Egy hattyúkolónia a komáromi járásbeli Izsa és Pat között egy mákföldön eddig több ezer eurós kárt okozott a tulajdonosnak – írja a napunk.dennikn.sk.

Az enyhe telek miatt az utóbbi években egyre több bütykös hattyú és más vízimadár telel át a Kárpát-medencében, sőt sok egész évben itt marad, a hidegebb időszakban tehát a szántóföldeken kell élelmet keresniük.


A mákot ugyan nem szokták fogyasztani, most azonban nemcsak hogy megkóstolták, de úgy tűnik, hogy függővé is váltak tőle, ami nagyon rossz hatással van az emésztőrendszerükre: több tucatnyi madár már elpusztult tőle.

hattyú

Kedvencük az őszi káposztarepce – fotó: Shutterstock

A bütykös hattyúk a melegebb időszakokban vízi életmódot folytatnak, és a táplálékukat is a vízből szerzik, azonban a vizes területek télen nem nyújtanak elegendő táplálékot, a síkvidékek jelentős részét pedig szinte teljes egészében a szántóföldek teszik ki, ezért a hattyúknak ilyenkor ezeken kell élelmet keresniük. A kedvencük az őszi káposztarepce, és egy több száz hattyúból álló kolónia olykor egész parcellákat csupaszít le.

A gazdák pedig tehetetlenek, ugyanis Magyarországon és Szlovákiában is védett valamennyi hattyúfaj, így a vadászatuk és a zavarásuk is tilos.


De vajon miért választották ezúttal a mákot a repce helyett? Talán elűzték őket egy repceföldről, de valószínűbbnek tűnik, hogy a közeli vízfelületek miatt.

Ezúttal azonban, úgy tűnik, a hattyúk nemcsak a termést, hanem önmagukat is elpusztítják a mák ilyen mértékű fogyasztásával.