A kutatók szerint ezek a – Lawsonibacter nevű – mikrobák átlagosan nyolcszor nagyobb mennyiségben fordulnak elő a kávéfogyasztók szervezetében, mint azokéban, akik nem isznak kávét.
A kávét szerető baktérium szinte minden felnőtt bélrendszerében ott él, de mennyisége robbanásszerűen megnő a kávéfogyasztók szervezetében. A kutatók szerint ez a legszorosabb kapcsolat az egyes ételek vagy italok és a specifikus baktériumok között, melyeket valaha azonosítottak.
A kávé az az élelmiszer, amely a legmagasabb korrelációt mutatja a mikrobiomot alkotó baktériumokkal, és már egyetlen csészényi is jó hatással van a szervezetünkre.
Hogyan fejti ki hatását a Lawsonibacter a bélben?
A kávé fermentált kávébabból készül, és több száz vegyületet tartalmaz, köztük számos antioxidánst, amelyek táplálják a bél mikrobiomját. Emellett támogathatják a szív egészségét, és segítik az anyagcserét, ami többek között a cukorbetegség megelőzésében is segíthet.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a bél mikrobiomja is lehet a hiányzó láncszem az étrend és a krónikus betegségek előfordulása között.
A kutatócsoport továbbá felhívta a figyelmet a kávé megfelelő mennyiségű rosttartalmára is (kb. 1,5 gramm csészénként), ami azért nagyon előnyös, mert amikor a bélbaktériumok a kávéból származó rostokkal táplálkoznak, általában jótékony, rövid szénláncú zsírsavakat termelnek, amelyek támogatják az anyagcsere-, az emésztő- és immunrendszerünket, továbbá növelik a hasznos mikrobák mennyiségét is a bélrendszerben.
De a kávézás nem csupán a bél baktériumflórájára van kedvező hatással. Több kutatás bebizonyította, hogy a kávénak számos jótékony hatása van a szervezetünkre azon túl, hogy számos olyan vegyületet tartalmaz, melyek prebiotikumként működnek és mozgásba hozzák a jótékony mikrobákat. Kutatók azt is tapasztalták, hogy a legalább napi egy csésze kávé elfogyasztása a férfiaknál a következő tíz év során 40−60 százalékkal csökkentette a Parkinson-kór kialakulásának veszélyét.
A kávénak számos jótékony hatása van a szervezetünkre – fotó: Shutterstock
Emellett a rendszeres kávéfogyasztás negyedével csökkentheti a vastagbéldaganat kialakulásának veszélyét is.
Bizonyított tény továbbá, hogy napi három csésze kávé megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel mellett csökkentheti a csontritkulás és az ezzel összefüggő csonttörések kockázatát, különösen idősebb korban.
Forrás: divany.hu
Indexkép: Shutterstock