Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak639 FtBenzin árak631 FtEUR403.55 FtUSD391.08 FtCHF429.92 FtGBP484.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz VDénes #5539. hozzászólásáraAz új nemigen fog 30 évig menni
Már 20 nak is örülni kell majd, olyan helyen mint nálad, ahol keveset megy, és tegyük fel fedett helyen van többnyire, lehet jó 20 évesen. Próbálj meg eladni egy 5-6 éveset, már töredékét éri, mi lesz egy 15 évessel? 1/4-ed ár. Ha meghirdeted azzal h évi 200 órát ment, azt mondják h visszatekerted, de ha el is hiszi hogy mennyit ment, akkor is kicsit tesz rá árban, mert az évek megvannak ugye. Az új az csak új, de az értékcsökkenést akkor tudod jól átvészelni ha ki van használva, ha keveset megy akkor üzemórára vetítve többe fog kerülni mintha bérmunkáztatnál mindent. Én egy viszonylag ép használtgépet ajánlanék, persze bele lehet nyúlni a rosszba, de az új is le tud rohadni, szigorúan a garancia lejárta után..
Válasz Sk Laci #5540. hozzászólásáraVan épp elég új vas is hátra az utolsó években már már tucatszámra....
Gyeng k.... min 24et jelent a tucatszámra...
Válasz VDénes #5538. hozzászólásáraNe a raktárkészleten levö gépekre kérjél ajánlatot, hanem új megrendelt traktora, ami úgy van felszerelve, ami neked megfelelne. Tudom, hogy az eladó azt a gépet szeretné rádnyomni, ami raktáron van, nem pedig új megrendelést adni, de ha meg akarja fogni a potencionális vevőt, akor alkalmazkodik.
2008-ban rám is rám akarták erőltetni a 6630 JD-t, amikor 7530 érdekelt. Adtak jó magas árat a 7530-ra, hogy a 6630-at vigyem el. Ezel csak azt érték el, hogy a JD helyet NH vetem.
Érdemes let volna lefényképeznem a területi képviselő keserves tekintetét, amikor megláta nálam az új hollandot. Alkalmazkodot volna, let volna üzlet. Keményfejüsködöt, és a hasznot a konkurencia vite...
Válasz VDénes #5539. hozzászólásáraSzerintem már régen nem igaz ez a “keveset megy úgyis, elmegy 20-30 évig is” elv, a mai gépek legyenek bármilyen színűek bekattannak néhány év után, elsősorban az elektronika végett, amit viszont a szerviz nem javít hanem cserél.... 2010-2012-vel lezárult a tartós gépek kora, a mai gépeket a gyártók nem az örökkévalóságnak gyártják... én legalábbis azt látom hogy nekünk is és a környezetünkben sok valakinek gondjai vannak az új gépekkel is, néhány év után pedig egyre több! Rendszerint nem valamilyen jól körülirhato hibára kell gondolni, letilt egy kihelyezett hidraulikakort, vagy munka lámpákat... (annyit ír ki hogy nyitott áramkör, vagy interferencia, vagy redundancia hiba, és többé nem megy az AutoTrac... a szerviz kijön meghúzza a vállat és annyit mond hogy cseréljük ki a vezetőt hátha az a baj... vagy egyszerűen azt mondja hogy “hat én ehhez nem értek, ebből csak ez az egy van a körzetemben...” ezt egy kisgazdaság keptelen finanszírozni hogy a kétbalkezes szerelő rajta gyakoroljon, a gép meg 10 éves kor után már kb eladhatatlan. Ezért is mondtam hogy abból válassz amit javasoltam, azon az elektronika meg javítható, a mechanika javítható, de már elég konfortos tehát van GPS, vagy elektronikus scv, van 50 km-és vario váltó, van rugozott híd rugozott kabin, jó kis testes akaratos gépek, van 110-130 ló között négyféle színben 2000-2010 közötti, azokat sosem fogjuk eladni...
Válasz *** HM *** #5536. hozzászólásáraHecikém részben igazad van.
És ha azt az elvet valod, hogy a munkagép a fontos, nem a traktor, akor te miért új traktort vetél, nem inkáb új munkagépet, és zötykölődhetnél az öreg Crystálban???
Válasz Sk Laci #5533. hozzászólásáraIgen. Most pont így vagyok én is, hogy ha jót vennék akkor lehet hogy 30 évre le van tudva simán. MTZ is már 20 éve megy kisebb javításokkal, szóval egy jól választott nyugati még lehet 30-tól többet is elmenne.
A föld egyébként saját mind, én nem bérelek semmit. Csak az időm kevés, mert csak hobbiként foglalkozom vele. Ember sincs akit tudnék traktorra ültetni, úgyhogy inkább jobbat vennék saját részre. Meguntam már a napi 8 óra munka után még este szívni a port.
Persze a .Feco tanácsát meghallgatva szét fogok nézni a külföldi traktor piacon is.
Válasz szanberg #5531. hozzászólásáraIgen. Pontosan ez a másik traktor ami szimpatikus újban a JD után. Csak nekem a nagy 520-as hátsó kerékkel ajánlották ki tavaly aztán az nem férne be a kukorica sortávba. De már úgy döntöttem, hogy marad az MTZ permetezni, így jó lesz az a méret is. Kérek friss ajánlatot aztán kiderül.
Válasz Sk Laci #5535. hozzászólására50 ha ....nem saját földre....?????.....szàntóföldi növényezésre ami nem patakokban önti a nyereséget.....hova a halálba vegyen 1 kisgazda 60000eus traktort?
1000 szám pusztultak bele túlvállalásokba ......mindünk körül ha körülnézünk és visszagondolunk.... a meggondolatlanul költekezősebbek ...
Amúgy meg pont a jó munkagép az ami hatékonyan oda.... (csap) a munkafolyamatoknak ... ami hátul van attól függ a munkaminőség.... a traktor csak menjen mindig... klima legyen ...ülés ....rugók rtk stbstbstbstb más nem is kell bele...
Válasz apuci #5534. hozzászólásáraPont ezt írom, hogy egy használt alig olcsób, de viszont zsákbamacska. Mondjuk az újat megveni igaz hogy többe kerül, de viszont hoszutávon megéri. Nem kel minden évben gépet vásárolni. Mondjuk megvené idén az újat, 2-3 évig meghúzná magát a gépvásárlástól, szépen kihúzná azt amit fizet, majd csak utána invesztálni valamibe, ha felszerelést is szeretne utána. Adig jók lesznek a jelenlegi munkaeszközök.
Válasz VDénes #5524. hozzászólásáraNyugodtan gondold át az egészet. Ha csak 50 ha van, akor ilyen traktor úgymond örökös lene. Ha mostan megveszel fele anyiért egy öreg használtat mondjuk 5-6 éveset, mert jelenleg anyi van kéznél, akor inkáb hitelre, és 4 év alat kihúzod. Az agropark, kite nem tudom milyen kamatal kínálnak finanszírozást, de Szlovákiában nagyon előnyös finanszírozási lehetőség van. Menj el a JD forgalmazókhoz, és személyesen beszélj a lehetséges vásárlásról. Ha nem mész utána, más nem fog a helyedben.
Válasz VDénes #5522. hozzászólásáraCsak külföld, itthon szinte sosem vásárolsz gazdatol, mert ő rendszerint beszamittat, a nagy cégeknek meg jól megvagnak a hasznalton is... a kicsi kereskedők meg az agropark pedig nepperek, javarészt felhajtjak a joarasitott nyugati gépeket, kikozmetikazzak és arányáron eladják!
Tudok olyan gépet ami kint fele annyiért sem hirdettek mint itthon az agropark! Meg persze a szokásos... külön vedd meg az orsulyt, a GPS-t, a K80-at, mert az nem tartozék.. (csak akkor volt az mikor ő vette...)
Menj egy kort külföldön, valamilyen németet jól beszélő ismerőseiddel, németből vegyetek valamit! (Az angol gépek leutottek, a francia-holland-belga nem legfekes) ha érvényes a muszakija 30.000 Ft sincs a hazai rendszámozás, ezek a gépek beférnek egy sima ponyvás autóba is, a fuvardij nyugat-németből Kelet-Magyarországra is 300-400e Ft...
Válasz VDénes #5524. hozzászólásáraMegint csak azt tudom mondani Kubu M135 Gx. Rugózott híd, 8 terhelés alatt kapcsolható fokozat 3 csoport, 6200-as nagy motor,140le, egyszerű ügyes gép ami alapjárattól parkettáig ugyanannyit húz, 3 év teljes körű garancia, 380-480 gumizással úgy be tudod forgatni a kerekeit, hogy tökéletesen sorközt eljár és még a sárvédőnél sem gyűri be a sarat ősszel, több 120-as traktor nem tud kukorica sorban járni ápolókerék nélkül, ez igen.
A többi csicsásabb belülről, fehér kárpit minden játszik jd-be fendt-be csak a lényeg marad lassan, ezek traktorok hahó...
Válasz VDénes #5515. hozzászólására Szerintem nézz szét használt nyugati gépek kőzőtt is ! Én is 16 éves Case-t vettem 125 LE-vel és nem bántam meg! A 6-8 éves gépekre is simán lehet költeni 1-2 milcsit mire rendben lesz....a korosabbak annyival olcsóbbak ,hogy ha költeni kell rá még mindig arányaival jobban lehet kijönni! Hihetetlen jók ezek a Cummins motorok az enyém is 6 hengeres bontva nem volt (ahogy látom) és nem eszik egy szem olajat! https://www.youtube.com/watch?v=oVCdVYbgCIg
Válasz VDénes #5526. hozzászólásáraSztem hagyd a francba az ujat az nagy falat...
Meg az 1 traktor felállás se zsamós àm...
2 kell a parasztnak legalébb .....mindiiig minden kk.
Ha 2 van 3 kène ha 4 ...5....
Használt fasza 6 henger jd.
A többi 3.14tsa.
Erre van szerelőkapacitàs is akármikor.
Kicsik meg maradnak...
Válasz Sk Laci #5521. hozzászólásáraAmi a honlapjukon van az 20 felé kanyarodik. Szerinted ha bemegyek akkor lehet alkudni belőle? Lehet az lenne talán a legjobb választás számomra. Akkor lehet a másik 2 MTZ-t eladnám. Úgyis egyedül vagyok aki dolgozik a géppel.
Válasz .Feco. #5517. hozzászólásáraÉs szerinted merre érdemes ezeket a gépeket keresni? Kite vagy ilyen nagy cégek beszámolt gépe vagy esetleg külföldről hirdetett gépek? Itt hirdetett gépek bőségesen 10 felett vannak. Azért gondolkodtam még mindig MTZ-ben
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraNéz rá az új JD 6120M-re. Nagyon jó áruk van. 19 milkából kijön szépen felszerelve, rugózot hídal. Ha van 10 milka kereted, nem muszáj egyből kifizetned. 5-6 milkát letenél mint akontációt, majd 4 évre széteszed részletfizetésekre. Néz be a kitéhez, agroparkhoz, kapsz közelebi információt. Akcióznak , mert idén van a JD traktorgyártásának 100 évfordulója. Gondold végig, amit leírtam, számolj utána, ne vegyél ismeretlen öreg gépet. Az új, az új marad, és még jótállásod is lesz, ami öregnél nincsen, ráadásul az öreg gép zsákbamacska.
Válasz david777 #5514. hozzászólásáraCégbe vettek egy Td 105-öst. De ha teheted engedd el... ha mindenképp NH-t szeretnél akkor az egyel nagyobbat T5 szériát. A TD szériáról pár tapasztalat, akaratos lenne de könnyű, de ehhez mérhetetlen fogyasztás társul akármit is csinál. Fékek sorozatosan tönkre mennek, forgalmijába valaki beleirta hogy 28t vontathat, de a 10 tonna is eltolja, ilyenből adódóan a miénk járt már árokba lejtőn letolta a pót...stb.
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraha van rá tízmilliód olyan csili-vili john deere-t vagy Fendt-et vagy bármilyen top nyugatit lehet szermányolni hogy megszólal, meg nem fordulna a fejemben az MTZ-nek a gondolata sem!
A környezetemben aki új MTZ-t vett mind azt mondja hogy tele van hibával, míg egy patika nyugati sok-sok évig elmegy, konfortosabb, univerzálisabb, kellemesebb is!
John Deere 6430-6630, Fendt 412-712, MF 6465, ezek mind kitűnő gépek, ebből a keretből olyat lehet venni ami évekig megy minimális ráfordítással, a munka pedig álom velük egy MTZ után...
Nagy dilemmába vagyok. Szerintetek 120-130 lóerő környékén milyen traktort érdemes venni? 10 millió körül lenne rá keret. MTZ1221 lenne a tökéletes újonnan, de az már nincs.
Kíváncsi vagyok mit ajánlotok.
Válasz bandigh #5491. hozzászólásáraVolt szerencsém látni ezt a csodát egy szántóföldi bemutaton egy 4 méteres TopDownnal. Tárcsák dolgoztatva rendesen,kapák kb 20 cm-en Kiskunfélegyháza mellett,nem extrém kötött talajon 20-30%-os slippel ballagott olyan irdatlan motorbömböléssel hogy szinte elviselhetetlen volt még messziröl is nem hogy a fülkéböl. Széles szimpla kerekezéssel volt. Még videom is van valahol. Nekem nem tetszett, a látottak alapján nem vennék semmi pénzért.
Válasz Pako88 #5511. hozzászólásáraCsak járd nézd körbe,én csak leírtam a véleményem.Nálunk Újvidéken van a központja bazi nagy alkatrész raktárral,lehet az is hozzá járult hogy ennyire elterjedtek.
van amihez ész kell, van amihez erő...
nehéztalajmunkára ahol erő kell és ész nem annyira sok megkockáztatom hogy egy törzskormányzott nagy gép kifizetődő.
bőven a nagyja tömeg az első tengelyen, ha nehezet húz fog mind a 4 (vagy több) kerék ahogy kell. valami satu egyszerű erőátvitellel.
finomabb munkára meg finomabb gép...
az is biztos hogy egy k701 esbe már nem szivesen ülne be senki ember fia.. nem valami emberbarát gép bár kétségtelen hogy erős kis masina. nagy eke esetleg, de inkább mély lazító való utána...
gumiheveder is jó ötlet, de azzal se felhőtlen az élet ráadásul az sem az a kimondott pótkocsizós fajta.
volt amikor egy huszon lovas gép a világon mindenre elég volt, de azthiszem az univerzális/mindenre jó gép lassan egyszerűen meg fog szűnni mert ..ugyan meg lehet mindent csinálni vele, de semmit se túl jól úgyszolván.
marad a specializált gép, de ahhoz azért kell bőséggel terület hogy legyen értelme tartani fastrack gépet hogy gyorsan lehessen pótkocsizni, 400+ lovas böszmeséget amivel lehet tépetni a lazítót és társait, valami 100 ló körüli masinákat a finomabb műveletekre...
főleg hogy a kialakítás döntően befolyásolja hogy mire lehet specializálni gépet.
ami előnyös ha a vonóerő érdekel nem biztos hogy jó dolog ha precizios masinával kell vetni mondjuk. vagy sorközt kultiválni.
Válasz szanberg #5506. hozzászólásáraNemtudom honnan van, asszem V8-as nagyblokkos. Eszik is, az igaz, de megy is. Netröl szedtem képet, valahogy így néz ki.
Válasz Sanyee #5502. hozzászólásáraItt van 350 lovas ujabb fajta, de még nem ez, a 6 fejes condor ekét rendesen letéve húzza vagy 10el ebben a között szutyok földben, kegyetlen mit bír.. A nehézuniverzális traktorok fara eleve 30-35%al nehezebb, főleg amikor már húz.. Ezért nem baj hogy kicsi az első kereke, a nagyrészt hátul húzza. Egy csuklós meg 10%al eleve orrnehéz, ezért vontatáskor az eleje is kiveszi a részét a munkából. Gondolom ezért forog el a felni a nagyfendtben. Meg persze az 1,3 bartól.
Válasz bandigh #5496. hozzászólására2,5 talajon kicsit sok lehet.
1,5 szimplán az R32 felnivel szerintem kevés lehet a 2000Nm-hez.
De nyilván ezért is árulják dupla kerékkel.
Orosz szinvonalon ha nézzük akkor még így is egy elég ütős gépezet.
Válasz szanberg #5500. hozzászólásáraAzért ez a gumimegfordulás a régi modelleknél nem volt jellemző, mert nem volt hozzá elég motorerő, hogy megfordítsa... a videón látszik hogy avgy T105 vagy K700 alváza van "felújítva", azért azok 180-200 lóerős gépek voltak, nem 430... nekünk a 8000-es is gyűri magán a gumit, pedig elég nagy gumik vannak rajta, itt volt 936-os Fendt 650-es gumikkal, azon le is kellett cserélni mert megrogyott a drótháló az oldalfalban...
Válasz bandigh #5493. hozzászólásáraMondjuk szerintem is az isobus egy nagy xarság mezőgazdasági gépbe meg főleg... Egy univerzális beépíthetőségű robotkormánnyal ahogy mondod tudja a pontosságot több nem is kell.
A gumik pedig nem forognak el valamiért, a régieken sem fordult el soha, mondjuk ha lehetne választani én is valami 900-as papucsokkal kérném.
Egyébként a régi K700-asok is erős szerkezetű gépek voltak, azokkal csupán annyi volt a baj, hogy esztergáltak bele mindent nem pedig CNC-maróztak nyilvánvalóan, ettől volt durva, nehéz kapcsolású, nagy erőkifejtésekkel befolyásolható szerkezet, egyébként a hajtásai jó strapabírók voltak mindig is.
Ezeken meg most jó nagy nyugati szivattyúk vannak, merci motor, finomított technológiával készülő alkatrészek, nekem teccik.
Most a kiállításon kérdeztem az árakat, akkor mondogatták mi merre hány méter, de jövőre egyébként már csak egyféle lesz a 400+ lovas gépezet, az fogja csak tudni az euro normákat az fog tudni rendszámot kapni és 50 alatt meg fog az is állni úgy nyilatkoztak.
Laci azért a 370R-es teljesen más tészta, eleve az 60 millió meg egy más vonal ami a kategóriát illeti.
A Versatila nagytraktorokat is sokan szidják itt a fórumon is közben meg akinek van nem venne mást nagyon, terhelhető nagy nehéz erőgépek és egyszerű mint a faék, kár, hogy nem nagyon lehet kapni használtat belőle mert nem adják el őket.
Segítséget szeretnék kérni. Szeretnék ültetni egy 2,5-3,0 ha-os alma ültetvényt. Nincs semmilyen gépem. Milyen traktort ajánlanátok nekem??
Én egy Új Foton Lovol 504-es fülkés traktorban gondolkodtam.
A gyümölcsös mellet egy 6 ha-os erdő tárcsázásában tudna még besegíteni. Más földem nincs jelenleg.
Válasz Sanyee #5494. hozzászólásáraFeltételezem van megfelelő teherbírású gumizás a gépre Ha kell, gondolom a nyugati gumi is elérhető, de a régi vasak is üzemeltek már néhány évtizede valahogy. Ha megvan a súly, fel lehet azért durrantani 2,5 barra, az meg nem az a megfordulós nyomás.
Válasz szanberg #5490. hozzászólásáraNekem a szlovák eladó a jamaz motorosra tavaly mondot 53 miliót, és hogy a mercimotoros még drágáb. Akor gondoltam magamban, hogy inkáb vennék egy JD 8370R traktort, mintsem az orosz csodát enyi pénzért.
Nem is csodálkozom, hogy Szlovákiában nem terjednek az orosz gépek, mert 2003-ban a 80-as MTZ-t Zetor árban szereték volna árulni. Nem sikerült nekik.
7044 hozzászólás
Válasz VDénes #5539. hozzászólásáraAz új nemigen fog 30 évig menni![smile oops](/oldforum/images/smiles/oops.gif)
Már 20 nak is örülni kell majd, olyan helyen mint nálad, ahol keveset megy, és tegyük fel fedett helyen van többnyire, lehet jó 20 évesen. Próbálj meg eladni egy 5-6 éveset, már töredékét éri, mi lesz egy 15 évessel? 1/4-ed ár. Ha meghirdeted azzal h évi 200 órát ment, azt mondják h visszatekerted, de ha el is hiszi hogy mennyit ment, akkor is kicsit tesz rá árban, mert az évek megvannak ugye. Az új az csak új, de az értékcsökkenést akkor tudod jól átvészelni ha ki van használva, ha keveset megy akkor üzemórára vetítve többe fog kerülni mintha bérmunkáztatnál mindent. Én egy viszonylag ép használtgépet ajánlanék, persze bele lehet nyúlni a rosszba, de az új is le tud rohadni, szigorúan a garancia lejárta után..
Válasz Sk Laci #5540. hozzászólásáraVan épp elég új vas is hátra az utolsó években már már tucatszámra....![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Gyeng k.... min 24et jelent a tucatszámra...
Válasz VDénes #5538. hozzászólásáraNe a raktárkészleten levö gépekre kérjél ajánlatot, hanem új megrendelt traktora, ami úgy van felszerelve, ami neked megfelelne. Tudom, hogy az eladó azt a gépet szeretné rádnyomni, ami raktáron van, nem pedig új megrendelést adni, de ha meg akarja fogni a potencionális vevőt, akor alkalmazkodik.
2008-ban rám is rám akarták erőltetni a 6630 JD-t, amikor 7530 érdekelt. Adtak jó magas árat a 7530-ra, hogy a 6630-at vigyem el. Ezel csak azt érték el, hogy a JD helyet NH vetem.
Érdemes let volna lefényképeznem a területi képviselő keserves tekintetét, amikor megláta nálam az új hollandot. Alkalmazkodot volna, let volna üzlet. Keményfejüsködöt, és a hasznot a konkurencia vite...
Válasz VDénes #5539. hozzászólásáraSzerintem már régen nem igaz ez a “keveset megy úgyis, elmegy 20-30 évig is” elv, a mai gépek legyenek bármilyen színűek bekattannak néhány év után, elsősorban az elektronika végett, amit viszont a szerviz nem javít hanem cserél.... 2010-2012-vel lezárult a tartós gépek kora, a mai gépeket a gyártók nem az örökkévalóságnak gyártják... én legalábbis azt látom hogy nekünk is és a környezetünkben sok valakinek gondjai vannak az új gépekkel is, néhány év után pedig egyre több! Rendszerint nem valamilyen jól körülirhato hibára kell gondolni, letilt egy kihelyezett hidraulikakort, vagy munka lámpákat... (annyit ír ki hogy nyitott áramkör, vagy interferencia, vagy redundancia hiba, és többé nem megy az AutoTrac... a szerviz kijön meghúzza a vállat és annyit mond hogy cseréljük ki a vezetőt hátha az a baj... vagy egyszerűen azt mondja hogy “hat én ehhez nem értek, ebből csak ez az egy van a körzetemben...” ezt egy kisgazdaság keptelen finanszírozni hogy a kétbalkezes szerelő rajta gyakoroljon, a gép meg 10 éves kor után már kb eladhatatlan. Ezért is mondtam hogy abból válassz amit javasoltam, azon az elektronika meg javítható, a mechanika javítható, de már elég konfortos tehát van GPS, vagy elektronikus scv, van 50 km-és vario váltó, van rugozott híd rugozott kabin, jó kis testes akaratos gépek, van 110-130 ló között négyféle színben 2000-2010 közötti, azokat sosem fogjuk eladni...
Válasz *** HM *** #5536. hozzászólásáraHecikém részben igazad van.![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
És ha azt az elvet valod, hogy a munkagép a fontos, nem a traktor, akor te miért új traktort vetél, nem inkáb új munkagépet, és zötykölődhetnél az öreg Crystálban???
Válasz Sk Laci #5533. hozzászólásáraIgen. Most pont így vagyok én is, hogy ha jót vennék akkor lehet hogy 30 évre le van tudva simán. MTZ is már 20 éve megy kisebb javításokkal, szóval egy jól választott nyugati még lehet 30-tól többet is elmenne.
A föld egyébként saját mind, én nem bérelek semmit. Csak az időm kevés, mert csak hobbiként foglalkozom vele. Ember sincs akit tudnék traktorra ültetni, úgyhogy inkább jobbat vennék saját részre. Meguntam már a napi 8 óra munka után még este szívni a port.
Persze a .Feco tanácsát meghallgatva szét fogok nézni a külföldi traktor piacon is.
Válasz szanberg #5531. hozzászólásáraIgen. Pontosan ez a másik traktor ami szimpatikus újban a JD után. Csak nekem a nagy 520-as hátsó kerékkel ajánlották ki tavaly aztán az nem férne be a kukorica sortávba. De már úgy döntöttem, hogy marad az MTZ permetezni, így jó lesz az a méret is. Kérek friss ajánlatot aztán kiderül.![smile blushing](/oldforum/images/smiles/blushing.gif)
Válasz .Feco. #5532. hozzászólásáraKöszönöm!![smile blush](/oldforum/images/smiles/blush.gif)
Utána fogok nézni. A mobile.de-n is láttam most pár jónak kinézőt. Nyáron jó alkalom lesz körül nézni.
Válasz Sk Laci #5535. hozzászólására50 ha ....nem saját földre....?????.....szàntóföldi növényezésre ami nem patakokban önti a nyereséget.....hova a halálba vegyen 1 kisgazda 60000eus traktort?![smile scared](/oldforum/images/smiles/scared.gif)
a munkafolyamatoknak ... ami hátul van attól függ a munkaminőség.... a traktor csak menjen mindig... klima legyen ...ülés ....rugók rtk stbstbstbstb más nem is kell bele...![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
1000 szám pusztultak bele túlvállalásokba ......mindünk körül ha körülnézünk és visszagondolunk.... a meggondolatlanul költekezősebbek ...
Amúgy meg pont a jó munkagép az ami hatékonyan oda.... (csap)
Válasz apuci #5534. hozzászólásáraPont ezt írom, hogy egy használt alig olcsób, de viszont zsákbamacska. Mondjuk az újat megveni igaz hogy többe kerül, de viszont hoszutávon megéri. Nem kel minden évben gépet vásárolni. Mondjuk megvené idén az újat, 2-3 évig meghúzná magát a gépvásárlástól, szépen kihúzná azt amit fizet, majd csak utána invesztálni valamibe, ha felszerelést is szeretne utána. Adig jók lesznek a jelenlegi munkaeszközök.
Válasz Sk Laci #5533. hozzászólásáraLaci nem nagyon akarok okoskodni ,de ha 5-6 éveset vesz az alig lesz olcsóbb mint az új,talán 2-3 millával.![smile nonono](/oldforum/images/smiles/nonono.gif)
Válasz VDénes #5524. hozzászólásáraNyugodtan gondold át az egészet. Ha csak 50 ha van, akor ilyen traktor úgymond örökös lene. Ha mostan megveszel fele anyiért egy öreg használtat mondjuk 5-6 éveset, mert jelenleg anyi van kéznél, akor inkáb hitelre, és 4 év alat kihúzod. Az agropark, kite nem tudom milyen kamatal kínálnak finanszírozást, de Szlovákiában nagyon előnyös finanszírozási lehetőség van. Menj el a JD forgalmazókhoz, és személyesen beszélj a lehetséges vásárlásról. Ha nem mész utána, más nem fog a helyedben.
Válasz VDénes #5522. hozzászólásáraCsak külföld, itthon szinte sosem vásárolsz gazdatol, mert ő rendszerint beszamittat, a nagy cégeknek meg jól megvagnak a hasznalton is... a kicsi kereskedők meg az agropark pedig nepperek, javarészt felhajtjak a joarasitott nyugati gépeket, kikozmetikazzak és arányáron eladják!
Tudok olyan gépet ami kint fele annyiért sem hirdettek mint itthon az agropark! Meg persze a szokásos... külön vedd meg az orsulyt, a GPS-t, a K80-at, mert az nem tartozék.. (csak akkor volt az mikor ő vette...)
Menj egy kort külföldön, valamilyen németet jól beszélő ismerőseiddel, németből vegyetek valamit! (Az angol gépek leutottek, a francia-holland-belga nem legfekes) ha érvényes a muszakija 30.000 Ft sincs a hazai rendszámozás, ezek a gépek beférnek egy sima ponyvás autóba is, a fuvardij nyugat-németből Kelet-Magyarországra is 300-400e Ft...
Válasz VDénes #5524. hozzászólásáraMegint csak azt tudom mondani Kubu M135 Gx. Rugózott híd, 8 terhelés alatt kapcsolható fokozat 3 csoport, 6200-as nagy motor,140le, egyszerű ügyes gép ami alapjárattól parkettáig ugyanannyit húz, 3 év teljes körű garancia, 380-480 gumizással úgy be tudod forgatni a kerekeit, hogy tökéletesen sorközt eljár és még a sárvédőnél sem gyűri be a sarat ősszel, több 120-as traktor nem tud kukorica sorban járni ápolókerék nélkül, ez igen.
A többi csicsásabb belülről, fehér kárpit minden játszik jd-be fendt-be csak a lényeg marad lassan, ezek traktorok hahó...
Válasz VDénes #5515. hozzászólására Szerintem nézz szét használt nyugati gépek kőzőtt is ! Én is 16 éves Case-t vettem 125 LE-vel és nem bántam meg! A 6-8 éves gépekre is simán lehet költeni 1-2 milcsit mire rendben lesz....a korosabbak annyival olcsóbbak ,hogy ha költeni kell rá még mindig arányaival jobban lehet kijönni! Hihetetlen jók ezek a Cummins motorok az enyém is 6 hengeres bontva nem volt (ahogy látom) és nem eszik egy szem olajat! https://www.youtube.com/watch?v=oVCdVYbgCIg
Válasz VDénes #5526. hozzászólásáraSztem hagyd a francba az ujat az nagy falat...![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
![smile hammer](/oldforum/images/smiles/hammer.gif)
![smile devil](/oldforum/images/smiles/devil.gif)
![smile drool](/oldforum/images/smiles/drool.gif)
![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Meg az 1 traktor felállás se zsamós àm...
2 kell a parasztnak legalébb .....mindiiig minden kk.
Ha 2 van 3 kène ha 4 ...5....
Használt fasza 6 henger jd.
A többi 3.14tsa.
Erre van szerelőkapacitàs is akármikor.
Kicsik meg maradnak...
Válasz Sk Laci #5521. hozzászólásáraVagy csak a többi ára volt túl félelmetes![smile tongue](/oldforum/images/smiles/tongue.gif)
Válasz VDénes #5526. hozzászólásáraNappalra kiadod![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Válasz *** HM *** #5525. hozzászólására50 ha, de csak este![smile lol](/oldforum/images/smiles/lol.gif)
Napközben más irányú tevékenység van.
Válasz VDénes #5524. hozzászólásáraMennyi hektàron nyomod?
Válasz Sk Laci #5521. hozzászólásáraAmi a honlapjukon van az 20 felé kanyarodik. Szerinted ha bemegyek akkor lehet alkudni belőle? Lehet az lenne talán a legjobb választás számomra. Akkor lehet a másik 2 MTZ-t eladnám. Úgyis egyedül vagyok aki dolgozik a géppel.
Válasz Vinkó75 #5519. hozzászólásáraLátod pont ettől tartottam, hogy sok pénz kimegy a semmire. Azért írtam ide, hogy mi a véleményetek.![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Válasz .Feco. #5517. hozzászólásáraÉs szerinted merre érdemes ezeket a gépeket keresni? Kite vagy ilyen nagy cégek beszámolt gépe vagy esetleg külföldről hirdetett gépek? Itt hirdetett gépek bőségesen 10 felett vannak.
Azért gondolkodtam még mindig MTZ-ben
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraNéz rá az új JD 6120M-re. Nagyon jó áruk van. 19 milkából kijön szépen felszerelve, rugózot hídal. Ha van 10 milka kereted, nem muszáj egyből kifizetned. 5-6 milkát letenél mint akontációt, majd 4 évre széteszed részletfizetésekre. Néz be a kitéhez, agroparkhoz, kapsz közelebi információt. Akcióznak , mert idén van a JD traktorgyártásának 100 évfordulója. Gondold végig, amit leírtam, számolj utána, ne vegyél ismeretlen öreg gépet. Az új, az új marad, és még jótállásod is lesz, ami öregnél nincsen, ráadásul az öreg gép zsákbamacska.
Válasz mtz1221 #5516. hozzászólásáraLóti-futi melóra van itt kettő. Egy kényelmetlen valami.
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraEnnyiért Ivánt felejtsd el. Van itt egy új talán 30 órás 1221. Megnéztem, egy vicc ennyi pénzért !
Válasz david777 #5514. hozzászólásáraCégbe vettek egy Td 105-öst. De ha teheted engedd el... ha mindenképp NH-t szeretnél akkor az egyel nagyobbat T5 szériát. A TD szériáról pár tapasztalat, akaratos lenne de könnyű, de ehhez mérhetetlen fogyasztás társul akármit is csinál. Fékek sorozatosan tönkre mennek, forgalmijába valaki beleirta hogy 28t vontathat, de a 10 tonna is eltolja, ilyenből adódóan a miénk járt már árokba lejtőn letolta a pót...stb.
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraha van rá tízmilliód olyan csili-vili john deere-t vagy Fendt-et vagy bármilyen top nyugatit lehet szermányolni hogy megszólal, meg nem fordulna a fejemben az MTZ-nek a gondolata sem!
A környezetemben aki új MTZ-t vett mind azt mondja hogy tele van hibával, míg egy patika nyugati sok-sok évig elmegy, konfortosabb, univerzálisabb, kellemesebb is!
John Deere 6430-6630, Fendt 412-712, MF 6465, ezek mind kitűnő gépek, ebből a keretből olyat lehet venni ami évekig megy minimális ráfordítással, a munka pedig álom velük egy MTZ után...
Válasz VDénes #5515. hozzászólásáraEZ sincs ??
Sziasztok
Nagy dilemmába vagyok. Szerintetek 120-130 lóerő környékén milyen traktort érdemes venni? 10 millió körül lenne rá keret. MTZ1221 lenne a tökéletes újonnan, de az már nincs.
Kíváncsi vagyok mit ajánlotok.
Sziasztok! Érdeklődnék hogy New Holland TD95-ről mik a tapasztalatok akinek van? Miért félnek tőle sokan?
Válasz bandigh #5491. hozzászólásáraVolt szerencsém látni ezt a csodát egy szántóföldi bemutaton egy 4 méteres TopDownnal. Tárcsák dolgoztatva rendesen,kapák kb 20 cm-en Kiskunfélegyháza mellett,nem extrém kötött talajon 20-30%-os slippel ballagott olyan irdatlan motorbömböléssel hogy szinte elviselhetetlen volt még messziröl is nem hogy a fülkéböl. Széles szimpla kerekezéssel volt. Még videom is van valahol. Nekem nem tetszett, a látottak alapján nem vennék semmi pénzért.
Válasz Pako88 #5511. hozzászólásáraCsak járd nézd körbe,én csak leírtam a véleményem.Nálunk Újvidéken van a központja bazi nagy alkatrész raktárral,lehet az is hozzá járult hogy ennyire elterjedtek.
Válasz mtz1221 #5499. hozzászólásáraKöszönöm a válaszod!!
van amihez ész kell, van amihez erő...
nehéztalajmunkára ahol erő kell és ész nem annyira sok megkockáztatom hogy egy törzskormányzott nagy gép kifizetődő.
bőven a nagyja tömeg az első tengelyen, ha nehezet húz fog mind a 4 (vagy több) kerék ahogy kell. valami satu egyszerű erőátvitellel.
finomabb munkára meg finomabb gép...
az is biztos hogy egy k701 esbe már nem szivesen ülne be senki ember fia.. nem valami emberbarát gép bár kétségtelen hogy erős kis masina. nagy eke esetleg, de inkább mély lazító való utána...
gumiheveder is jó ötlet, de azzal se felhőtlen az élet ráadásul az sem az a kimondott pótkocsizós fajta.
volt amikor egy huszon lovas gép a világon mindenre elég volt, de azthiszem az univerzális/mindenre jó gép lassan egyszerűen meg fog szűnni mert ..ugyan meg lehet mindent csinálni vele, de semmit se túl jól úgyszolván.
marad a specializált gép, de ahhoz azért kell bőséggel terület hogy legyen értelme tartani fastrack gépet hogy gyorsan lehessen pótkocsizni, 400+ lovas böszmeséget amivel lehet tépetni a lazítót és társait, valami 100 ló körüli masinákat a finomabb műveletekre...
főleg hogy a kialakítás döntően befolyásolja hogy mire lehet specializálni gépet.
ami előnyös ha a vonóerő érdekel nem biztos hogy jó dolog ha precizios masinával kell vetni mondjuk. vagy sorközt kultiválni.
most akkor mit és mekkorát, a kérdés hogy mire.
Válasz bandigh #5507. hozzászólásáraIlyen hasonló felénk is van pár.Csak tolólap van az elején,az olajosok húzgálják a fúrógépeket néha velük.
Nem kell veszekedni a kerekeken.
https://youtu.be/cQ54qhDZyTk
Válasz szanberg #5506. hozzászólásáraNemtudom honnan van, asszem V8-as nagyblokkos. Eszik is, az igaz, de megy is. Netröl szedtem képet, valahogy így néz ki.![](https://static.agroinform.net/data/forum/images/TN_agroinform_20180327232537_f45071ca_f9c6_4aae_a2cc_2f540083b025.jpg)
Válasz bandigh #5504. hozzászólására350-es K700-as?
Az a kocka fülkés?
Honnan vették azt amúgy?
Válasz kiro71 #5503. hozzászólásáraNálatok mi volt a gyengéje a K700-asoknak?
Válasz Sanyee #5502. hozzászólásáraItt van 350 lovas ujabb fajta, de még nem ez, a 6 fejes condor ekét rendesen letéve húzza vagy 10el ebben a között szutyok földben, kegyetlen mit bír.. A nehézuniverzális traktorok fara eleve 30-35%al nehezebb, főleg amikor már húz.. Ezért nem baj hogy kicsi az első kereke, a nagyrészt hátul húzza. Egy csuklós meg 10%al eleve orrnehéz, ezért vontatáskor az eleje is kiveszi a részét a munkából. Gondolom ezért forog el a felni a nagyfendtben. Meg persze az 1,3 bartól.
TOKKO CZ múlt évi áron 38-ért adta volna 420 le tutaljev motor minden extra R-420.
Válasz bandigh #5496. hozzászólására2,5 talajon kicsit sok lehet.
1,5 szimplán az R32 felnivel szerintem kevés lehet a 2000Nm-hez.
De nyilván ezért is árulják dupla kerékkel.
Orosz szinvonalon ha nézzük akkor még így is egy elég ütős gépezet.
Válasz szanberg #5500. hozzászólásáraAzért ez a gumimegfordulás a régi modelleknél nem volt jellemző, mert nem volt hozzá elég motorerő, hogy megfordítsa... a videón látszik hogy avgy T105 vagy K700 alváza van "felújítva", azért azok 180-200 lóerős gépek voltak, nem 430... nekünk a 8000-es is gyűri magán a gumit, pedig elég nagy gumik vannak rajta, itt volt 936-os Fendt 650-es gumikkal, azon le is kellett cserélni mert megrogyott a drótháló az oldalfalban...
Válasz bandigh #5493. hozzászólásáraMondjuk szerintem is az isobus egy nagy xarság mezőgazdasági gépbe meg főleg... Egy univerzális beépíthetőségű robotkormánnyal ahogy mondod tudja a pontosságot több nem is kell.
A gumik pedig nem forognak el valamiért, a régieken sem fordult el soha, mondjuk ha lehetne választani én is valami 900-as papucsokkal kérném.
Egyébként a régi K700-asok is erős szerkezetű gépek voltak, azokkal csupán annyi volt a baj, hogy esztergáltak bele mindent nem pedig CNC-maróztak nyilvánvalóan, ettől volt durva, nehéz kapcsolású, nagy erőkifejtésekkel befolyásolható szerkezet, egyébként a hajtásai jó strapabírók voltak mindig is.
Ezeken meg most jó nagy nyugati szivattyúk vannak, merci motor, finomított technológiával készülő alkatrészek, nekem teccik.
Most a kiállításon kérdeztem az árakat, akkor mondogatták mi merre hány méter, de jövőre egyébként már csak egyféle lesz a 400+ lovas gépezet, az fogja csak tudni az euro normákat az fog tudni rendszámot kapni és 50 alatt meg fog az is állni úgy nyilatkoztak.
Laci azért a 370R-es teljesen más tészta, eleve az 60 millió meg egy más vonal ami a kategóriát illeti.
A Versatila nagytraktorokat is sokan szidják itt a fórumon is közben meg akinek van nem venne mást nagyon, terhelhető nagy nehéz erőgépek és egyszerű mint a faék, kár, hogy nem nagyon lehet kapni használtat belőle mert nem adják el őket.
Válasz Pako88 #5497. hozzászólásáraNálunk a YTO 554-et veszik/szeretik a kínaiak közül.
Válasz Pako88 #5497. hozzászólásáraEgy mtz 50-es bukócsővel, fúró ,tárcsa,,ja most látom,hogy belefér egy új is.![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Sziasztok.
Segítséget szeretnék kérni. Szeretnék ültetni egy 2,5-3,0 ha-os alma ültetvényt. Nincs semmilyen gépem. Milyen traktort ajánlanátok nekem??
Én egy Új Foton Lovol 504-es fülkés traktorban gondolkodtam.
A gyümölcsös mellet egy 6 ha-os erdő tárcsázásában tudna még besegíteni. Más földem nincs jelenleg.
Előre is köszönöm a támogató üzeneteket.
Válasz Sanyee #5494. hozzászólásáraFeltételezem van megfelelő teherbírású gumizás a gépre
Ha kell, gondolom a nyugati gumi is elérhető, de a régi vasak is üzemeltek már néhány évtizede valahogy. Ha megvan a súly, fel lehet azért durrantani 2,5 barra, az meg nem az a megfordulós nyomás.