Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak630 FtBenzin árak614 FtEUR413.56 FtUSD390.93 FtCHF443.85 FtGBP498.01 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
"A felek között arra vonatkozó megállapodás, hogy a felperes a haszonbérleti szerződés lejártát követően az alperes tulajdonát képező területen talaj- és növényvédelmi munkákat végezzen, az általa szándékolt növényi kultúrát elvesse, nem bizonyított: egyértelmű alperesi szerződési akarat a peradatokból nem állapítható meg. Ilyet a felperes bizonyítani nem tudott, sőt a perben feltárt alperesi akarat éppen ennek ellenkezője volt.
[57] A felperes álláspontja szerint 2016 júliusáig jogszerűen végzett mezőgazdasági tevékenységet a lejárt haszonbérleti szerződéssel érintett területrészeken is, azt nem kellett visszaadnia. A Fétv. 57. § a) pontja szerint a haszonbérleti szerződés megszűnik a szerződésben meghatározott időtartam lejártával, a lejárat napján. A felperesnek a megszűnt haszonbérleti szerződéssel érintett területre a használati jogcíme megszűnt, azt köteles lett volna visszaadni különös tekintettel arra, hogy az alperes előzetesen közölte, a haszonbérlet lejártát követően a területet maga kívánja művelni. A felperest - mint volt haszonbérlőt - nem illette meg az a jog, hogy a használati rendre vonatkozó megállapodást követelje. A használati rend a tulajdonosok közötti megállapodás tárgya (Fétv. 70-71. §). A felperes földhasználati jogosultságát nem a használati rend határozta meg. A felperest mint volt haszonbérlőt nem illette meg az alperesen kívüli tulajdonosok joga és nem terhelte az érdekeik védelme sem. Emiatt nem vitathatta alappal a használati rendet és az azzal kapcsolatos eljárást. A felperes a haszonbérleti szerződés megszűnésekor köteles lett volna a megszűnt szerződésnek megfelelő terület kiadását az alperesnek felajánlani, amihez feltételt nem szabhatott. Mivel ezt elmulasztotta, a haszonbérleti szerződés lejárta utáni használata nem volt jogszerű.
[58] A Fétv. 62. § (1) bekezdése alapján a szerződés bármilyen okból történő megszűnésekor a haszonbérbeadó és a haszonbérlő köteles egymással elszámolni. A (2) bekezdés b) pontja kimondja, hogy a haszonbérleti szerződés megszűnésekor a felek eltérő megállapodása hiányában a haszonbérlő követelheti a haszonbérbeadó hozzájárulásával létesített, el nem vihető berendezéseknek, az általa telepített ültetvénynek, évelő kultúrának és növényzetnek, valamint a talaj minőségének megőrzését és javítását eredményező talajvédelmi, meliorációs és más beavatkozásoknak, létesítményeknek a szerződés megszűnésekor a mezei leltárban szereplő, illetve egyéb dokumentumok alapján megállapítható tényleges értékét. Az (5) bekezdés viszont akként rendelkezik, hogy ha a felek másként nem állapodnak meg, a (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható, ha a szerződés annak lejárta miatt szűnik meg. Adott esetben a felperes már 2015. év második felében a következő évi termelést előkészítő mezőgazdasági munkákat végzett, majd a haszonbérleti szerződése megszűnését követően - a lejárat után több hónapig - jogcím nélkül használta a perbeli ingatlant és végzett ez idő alatt mezőgazdasági tevékenységet. A Fétv. 62. § (5) bekezdésére figyelemmel azonban a haszonbérleti szerződés lejártáig végzett beruházásainak értékét nem követelhette: helyesen utalt a jogerős ítélet arra, hogy a Fétv. 62. § (2) bekezdés b) pontja e jogvitában nem alkalmazható. A konkrét tényállás mellett a haszonbérleti szerződés megszűnése után, a 2016-ban végzett felperesi mezőgazdasági tevékenységre, illetve annak eredményére a Fétv. 62. § (1) bekezdése sem alkalmazható, e jogszabályhely ugyanis csak a szerződés megszűnésekor esedékes követelésekre vonatkozik. Az eljárt bíróságok mindezekre figyelemmel helyesen alapították döntésüket a jogalap nélküli gazdagodás szabályaira."
Válasz Batka #4520. hozzászólására A bérleti szerződésröl annyit hogy azt még sose kaptam kézhez mert mikor aláirtam azt mondták hogy majd a jóváhagyás után kiküldik de ez sose történt meg mióta ez az elnök van !

Válasz Batka #4520. hozzászólásáraMa voltam a földmérönél és sikerült találnom ügyvédet is aki elválalja kb 200 lessz a vége a megosztásnak március elejére legkésöbb késsz a dolog . Csak azért nem inditottam el mert ma délután még bementem a zrt elnökéhez hàtha megtudunk eggyezni de inkább távolodtak az álláspontjaink mint hogy közeledtek volna . Abban maradtam a földmérővel és az ügyvéddel is hogy telefonálok és megmondom hogy mi legyen .

Válasz Sz_Pisti #4517. hozzászólásáraValószínűleg nem! ezért mondtam, hogy nem ismerjük a teljes történetet, azt sem, hogy a korábbi szerződésben volt -e kikötés a közlés idejére és módjára. Ha nincs használati megosztás, akkor sakk matt van a tulajnak, mert mire elkészül vele, addigra talán le is aratnak. Mivel osztatlanban nem azonosítható egyértelműen a tulajdona ő sem tehet semmit....
Kérdés a támogatás, ha nincs földhasználat akkor a földhivatal automatikusan törli, mi lesz a támogatással?
Utána kérdés, hogy hajlandó e a zrt a földhasználatért bármit fizetni?
Szóval mindenkinek jobb lenne a megegyezés, akárhonnan nézzük...
Válasz Sz_Pisti #4516. hozzászólásáraBocs, de nem vetettem volna el csak ha meg van a papír a hosszabításról,de van ennek két útja
-egyik :megmondom neki hogy ki fizetem neki ami valóban jár és akkor talán barátságban válunk el,
-másik :felszólítom hogy ne menjen rá a területre mert bírtok háborítást követ el és vagy kiművelem és vetek bele mást vagy művelem tovább és learatom!
Válasz csontii #4514. hozzászólására Papír van róla, hogy bármire felszólították, ha az elnöknek volt egy ígérete, hogy megvehető, akkor minden amit csinált 2021-ben, az jogos, és jár a mezei leltár. Eddig nem volt szó nyomás gyakorlásról, Te is elvetetted volna a fentiek tudatában!
Válasz Sz_Pisti #4513. hozzászólásáraEbben teljesen igazat adok neked, de az még jó, ha a jogot figyelembe veszi, volt ennél cifrább esetünk is bíróságon.... de ez nem ide tartozik.
Ami a konkrét ügyet illeti eleve szerintem nem látjuk a teljes képet.
Egy normális haszonbérleti szerződésben rögzítve van, ha a tulaj nem akar hosszabbítani, akkor mennyivel előre kell jeleznie, ez általában min fél év. A vetéstől év végéig is van negyed év, de előtte is kell dolgozni a területen. Ha ezt a tulajdonos nem jelezte időben, akkor jóhiszeműen járt el a bérlő, de legyünk őszinték van sok ellenpélda is. Amúgy a szóban jeleztem történet sehol nem áll meg, írásban hivatalosan....meg amúgy mindkét fél másképp emlékszik ha vita van....
Válasz Sz_Pisti #4513. hozzászólásáraPontosan erről van szó. Január elsején már semmilyen keresnivalója a területen. Nem az a saját tulajdona a bérleti szerződése lejárt. Tehát minden munkát jogtalanul végezne rajta. Pláne,hogy még előtte fel volt szólítva,hogy nem lesz szerződés hosszabbítás. A jegyzőtől birtokvédelmet kell kérni. Majd,ha meg lesz büntetgetve,akkor elgondolkozik rajta, hogy legközelebb megéri-e ilyen piszkos dolgokkal nyomást gyakorolni a tulajdonosra.
Válasz Sz_Pisti #4510. hozzászólásáraAz akkor volt.... és január elseje után mi a helyzet?
Szerintem rá sem mehetne a területre...
Itt is van egy cég, aki következetesen eljátszotta ezt a" lejárat előtt elvetünk aztán használjuk még egy évet" játékot, de csak azokkal, ahol nincs tárcsa az udvarban....
Válasz Batka #4506. hozzászólásáraIgen, ha nincs használati megosztás, nincs új haszonbérleti szerződés sem, kivéve ha minden tulajdonos hozzájárul.....
Válasz Nagymami #4505. hozzászólásáraEz okés de a bemunkálást kikell fizetned még ha ilyen szemét módon is intézte a dolgokat.
A lehetséges új bérlő vagy vásárló nem fizetné ki neked a mezei leltárt? Kiszámláztatod a nevedre befizeted az új bérlő meg odaadja neked zsebbe.
Ha maradsz ennél az embernél ne 1 évre köss hanem csak július 31. dátumig,mert ugyanígy fogsz járni mint most.
Válasz Sz_Pisti #4501. hozzászólásáraAzért én ebben nem lennék olyan biztos. A probléma a használati megosztás hiányával van. Ha ilyen bent a földhivatalnál, akkor ennyi volt....
Válasz Nagymami #4499. hozzászólásáraIgen, azon lehet meditálni, mennyire volt etikus, hogy bevetette a területet, mikor tudta, hogy nem akarod tovább bérbe adni a földet. Erre azt tudom mondani a szó elszáll, az írás megmarad...és miután nincs írás arról, hogy felhívtad erre a figyelmét, így szerintem ki kell fizetned a mezei leltár értékét.
Amit ezek után tehetsz.
1, Csinálsz használati megosztást, kijelölve mindenki területét térképen, aztán a te területedet ismét haszonbérbe adhatod.
2, Megszüntetheted az osztatlan közös tulajdont vagy bírósági úton, ami nem kicsit macerás, vagy a 2020. évi LXXI. törvény alapján, ami sokkal egyszerűbb.
Ha még nincs használati megosztás, akkor sajnos nem tudsz bejelentkezni földhasználónak, így meg van rá az esély, hogy ha a használati megosztás verziót választod, akkor a a haszonbérbe adásnál el fogja vinni, mint volt haszonbérlő.
Ha megosztásra kerül a sor, akkor ez nem játszik, mert a kialakított földrészletek új helyrajzi számot kapnak.
Válasz nomen est omen #4498. hozzászólásáraItt vagyok és olvasom a hoozászolásokat de megmondom őszintén hogy nem értek velük eggyet mivel én jeleztem a bérlőnek hogy a lejárat utan nem akarok hosszabitani és mivel én vagyok a töbségi tulajdonos szerintem van jogom ilyen döntést hozni .
Válasz Nagymami #4495. hozzászólásáraÜdv.
Kiméretheted, nincs rá szerződése, viszont amit bele vetett az az övé! Vagyis amit ráköltött költséget azt rendezni kell vele!
Kell egy művelési megosztás. Te kezdeményezed egy földmérővel, neked van a többségi tulajdonod elvileg elönyben lehetsz.
Előhaszonbérleti jogosultsága elvileg megszünt mert lejárati dátum után van már a dolog. Viszont ha helybenlakó állatartó /igazoltan/ akkor nem szűnik meg.
Üdv gazdatársak .
Az alabbi dolgokban szeretném a segitségeteket illetve a véleményeteket kérni .:
Elég hosszu lessz de megprobálom leirni érthetően .
Van eggy kb 14 ha os terület amely osztatlan közös amelyböl kb 9 ha az enyém . A bérleti szerződés 2021 12 31 én lejárt . De az eddigi bérlővel nem tudtunk megeggyezni a továbbiakrol . De ő az összel elvetette búzàval és most ott tartunk hogy még mindig nincs eggyesség és most odáig jutottam hogy kiméretem a földet és másnak kiadom .Hozzá teszemEgyáltalán nem örülök ennek a dolognak én se !!! Szerintetek megtehetem e ezt jogosan vagy nem ? És mivel hogy én vagyok a többségi tulajdonos kell a többi tulajdonos beleggyezése hogy hol legyen az enyém / az enyém kb9 ha atöbbi5 ha 5 tulajdonosé /És még 1 kérdés a vegère hogy az előhaszonbérleti szerződésre való jogosultság határideje mikor van mert a bérlő nagyon erölteti hogy irjak legalább 1 évre alá de mondtam neki hogy nem akarok !!
Köszönőm a vàlaszaitokat előre is !@
Válasz Apuka80 #4492. hozzászólásáraErre szakosodott ügyvéd tanácsát kérni. Feltéve hogy mi a célod. Megszüntetni vele a földbérletet és mást keresni, vagy maradhat, csak neked terményt adjon, ahogy a szerződésben van.
Simán lehet hogy szerződésszegés és azonnali felbontási indok és még előbérleti joga sem lesz. De ezt most csak fejből írom, nincs kedvem bogozni a földtörvényt és a Fétv-t, azt te is megteheted, ottvannak a jogtárban.
A következő kérdéssel fordulok hozzátok!
Adott egy felesbérleti szerződés, ami 4 éve kötődött a felesbérlővel,megromlott a baráti viszony és a 2021 es felesbérleti díjat szó nélkül banki átutlással teljesítette, nem a termény x % át adta át! A közlemény rovatba földbérleti díjat jelölt meg hrsz.-ot.
Ezek után mi a teendő,mert ezt így nem tudom elfogadni,mert nincs haszonbérleti szerződésem vele, és ilyen jövedelmem sem keletkezhet!
Szerintek mit kéne tennem?
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraMost nem néztem bele a törvénybe, de úgy rémlik mikor olvastam a hírt róla, hogy a 2022. jan. 01. után megkötött szerződésekre vonatkozik az átutalásos vagy postai utalványos fizetési előírás.
Válasz Feri #4481. hozzászólásáraGondolom, azt egyiket sem kell utalni!
Én nem bánom, hogy nem kell kp-t leszeregetni a bankból pénzért!
Egyébként van itt is olyan aki terményben kéri a díj egy részét vagy egészét, hát azt biztos, hogy nem a posta fogja vinni!
"(6) * Ha a tulajdonjogot e törvény alapján megszerző személy a földet az (1) bekezdésben meghatározott 5 éves időtartamon belül átruházza közeli hozzátartozója részére, a tulajdonszerzési jogosultság feltétele, hogy a közeli hozzátartozóként tulajdonjogot szerző személy a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződésben vállalja, hogy a földet az 5 éves időtartamból még hátralévő ideig - a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - más célra nem hasznosítja."
Válasz A.I. #4480. hozzászólásáraMi van akkor,ha szerződésben le van fixálva a kifizetés módja:PL: terményben,vagy bérmunka ellenszolgáltatásban? Ezek már megint túlszabályoznak mindent!
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraVégre valahára! Mondjuk, a nyugdíjasok, akiknek nincs számlájuk, és postai utalványon kapják mondjuk a díjat, azoknak a díjából vonjuk majd le azt az ici-pici postai költséget?
Egyébként ez már az élő szerződésekre is érvényes lesz?
Amúgy az utalás a legjobb! Úgy is úgy kapja a gazdák jó rész a fizetséget, akkor még ugye szedjük le pénzért a pénzt, csak hogy készpénzben kapja a tulaj, legyen mit a párna alatt dugdosni!
Válasz Rabó001 #4475. hozzászólására"(5) * Ha a tulajdonjogot e törvény alapján megszerző személy a föld megszerzésekor megtette az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, majd a tulajdonjogot közeli hozzátartozója részére ruházza át, a közeli hozzátartozó tulajdonszerzési jogosultságának feltétele, hogy a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződésben vállalja, hogy - a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének."
5026 hozzászólás
Mi ez a nagy csend?

A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
Az ügy száma: Pfv.V.21.024/2019/10.

Kérje a bérműveltetést, és addig tudja árulni is.
Válasz Sz_Pisti #4516. hozzászólásáraBocs, de nem vetettem volna el csak ha meg van a papír a hosszabításról,de van ennek két útja
-egyik :megmondom neki hogy ki fizetem neki ami valóban jár és akkor talán barátságban válunk el,
-másik :felszólítom hogy ne menjen rá a területre mert bírtok háborítást követ el és vagy kiművelem és vetek bele mást vagy művelem tovább és learatom!
Válasz Sz_Pisti #4516. hozzászólásáraAz első tagmondat végén lett volna kérdőjel: bárki jelezte írásban a felmondást?
Válasz csontii #4514. hozzászólására Papír van róla, hogy bármire felszólították, ha az elnöknek volt egy ígérete, hogy megvehető, akkor minden amit csinált 2021-ben, az jogos, és jár a mezei leltár. Eddig nem volt szó nyomás gyakorlásról, Te is elvetetted volna a fentiek tudatában!
Válasz Sz_Pisti #4513. hozzászólásáraEbben teljesen igazat adok neked, de az még jó, ha a jogot figyelembe veszi, volt ennél cifrább esetünk is bíróságon.... de ez nem ide tartozik.
Ami a konkrét ügyet illeti eleve szerintem nem látjuk a teljes képet.
Egy normális haszonbérleti szerződésben rögzítve van, ha a tulaj nem akar hosszabbítani, akkor mennyivel előre kell jeleznie, ez általában min fél év. A vetéstől év végéig is van negyed év, de előtte is kell dolgozni a területen. Ha ezt a tulajdonos nem jelezte időben, akkor jóhiszeműen járt el a bérlő, de legyünk őszinték van sok ellenpélda is. Amúgy a szóban jeleztem történet sehol nem áll meg, írásban hivatalosan....meg amúgy mindkét fél másképp emlékszik ha vita van....
Válasz Sz_Pisti #4513. hozzászólásáraPontosan erről van szó. Január elsején már semmilyen keresnivalója a területen. Nem az a saját tulajdona a bérleti szerződése lejárt. Tehát minden munkát jogtalanul végezne rajta. Pláne,hogy még előtte fel volt szólítva,hogy nem lesz szerződés hosszabbítás. A jegyzőtől birtokvédelmet kell kérni. Majd,ha meg lesz büntetgetve,akkor elgondolkozik rajta, hogy legközelebb megéri-e ilyen piszkos dolgokkal nyomást gyakorolni a tulajdonosra.
Válasz Batka #4511. hozzászólására Egy ismerősöm mondta még régen; "A bíróság nem igazságot szolgáltat, hanem jogot!"
Válasz Batka #4511. hozzászólásáraEz jó! (A tárcsás buli)
Nem csak szerinted, hanem így van! Ha rámegy, akkor birtokháborítás!
Válasz Sz_Pisti #4510. hozzászólásáraAz akkor volt.... és január elseje után mi a helyzet?
Szerintem rá sem mehetne a területre...
Itt is van egy cég, aki következetesen eljátszotta ezt a" lejárat előtt elvetünk aztán használjuk még egy évet" játékot, de csak azokkal, ahol nincs tárcsa az udvarban....
Válasz Batka #4506. hozzászólására Jogos földhasználó volt mikor elvetette a búzát, ez bíróságon is megállná a helyét.
Válasz Nagymami #4504. hozzászólásáraNem így van
Válasz Batka #4506. hozzászólásáraIgen, ha nincs használati megosztás, nincs új haszonbérleti szerződés sem, kivéve ha minden tulajdonos hozzájárul.....
Válasz Nagymami #4505. hozzászólásáraEz okés de a bemunkálást kikell fizetned még ha ilyen szemét módon is intézte a dolgokat.
A lehetséges új bérlő vagy vásárló nem fizetné ki neked a mezei leltárt? Kiszámláztatod a nevedre befizeted az új bérlő meg odaadja neked zsebbe.
Ha maradsz ennél az embernél ne 1 évre köss hanem csak július 31. dátumig,mert ugyanígy fogsz járni mint most.
Válasz Sz_Pisti #4501. hozzászólásáraAzért én ebben nem lennék olyan biztos. A probléma a használati megosztás hiányával van. Ha ilyen bent a földhivatalnál, akkor ennyi volt....
Válasz nomen est omen #4502. hozzászólásáraIgen erre azt mondom hogy az írás megmaradt hogy lejárt a bérleti szerzödés és nincs tovább
Válasz Nagymami #4503. hozzászólásáraSzerintem
Igen ám de amig nem irok alá a 14 ha támogatás is ugrik neki .
Válasz Sz_Pisti #4501. hozzászólásáraIgen ám de amig nem irok alá a 14 ha támogatás is ugrik neki .
Válasz Nagymami #4499. hozzászólásáraIgen, azon lehet meditálni, mennyire volt etikus, hogy bevetette a területet, mikor tudta, hogy nem akarod tovább bérbe adni a földet. Erre azt tudom mondani a szó elszáll, az írás megmarad...és miután nincs írás arról, hogy felhívtad erre a figyelmét, így szerintem ki kell fizetned a mezei leltár értékét.
Amit ezek után tehetsz.
1, Csinálsz használati megosztást, kijelölve mindenki területét térképen, aztán a te területedet ismét haszonbérbe adhatod.
2, Megszüntetheted az osztatlan közös tulajdont vagy bírósági úton, ami nem kicsit macerás, vagy a 2020. évi LXXI. törvény alapján, ami sokkal egyszerűbb.
Ha még nincs használati megosztás, akkor sajnos nem tudsz bejelentkezni földhasználónak, így meg van rá az esély, hogy ha a használati megosztás verziót választod, akkor a a haszonbérbe adásnál el fogja vinni, mint volt haszonbérlő.
Ha megosztásra kerül a sor, akkor ez nem játszik, mert a kialakított földrészletek új helyrajzi számot kapnak.
Válasz Nagymami #4499. hozzászólásáraIgen, jogos van, hogy nem hosszabbítasz szerződést, neki meg joga van learatni a búzát
Válasz Nagymami #4499. hozzászólásáraIgen, jogos van, hogy nem hosszabbítasz szerződést, neki meg joga van learatni a búzát
Válasz nomen est omen #4498. hozzászólásáraItt vagyok és olvasom a hoozászolásokat de megmondom őszintén hogy nem értek velük eggyet mivel én jeleztem a bérlőnek hogy a lejárat utan nem akarok hosszabitani és mivel én vagyok a töbségi tulajdonos szerintem van jogom ilyen döntést hozni .
Nem egészen. De úgy látom megint a szokásos történet. Kérdezek, aztán eltűnök.....
Válasz Nagymami #4495. hozzászólásáraÜdv.
Kiméretheted, nincs rá szerződése, viszont amit bele vetett az az övé! Vagyis amit ráköltött költséget azt rendezni kell vele!
Kell egy művelési megosztás. Te kezdeményezed egy földmérővel, neked van a többségi tulajdonod elvileg elönyben lehetsz.
Előhaszonbérleti jogosultsága elvileg megszünt mert lejárati dátum után van már a dolog. Viszont ha helybenlakó állatartó /igazoltan/ akkor nem szűnik meg.
Válasz Nagymami #4495. hozzászólásáraVedd meg az egy hektárosokat!
Ha nem akarja eladni, akkor is megveheted!
De csak max, 10000 négyzetméterig!
Üdv gazdatársak .
Az alabbi dolgokban szeretném a segitségeteket illetve a véleményeteket kérni .:
Elég hosszu lessz de megprobálom leirni érthetően .
Van eggy kb 14 ha os terület amely osztatlan közös amelyböl kb 9 ha az enyém . A bérleti szerződés 2021 12 31 én lejárt . De az eddigi bérlővel nem tudtunk megeggyezni a továbbiakrol . De ő az összel elvetette búzàval és most ott tartunk hogy még mindig nincs eggyesség és most odáig jutottam hogy kiméretem a földet és másnak kiadom .Hozzá teszemEgyáltalán nem örülök ennek a dolognak én se !!! Szerintetek megtehetem e ezt jogosan vagy nem ? És mivel hogy én vagyok a többségi tulajdonos kell a többi tulajdonos beleggyezése hogy hol legyen az enyém / az enyém kb9 ha atöbbi5 ha 5 tulajdonosé /És még 1 kérdés a vegère hogy az előhaszonbérleti szerződésre való jogosultság határideje mikor van mert a bérlő nagyon erölteti hogy irjak legalább 1 évre alá de mondtam neki hogy nem akarok !!
Köszönőm a vàlaszaitokat előre is !@
Válasz Rabó001 #4491. hozzászólására Most sikerült megnyitni, köszi!
Válasz Apuka80 #4492. hozzászólásáraErre szakosodott ügyvéd tanácsát kérni. Feltéve hogy mi a célod. Megszüntetni vele a földbérletet és mást keresni, vagy maradhat, csak neked terményt adjon, ahogy a szerződésben van.
Simán lehet hogy szerződésszegés és azonnali felbontási indok és még előbérleti joga sem lesz. De ezt most csak fejből írom, nincs kedvem bogozni a földtörvényt és a Fétv-t, azt te is megteheted, ottvannak a jogtárban.
A következő kérdéssel fordulok hozzátok!
Adott egy felesbérleti szerződés, ami 4 éve kötődött a felesbérlővel,megromlott a baráti viszony és a 2021 es felesbérleti díjat szó nélkül banki átutlással teljesítette, nem a termény x % át adta át! A közlemény rovatba földbérleti díjat jelölt meg hrsz.-ot.
Ezek után mi a teendő,mert ezt így nem tudom elfogadni,mert nincs haszonbérleti szerződésem vele, és ilyen jövedelmem sem keletkezhet!
Szerintek mit kéne tennem?
Válasz Sz_Pisti #4490. hozzászólásáraMiért? Nálam működik.
Mondjuk én gépről vagyok és csak beillesztettem.
De akkor itt van kattintható linkként.
Fétv
Válasz Rabó001 #4488. hozzászólásáraNem jó a link
Válasz Rabó001 #4488. hozzászólásáraKöszi !
Válasz 5465 #4487. hozzászólásárahttps://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300212.tv
50. § (3)
kivételek lásd. (4)
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraSzia,
Tudsz jogszabály linket küldeni?
Köszi
Válasz Feri #4481. hozzászólásáraSzerintem a #4484.
Nyilván a termény az termény, az nem utalható egyébként se.
Válasz nomen est omen #4482. hozzászólásáraKöszönöm.
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraMost nem néztem bele a törvénybe, de úgy rémlik mikor olvastam a hírt róla, hogy a 2022. jan. 01. után megkötött szerződésekre vonatkozik az átutalásos vagy postai utalványos fizetési előírás.
Válasz Feri #4481. hozzászólásáraGondolom, azt egyiket sem kell utalni!
Én nem bánom, hogy nem kell kp-t leszeregetni a bankból pénzért!
Egyébként van itt is olyan aki terményben kéri a díj egy részét vagy egészét, hát azt biztos, hogy nem a posta fogja vinni!
Válasz Rabó001 #4475. hozzászólásáraPlusz még ez:
"(6) * Ha a tulajdonjogot e törvény alapján megszerző személy a földet az (1) bekezdésben meghatározott 5 éves időtartamon belül átruházza közeli hozzátartozója részére, a tulajdonszerzési jogosultság feltétele, hogy a közeli hozzátartozóként tulajdonjogot szerző személy a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződésben vállalja, hogy a földet az 5 éves időtartamból még hátralévő ideig - a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - más célra nem hasznosítja."
Válasz A.I. #4480. hozzászólásáraMi van akkor,ha szerződésben le van fixálva a kifizetés módja:PL: terményben,vagy bérmunka ellenszolgáltatásban? Ezek már megint túlszabályoznak mindent!
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraVégre valahára! Mondjuk, a nyugdíjasok, akiknek nincs számlájuk, és postai utalványon kapják mondjuk a díjat, azoknak a díjából vonjuk majd le azt az ici-pici postai költséget?
Egyébként ez már az élő szerződésekre is érvényes lesz?
Amúgy az utalás a legjobb! Úgy is úgy kapja a gazdák jó rész a fizetséget, akkor még ugye szedjük le pénzért a pénzt, csak hogy készpénzben kapja a tulaj, legyen mit a párna alatt dugdosni!
a kft-nek való bérbeadás változik?
Válasz Rabó001 #4475. hozzászólására"(5) * Ha a tulajdonjogot e törvény alapján megszerző személy a föld megszerzésekor megtette az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, majd a tulajdonjogot közeli hozzátartozója részére ruházza át, a közeli hozzátartozó tulajdonszerzési jogosultságának feltétele, hogy a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződésben vállalja, hogy - a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének."
Válasz csuti0 #4476. hozzászólásáraEzt már vagy 20 éve kellett volna……