Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR403.55 FtUSD391.08 FtCHF429.92 FtGBP484.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz KrSzilvia #1539. hozzászólásáraIgen, arra én is rájöttem, hogy a Natura 2000 szántóknál teszi ezt be, de mivel ezzel kapcsolatban nincs még csak vállalási lehetőség sem(falugazdász mondta, hogy van, volt ilyen terv), így töröltem.
Egy helyre nekem is tett be 12% lejtőt, az alföldön! Ezt is kitöröltem, eleve kalászos van benne, 2 hektáros, 40 méter széles parcella, egyik vége csatorna, másik gát, hogy azokra látja e a lejtőt, mert bele vannak persze mérve, de arra igényelni sem tudunk, nem támogatott! Vagy a közepén lévő hajlat van vagy 1000 nm. Fene sem tudja. Illetve azt mondta ezzel kapcsolatban a falugazdász, hogy ha a fizikai blokkban van ilyen terület, akkor kegyetlenül bevési mindenkinek.
Válasz Zoli1437 #1540. hozzászólásáraMég jó, hogy megkérdeztem a falugazdászt is. Szerinte nincs vele teendő. Mondom én, hogy majd csak az ellenőrzéskor derül ki, amikor már büntetnek is.... Meg is keresem, hol olvastam róla, jó lesz védekezéshez. Az egyik tábla, aminél jelez az EK kérelem felület, az egy 0,0174 ha szántó rész, ahol lucerna van termesztve. A másik egy legelő, aminél 0,404 ha érintett. Arra én nem találtam előírást, csak szántóra. A falugazdászok egyébként ugyanúgy nem tudják, mert még azt sem tudták, hogy van Feltételesség jogosultság és Támogatásban nem résztvevő jogosultság/kötelezettség, nemhogy azt hol kellene ezt kiválasztani. Ráadásul ők csak az EK támogatott területeket rögzítették ( a többit nem). Ez akkor derült ki számomra, amikor átolvasva a kitöltési útmutatót a VP NATURA 2000 gyep estében a táblázatban szerepel, hogy a nem támogatott NATUra gyepeket is fel kell rögzíteni függetlenül attól, hogy van rá támogatás vagy nem és rákérdeztem ők ezt hogy szokták csinálni. Hát így....
Válasz uff #1534. hozzászólásáraMikor utoljára néztem idei évre nitrátjelentéshez nem volt nyomtatvány.
Tápanyag tervet soha nem töltöttem eddig fel ahhoz sem, csak a ténylegesen kijuttatott mennyiségeket.
Az EGN-ben minden benne van ami abban volt, de majd kiderül, mit akarnak.
Válasz Zoli1437 #1501. hozzászólásáraMindent az EK-ból töltöttem, szerintem akkor még jó volt. Aztán a további kitöltés során a műveleteknél minden duplázódott, ott törölnöm kellett stb. Miután ráküldték a központból a javítást a duplázás megoldódott elvileg, legalábbis én úgy látom, de a jogosultságok némelyik táblánál eltűntek a már rögzített termőhelynél. Ha újonnan viszek fel termőhelyet, akkor valóban csak a permetezési naplós jogosultsággal engedi rögzíteni. A többivel sajnos nem, de csak a 2023-as naplóban hiba ez, mert a 2024-esben mindent meg tudtam csinálni, amit akartam. Ott engedi a Támogatásban nem résztvevő terület és a NATURA 2000 (NAT) kötelezettséget is kiválasztani. Nekem erre a 2-re lenne szükségem, mert azt mondta az ügyfélszolgálat, hogy a nem támogatott szántót és nem támogatott NATURA 2000 legelőt is fel kell rögzítenem. Előbbit azért, mert arra kíváncsiak, hogy mekkora területen történt permetezés valójában, a másikat azért, mert a NATURA feltételeket a nem támogatott legelőknél is teljesítenem kell, tehát annál a legelőnél is, ami nincs támogatva NATURA 2000 gyepként. Az ügyfélszolgálat még azt is javasolta, hogy módosítsam az EK-ből betöltött adatoknál a területet, ha nagyobb, mint a támogatásban bejelölt, de ezt egyrészt nem engedi a rendszer, másrészt nem értem, hogy akkor hogyan ellenőríznek, mert akkor nem jelölhetem EK táblasorszámmal azt a termőhelyet, hiszen nem fog stimmelni a beadott táblamérettel. Emiatt én úgy döntöttem külön termőhelyként és tábla sorszám nélkül viszem fel a nem támogatott területeket, de csak a szántót sikerült így megoldani a fenti jogosultság kiválasztás hiba miatt. Ha nem oldják meg, akkor úgy marad félbe hagyva. Megírtam nekik.
Válasz KrSzilvia #1539. hozzászólásáraEK-ben kaptam egy figyelmeztetést egy táblára, hogy be kell tartanom előírásokat. Nem tudtam mire gondolnak, az nem derült ki.
Ellenőrzéskor kinyomtatva hozták, hogy van két erózióérzékeny folt a táblán (még csak nem is 12%-os lejtő) Azt mondták, hogy csak úgy termeszthetek rajta kukoricát, ha a sorközt is bevetem takaró növénnyel. Lucerna lesz rajta kukorica nélkül. A terület méretével, arányaival nem foglalkoztak.
Válasz A.I. #1517. hozzászólásáraEz nálam is így van. Szántóra beemelte a NATURA 2000 (NAT)-ot. Utána néztem, és azért lehet, mert a tulajdoni lap szerint NATURA 2000 területen van. Régebben a falugazdász kinyomtata nekem a Blokkazonosító alapján Mepar böngészőből, mivel érintett a terület (nitrát, 12%-os lejtő, stb) Az is tartalmazza a NAturát. Ha nem releváns, mert ilyen támogatás nincs akkor le lehet zárni vagy benne hagyni és majd mondják, ha bajuk van vele. Nálam megjelent a 12%-os lejtő is és rácsodálkoztam, mert ilyen kötelezettségem eddig fel sem merült. Azt olvastam róla, hogy ha nem éri el a táblában az 1 ha-árt az ilyen terület, akkor nem kell semminek megfelelni, ami elő lenne írva kötelezettségként. Ehhez tartom magam. A kitöltési útmutató sajnos nem tesz róla említést. Kiderül okoz-e gondot valahol.
Válasz uff #1534. hozzászólásáraPassz.
Ha nem kötelező az eGN, akkor maradt érvényben a korábbi jogszabály.
Nitrát jelentés jan1-marc. 31
Régen úgy volt, hogy ötévente kötelező a szűkített talajlabor jegyzőkönyv.
Vannak itt fiatal, felkészült hozzászolok. Talán valaki pontosítani tudja.
Az egyértelmű, hogy az eGN-be fel kell tölteni a taptervet.
Ha nincs kötelező eGN, akkor úgy mint az előző években.
Szerintem. Legfeljebb küldd be előbb a Nitrát jelentést.
Bio-s területen nem kötelező a talaj vizsgálat. Így emlékszem régről.
Az új jogszabályokat október óta nem olvasom, csak ami nekem kötelező.
Válasz Radocz #1514. hozzászólásárakedves Kolléga! tápanyagterv nitráthoz iss kell, ha jól tudom, de az EGN az nem nitrátjelentés azt majd külön kell megejteni más nyomtatványon,, legelő ha nitrátos mi a teendő? kell talajminta , soha nincs trágyázva, műtrágyázva sem. üdv és köszönet
Válasz Ebcsont #1529. hozzászólásáraMost próbáltam. A műveleti naplónál a műveleti csoportban van legeltetés.
Szerintem a módosít gombot nem nyomtad meg.
Gondolnám a legeltetett gyepen a legeltetést a műveleti naplóba rögzíteni kéne, de hogyan lehet ezt megvalósítani? Nem enged semmilyen műveletet rögzíteni, a kitöltési nem ír erről semmit se. Ez már a csökentett adattartalom lenne?
nappal, napközben működik már rendesen az oldal, vagy még mindig túlterhelt? érdemes itthon maradnom és próbálkozni, vagy menjen a munka, aztán éjszaka?
Válasz Papa951 #1520. hozzászólására"a főnövény után ökológiai másodvetés van vetve, akkor azt a 2023-as évhez kell írni, vagy már a 2024. évi naplóhoz?"
Igen, ez a kérdés bennem is felvetődött - sok-sok egyéb kérdés mellett.
Egy valami biztos! Az, hogy semmi sem biztos:)
Nincs mit tenni, fel kell vinni mindent, abból baj nem lehet...
Ha több adatot viszünk fel, az nem lehet gond, de ha véletlen valami apróságot nem viszünk fel, akkor az akár később problémát is jelenthet, bár kétlem, hogy ezt a brutál adathalmazt bármilyen elemzésnek vetnék alá.
Szerintem mindössze annyi a cél, hogy legyen beadva valami - jól-rosszul, tök mindegy, csak legyen beadva.
Válasz A.I. #1521. hozzászólásáraMár úgy vittem fel, hogy Agrotechnikai művelet takarónövény vetés, dátum, növény fajták, és kg/ha. Ezt az EK-ban is bejelentettem vetés után 15 napon belül.
Válasz Papa951 #1520. hozzászólásáraÉn a naplót még 23 áprilisában megnyitottam, akkor én semmi ilyet nem jelöltem, illetve a permetezési naplót választottam ki, azért is lett megnyitva, hogy tudtam, hogy fogok használni rovarölőt.
Most januárban meg EK-val szinkronizáltam, akkor berakta automatikusan amit EK-ban beadáskor vállaltunk.
Volt vetve kifagyó takaró növényem, önszorgalomból, nem válláshoz volt előírás. Azt vetést követően jelentettük. Most meg felvittem a 23-as naplóba, mert nem főnövény, így nem az újba kell szerintem.
De, ha tévedek abból nincs baj, ha a 23-ban benne van és a 24-be újra fel kell esetleg vinni, de szerintem így kell hogy a 23-ban kell szerepelnie.
Válasz A.I. #1517. hozzászólásáraIgen.
Ha február 15-e után is maradt benne hiba, azt, azokat kell elküldeni a NÉBIH felületre.
Hogy komolyan vegyék írni kell reg.számot.
És remélem módosítják hozzá a kitöltési útmutatót is.
Jogosultság/Kötelezettség:
VP Natúra terület szántó???, arra meg mit lehetett vállani, hogy egy szántó Natúrás, tudtommal illetve az általam megkérdezettek szerint is semmit, mégis berakja minden Natúra bejegyzésű szántóhoz. Tud ehhez valaki valami okosat?
Válasz Papa951 #1515. hozzászólásáraSem a növényvédelmet, sem a trágyázást nem vittem fel agrotechnikai műveletnek is. Remélem jó lesz így, nem hiszem, hogy duplázni bármi értelme is volna a dolgot.
A jogosultságok/kötelezettségek: az EK kérelemben mindenki bejelölhetett, vállalhatott kötelmeket. (Aöp, AKG, Natura 2000 gyep ...) Ezeket a napló az EK-val történő szinkornzálásakor átemeli. Ajánlott azért átnézni.
Ha nem lett szinkronizálva, akkor manuálisan lehet betenni, illetve ha valahogyan olyan került oda, ami nem oda való, akkor azt eltávolítani.
Üdv Bajtársak!
Ha van egy művelet, pl. mű/szervestrágya szórás: azt külön-külön szerepeltetni kell agrotechnikai műveletként (7. lap) és tápanyag utánpótlásként (8.lap) vagy elég csak utóbbiban feltüntetni?
vagy: permetezést külön szerepeltetni kell az agrotechnikai műveleteknél vagy csak elég ha a "Növényvédelem" (12.lap) részben van rögzítve?
Meg ezt a "feltételesség bizonyos előírásai" jogosultságot/kötelezettséget kiknek kell bejelölni?
A GN-ben a Talajvizsgálatokat feltöltöttem, de a Temőhelyre vonatkozó talajvizsgálatot nem tudom feltölteni, vagy autómatikusan nem jön át a Talajvizsgálatokból, be írtam a Tápanyaggazdálkodási tervet mindent véglegesítettem. Mit rontottam el?
egyébként így szar az állatálomány nyilvántartás, mert nylván ebből számolnak nitrátot is legelőn, de itt egész hónapra vonatkozó állományok vannak, ha utolsó nap született 30, akkor itt az látszik, hogy minimum fél hónapig itt volt 30, de inkább egész hónapban. és ahol centiozve van, ott nagyon nem mindegy, hogy a napra lebontott állományváltozással még befr a nitrátba, ilyen havi átlagolt állományok már nem...
uhhbaszki, tényleg nem veszi át enárból az adatokat. ez így borzalmas szopás. reggelig elszórakozok ezzel, utána meg megyek műtrágyázni. hálás vagyok mindegyiknek, aki szerint ez így rendbe van. böszmék
Válasz csontii #1509. hozzászólásáraErre nem tudok választ adni neked, mivel a támogatásigénylőben az szerepel hogy kaszált gyep....úgyhogy engem ez nem érint, ezért választ sem tudok rá adni....de nekem is azt mondták amit az előzőekben írtem: elvileg a kaszálék nem maradhat (na) a területen....
Válasz Bigyófelügyelő #1507. hozzászólásáraOké, persze ezt vágom! Csak azt gondoltam tisztítónál más a fáma de akkor felviszem a maradék műveleteket is! Köszi, hogy jelezted!
Válasz Attila000 #1506. hozzászólásáraLátta valaki...? Ott volt valaki..? papíron legyen jó aztán a többi senkit nem érdekel....ismerős lekaszálta, sosorta, bálázta, levitte.....mert vannak állatai .....kész.....
Válasz Attila000 #1502. hozzászólásáraA tisztító kaszálás is kaszálás, attól függetlenül hogy a rendszer beírta e a kaszálásokhoz vagy sem. Nekem valamelyik táblához 5 kaszálást írt ki,miközben 2 van rögzítve......Viszont mindenképp írd be hogy lehoztad róla a lomot kaszálást követően , mivel a HMKÁ szerint elvileg nem maradhat a területen.....
Valaki ? De tényleg? Naplózta valali,hogy Államkincstár Vagy nebihes interfész mennyiideig nemelérhető?
Esténként látom Államkincstár karbantartásmiatt nemelérhető!
NEBIH-es interfészen nemlehettölteni!
Remélem még ezeket az órákat hozzárakják beadási határidőhöz!
Állandó gyepeknél aöp-ben az évi egy kaszálást választottam, de volt olyan parcella ahol csak tisztító kaszálást végeztem (ezt is választottam ki az egn-ben agroteknikai műveletnél), tehát semmit nem hoztam le róla, de ott a kaszálások számát 0-val jelöli az egn. Ilyenkor ez így jó lehet?
Válasz KrSzilvia #1500. hozzászólásáraLétrehoztam egy próba táblát EK táblaszám nélkül nem valós adatokkal. Permetezési naplót engedte rögzíteni. Olyant ami az EK-ban van nem. Azt viszont szinkronizáláskor magától beírja.
A tábla EK-ból lett betöltve? Be lett írva az EK táblaszám és szinkronizálva lett? Van a táblához már adat feltöltve?
Válasz Zoli1437 #1468. hozzászólásáraNálam sajnos nem így van. 2 termőhelyhez semmit nem tudok rögzíteni kiválasztás után. Már leadtam hibának, de holnap kipróbálom, hátha Chrome-ban működik. Most Firefox-ban dolgozom. A tenyészet rögzítésnél azt jelezték vissza, hogy szinkronizációt kell kérniük, majd szólnak, de kipróbálom az örökítést, bár én már a korábbi tapasztalatok miatt nem igazán használok se másolás, se ellenőrzés funkciót, mert abból volt a gubanc.
2346 hozzászólás
Válasz Radocz #1538. hozzászólásáraÉn meg sehol nem olvastam, hogy a tápanyag gazdálkodási tervet fel kell tölteni. Azt ellenben igen, hogy nem kell.
Válasz KrSzilvia #1543. hozzászólásáraItt olvastam az 1 ha-os határt a 12%-os lejtő esetében:
https://gazdajegyzo.hu/2023/03/14/amit-az-uj-tamogatasokrol-jelenleg-tudni-lehet/
Válasz KrSzilvia #1539. hozzászólásáraIgen, arra én is rájöttem, hogy a Natura 2000 szántóknál teszi ezt be, de mivel ezzel kapcsolatban nincs még csak vállalási lehetőség sem(falugazdász mondta, hogy van, volt ilyen terv), így töröltem.
! Ezt is kitöröltem, eleve kalászos van benne, 2 hektáros, 40 méter széles parcella, egyik vége csatorna, másik gát, hogy azokra látja e a lejtőt, mert bele vannak persze mérve, de arra igényelni sem tudunk, nem támogatott! Vagy a közepén lévő hajlat van vagy 1000 nm. Fene sem tudja. Illetve azt mondta ezzel kapcsolatban a falugazdász, hogy ha a fizikai blokkban van ilyen terület, akkor kegyetlenül bevési mindenkinek.
Egy helyre nekem is tett be 12% lejtőt, az alföldön
Válasz Zoli1437 #1540. hozzászólásáraMég jó, hogy megkérdeztem a falugazdászt is. Szerinte nincs vele teendő. Mondom én, hogy majd csak az ellenőrzéskor derül ki, amikor már büntetnek is.... Meg is keresem, hol olvastam róla, jó lesz védekezéshez. Az egyik tábla, aminél jelez az EK kérelem felület, az egy 0,0174 ha szántó rész, ahol lucerna van termesztve. A másik egy legelő, aminél 0,404 ha érintett. Arra én nem találtam előírást, csak szántóra. A falugazdászok egyébként ugyanúgy nem tudják, mert még azt sem tudták, hogy van Feltételesség jogosultság és Támogatásban nem résztvevő jogosultság/kötelezettség, nemhogy azt hol kellene ezt kiválasztani. Ráadásul ők csak az EK támogatott területeket rögzítették ( a többit nem). Ez akkor derült ki számomra, amikor átolvasva a kitöltési útmutatót a VP NATURA 2000 gyep estében a táblázatban szerepel, hogy a nem támogatott NATUra gyepeket is fel kell rögzíteni függetlenül attól, hogy van rá támogatás vagy nem és rákérdeztem ők ezt hogy szokták csinálni. Hát így....
Válasz uff #1534. hozzászólásáraMikor utoljára néztem idei évre nitrátjelentéshez nem volt nyomtatvány.
Tápanyag tervet soha nem töltöttem eddig fel ahhoz sem, csak a ténylegesen kijuttatott mennyiségeket.
Az EGN-ben minden benne van ami abban volt, de majd kiderül, mit akarnak.
Válasz Zoli1437 #1501. hozzászólásáraMindent az EK-ból töltöttem, szerintem akkor még jó volt. Aztán a további kitöltés során a műveleteknél minden duplázódott, ott törölnöm kellett stb. Miután ráküldték a központból a javítást a duplázás megoldódott elvileg, legalábbis én úgy látom, de a jogosultságok némelyik táblánál eltűntek a már rögzített termőhelynél. Ha újonnan viszek fel termőhelyet, akkor valóban csak a permetezési naplós jogosultsággal engedi rögzíteni. A többivel sajnos nem, de csak a 2023-as naplóban hiba ez, mert a 2024-esben mindent meg tudtam csinálni, amit akartam. Ott engedi a Támogatásban nem résztvevő terület és a NATURA 2000 (NAT) kötelezettséget is kiválasztani. Nekem erre a 2-re lenne szükségem, mert azt mondta az ügyfélszolgálat, hogy a nem támogatott szántót és nem támogatott NATURA 2000 legelőt is fel kell rögzítenem. Előbbit azért, mert arra kíváncsiak, hogy mekkora területen történt permetezés valójában, a másikat azért, mert a NATURA feltételeket a nem támogatott legelőknél is teljesítenem kell, tehát annál a legelőnél is, ami nincs támogatva NATURA 2000 gyepként. Az ügyfélszolgálat még azt is javasolta, hogy módosítsam az EK-ből betöltött adatoknál a területet, ha nagyobb, mint a támogatásban bejelölt, de ezt egyrészt nem engedi a rendszer, másrészt nem értem, hogy akkor hogyan ellenőríznek, mert akkor nem jelölhetem EK táblasorszámmal azt a termőhelyet, hiszen nem fog stimmelni a beadott táblamérettel. Emiatt én úgy döntöttem külön termőhelyként és tábla sorszám nélkül viszem fel a nem támogatott területeket, de csak a szántót sikerült így megoldani a fenti jogosultság kiválasztás hiba miatt. Ha nem oldják meg, akkor úgy marad félbe hagyva. Megírtam nekik.
Válasz KrSzilvia #1539. hozzászólásáraEK-ben kaptam egy figyelmeztetést egy táblára, hogy be kell tartanom előírásokat. Nem tudtam mire gondolnak, az nem derült ki.
Ellenőrzéskor kinyomtatva hozták, hogy van két erózióérzékeny folt a táblán (még csak nem is 12%-os lejtő) Azt mondták, hogy csak úgy termeszthetek rajta kukoricát, ha a sorközt is bevetem takaró növénnyel. Lucerna lesz rajta kukorica nélkül. A terület méretével, arányaival nem foglalkoztak.
Válasz A.I. #1517. hozzászólásáraEz nálam is így van. Szántóra beemelte a NATURA 2000 (NAT)-ot. Utána néztem, és azért lehet, mert a tulajdoni lap szerint NATURA 2000 területen van. Régebben a falugazdász kinyomtata nekem a Blokkazonosító alapján Mepar böngészőből, mivel érintett a terület (nitrát, 12%-os lejtő, stb) Az is tartalmazza a NAturát. Ha nem releváns, mert ilyen támogatás nincs akkor le lehet zárni vagy benne hagyni és majd mondják, ha bajuk van vele. Nálam megjelent a 12%-os lejtő is és rácsodálkoztam, mert ilyen kötelezettségem eddig fel sem merült. Azt olvastam róla, hogy ha nem éri el a táblában az 1 ha-árt az ilyen terület, akkor nem kell semminek megfelelni, ami elő lenne írva kötelezettségként. Ehhez tartom magam. A kitöltési útmutató sajnos nem tesz róla említést. Kiderül okoz-e gondot valahol.
Válasz uff #1534. hozzászólásáraPassz.
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Ha nem kötelező az eGN, akkor maradt érvényben a korábbi jogszabály.
Nitrát jelentés jan1-marc. 31
Régen úgy volt, hogy ötévente kötelező a szűkített talajlabor jegyzőkönyv.
Vannak itt fiatal, felkészült hozzászolok. Talán valaki pontosítani tudja.
Az egyértelmű, hogy az eGN-be fel kell tölteni a taptervet.
Ha nincs kötelező eGN, akkor úgy mint az előző években.
Szerintem. Legfeljebb küldd be előbb a Nitrát jelentést.
Bio-s területen nem kötelező a talaj vizsgálat. Így emlékszem régről.
Az új jogszabályokat október óta nem olvasom, csak ami nekem kötelező.
Válasz GJT #1536. hozzászólásáraAmit utoljára beadtál az a végleges.
Üdv.Hogy lehet végleg beadni?Milyen módon,vagy mitkellmegnyomni.?
Válasz uff #1534. hozzászólásáraNekem azt mondta a falugazdasz, hogy a nitrát jelentés megszünt.
Válasz Radocz #1514. hozzászólásárakedves Kolléga! tápanyagterv nitráthoz iss kell, ha jól tudom, de az EGN az nem nitrátjelentés azt majd külön kell megejteni más nyomtatványon,, legelő ha nitrátos mi a teendő? kell talajminta , soha nincs trágyázva, műtrágyázva sem. üdv és köszönet
Válasz csontii #1532. hozzászólásáraHajnal 3-6 közöt csináltam Ekkor nincs semmi gond
Az elmúlt napokban szinte lehetetlen belépni a felületre napközben. Most voltam a falugazdihoz némi segítségért,de feleslegesen.
Válasz Ebcsont #1529. hozzászólásáraMost próbáltam. A műveleti naplónál a műveleti csoportban van legeltetés.
Szerintem a módosít gombot nem nyomtad meg.
Hál istennek behalt a rendszer. Ügyfélszolgálat: tudnak a kollégák róla, dolgoznak a probléma megoldásán![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
![smile karateka](/oldforum/images/smiles/karateka.gif)
Gondolnám a legeltetett gyepen a legeltetést a műveleti naplóba rögzíteni kéne, de hogyan lehet ezt megvalósítani? Nem enged semmilyen műveletet rögzíteni, a kitöltési nem ír erről semmit se. Ez már a csökentett adattartalom lenne?
Válasz envagyok2 #1527. hozzászólásáraÉn tegnap délelőtt kivégeztem a naplókat....minden ment hiba nélkül , pedig hétvége volt!
nappal, napközben működik már rendesen az oldal, vagy még mindig túlterhelt? érdemes itthon maradnom és próbálkozni, vagy menjen a munka, aztán éjszaka?
Válasz A.I. #1525. hozzászólásáraKöszi
Válasz zsoltrs #1524. hozzászólásáraSzia
Főnövényt igen.
Hali.
Ősszel vetett kultúrákat ugye már a 23/24 - esbe kell felvinni?
Válasz Papa951 #1520. hozzászólására"a főnövény után ökológiai másodvetés van vetve, akkor azt a 2023-as évhez kell írni, vagy már a 2024. évi naplóhoz?"
Igen, ez a kérdés bennem is felvetődött - sok-sok egyéb kérdés mellett.
Egy valami biztos! Az, hogy semmi sem biztos:)
Nincs mit tenni, fel kell vinni mindent, abból baj nem lehet...
Ha több adatot viszünk fel, az nem lehet gond, de ha véletlen valami apróságot nem viszünk fel, akkor az akár később problémát is jelenthet, bár kétlem, hogy ezt a brutál adathalmazt bármilyen elemzésnek vetnék alá.
Szerintem mindössze annyi a cél, hogy legyen beadva valami - jól-rosszul, tök mindegy, csak legyen beadva.
Válasz A.I. #1521. hozzászólásáraMár úgy vittem fel, hogy Agrotechnikai művelet takarónövény vetés, dátum, növény fajták, és kg/ha. Ezt az EK-ban is bejelentettem vetés után 15 napon belül.
Válasz Papa951 #1520. hozzászólásáraÉn a naplót még 23 áprilisában megnyitottam, akkor én semmi ilyet nem jelöltem, illetve a permetezési naplót választottam ki, azért is lett megnyitva, hogy tudtam, hogy fogok használni rovarölőt.
Most januárban meg EK-val szinkronizáltam, akkor berakta automatikusan amit EK-ban beadáskor vállaltunk.
Volt vetve kifagyó takaró növényem, önszorgalomból, nem válláshoz volt előírás. Azt vetést követően jelentettük. Most meg felvittem a 23-as naplóba, mert nem főnövény, így nem az újba kell szerintem.
De, ha tévedek abból nincs baj, ha a 23-ban benne van és a 24-be újra fel kell esetleg vinni, de szerintem így kell hogy a 23-ban kell szerepelnie.
Válasz A.I. #1516. hozzászólásáraEz még a legelején van, erről beszélek:
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20240210165514_egn_2.jpg)
ezt nem tudom, hogy ki kell-e választani, vagy sem.
Másik dolog ami nem tiszta, hogyha a főnövény után ökológiai másodvetés van vetve, akkor azt a 2023-as évhez kell írni, vagy már a 2024. évi naplóhoz?
Válasz Radocz #1518. hozzászólásáraBízzunk benne, majd írok én is néhány észrevétel, gyakorlati tapasztalatot.
Hátha betalál!
Válasz A.I. #1517. hozzászólásáraIgen.
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Ha február 15-e után is maradt benne hiba, azt, azokat kell elküldeni a NÉBIH felületre.
Hogy komolyan vegyék írni kell reg.számot.
És remélem módosítják hozzá a kitöltési útmutatót is.
Jogosultság/Kötelezettség:
VP Natúra terület szántó???, arra meg mit lehetett vállani, hogy egy szántó Natúrás, tudtommal illetve az általam megkérdezettek szerint is semmit, mégis berakja minden Natúra bejegyzésű szántóhoz. Tud ehhez valaki valami okosat?
Válasz Papa951 #1515. hozzászólásáraSem a növényvédelmet, sem a trágyázást nem vittem fel agrotechnikai műveletnek is. Remélem jó lesz így, nem hiszem, hogy duplázni bármi értelme is volna a dolgot.
A jogosultságok/kötelezettségek: az EK kérelemben mindenki bejelölhetett, vállalhatott kötelmeket. (Aöp, AKG, Natura 2000 gyep ...) Ezeket a napló az EK-val történő szinkornzálásakor átemeli. Ajánlott azért átnézni.
Ha nem lett szinkronizálva, akkor manuálisan lehet betenni, illetve ha valahogyan olyan került oda, ami nem oda való, akkor azt eltávolítani.
Üdv Bajtársak!
Ha van egy művelet, pl. mű/szervestrágya szórás: azt külön-külön szerepeltetni kell agrotechnikai műveletként (7. lap) és tápanyag utánpótlásként (8.lap) vagy elég csak utóbbiban feltüntetni?
vagy: permetezést külön szerepeltetni kell az agrotechnikai műveleteknél vagy csak elég ha a "Növényvédelem" (12.lap) részben van rögzítve?
Meg ezt a "feltételesség bizonyos előírásai" jogosultságot/kötelezettséget kiknek kell bejelölni?
Válasz vénkabi #734. hozzászólásáraAki a napokban még küzd az eGN-nel, egy hasznos tanács frissítése.
![smile cowboy](/oldforum/images/smiles/cowboy.gif)
Akinek előírás a tápanyag gazdálkodási terv, annak feltöltése maradt kötelező!
És a Napló megnyitása is maradt kötelező!
A GN-ben a Talajvizsgálatokat feltöltöttem, de a Temőhelyre vonatkozó talajvizsgálatot nem tudom feltölteni, vagy autómatikusan nem jön át a Talajvizsgálatokból, be írtam a Tápanyaggazdálkodási tervet mindent véglegesítettem. Mit rontottam el?
egyébként így szar az állatálomány nyilvántartás, mert nylván ebből számolnak nitrátot is legelőn, de itt egész hónapra vonatkozó állományok vannak, ha utolsó nap született 30, akkor itt az látszik, hogy minimum fél hónapig itt volt 30, de inkább egész hónapban. és ahol centiozve van, ott nagyon nem mindegy, hogy a napra lebontott állományváltozással még befr a nitrátba, ilyen havi átlagolt állományok már nem...
uhhbaszki, tényleg nem veszi át enárból az adatokat. ez így borzalmas szopás. reggelig elszórakozok ezzel, utána meg megyek műtrágyázni. hálás vagyok mindegyiknek, aki szerint ez így rendbe van. böszmék
Válasz csontii #1509. hozzászólásáraErre nem tudok választ adni neked, mivel a támogatásigénylőben az szerepel hogy kaszált gyep....úgyhogy engem ez nem érint, ezért választ sem tudok rá adni....de nekem is azt mondták amit az előzőekben írtem: elvileg a kaszálék nem maradhat (na) a területen....
Válasz Bigyófelügyelő #1507. hozzászólásáraEgy lelegeltetett területről mi a túrót lehet levinni?
Válasz Bigyófelügyelő #1507. hozzászólásáraOké, persze ezt vágom! Csak azt gondoltam tisztítónál más a fáma
de akkor felviszem a maradék műveleteket is! Köszi, hogy jelezted! ![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Válasz Attila000 #1506. hozzászólásáraLátta valaki...? Ott volt valaki..? papíron legyen jó aztán a többi senkit nem érdekel....ismerős lekaszálta, sosorta, bálázta, levitte.....mert vannak állatai .....kész.....
Válasz Bigyófelügyelő #1505. hozzászólásáraOhh Köszi! És azt, hogy vagy milyen "műveletként" írjam? Igazából tisztító szártépőzés volt szétfújtam mindent y késessel!
Válasz Attila000 #1502. hozzászólásáraA tisztító kaszálás is kaszálás, attól függetlenül hogy a rendszer beírta e a kaszálásokhoz vagy sem. Nekem valamelyik táblához 5 kaszálást írt ki,miközben 2 van rögzítve......Viszont mindenképp írd be hogy lehoztad róla a lomot kaszálást követően , mivel a HMKÁ szerint elvileg nem maradhat a területen.....
Valaki ? De tényleg? Naplózta valali,hogy Államkincstár Vagy nebihes interfész mennyiideig nemelérhető?
Esténként látom Államkincstár karbantartásmiatt nemelérhető!
NEBIH-es interfészen nemlehettölteni!
Remélem még ezeket az órákat hozzárakják beadási határidőhöz!
Be írja egyéb azután a jobb oldaliba be irja karbamid
Sziasztok!
Állandó gyepeknél aöp-ben az évi egy kaszálást választottam, de volt olyan parcella ahol csak tisztító kaszálást végeztem (ezt is választottam ki az egn-ben agroteknikai műveletnél), tehát semmit nem hoztam le róla, de ott a kaszálások számát 0-val jelöli az egn. Ilyenkor ez így jó lehet?
Válasz KrSzilvia #1500. hozzászólásáraLétrehoztam egy próba táblát EK táblaszám nélkül nem valós adatokkal. Permetezési naplót engedte rögzíteni. Olyant ami az EK-ban van nem. Azt viszont szinkronizáláskor magától beírja.
A tábla EK-ból lett betöltve? Be lett írva az EK táblaszám és szinkronizálva lett? Van a táblához már adat feltöltve?
Válasz Zoli1437 #1468. hozzászólásáraNálam sajnos nem így van. 2 termőhelyhez semmit nem tudok rögzíteni kiválasztás után. Már leadtam hibának, de holnap kipróbálom, hátha Chrome-ban működik. Most Firefox-ban dolgozom. A tenyészet rögzítésnél azt jelezték vissza, hogy szinkronizációt kell kérniük, majd szólnak, de kipróbálom az örökítést, bár én már a korábbi tapasztalatok miatt nem igazán használok se másolás, se ellenőrzés funkciót, mert abból volt a gubanc.
Válasz A.I. #1497. hozzászólásáraA karbamid sincs a listába, valamit be kell írni ,a hatóanyag mellé??!!
Válasz belorusz #1487. hozzászólásáraMegoldódott, a firefox volt az oka.
Válasz A.I. #1491. hozzászólásáraMegnéztem, nem lehet csak hatóanyagot beírni, akár ugye nullát is, csak ha van trágya típus is kiválasztva hozzá.