégis mi a túróért adná még olcsóbban bérbe akkor???
Bocsánat! Rosszul írtam:
"Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe venni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte."
Helyesen:
Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe adni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte.
Válasz csabahegeszt #2909. hozzászólására
Szerintem leírtam elég részletesen az indoklásomat.
De még egyszer, hogy érthetó legyen.
Ha valaki bérbe akar adni 100 ha szántót, akkor nem azt kezdi nézni, számolgatni hogy mi a bérlő érdeke!! A tulajdonost az érdekli, hogy minél jobban járjon!
A kukorica felvásárló sem azt számolgatja, hogy a termelő mikor kezd jól járni:)
A műtrágya-kereskedő se veszi figyelembe a termelő érdekeit, nem viszi le az árat csak azért, mert már-már megfizethetetlen...
Tehát volt itt egy érdeklődő, akinek van 100 ha szántója és szeretné bérbe venni. Kérdezte, hogy mennyit kérjen érte.
Én voltam olyan kedves és elővezettem neki, hogy ha csak egy minimális érdeklődést fejt ki évente, akkor beesik az ablakon 300.000 Ft/ha. Ettől sokkal több is összejöhet, de akkor nagyon oda kell figyelnie, urambocsá már-már gazdálkodnia is kellene.
Ergo ettől olcsóbban nem szabad odaadnia senkinek ezt a 100 ha szántót, mert akkor saját magát csapja be.
És szerintem ez nem egy valóságtól elrugaszkodott ár! A mai viszonyok között minden drága! Ha valaki megnézi a 2018-as számláit, akkor ledöbben, hogy mennyi is volt akkor a műtrágya, a vetőmag és a növényvédőszer ára. Ezek nem a hivatalos infláció árával emelkedtek... És a terményárak sem ugyanazok, mint 2018-ban voltak.
Szóval várható, hogy a haszonbérleti díjak sem maradnak már a 2018-as szinten! Már akkor a területalapú támogatás+50.000.- volt a tarifa egy ilyen 100 ha-os darabnál.
Válasz matarka #2904. hozzászólására
Igazam van vagy nem , teljesen mindegy, inkább más a nézőpont. Itt egyelőre még a termésből próbál megélni a többség, nem a támogatást vadássza. 100-120q kukoricából vagy 35-40q napraforgóból jóval több is jött eddig, mint a támogatás. Amit leírtál, ott a teljes összeg 60%-a ökoból jött, amiből nem feltétlen jönnek a fenti számok. Abban meg kétségtelen igazad van, hogy a papíron gazdálkodók jobban dokumentáltak, mint aki dolgozik is benne. Talán ezért is kevésbé bevállalós, mert neki a mezőn is helyt kell állnia, nem csak papíron. Ahogy írtad a doktor uraknak meg ugye csipog a kincstár, ha gazos a kukorica, ha nem.... a hivatal meg tényleg a papír rabja, ha valami csili vili naplót raknak elé, már fél siker van , az más kérdés, hogy mennyi köze van a valósághoz....
Válasz matarka #2905. hozzászólására
Mit szívsz?
Adhatnál belőle!
300000ft bérleti díj?
Te őrült vagy nem mezőgazdász!
Elég gusztustalanul ki lett domboritva a támogatások összege és hogyan lehet lenyúlni a támogatásokat .Szerencsére ez csak szűk rétegre vonatkozik ,de sértő a tiszteségesen gazdálkodokra tekintve . Aki ezeket a hozzászólásokat olvasa ,az eddiginél is jobban utálja a gazdálkodokat ,pedig másról sem hallani mint mennyi támogatást kapnak a gazdák a semmiért . Ezek a hozzászólások pont olaj a tűzre ,továbbbi jó ötletekkel lehet még fokozni .
Válasz matarka #2905. hozzászólására
Ha gondolod, kiadom neked ennyiért az összes földet, csináljad. Én meg minden este éttemremben vacsorázok, és nem őszülök meg idő előtt..
Válasz matarka #2904. hozzászólására
Ebben sincs igazad.
Megnéztem a 2022-es számlákat.
A 33 hektár rozs betakarítást 25.000.- Ft/ha+ÁFA összegen számlázta a szolgáltató.
Nem 50ezerért.
Egyébként ezt sem kell túlmisztifikálni. Ha egy kistérségben sok olyan gazda, akinek a rengeteg támogatásból rengeteg gépe van (és ezt mindenki döntse el, hogy valós-e), akkor azzal szeretne szolgáltatni is. Ha van, aki azonnal fizet, utalással - vita nélkül, akkor azt nem vágják meg. Különben legközelebb máshoz megy (és ott is tárt karokkal várják)...
Válasz #bandi #2903. hozzászólására
Én is tartózkodom tőlük. De azért ha el lehet lesni ezt azt, azért nem csukom be a szemem.
Mint mondtam ez nekem hobbi, hanem pénzkereseti lehetőség. Nem szórakozásból csinálom, hanem a pénzért.
Ilyen egyszerű.
Ha valaki azért gazdálkodik, mert szereti csinálni, ez a hobbija és nem érdekli, hogy nyereséges-e vagy sem, azzal nem tudok vitatkozni. Neki maga a munka a nyereség!
Nekem nem mindegy.
Az egész vita abból indult ki, hogy mennyi a haszonbérleti díj minimuma egy 100 ha-os szántó esetében. Szerintem 300.000 Ft/ha/év! Ennyi pénz - és előre utalva!
Ez úgy jött ki, hogy ezt az összeget nulla rizikóval bárki ki tudja hozni, minimális erőbedobással, teljesen jogszerűen, minden simli nélkül.
Simlivel persze sokkal több kihozható, de annak semmi köze a haszonbérleti díj mértékéhez!
Tehát az, aki 120.000 Ft/ha/év összegért odaadja valakinek, az legyen tisztába vele, hogy ezzel a cselekedétével ajándékba adott 180.000 Ft/ha/év összeget!
Persze van, akinek ez nem pénz:) Mi az a 18millió/év...
Válasz Batka #2880. hozzászólására
Nincs igazad! Én is egy teljesen földhözragadt ember vagyok. Ott élek, ahol sok évszázada élnek az őseim. Földem is van és gazdálkodom is. Volt idő, amikor egész nagyban gazdálkodtam (olyan 450 ha művelése tartozott a kezem alá), de az egészségem és a családi kötelékem (feleségem) nem bírta, mindkettő megsínylette, nem is kicsit. De így is maradt 170 hektár. Ezzel elfocizok félgőzzel is és az időm nagy részében a gyerekeimmel lehetek (és nem csak két hetente pár órát a láthatás során).
Rengetegen élnek ezekkel a lehetőségekkel, sőt vannak akik kifejezetten bevállalósok (pl. 700.000 ft/ha/év jár, ha 100 diófacsemetét elültetsz egy hektárra) és szinte üldözik a legveszélyesebb helyzeteket - hatalmas profit elérésért. Van, akinek bejön, főleg ha tudja kik játszanak a focipályán...
Válasz matarka #2901. hozzászólására
A gazdálkodók többsége inkább tartózkodik az ilyen márványszobás megbeszélésektől, meg eleve ezektől az emberektől. Az ilyen ügyvédek meg orvosok, akik befektetésnek halmozzák fel a földeket, pont miattuk lesz 50 ezer forint egy hektár aratás, mert xy bérmunkavállalkozó nyilván meg akarja fejni, nem akar ingyen dolgozni, igaza is van, de emiatt meg a helybeli paraszt aki nem rendelkezik kombájnnal, szívja a fszt keményen. Tudom, ha nem bírja kigazdálkodni, akkor adja oda a földet a márványszobás ökögazdálkodó ügyvédnek. Akinek amúgyis csak egy kiegészítés az egész buli, nem ezzel keresi a kenyerét.
Köszönöm szépen, én kiszálltam.
Válasz #bandi #2900. hozzászólására
És ez meglepő tud lenni a mai viszonyok között??