Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak644 FtBenzin árak625 FtEUR416.32 FtUSD400.8 FtCHF443.07 FtGBP501.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Az a helyzet, hogy amíg nem lesz benne a Magyar Közlönybe, addig nem akarok éjszakákat tölteni az értelmezéssel.
A kerekítési szabályokat az iskolában úgy tanultuk, hogy
0,51 az = 1
0,5 = 0
3,51=4
3,5 az 3
De az is lehet, hogy az 1 helyén 0 van.
Ugyanis a pénznél meg éppen ezt alkaémazza a gyakorlat.
Nincs ezzel gond. Megyénként (bírónként) majd ez is eltérő lesz, mint sok minden más.
Osztatlan közösben 10 éve ugyanoda igényel a gazda támogatást.
2014-ben egy új tulaj rá rajzolt ugyanarra a területre.
Mivel túligénylés jött létre az MVH vizsgál, és szankcióra számíthat mindkettő, mert egyik sem lépett vissza.
"Jól értettem, a 10 ha alatti területre nem kapom meg a zöldítésre járó százalékot, csak akkor, ha zöldítek?"
Valaki írta, hogy a 0-10 ha közötti területen gazdálkodó, ha nem zöldít, (mert 15 ha alatt nem kötelező. és nem büntetik), akkor a támogatási összeget nem kapja rá.
Ha bejelentkezik a kisgazdaságba, az más.
Fiam 2011-ben mert ugye volt olyan, hogy ez lesz a "bázis". 3-4 ha-ra igényelt támogatást.
2014-ben 9 ha-ra.
Ilyen előzmények után kérdéses, hogy ha ismét 3 ha-ra igényel TERA-t, akkor beveszik-e a kisgazdaságok körébe.
Ha nem akkor marad a 9 ha. Ha nem zöldít, akkor az erre járó támogatást nem igényelhető.
Valóban egyszerű, de ez nekem nem jött le kétszeri olvasásra, és háromszori előadás meghallgatása után sem.
Na ezért érdemli meg az a VALAKI, hogy igyak egy -na jó legyen kettő-, SÖRT az egészségére.
Most hogy több százezer forint adót megszavazott nekünk a képviselő testületünk, erősen spórolni kell rá.
Tudod az a lényeg, hogy te vagy a világ legokosabb emberei közé tartozol! De viszont azt nem értem, hogy miért pocsékolod itt az idődet, egyszerű halandó emberek közt??????
Válasz #324. hozzászólásra Radocz!! Ares aztsemérti mitir!! Amit meg elolvas nemértelmezi!!! Nitrátrendelet egyszerü mint a faék!!!! A kistermelők jövőévinél nemegyértelmü a kerekités!! Elolvastad? Honnankerekit?? 0,2 hekitől? Ez 500 euró?
Anno mikor az első ellenőrzési körbe bekerültünk, úgy volt, hogy az 5-re és 0 végződőek lettek kijelölve.
Mivel öt őstermelői volt érvényesítve, így egy bekerült az ellenőrzöttek közé.
Azóta rendszeresen kapjuk a levelewt, hogy hanyadikán, hány órakol legyen otthon Valaki.
Az AKG szintén úgy volt, hogy aki bekerült az első ciklusban az ellenőrzöttek közé, az minden évben lett ismét ellenőrizve.
Az idén talán február 28-ig nem csak a NÉT-et, hanem az összes területről kellett jelentési kötelezettséget küldeni az illetékes földhivatal fele.
Nküünk is volt vagy hat olyan kisebb darab, ami eddig csak az első agrárkárenyhítési jelentésben adtunk le, mert ott azzal fenyegettek, ha nem teljes a lista, akkor ejnye-bejnye lesz.
Itt is történt fenyegetés, hogyha a hivatla veszi észre, hogy valamely földterület nincs jelentve, akkor automatikusan a tulajdonost büntetik.
Torgyán Papa is fenyegetett, hogy akinek nincs földhasználati bejelentés és ....
Három éve sikerült beleszaladni egy ilyen 1 000 Ft/Ak utólagos bejelentésbe.
Az MSZP kormány nem kereste a hibákat, viszont a mi kormányunk sok figyelmetlen és rendetlen parasztot, gazdát fizetésre kötelezett.
Jól értettem, a 10 ha alatti területre nem kapom meg a zöldítésre járó százalékot, csak akkor, ha zöldítek?
Ez igaz a nitrátot be kell jelenteni, de még egyszer pont azt a 0,3ha fogják keresni???? Mert a 0,3 ha gondjai voltak valakinek, hogy arra nem fog kapni támogatást csak 1ha földre! Az eu adja a pénzt, sajna ő is szabja a feltételeket is. Ha tettszik ha nem ez van, mit akarsz gondolkozzál rajta, tiéd a döntés. Ne gondold hogy te azért kellesz a nyugati nagyhatalmaknak hogy neked jobb legyen, azért komám, hogy nekik még jobb legyen erre még nem jöttél rá????
Hogy mennyitarattam? Mindentrükközésnélkül kihagyom a kárenyhitésialapos kuncsorgást! Most ezek a buta növények vagynemveszikfel a müganét.. esetleg tulmelegvannekik... és jön többmagyarázat!!! És jöhet az összeesküvéselmélet?? http://hu.wikipedia.org/wiki/Tervezett_elavul%C3%A1s Elolvasod??? Tehát mügané? Ha muharnak elég 50gr szulfamid hogy kinyirjam akkor mütrágyába mennyitiskeverjek hogy kuki még él szépzöld de.......! Jövőre többetadokneki!!! tsz időkben 2mázsa nitrogéntkaptak és kész! Mi most 4-6 mázsánáltartunk és átlagtermés ugyanaz!! Anno valamikor amikor kukitkezelted dikambával utána egy keményzöldes reakciójavolt, de biztosemlékszel!!
Szívesen, mondanám ha téged védtelek volna, de engem inkább az emberi butaság idegesít, ha valami le van írva feketén fehéren azt könyörgöm felnőtt emberek tudják már értelmezni, milyen véleménye lesz a gazdálkodókról a hivatalnokoknak és más nem gazda olvasóknak, akik viszont itt kukkolnak.
Mint ahogy a kavara a 2000-es sarcot??? Pedig azokraiskéri!! Nemjóltudom?? Visszamenőleges men avonos bocs az illatszer! Navos fenyegetés!! Igaz idén aki önbevallásban csekketkért még azoksekaptákmeg a csekket!!!!!!! Olvasdmárel a nitrátrendeletet,mielőtt bárkit 200" os nagyképernyősdumáddal kioktattsz!(bocs de érthetőségedkedvéért leirom) Tehát 200 metrikusban szorozva 25,4 el ez 5080 mm! A felfogásod hogy könnyitsem ez ez 5 méter és 8 centi!!!
Ares! Tenemgondolszbele! Oké összefog 3 emberke! Feltétel minimum 1 részesmüvelési megállapodás vagy szerződés! És jönnek a kérdések? Te mitcsinálsz- én mitcsinálok? Tiéd a támogatás, de nekimiskell, igaz aki papiroz vezet mindenpapirt ami idekell, bevall meg nyilatkozik!!! A nitrátmiatt házikert 0,25 hekije papirozandó! ugymint mintavétel.. tápterv--permetezésinapló... megminden!!! Akkor a nagy kamara miértisnemképviseli a 0,25 hekis tagogérdekeit!!! településünkön kb 50 termelő az aki befizet és semmitnemkap!!!!! Ha matekozol ez 100000Ft sarc! 50 ven termelő 0,25-tel az 12,5 heki!! ez cirka 875000Ft ami nenfizethetőki!!! Ragozzuk? Mondjuk járásunk 40-ven településénél ez már 35 milla!!!! De ahogy értelmezem a Naklapban lekelleneirni a kerekitésielőirést!! Kistermelőnek bejelentkezel, kerekitésmiatt kaphatsz 500 jurót! mik a kerekitési előirások?? a 025-öt felkerekitem??
Most este az egyik gazdatársam mondta, hogy nézzem a NAK lapot.
Azt mondtam neki,hogy nem létezik, hogy az 1 hektár alatti táblákra nem adnak és összevonva érthetik az 1 hekit.
Gyorsan belolvastam és idegességemben benéztem én is.
Nekem kb. 250 ezer minusz lett volna alapból.
Szerinted,hogyan kivitelezhető az összefogás.Neked volna fél hektár,ide adnád nekem a földhasználati jogot?Akkor te miből élnél,hogyan lennél pl. őstermelő,ha nincs a neveden föld?Összefogni nem lehet,max. kiadni bérbe.De ki,és kinek?
Az igaz hogy 10 hektár alatt nem kötelező a zöldítés?De ha nem csinálod,akkor nem kapod meg csak a támogatás egy bizonyos részét?!!Tehát ha teljes összeget akarsz,zöldíteni kell,10 ha alatt is!
Olvassál értelmesen, egy igénylőnek minimum összesen kell rendelkezni 1 ha földecskével, de ha összefognak ketten hárman és elérik összesen az 1 ha jogosultak az igénylésre! Te mást olvasol???
Válasz #300. hozzászólásra
Ne kábítsatok már bennünket, nincs egy hónap és tervezni kell a tavaszi vetésszerkezetet, rendelni a vetőmagokat, stb...... Már régen késznek kellene lennie a jogszabálynak, nem tájékoztató füzetnek amibe azt írnak amit akarnak, úgy kérik számon ahogy akarják, JOGSZABÁLYNAK, mondom amit egyértelműen be lehet tartani, számon lehet kérni, de így visszamenőleg majd azt mondanak amit akarnak, igaz visszamenőleges jogszabály nincs, kivéve Orbánisztánban. Hol van az érdekképviselő kamara, ami megjegyzem a mi pénzükből él!!!!! Lehet ő is vett 1 kiló narancsot
Nem igaz, csak minimálisan kell hogy egy heki legyen amit igényel a gazdálkodó! Tehát ha van öt hekid de van benne kettő 0,7 HA akkor is megkapod rá a pénzt! Így értelmezzed az 1 HA!!
Válasz #295. hozzászólásra
A támogatás igényléséhez jogod van, a használt területek bejelentésére pedig kötelezettséged.:(
A tv. szerint a területalapú támogatási kérelem beadásánál az összes használatban lévő területet jelenteni kellene, nemcsak azt, amire támogatást igényelsz. Amikor bejön az adott évi kérelem kitöltő felület, azt hiszem piros betűvel van kiemelve, hogy "összes használt terület". Nálunk az volt a gond, hogy olyan területekre is van földhasználatunk, amelyek nem támogatható területre esnek, így azok használatát nem tudtam jelenteni a kérelem kitöltőben, mivel azokat a mepar nem tudta kezelni. Erre akkor azt mondták, hogy valós technikai probléma. Sokaknál a jövő évben valós probléma lesz, ha a zöldítés miatt a 75-25% legelő-szántó arányra hivatkozva nem diverzifikálnak, viszont a rendszerbe nem tudják felvinni a nem támogatható legelőterületeik nagyságát. Lehet, hogy ez már megoldódott, 2014. évben nem próbáltam nem támogathatót rögzíteni, mert sajnos már nem használhattuk.
Pedig jobb, ha elhiszed, hogy kell. Minden általad használt földterülettel el kell számolni, legfeljebb a nem igényel négyzetet kipipálod. Vagy igen..nem igényelsz 1 fillér támogatást sem, de akkor az előző eset nem áll fönn.
Nem kell egyeznie!
Mindenkinek szíve joga, hogy mennyi területalapút igényel. Ha én úgy szeretnék gazdálkodni, hogy nem igénylek támogatást akkor ugyan hülye vagyok, de megtehetem és ebbe senki nem szól bele. Ez nem kötelező jellegű.
Erre jutottam én is.
Mivel a terület 4 hrsz-on van,egyet szívességi használattal átadni valamelyik családtagnak és minden rendben,még lehet jobban is járunk.
Eddig csak túligényléssel találkoztunk, nemsokára bevezetik az alul-igénylést is.
A területalapú támogatásban eddig is fel kellett volna tüntetni minden területet, amit használsz, azokat is, amelyekre nem jár támogatás. Az más kérdés, hogy ezzel eddig senki nem foglalkozott, de ezután lehet, hogy fognak. Szóval a földhivatali nyilvántartásnak és a területalapú támogatásnak nagyjából meg kellene egyeznie. Persze kisebb eltérések gyakran előfordulnak.
Az jobb megoldás lenne a te esetedben, ha valamelyik családtagod igényelne egy 1 ha körüli területre (ő megkapná erre az 500 euro-t), a maradék 9,x ha-t pedig te igényelnéd le. Ha megoldható így.
Nyilván a földhasználatot is így kellene bejelenteni.
Ha márciusban akarsz vetni, akkor gondolom az lenne a főnövény az adott területen.
Ebben az esetben "nitrogénmegkötő növények" néven futó ökológiai célterületet érdemes létrehozni:
"Nitrogénmegkötő növények:
A listában felsorolt bármely nitrogénmegkötő növénnyel főnövényként beültetett terület. A takarmány magkeverék beszámítható, ha a keverék akár 1 komponense nitrogénmegkötő faj.
Somkóró, Szegletes lednek, Csicseriborsó, Tarka koronafürt, Keleti kecskeruta, Szarvaskerep, Fehér virágú csillagfürt, Sárga virágú csillagfürt,
Kék virágú csillagfürt, Lucerna, Baltacim, Takarmányborsó, Bíborhere, Vöröshere, Fehérhere, Perzsahere, Görögszéna, Lóbab, Pannonbükköny, Tavaszi bükköny Szöszösbükköny, Szója,
Közönséges vagy veteménybab, Lencse, Zöldborsó, Sárgaborsó
Na de ha 10 ha-t jelentek be attól még művelhetek többet ami nem jogosult a támogatásra, mégis az enyém,lehetnek még máshol 0,3ha-nál kisebb területe(i)m is. Az ilyen területek akkor most beszámítanak a zöldítésbe,akkor is ha nem számítanak a földalapúba?
A Mepar oldalon meg tudod nézni, hogy a jelenleg használt területed támogatható e!
mepar.hu-->belépés a mepar böngészőbe-->értelemszerű kiválasztások--> Blokk ikonra klikk és ami nem zöld hátterű, az jelenleg támogatható!
Ha az általatok használt terület a jelenlegi zöld mezőbe esik, akkor az is támogathatóvá változtatható, ezt tavasszal a területalapú igénylésekor a falugazdásszal kell elektronikus úton kérelmezni.
Ez így kell,hogy legyen, mert nekem is volt ilyen problémám, és végül az MVH-tól a FÖMI-hez irányítottak, és ők mondták ezt.
Nem az számít, hogy hány hektárt jelentesz be a támogatási kérelmedben, hanem az, hogy hány hektárt művelsz. 15 hektártól kell az ökológiai célterület, s 10 hektártól a derménydivezifikáció jelent esetben 2 növény (10-30 ha), legalább 75%-25% arányban. Javítsatok ki ha nem így van!
Ha adott összesen 10,4 ha szántóm és a kérelem benyújtásnál veszni hagyom a 0,4 ha-t és csak 10-ha ra nyújtok be támogatási kérelmet akkor nem kell foglalkozni a zöldítéssel?
"Ökológiai jelentőségű másodvetés:
A főnövény betakarítása utáni és a következő
főnövény előtt legalább két fajból vetett növény-állomány, melyet zöldtrágyának
használnak vagy téli takarónövénynek
tavaszi főnövény vetése esetén. A következő
főnövény vetése előtt talajba kell forgatni.
Vetési időszak július 1.-től október 1.-ig.
Lásd: Fajlisták"
"A keverék az alábbi fajokból állhat (legalább két faj keveréke):
Lóbab
Szegletes lednek
Takarmánybükköny
Hajdina
Facélia
Alexandriai here
Cirok
Kerti zsázsa
Csillagfürt
Somkóró
Perzsahere
Szöszösbükköny
Bíborhere
Olaszperje
Olajretek
Fehérmustár
Takarmányrepce
Zöld rozs (beszántás kalászolás
előtt)"
Ha az ökológiai területet zöldtrágyával vállalom,milyen keveréket kell vetnem??Pillangós,nem pillangós,minimum hány fajta magot??Keverési arány meg van határozva??
1578 hozzászólás
Válasz #326. hozzászólásra

Na Te Megmondó erre varrjál gombot!
Válasz #325. hozzászólásra

Válasz #324. hozzászólásra
Ezt a 10 hekis nem értem mit akarsz vele?????????
Válasz #323. hozzászólásra
"még egyszer pont azt a 0,3ha fogják keresni?"
Anno mikor az első ellenőrzési körbe bekerültünk, úgy volt, hogy az 5-re és 0 végződőek lettek kijelölve.
Mivel öt őstermelői volt érvényesítve, így egy bekerült az ellenőrzöttek közé.
Azóta rendszeresen kapjuk a levelewt, hogy hanyadikán, hány órakol legyen otthon Valaki.
Az AKG szintén úgy volt, hogy aki bekerült az első ciklusban az ellenőrzöttek közé, az minden évben lett ismét ellenőrizve.
Az idén talán február 28-ig nem csak a NÉT-et, hanem az összes területről kellett jelentési kötelezettséget küldeni az illetékes földhivatal fele.
Nküünk is volt vagy hat olyan kisebb darab, ami eddig csak az első agrárkárenyhítési jelentésben adtunk le, mert ott azzal fenyegettek, ha nem teljes a lista, akkor ejnye-bejnye lesz.
Itt is történt fenyegetés, hogyha a hivatla veszi észre, hogy valamely földterület nincs jelentve, akkor automatikusan a tulajdonost büntetik.
Torgyán Papa is fenyegetett, hogy akinek nincs földhasználati bejelentés és ....
Három éve sikerült beleszaladni egy ilyen 1 000 Ft/Ak utólagos bejelentésbe.
Az MSZP kormány nem kereste a hibákat, viszont a mi kormányunk sok figyelmetlen és rendetlen parasztot, gazdát fizetésre kötelezett.
Jól értettem, a 10 ha alatti területre nem kapom meg a zöldítésre járó százalékot, csak akkor, ha zöldítek?
Ha lesz pénzem iszok egy sört az egészségedre.
Válasz #322. hozzászólásra
Ez igaz a nitrátot be kell jelenteni, de még egyszer pont azt a 0,3ha fogják keresni???? Mert a 0,3 ha gondjai voltak valakinek, hogy arra nem fog kapni támogatást csak 1ha földre! Az eu adja a pénzt, sajna ő is szabja a feltételeket is. Ha tettszik ha nem ez van, mit akarsz gondolkozzál rajta, tiéd a döntés. Ne gondold hogy te azért kellesz a nyugati nagyhatalmaknak hogy neked jobb legyen, azért komám, hogy nekik még jobb legyen erre még nem jöttél rá????
Válasz #311. hozzászólásra
"Bakker nem kötelező felvenni a támogatást. Akkor semmi papírozás,"
Ha jól tudom, jelentési kötelezettség volt, minden darabka földről, hogy ki a használó.
Ha esetleg valami miatt büntetni szeretne az MVH, NAV, parlagfű stb. akkor fognak is.
Nem fogják keresgetni,hogy lett-e a területre támogatás igényelve.
Akkor most jól tudom, vagy rosszul tudom?
Válasz #319. hozzászólásra
Hogy mennyitarattam? Mindentrükközésnélkül kihagyom a kárenyhitésialapos kuncsorgást! Most ezek a buta növények vagynemveszikfel a müganét.. esetleg tulmelegvannekik... és jön többmagyarázat!!! És jöhet az összeesküvéselmélet?? http://hu.wikipedia.org/wiki/Tervezett_elavul%C3%A1s Elolvasod??? Tehát mügané? Ha muharnak elég 50gr szulfamid hogy kinyirjam akkor mütrágyába mennyitiskeverjek hogy kuki még él szépzöld de.......! Jövőre többetadokneki!!! tsz időkben 2mázsa nitrogéntkaptak és kész! Mi most 4-6 mázsánáltartunk és átlagtermés ugyanaz!! Anno valamikor amikor kukitkezelted dikambával utána egy keményzöldes reakciójavolt, de biztosemlékszel!!
Válasz #319. hozzászólásra
Nitrátilag nemtudsznyilatkozni? Pedig nemnagykérdés!!
Válasz #317. hozzászólásra
Még nem válaszoltál most sem, mennyit kuccát arattál 2011-2012-2013 műkakival vagy azt akkor sem szórtál????
Válasz #316. hozzászólásra
Szívesen, mondanám ha téged védtelek volna, de engem inkább az emberi butaság idegesít, ha valami le van írva feketén fehéren azt könyörgöm felnőtt emberek tudják már értelmezni, milyen véleménye lesz a gazdálkodókról a hivatalnokoknak és más nem gazda olvasóknak, akik viszont itt kukkolnak.
Válasz #314. hozzászólásra
Mint ahogy a kavara a 2000-es sarcot??? Pedig azokraiskéri!! Nemjóltudom?? Visszamenőleges men avonos bocs az illatszer! Navos fenyegetés!! Igaz idén aki önbevallásban csekketkért még azoksekaptákmeg a csekket!!!!!!! Olvasdmárel a nitrátrendeletet,mielőtt bárkit 200" os nagyképernyősdumáddal kioktattsz!(bocs de érthetőségedkedvéért leirom) Tehát 200 metrikusban szorozva 25,4 el ez 5080 mm! A felfogásod hogy könnyitsem ez ez 5 méter és 8 centi!!!
Válasz #315. hozzászólásra
Köszi!
Válasz #305. hozzászólásra
Spec ebben az esetben igaza volt Aresnek, legalábbis ahogy én olvasom a naklapban.
Amit meg ti csináltok az a tipikus esete az egymás hülyítésének félinformációkkal.
Válasz #312. hozzászólásra
Persze majd a 0,3 HA kiskertet fogják kérni és ellenőrizni nitrátra!
Válasz #302. hozzászólásra
Nagyon egyetértek, jól összeszedted a lényeget!
Válasz #311. hozzászólásra
Tévedsz!!!! Nitrátra nemvonatkozik a támogatás!! Olvasdel!!!! Magánszükségletet meghaladó termelésnél!!! Cimszóalatt!! ...
Válasz #310. hozzászólásra
Bakker nem kötelező felvenni a támogatást. Akkor semmi papírozás, és vígan élhetsz nincs kötelezettség sem!
Válasz #304. hozzászólásra
Ares! Tenemgondolszbele! Oké összefog 3 emberke! Feltétel minimum 1 részesmüvelési megállapodás vagy szerződés! És jönnek a kérdések? Te mitcsinálsz- én mitcsinálok? Tiéd a támogatás, de nekimiskell, igaz aki papiroz vezet mindenpapirt ami idekell, bevall meg nyilatkozik!!! A nitrátmiatt házikert 0,25 hekije papirozandó! ugymint mintavétel.. tápterv--permetezésinapló... megminden!!! Akkor a nagy kamara miértisnemképviseli a 0,25 hekis tagogérdekeit!!! településünkön kb 50 termelő az aki befizet és semmitnemkap!!!!! Ha matekozol ez 100000Ft sarc! 50 ven termelő 0,25-tel az 12,5 heki!! ez cirka 875000Ft ami nenfizethetőki!!! Ragozzuk? Mondjuk járásunk 40-ven településénél ez már 35 milla!!!! De ahogy értelmezem a Naklapban lekelleneirni a kerekitésielőirést!! Kistermelőnek bejelentkezel, kerekitésmiatt kaphatsz 500 jurót! mik a kerekitési előirások?? a 025-öt felkerekitem??
Válasz #304. hozzászólásra
Most este az egyik gazdatársam mondta, hogy nézzem a NAK lapot.
Azt mondtam neki,hogy nem létezik, hogy az 1 hektár alatti táblákra nem adnak és összevonva érthetik az 1 hekit.
Gyorsan belolvastam és idegességemben benéztem én is.
Nekem kb. 250 ezer minusz lett volna alapból.
Válasz #307. hozzászólásra
"ne vitatkozz idiótákkal, mert nem fognak tudni megkülönböztetni benneteket, különben meg ők vannak olyan rutinosak hogy le fgnak győzni téged"
Válasz #304. hozzászólásra
Szerinted,hogyan kivitelezhető az összefogás.Neked volna fél hektár,ide adnád nekem a földhasználati jogot?Akkor te miből élnél,hogyan lennél pl. őstermelő,ha nincs a neveden föld?Összefogni nem lehet,max. kiadni bérbe.De ki,és kinek?
Az igaz hogy 10 hektár alatt nem kötelező a zöldítés?De ha nem csinálod,akkor nem kapod meg csak a támogatás egy bizonyos részét?!!Tehát ha teljes összeget akarsz,zöldíteni kell,10 ha alatt is!
Válasz #303. hozzászólásra
Hagyd, nem érdemes vele győzködni, legyünk mi többek annál hogy egyáltalán szóba álljunk egy ilyennel.
Válasz #303. hozzászólásra
Olvassál értelmesen, egy igénylőnek minimum összesen kell rendelkezni 1 ha földecskével, de ha összefognak ketten hárman és elérik összesen az 1 ha jogosultak az igénylésre! Te mást olvasol???
Naklap
Ez rémhír lenne Ares?
Válasz #300. hozzászólásra
Ne kábítsatok már bennünket, nincs egy hónap és tervezni kell a tavaszi vetésszerkezetet, rendelni a vetőmagokat, stb...... Már régen késznek kellene lennie a jogszabálynak, nem tájékoztató füzetnek amibe azt írnak amit akarnak, úgy kérik számon ahogy akarják, JOGSZABÁLYNAK, mondom amit egyértelműen be lehet tartani, számon lehet kérni, de így visszamenőleg majd azt mondanak amit akarnak, igaz visszamenőleges jogszabály nincs, kivéve Orbánisztánban. Hol van az érdekképviselő kamara, ami megjegyzem a mi pénzükből él!!!!! Lehet ő is vett 1 kiló narancsot
Válasz #299. hozzászólásra
Nézd meg a Naklap november-december
11. oldalát és értelmezd, hogy ott mit olvástál.
Várom a választ!
Remélem az újságíró értett valmit nagyon félre.
Mindenki fog kapni egy tájékoztató füzetet hogy mit hogyan kell igényelni a 2015 évben!! addig nyugalom senkit sem kell cukkolni!!
Válasz #298. hozzászólásra
Nem igaz, csak minimálisan kell hogy egy heki legyen amit igényel a gazdálkodó! Tehát ha van öt hekid de van benne kettő 0,7 HA akkor is megkapod rá a pénzt! Így értelmezzed az 1 HA!!
Most néztem 1 ha alatt ugranak a támogatások!
Válasz #295. hozzászólásra
A támogatás igényléséhez jogod van, a használt területek bejelentésére pedig kötelezettséged.:(
A tv. szerint a területalapú támogatási kérelem beadásánál az összes használatban lévő területet jelenteni kellene, nemcsak azt, amire támogatást igényelsz. Amikor bejön az adott évi kérelem kitöltő felület, azt hiszem piros betűvel van kiemelve, hogy "összes használt terület". Nálunk az volt a gond, hogy olyan területekre is van földhasználatunk, amelyek nem támogatható területre esnek, így azok használatát nem tudtam jelenteni a kérelem kitöltőben, mivel azokat a mepar nem tudta kezelni. Erre akkor azt mondták, hogy valós technikai probléma. Sokaknál a jövő évben valós probléma lesz, ha a zöldítés miatt a 75-25% legelő-szántó arányra hivatkozva nem diverzifikálnak, viszont a rendszerbe nem tudják felvinni a nem támogatható legelőterületeik nagyságát. Lehet, hogy ez már megoldódott, 2014. évben nem próbáltam nem támogathatót rögzíteni, mert sajnos már nem használhattuk.
Válasz #295. hozzászólásra
Pedig jobb, ha elhiszed, hogy kell. Minden általad használt földterülettel el kell számolni, legfeljebb a nem igényel négyzetet kipipálod. Vagy igen..nem igényelsz 1 fillér támogatást sem, de akkor az előző eset nem áll fönn.
Válasz #292. hozzászólásra
Nem kell egyeznie!
Mindenkinek szíve joga, hogy mennyi területalapút igényel. Ha én úgy szeretnék gazdálkodni, hogy nem igénylek támogatást akkor ugyan hülye vagyok, de megtehetem és ebbe senki nem szól bele. Ez nem kötelező jellegű.
Válasz #292. hozzászólásra
Miért kell egyezni?Az agrárkamara akkor mit kavart a jóhiszemű földművelésen?Még formanyomtatvány is volt,hogy lehessen rá igényelni a támogatást.
Válasz #292. hozzászólásra
Erre jutottam én is.
Mivel a terület 4 hrsz-on van,egyet szívességi használattal átadni valamelyik családtagnak és minden rendben,még lehet jobban is járunk.
Válasz #290. hozzászólásra
Tobszi!
Eddig csak túligényléssel találkoztunk, nemsokára bevezetik az alul-igénylést is.
A területalapú támogatásban eddig is fel kellett volna tüntetni minden területet, amit használsz, azokat is, amelyekre nem jár támogatás. Az más kérdés, hogy ezzel eddig senki nem foglalkozott, de ezután lehet, hogy fognak. Szóval a földhivatali nyilvántartásnak és a területalapú támogatásnak nagyjából meg kellene egyeznie. Persze kisebb eltérések gyakran előfordulnak.
Az jobb megoldás lenne a te esetedben, ha valamelyik családtagod igényelne egy 1 ha körüli területre (ő megkapná erre az 500 euro-t), a maradék 9,x ha-t pedig te igényelnéd le. Ha megoldható így.
Nyilván a földhasználatot is így kellene bejelenteni.
Válasz #286. hozzászólásra
MF-es!
Ha márciusban akarsz vetni, akkor gondolom az lenne a főnövény az adott területen.
Ebben az esetben "nitrogénmegkötő növények" néven futó ökológiai célterületet érdemes létrehozni:
"Nitrogénmegkötő növények:
A listában felsorolt bármely nitrogénmegkötő növénnyel főnövényként beültetett terület. A takarmány magkeverék beszámítható, ha a keverék akár 1 komponense nitrogénmegkötő faj.
Somkóró, Szegletes lednek, Csicseriborsó, Tarka koronafürt, Keleti kecskeruta, Szarvaskerep, Fehér virágú csillagfürt, Sárga virágú csillagfürt,
Kék virágú csillagfürt, Lucerna, Baltacim, Takarmányborsó, Bíborhere, Vöröshere, Fehérhere, Perzsahere, Görögszéna, Lóbab, Pannonbükköny, Tavaszi bükköny Szöszösbükköny, Szója,
Közönséges vagy veteménybab, Lencse, Zöldborsó, Sárgaborsó
Itt már 0,7 szorzó van.
Válasz #288. hozzászólásra
Na de ha 10 ha-t jelentek be attól még művelhetek többet ami nem jogosult a támogatásra, mégis az enyém,lehetnek még máshol 0,3ha-nál kisebb területe(i)m is. Az ilyen területek akkor most beszámítanak a zöldítésbe,akkor is ha nem számítanak a földalapúba?
Válasz #277. hozzászólásra
A Mepar oldalon meg tudod nézni, hogy a jelenleg használt területed támogatható e!
mepar.hu-->belépés a mepar böngészőbe-->értelemszerű kiválasztások--> Blokk ikonra klikk és ami nem zöld hátterű, az jelenleg támogatható!
Ha az általatok használt terület a jelenlegi zöld mezőbe esik, akkor az is támogathatóvá változtatható, ezt tavasszal a területalapú igénylésekor a falugazdásszal kell elektronikus úton kérelmezni.
Ez így kell,hogy legyen, mert nekem is volt ilyen problémám, és végül az MVH-tól a FÖMI-hez irányítottak, és ők mondták ezt.
Nem az számít, hogy hány hektárt jelentesz be a támogatási kérelmedben, hanem az, hogy hány hektárt művelsz. 15 hektártól kell az ökológiai célterület, s 10 hektártól a derménydivezifikáció jelent esetben 2 növény (10-30 ha), legalább 75%-25% arányban. Javítsatok ki ha nem így van!
Ha adott összesen 10,4 ha szántóm és a kérelem benyújtásnál veszni hagyom a 0,4 ha-t és csak 10-ha ra nyújtok be támogatási kérelmet akkor nem kell foglalkozni a zöldítéssel?
Válasz #284. hozzászólásra
És,ha márciusba vetek 2 fajból álló keveréket?Fémzárolt mag kell??A keverék aránya meghatározott??
Ebben az estben 0,3-as szorzóval kell számolni.
Válasz #280. hozzászólásra
"Ökológiai jelentőségű másodvetés:
A főnövény betakarítása utáni és a következő
főnövény előtt legalább két fajból vetett növény-állomány, melyet zöldtrágyának
használnak vagy téli takarónövénynek
tavaszi főnövény vetése esetén. A következő
főnövény vetése előtt talajba kell forgatni.
Vetési időszak július 1.-től október 1.-ig.
Lásd: Fajlisták"
"A keverék az alábbi fajokból állhat (legalább két faj keveréke):
Lóbab
Szegletes lednek
Takarmánybükköny
Hajdina
Facélia
Alexandriai here
Cirok
Kerti zsázsa
Csillagfürt
Somkóró
Perzsahere
Szöszösbükköny
Bíborhere
Olaszperje
Olajretek
Fehérmustár
Takarmányrepce
Zöld rozs (beszántás kalászolás
előtt)"
Válasz #282. hozzászólásra
Gondolom oda is fémzárolt kell, mármint a másodvetéshez
Válasz #281. hozzászólásra
De én tavaszi vetésre gondoltam,magfogásra.Jó volna időbe tudni.
Válasz #280. hozzászólásra
Ez majd csak jövőre derűl ki, még javaslat megy brüsszelbe, aztán viszza, megint oda, vetésig meglessz tuti