Nyolc, földárveréseket befolyásoló férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség Bács-Kiskunban – közölte hétfőn a vármegyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint a hatóság tudomására jutott, hogy földárverésekkel összefüggésben olyan "érdeklődők" jelentek meg, akik spekulatív céllal akarták befolyásolni a licitet. Előre jelezték a tényleges vételi szándékkal jelentkezőknek, hogy ha kapnak egy meghatározott összeget, akkor nem vesznek részt a liciten, de amennyiben nem kapják meg a pénzt, akkor felverik az árat.

Vélhetően többször megtörtént, hogy tényleges érdeklődők fizettek komolytalan licitpartnereiknek.


Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói három vármegyei férfi ellen vesztegetés elfogadása miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök a nyomozás során öt olyan férfihoz is eljutottak, akik fizettek a kamulicitálóknak, őket vesztegetéssel gyanúsították meg.

A gazdasági nyomozók a bűnösen szerzett vagyont lefoglalták. A főkapitányság rendőrei a napokban befejezték az ügyet, amelyet vádemelési javaslattal küldtek meg a főügyészségnek.

Indexkép: Shutterstock