Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak640 FtBenzin árak632 FtEUR401.93 FtUSD385.06 FtCHF426.08 FtGBP482.86 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
maga a gép hatalmas, majd 10 méter hosszú, kell is azért hely megfordulni, több mint 5 tonna, nagyon masszív benyomást kelt. A mélységet könnyen gyorsan be lehet állítani rajta, és elég jól is tartja
Hali,
először is a tévedést tisztázandó, nincs terracult unk, sem más kultivátor, a következőkben van tervben egy vásárlása, azért is kértük a Terratopot próbára.
Amennyire a körülmények engedték, meg voltam elégedve a munkájával, de igazán nyúzni nem tudtuk, nagyon nyers volt a föld, 15 cm körül mentünk vele, a szárnyak fent voltak. Talajtól függően 7-10 km / h között vitte. Szépen dolgozott, jól el is tüntette a kifüvesedett részt, és a késes henger hátul príma, bár nem ennyire nyers földre való /volt amit ott kellett hagyni, mert bekötött/ de nyáron nagyon jól apríthat
Szólni kell és indúlhatna a történet, de jelenleg sem idő sem erő ezzel foglalkozni, plusz még arrébb is van a használati ideje.
Variálok még,mert nagyon teccenek ezek a mulcs kultik, disk ripperek, csakhát ezekből olyat amit húzni is bír a gép meg maga az eszköz is bírja de nem 10milliba kerűl, no ilyet nem lelsz minden sarkon...
Nem tudom mi lenne a legjobb megoldás!
Az agriem rendszer nyáron verhetetlen! nincs felszínalakítás nincs kiszáradás, repce alá szerintem a legjobb alternatíva, viszontősszl ha szántás helyett akarnám húzni akkor nemmozgatja keveri meg a talajt, olyankor már gyakran nedves is a főd, a csíkozás kevés lenne, igaz utána egy sor tárcsával meglenne a szétfagyni váró magágy alap. No ezért is hajtottam a 6,2-es IH bizniszt, ha lez egy jó lazítónk akkor szántásokból akarnék majd elfaragni.
Nemtudom, igazábl töéletes megoldás nincsen, két eszközt meg megvenni nem tud az ember, hogy legyen ide is oda is egy-egy lazító
Szia!
MEsélj már erről kicsit többet!
Ez már nem síma terracult, kérnék egy kis beszámolót róla!
mekkora hogy viszi a gép mit mutat maga után ilyesmik...
Megfogjátok venni?
ha igen a terracult-al mi lesz?
bótoljuk el!
annyit tudok h. lehet nem is kéne annyira a rugós biztosítás
ezt amit szereztem 1 fasza szövetségestől e, kapott elég ellenállást
náddal átszőtt
tömörödött
összeállt fekete
nagy mélység 40 alatt is akár
nemigen szakítja el az ember a 14es nyakas csavart
lehetetlen
Ez csak 16-20 között, s fele nem volt víznyomásos. Lejjebb nem is tudtam volna mert nem bírná a gép.Holnap még egy nap ,s azután a víz foltok. Ma elég göröngyös lett a vizes területeken...
Kinéztem milyent szeretnék, leadtam a nevet, ez/Regent/ kapák számát/9/ egy ismerősnek aki jár ki, 2héten belül a háznál volt. Dél-Alföld.....A fogyasztás két sorral, az első terep 5, a második országúti 2 kb 9-10l/ha
Mi lehet érdemesebb, mondjuk egy ilyen vagy egy 3soros jobbfajta grubber?
Ősszel szántást kiváltani, nyárvégén repce alá talaj készíteni, nomegha olyan van mint most akkor akár tavasszal is megfelelő időben húzni kultúra alá
Mi is grúberozunk,kb. 20 cm mélyen.Mikor jól kiszárad,még kap egy sort,kb 26 cm mélyen,és azonnal vetés.Amúgy nagyon jó,amit tegnap csináltam,csak megkaparta a sárfoltot,az mára úgy megszikkadt,hogy a kerék tudott fogni,nem ragadt be a borda,és ment teljes mélységbe.
Tegnap meg ma grubberezés...meg holnap, meg holnapután...
-Vízállásos területnél berakta a törő hengert, 2 pucolás után rájöttem milyen súlya van milyen jól vissza tömörít!!!
-A tegnapi vizeset ma jól meg tudtam csinálni!. Gondolkoztam akinek kéznél van fogas az is megfelelne,az első sornál, Tyúkhúr... stb jól kiviszi.
-Meg dicsérték a grubber munkáját.
-Elég jól lehet haladni, van ahol Szahara, van ahol Amazonas...
milyen mélyen?????
hehe 0-60ig
a feketébe csak úszkált ahogy épp tetszett neki
máshol meg lenyelte volna tökig is akár
20ra akartam vagy lejjebb esetleg
henger nuku.....használhatatlan.... elég volt kipajszerozni a labdákat....
szántani ezt nem lenne szabad amit csináltam.... ezért nem is csináltam azt....
nedvesbe is türhető volt
vagyishogy mind1 milyen olyan amilyen
ezt a nap széjjelkapja......
más földön amit nem kap szét a nap nem igen lehet szélhámoskodni ezzel se................
még 1x megpiszkálni?
nem jó most?
hidraulika csipni fogja biztos
megcsináltam volna a mienket én is de ..... mégse
még mélyiteni jó lett vóna meg bemixeli ami nincs bemixelve........
de idő nincs.... rá se ....meg már se
nokedliket meg nem lehet gyúrni sok napig.....
10 12 15 nap után szedi szét a nap
15én megcsináltam volna 2odx mondjuk.......
2 hét napozás utána........
nem fér bele már
pedig ez a 2 grubber zsamósabb technológia mint a 1 szántás én mondom
gyűlölöm az időhúzós retek szántást.......
Te milyen mélyen húztad a grúbert? Milyen henger van utána?
Azért nem csinál olyan hantokat mint az eke ha vizesebb a föld? Mármint ezzel kicsivel vizesebb földet is elfogadható minőségbe lehet megcsinálni?
nincsen nekem semmi bajom ezekkel a dolgokkal.........
csak a sztorit meg kell osztani.......
1 ha-t a tanyán a pharch ukkal művelik a parasztok a tanyán minek arra traktor????
nem mtzvel apám arra lenyomhacc 1 liter totálist a torkodon
máma aszondja a faszi akar venni zetort mert m1 az idegeire a belorus
nem is tom mit mondott.........
olyasmit h. REZONÁL.......
aszondja nem lehet vele elmenni útra mert megdöglik benne a traktorosa
inkább ment a zetorral
pedig újonnan vette a oroszt
Megvagyok vele elégedve,2 éve lesz a nyáron,hogy vettem,9600 ü.óra,motor váltó még bontatlan.3 méteres grúber, 3 késes helti lazító,meg 4 fejes váltvaforgatós van hozzá.A többi munkaeszköz,az pénz kérdése.Van duplakerék hátra.Szerintem jó gépek,de egy 20 Le elkelne még néha.30-47 AK kötötségű talajok vannak.
Ez is még mechanikus váltós igaz? Hogy vagy vele megelégedve? Újonan haszmnálod? Van típusgondja?
Milyen művelőeszközöket ill. munkaszélességben húzol vele? Ill. milyen fekvésű területeken gazdálkodsz?
3 méteres, a traki 166 lovas. A mélység úgy 22-25 cm. Amúgy nekem is tetszett, csak nálunk mindenki az olyat szereti nézegetni, ahol még véletlenül sem kandikál ki egy fél darab kukoricaszár-darab se.
220 ló van, meglátjuk mire megy vele..., mélyen nem hiszem hogy tudunk dolgozni, ahhoz elég gyurma a föld, ha atraktor bírja is, utána valmivel el kell dolgozni, hogy magágy legyen kukorica alá
7274 hozzászólás
Válasz #1162. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
), de amikor megtudtam, hogy az 5 méteres valami tizen milió , dobtam egy hátast...
![smile nonono](/oldforum/images/smiles/nonono.gif)
Pffff...
Most jól bele trafáltál !
A Komondor nekem is tetszik(nem a kutya
Ezek a Seed Imex-esek nem igen normálisak...
Válasz #1172. hozzászólásra
4méteres?
mi lesz a befutó akkor???
maga a gép hatalmas, majd 10 méter hosszú, kell is azért hely megfordulni, több mint 5 tonna, nagyon masszív benyomást kelt. A mélységet könnyen gyorsan be lehet állítani rajta, és elég jól is tartja
Válasz #1169. hozzászólásra
Hali,
először is a tévedést tisztázandó, nincs terracult unk, sem más kultivátor, a következőkben van tervben egy vásárlása, azért is kértük a Terratopot próbára.
Amennyire a körülmények engedték, meg voltam elégedve a munkájával, de igazán nyúzni nem tudtuk, nagyon nyers volt a föld, 15 cm körül mentünk vele, a szárnyak fent voltak. Talajtól függően 7-10 km / h között vitte. Szépen dolgozott, jól el is tüntette a kifüvesedett részt, és a késes henger hátul príma, bár nem ennyire nyers földre való /volt amit ott kellett hagyni, mert bekötött/ de nyáron nagyon jól apríthat
Válasz #1168. hozzászólásra
Szólni kell és indúlhatna a történet, de jelenleg sem idő sem erő ezzel foglalkozni, plusz még arrébb is van a használati ideje.
Variálok még,mert nagyon teccenek ezek a mulcs kultik, disk ripperek, csakhát ezekből olyat amit húzni is bír a gép meg maga az eszköz is bírja de nem 10milliba kerűl, no ilyet nem lelsz minden sarkon...
Nem tudom mi lenne a legjobb megoldás!
Az agriem rendszer nyáron verhetetlen! nincs felszínalakítás nincs kiszáradás, repce alá szerintem a legjobb alternatíva, viszontősszl ha szántás helyett akarnám húzni akkor nemmozgatja keveri meg a talajt, olyankor már gyakran nedves is a főd, a csíkozás kevés lenne, igaz utána egy sor tárcsával meglenne a szétfagyni váró magágy alap. No ezért is hajtottam a 6,2-es IH bizniszt, ha lez egy jó lazítónk akkor szántásokból akarnék majd elfaragni.
Nemtudom, igazábl töéletes megoldás nincsen, két eszközt meg megvenni nem tud az ember, hogy legyen ide is oda is egy-egy lazító
Válasz #1167. hozzászólásra
Szia!
MEsélj már erről kicsit többet!
Ez már nem síma terracult, kérnék egy kis beszámolót róla!
mekkora hogy viszi a gép mit mutat maga után ilyesmik...
Megfogjátok venni?
ha igen a terracult-al mi lesz?
bótoljuk el!
Válasz #1162. hozzászólásra
az agromajszteres projekt hogy áll?
csütörtöki munka, búza ment volna ezekbe a táblákba, aztán úgy alakult, hohy kukorica alá járjuk.![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110410195706_P1060336.JPG)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110410195800_P1060338.JPG)
próbán volt itt másfél napot a kultivátor
Válasz #1162. hozzászólásra
![smile blink](/oldforum/images/smiles/blink.gif)
annyit tudok h. lehet nem is kéne annyira a rugós biztosítás
ezt amit szereztem 1 fasza szövetségestől e, kapott elég ellenállást
náddal átszőtt
tömörödött
összeállt fekete
nagy mélység 40 alatt is akár
nemigen szakítja el az ember a 14es nyakas csavart
lehetetlen
Válasz #1164. hozzászólásra
Ez csak 16-20 között, s fele nem volt víznyomásos. Lejjebb nem is tudtam volna mert nem bírná a gép.Holnap még egy nap ,s azután a víz foltok. Ma elég göröngyös lett a vizes területeken...
Válasz #1163. hozzászólásra
![smile blink](/oldforum/images/smiles/blink.gif)
Nálunk benyalta a 15öt sztem simán.......
Szántási sebesség dupla szélességnél....
De a mélység nem volt konstans...
Válasz #1161. hozzászólásra
Kinéztem milyent szeretnék, leadtam a nevet, ez/Regent/ kapák számát/9/ egy ismerősnek aki jár ki, 2héten belül a háznál volt. Dél-Alföld.....A fogyasztás két sorral, az első terep 5, a második országúti 2 kb 9-10l/ha
Ezekről az újkeletű mulcskultivátárokról van valakinek tapasztalata????
pl Komondor mulcskulti, Metalwolf mulcskulti, tudomtudom Johndeer cucc bevállt, csak 300lovas géphez való...
Mi lehet érdemesebb, mondjuk egy ilyen vagy egy 3soros jobbfajta grubber?
Ősszel szántást kiváltani, nyárvégén repce alá talaj készíteni, nomegha olyan van mint most akkor akár tavasszal is megfelelő időben húzni kultúra alá
Válasz #1159. hozzászólásra
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
Hogyan is sikerült hozzájutni a grúberhez?
Ide Szabolcsba is szoktak hozni?
Nagyon vennem kellett volna egyet...
Válasz #1159. hozzászólásra
Mi is grúberozunk,kb. 20 cm mélyen.Mikor jól kiszárad,még kap egy sort,kb 26 cm mélyen,és azonnal vetés.Amúgy nagyon jó,amit tegnap csináltam,csak megkaparta a sárfoltot,az mára úgy megszikkadt,hogy a kerék tudott fogni,nem ragadt be a borda,és ment teljes mélységbe.
Tegnap meg ma grubberezés...meg holnap, meg holnapután...![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)

![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
-Vízállásos területnél berakta a törő hengert, 2 pucolás után rájöttem milyen súlya van milyen jól vissza tömörít!!!
-A tegnapi vizeset ma jól meg tudtam csinálni!. Gondolkoztam akinek kéznél van fogas az is megfelelne,az első sornál, Tyúkhúr... stb jól kiviszi.
-Meg dicsérték a grubber munkáját.
-Elég jól lehet haladni, van ahol Szahara, van ahol Amazonas...
Válasz #1157. hozzászólásra
![smile aikido](/oldforum/images/smiles/aikido.gif)
De ha meg megszárad van ahol már tulságosan is és nem tudok mit kezdeni vele... és a traktor meg csak tapossa a földet
Válasz #1155. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile aikido](/oldforum/images/smiles/aikido.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
milyen mélyen?????
hehe 0-60ig
a feketébe csak úszkált ahogy épp tetszett neki
máshol meg lenyelte volna tökig is akár
20ra akartam vagy lejjebb esetleg
henger nuku.....használhatatlan.... elég volt kipajszerozni a labdákat....
szántani ezt nem lenne szabad amit csináltam.... ezért nem is csináltam azt....
nedvesbe is türhető volt
vagyishogy mind1 milyen olyan amilyen
ezt a nap széjjelkapja......
más földön amit nem kap szét a nap nem igen lehet szélhámoskodni ezzel se................
Válasz #1149. hozzászólásra
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
még 1x megpiszkálni?
nem jó most?
hidraulika csipni fogja biztos
megcsináltam volna a mienket én is de ..... mégse
még mélyiteni jó lett vóna meg bemixeli ami nincs bemixelve........
de idő nincs.... rá se ....meg már se
nokedliket meg nem lehet gyúrni sok napig.....
10 12 15 nap után szedi szét a nap
15én megcsináltam volna 2odx mondjuk.......
2 hét napozás utána........
nem fér bele már
pedig ez a 2 grubber zsamósabb technológia mint a 1 szántás én mondom
gyűlölöm az időhúzós retek szántást.......
Válasz #1144. hozzászólásra
![smile karateka](/oldforum/images/smiles/karateka.gif)
Te milyen mélyen húztad a grúbert? Milyen henger van utána?
Azért nem csinál olyan hantokat mint az eke ha vizesebb a föld? Mármint ezzel kicsivel vizesebb földet is elfogadható minőségbe lehet megcsinálni?
Válasz #1153. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
szelem mermá mondtad
memori meg még azért így 70 felé is még van pár giga a giga fölött a toronyban háháhá
na grubberozz ne offolj waze
Válasz #1152. hozzászólásra
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
mer annyi a szántó!Kapisi??
A többi a gyümőcsös??Vágod...
Válasz #1151. hozzászólásra
![smile aikido](/oldforum/images/smiles/aikido.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
nincsen nekem semmi bajom ezekkel a dolgokkal.........
csak a sztorit meg kell osztani.......
1 ha-t a tanyán a pharch ukkal művelik a parasztok a tanyán minek arra traktor????
Válasz #1150. hozzászólásra
tudod HECCI az is hülye vót aki a fa végére vasat rakott
nekem a 1 ha -ra jó az mtz!
Válasz #1147. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
nem mtzvel apám arra lenyomhacc 1 liter totálist a torkodon
máma aszondja a faszi akar venni zetort mert m1 az idegeire a belorus
nem is tom mit mondott.........
olyasmit h. REZONÁL.......
aszondja nem lehet vele elmenni útra mert megdöglik benne a traktorosa
inkább ment a zetorral
pedig újonnan vette a oroszt
Válasz #1146. hozzászólásra
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Megjárattam a csavarokat ha holnap le kell venni a törő hengert,neki vágok.....hátha 1 sor...
Válasz #1147. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Hát mivel ZETOR:::
Válasz #1146. hozzászólásra
![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
mivel húztad(milyen trakival)
Válasz #1145. hozzászólásra
![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
fogtam a grubbert megszaggattam a kerteket is vele
had szellőzzön
80magas elvileg......
hát lent vót 405060ra
Válasz #1143. hozzászólásra
![smile nonono](/oldforum/images/smiles/nonono.gif)
ez ez első évem, még azt sem tudom a talaj hogy fogja majd nevelni a növényt, biztos nem helyettesíti az szántást, de...![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
Válasz #1143. hozzászólásra
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile pimp](/oldforum/images/smiles/pimp.gif)
biztos
más kérdés a nép felé?
Grúberezett földbe vetett már valaki csúszó csoroszlyás vetőgéppel?
Válasz #1141. hozzászólásra
Megvagyok vele elégedve,2 éve lesz a nyáron,hogy vettem,9600 ü.óra,motor váltó még bontatlan.3 méteres grúber, 3 késes helti lazító,meg 4 fejes váltvaforgatós van hozzá.A többi munkaeszköz,az pénz kérdése.Van duplakerék hátra.Szerintem jó gépek,de egy 20 Le elkelne még néha.30-47 AK kötötségű talajok vannak.
Válasz #1140. hozzászólásra
Szia!
Ez is még mechanikus váltós igaz? Hogy vagy vele megelégedve? Újonan haszmnálod? Van típusgondja?
Milyen művelőeszközöket ill. munkaszélességben húzol vele? Ill. milyen fekvésű területeken gazdálkodsz?
Válasz #1136. hozzászólásra
8140 160LE
Válasz #1138. hozzászólásra
be van fejezve 1x
kép meg már van valahol olyan muharos.....
Hecci hogy állsz a grúbberozással... Valami fotó, ne tán videó...![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Válasz #1135. hozzászólásra
jó munka ez, nincs vele gond szerintem
Válasz #1113. hozzászólásra
Szia!
Milyen sorozatú MF trakival húztad a grúbert?
Válasz #1133. hozzászólásra
3 méteres, a traki 166 lovas. A mélység úgy 22-25 cm. Amúgy nekem is tetszett, csak nálunk mindenki az olyat szereti nézegetni, ahol még véletlenül sem kandikál ki egy fél darab kukoricaszár-darab se.
Válasz #1132. hozzászólásra
Duplaszív kapás.
Válasz #1131. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
egész jól dolgozott, milyen mélyen húztad?
hány m-es a kultivátor? 3? mekkora a traktor?
egyelőre nincs több kérdés
Válasz #1131. hozzászólásra
Milyen kapák vannak rajta?Amúgy szép munka.Holnap én csinálom a szántásokat.
Ma próbálkoztam kukorica tarlón, íme néhány kép![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110405200110_Kep0099.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110405200135_Kep0100.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110405200201_Kep0103.jpg)
![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20110405200219_Kep0104.jpg)
Válasz #1128. hozzászólásra
![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
bocs, most látom, nem tőlem kérdezted...
Válasz #1128. hozzászólásra
előbb bizonyítson, aztán alkudozunk...
Válasz #1121. hozzászólásra
szép darab vas mit kérnek érte?
Válasz #1125. hozzászólásra
220 ló van, meglátjuk mire megy vele..., mélyen nem hiszem hogy tudunk dolgozni, ahhoz elég gyurma a föld, ha atraktor bírja is, utána valmivel el kell dolgozni, hogy magágy legyen kukorica alá
Válasz #1124. hozzászólásra
türelem, majd holnap, akció előtt , közben
Válasz #1123. hozzászólásra
asszem ,h ehez már 250 paci felett kell!?