Van-e állasküsz a magyarországi vizekben? – tette fel a kérdést Harka Ákos és Halasi-Kovács Béla a Magyar Haltani Társaság (MHTT) oldalán.

És a válasz: nem tudjuk. "Nem tudjuk, de szeretnénk tudni, és azt is, hogy a fajcsoportból melyik az, amelyik előfordulhat, amelyikre számítani lehet" – írták a halkutatók, akik ez utóbbi kérdésre próbáltak megalapozott választ adni.

A Duna vízrendszerének első állasküszfaját, melynek tudományos neve Alburnus mento, a neves bécsi ichthyológus, Jakob Heckel írta le 1836-ban.

Az IUCN Vörös listája szerint ez a faj csupán Németország és Ausztria néhány szubalpin tavára jellemző. Ám Herman Ottó 1887-ben megjelent műve, A magyar halászat könyve az erdélyi Mezőség egyik tavából is jelzi, az 1918-ban kiadott Fauna Regni Hungariae Vutskits György által írt halas fejezete pedig a szegedi Tiszát, a Duna Belgrádhoz közeli zimonyi szakaszát, a Drávát, a Szávát és annak egy mellékfolyóját is lelőhelyeként nevezi meg.

A későbbiek során számos hazai vízterülettel gyarapodott a lelőhelyek listája, de egyetlen leírás sem jelzi, hogy mi alapján azonosították a fajt. Erre azért lett volna szükség, mert egyetlen bizonyító példány sem maradt fenn a régi leletek közül, az utóbbi idők néhány múzeumban megőrzött példányáról pedig kiderült, hogy egyik sem állasküsz, hanem küsz (Alburnus alburnus) vagy a balin (Leuciscus aspius) ivadéka.

1909-ben egy újabb fajjal gazdagodott a Duna vízrendszeréből leírt halak listája: a bukaresti Grigore Antipa az állasküsznek egy olyan új változatát írta le a Duna-delta vidékéről, melyet a tudomány később Alburnus danubicus, azaz al-dunai állasküsz néven új fajként ismert el.


Egy évszázaddal később, 2007-ben Jörg Freyhof és Maurice Kottelat úgy vélte, hogy az Alburnus danubicus mindenütt kihalt, ám helyette a Dunából és a Szávába torkolló Kulpából egy újabb állasküszfajt írtak le, mely az Alburnus sarmaticus nevet kapta. Halasi-Kovács Béla azonban 2017-ben az Alburnus mento fajcsoport dunai fajainak revíziója során egy Antipa által begyűjtött és általa A. danubicusként azonosított példány alapján kimutatta, hogy a faj eredeti diagnózisa módosításra szorul.

Így az al-dunai állasküszt a következők alapján lehet elkülöníteni a többi állasküszfajtól:

1. a farokalatti úszó kezdete 1½–2½ pikkellyel kezdődik a hátúszó mögött.

2. A farokalatti úszó úszósugárképlete: III (14) 15–20½.

3. A hátúszó úszósugárképlete: (II) III 8–9½.

4. Az oldalvonal pikkelyszáma (55) 56–68 (70).

A faj új diagnózisával együtt az is egyértelművé vált, hogy a rendszertan szabályainak megfelelően a Freyhof és Kottelat által leírt Alburnus sarmaticus Freyhof&Kottelat 2007 érvénytelen név, mivel az csak az A. danubicus szinonimája.

Halasi-Kovács Béla cikkében az is szerepel, hogy az adatok alapján a Duna középső és alsó szakaszán a fajnak két, egymástól térben jól elkülönülő populációja él. Az egyik a delta területén, ahol eltűnőben van, míg a másik – stabilabb populáció – a Duna középső szakaszán, a Száva vízgyűjtőjében található. Emiatt a faj előfordulása a Duna magyarországi legalsó szakaszán, valamint a Drávában is várható.

2017-ben azonban egy olyan újabb vizsgálat eredményei is napvilágra kerültek, amelyek módosítják az előbbi megállapítást. Nina G. Bogutskaya és munkatársai ugyanis kimutatták, hogy a Kulpa-folyóban (Kupa, Kopa) és a Száva teljes vízrendszerében élő állasküszök egy új fajba tartoznak. Ennek az Alburnus sava nevet adták.

A szerzők szerint a szávai állasküsz abban különbözik az Al-Duna vidékén élő rokonaitól, hogy a hasúszók és a végbélnyílás között húzódó hasi élt rendszerint végig pikkelyek fedik (az él hosszának legfeljebb a 15 százaléka lehet pikkely nélküli). További jellegzetesség a viszonylag hosszú alsó állkapocs, amely kiadja a fej hosszának 37-40 százalékát. Ezeken túlmenően a kopoltyúívek belső oldalán lévő kopoltyúfésűben a fogak száma általában 24–26 (de 23–27 között változhat); a kopoltyúfésű fogainak a hossza pedig a velük szemközt lévő külső kopoltyúlemezek hosszának csak a 65–70 százalékát teszi ki.

A szávai állasküsz egy 20 centiméternél kissé nagyobb méretet is elérni képes potamodrom faj, azaz folyóvízi vándorhal, amely ívás idején a felsőbb szakaszokra úszik, és a Száva teljes vízrendszerében, valamint a Duna Vaskapu fölötti szakaszán is előfordulhat.

2021. augusztusában az MHTT címére a vajdasági Buzás Mihálytól üzenet érkezett, amelyben egy Törteli Dániel által Adorjánnál fogott sérült szájú tiszai hal fotóját is megküldte, segítséget kérve a faji hovatartozásának eldöntésében.

A nyúlánk test, az alig ívelt hátvonal, a nagy szem, a szem elejéig hátranyúló alsó állkapocs, az oldalvonal pikkelyszáma (63), valamint a hosszú és szinte egyenes szegélyvonalú anális úszó alapján az MHTT azt állapította meg, hogy a hal egy állasküsz. Ekkor azonban még nem ismerték az előbb említett elterjedési térképet, ezért a korábbi adatok alapján úgy vélték, hogy a hal a Duna alsóbb szakaszairól is jelzett Alburnus danubicus fajba tartozik (amelynek szinonimája az A. sarmaticus). A Bogutskaya és munkatárai által közölt fajleírás és elterjedési térkép ismeretében azonban ezt a halat ma az Alburnus sava faj képviselőjének kell tekinteni.

2023. szeptember 2-án Óbecsén (Bečej) a Duna–Tisza–Duna-csatorna Tiszától mindössze egy kilométerre eső szakaszán rendeztek a kisdiákoknak egy horgászversenyt, amelyről a halas témákról rendszeresen tudósító Buzás Mihály a Jó Pajtás gyermeklapban is beszámolt. Ebben tette közzé, hogy a Péterrévéről (Bačko Petrovo Selo) érkezett magyar anyanyelvű Ibisaj Antónió egy állasküszt fogott, amely ugyancsak az A. sava fajba tartozhat.

2024. augusztus 13-án a magyar határtól 10 kilométerrel délre fekvő horvátországi Csúza (Suza) településen lakó Pinkert Ákostól érkezett e-mail az MHTT-hoz, melyhez két fényképet csatolt, melyek alapján a faj azonosítását kérte. Ahogyan írta: „35 év horgászat alatt ilyet még nem láttam a Dunában. A szájállása miatt nem mertem küsznek azonosítani, de tanácstalan vagyok, mert ezekre itt Horvátországban azt mondják, hogy küsz, azaz horvátul uklija." Később azt is megírta, hogy nem egyazon vízből fogták a halakat: „a kisebb példány származik a Dunából, a nagyobbat a barátom fogta a Kulpából (Kupa) Károlyváros (Karlovac) közelében, ahol szinte minden harmadik hal ilyen".

Harka Ákos és Halasi-Kovács Béla úgy vélik, hogy a Dunából és a Kulpából fogott halak az A. sava faj képviselői.

„Hazánktól délre, de az országhatár közelében két állasküszpéldányt is fogtak az utóbbi években, tehát reális feltevés, hogy a faj az itthoni vizekből is előkerülhet. Kimutatásának lehetőségéről tájékoztatni kívánjuk a horgászokat is, jelezve, hogy az erősebb alsó állkapcsú küszöknél azt is figyeljék meg, hogy csupasz-e vagy pikkelyes a hasúszók és a végbélnyílás között húzódó hasi él. Ha az utóbbi esetet tapasztalják, vagyis a has élén pikkelyek vannak, akkor a fogott halat és a pikkelyes hasélt is fotózzák le, majd a fogási adatokat és a képeket küldjék be a Magyar Haltani Társaság címére. Bizonyítékként a fogott példányt lefagyasztva meg tudják őrizni addig, amíg bekerül a múzeumba, ahol tömény alkoholban tartva az utókor számára is megőrzik azt. Bizakodunk benne, hogy előbb-utóbb a hazai vizekből is sikerül bizonyító példánnyal kimutatni az állasküszt" – írták a halkutatók.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Shutterstock