A hálószoba otthonunk egyik legszemélyesebb helyisége, ahol nem mindegy, milyen körülmények között tudjuk kipihenni a napi fáradalmainkat. Azt már tudjuk, hogy a TV nézés és a mobiltelefon nyomkodása nem igazán tesz hozzá a pihentető alváshoz, azonban nem csupán az elektronikai eszközök lehetnek ránk hatással alvás előtt, közben, vagy éppen akkor, amikor álmatlanul forgolódunk az ágyunkban, hanem a növények is.

Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, kivel alszunk egy helyiségben. Persze az sem mindegy, hogy ki fekszik mellettünk. De nem csak ez a meghatározó. Akár egy szobanövény is okozhat pihentető alvást, vagy épp álmatlanságot. Ha tehát jól akarunk aludni, nézzünk utána, melyik növények kaphatnak helyet mellettünk, hogy szép legyen az álmunk!

Így válasszuk ki a hálótársainkat

1. Ne válasszunk túl nagy méretű növényeket a hálószobába. Ennek nem az az oka, hogy úgy véljük, nem férne el egy termetesebb szobanövény a hálószobánkban, hanem azért nem célszerű, mivel a fotoszintézis során a növény széndioxidot vesz fel a levegőből és oxigént bocsát ki. Azonban sötét helyeken és éjszaka a növény nem fotoszintetizál, hanem lélegzik. Ez azt jelenti, hogy oxigént vesz fel és széndioxidot bocsát ki. Habár attól nem kell félnünk, hogy a növények elszívják előlünk az oxigént, túl nagy méretű növényt nem célszerű éjszakai társaságként választanunk.

hálószoba növényekkel

Egyáltalán nem mindegy, milyen növényekkel osztjuk meg a hálószobánkat. Fotó: Shutterstock

2. A hálószobában fontos, hogy ne zavarjanak meg bennünket illatok sem az alvás folyamán, így célszerű olyan növényeket választanunk, amelyek nem virágoznak, így nincs illatuk. Hasonló a helyzet a vágott virágokkal is. Habár gyönyörűen mutatnak ott is, és egészen biztos, hogy megnyugtató látványt nyújt egy szép virágcsokor az ébredéskor, ha erős az illata, inkább hagyjuk hálószobán kívül.


3. Nagyon fontos, hogy ha allergiásak vagyunk valamely növényre, az ne csak a hálószobából, hanem az egész otthonunkból legyen kitiltva. A liliomok, a hortenziák, a jácintok, de még az orchideák is kiválthatnak allergiás reakciókat, amellyel megkeserítik nem csupán az éjszakáinkat, de a nappalainkat is.

4. A hálószobánk otthonunk egyik legsötétebb része, így mindenképpen olyan növényt válasszunk, amelyik nem igényli túlságosan a fényt.  Emiatt jó választás lehet a zöldike, a szarvasagancs páfrány vagy a zebrapletyka is. A zöldike, azon túl, hogy szép látványt nyújt, alkalmazkodóképessége is felülmúlhatatlan. Levelei képesek megkötni a légkörben fellelhető szennyezőanyagokat, így az egyik leghatásosabb légtisztító növény.

5. Ügyeljünk rá, hogy rendszeresen szellőztessünk a hálószobában, azonban vigyázzunk a szobanövényeinkre is közben. Télen mindenképpen várjuk meg, míg az éjszakai hidegek kicsit enyhülnek, így délelőtt és kora délután szellőztessük át a szobát.

7. Nagyon fontos, hogy folyamatosan figyeljük a hálószoba növényeit. Amint betegség jeleit fedezzük fel rajtuk, tegyük át őket a nappaliba, és csak azután kerüljenek vissza a hálóba, miután tökéletesen kikezeltük a betegségeiket és gyógyulttá nyilvánítottuk őket.

Ezekkel a növényekkel bátran megoszthatjuk a hálószobánkat

1. A pozsgafa nagyon mutatós, ezen kívül a szárazságot is nagyon jól tűri, így ha nem vagyunk gyakorlott növénytartók, akkor is jó választás lehet.

2. bambuszpálma nagyon szép látványt nyújt a hálóban, ráadásul nem fogja kinőni a szobát, helyet kaphat bármelyik polcon.

3.  A vízipálma szintén jó társaság lehet számunkra, ám nevéhez méltón neki mindig szüksége van egy félig vízzel megtöltött cserépre. De ezáltal egészen biztos, hogy nem lesz túlságosan száraz a hálószoba levegője, így nem szárad ki a torkunk és nem ébredünk torokfájásra vagy köhögésre.

4.Az anyósnyelvet sajnos sokan még növény formájában sem szeretnék az otthonuk, nem hogy a hálószobájuk közelébe engedni. Pedig a neve ellenére egy igazán jó tűrőképességű növény, amelyik még a szárazságot is jól viseli. Segít csökkenteni a fejfájást, és a magas vérnyomást, és képes oxigént termelni az éjszaka folyamán, ráadásul emellett a szén-dioxidot is eltávolítja a szobádból.

5. A legénypálma igazi főnyeremény a hálószobában. Mondhatnánk legény a talpán, hiszen tökéletesen igénytelen, így a fény és a víz hiányát is szó nélkül viseli.

6. Az areca pálma magas növésű növény, amely egy bokorhoz hasonlít. Nagy levelei felfelé hajlanak, és a pillangó szárnyaira emlékeztetnek. Nagy mérete ellenére az areca pálma igazán mindent megtesz, hogy az álmunk nyugodt és pihentető legyen. Megszabadítja a levegőt a formaldehidtől, amely gyakran okoz szédülést és fejfájást, a toluoltól és a xiloltól. Nem kedveli az erős napfényt, így tökéletes számára a hálószobánk. Azonban méretei miatt inkább a nagyobb méretű hálókba ajánlatos tartani.

7. A szobapáfrány az egyik legerősebb légtisztító szobanövényeink egyike. A szobapáfrány nemcsak azért kedvelt, mert nagyon szép, és könnyű gondozni, hanem azért is, mert nagy mértékben tisztítja és méregteleníti a levegőt. A szén-dioxidon kívül más, káros anyagokat is képes kiszűrni a levegőből, így igazán hasznos a társaság a hálószobában is.

aloe vera hálószobában

Az aloe vera hatékony légtisztító, így helye van a hálószobában is. Fotó: Shutterstock

8. Az aloe vera nagyon hatékony a kemikáliák, például a formaldehid szűrésében is. Az éjszaka folyamán ráadásul kivételes módon oxigént bocsájt ki, az általa termelt illóolajok pedig nagyon jó hatással vannak az immunrendszerre.

Az aloe vera igazi aduász, és nem csak a hálóban

Az aloe vera leveleit csak a növény 4-5 éves korától kezdődően lehet felhasználni, mert előtte akár mérgező is lehet!  Az aloe vera a teljes vitaminskálát tartalmazza, ráadásul ezen kívül még vagy 20 féle ásványi anyagot és nyomelemet, aminosavakat, enzimeket, mono- és poliszacharidokat. Vírusölő és méregtelenítő hatása van, megöli a gombákat és a különböző baktériumokat, de emellett még fájdalomcsillapító hatással is bír.

Felgyorsítja az égési és a fagyási sebek gyógyulási idejét, és még a műtéti hegek kezelésében is élen jár, hiszen felgyorsítja a gyógyulást. Enyhíti a rovarcsípések okozta viszketést, gyulladáscsökkentő hatása miatt alkalmas a pattanások kezelésére is. Emellett csökkenti az ízületi fájdalmakat.

Felhasználási módjai nagyon változatosak. Külsőleg és belsőleg is segít. Kitűnő frissítő italt készíthetünk belőle, ha erősíteni szeretnénk az immunrendszerünket. Az aloé ugyanis rengeteg antioxidánst tartalmaz, amelyek képesek felvenni a harcot a sejtjeink ellen harcoló szabad gyökökkel, amelyek a rákos megbetegedéseket is okozzák. Mivel rendkívül sok rostot tartalmaz, kiváló a székrekedés ellen. Ehhez esténként elegendő egy kiskanálnyi zselét fogyasztanunk.

A növényben található antibakteriális anyagok kitűnőek a különböző szájüregi fertőzések kezelésére is. Az aloé segít az ínynek a regenerálódásban, továbbá az afták és fekélyek kialakulását is meg tudjuk vele előzni. A vércukor- és a triglicerid szint csökkentéséhez is hozzá tud járulni. Nem véletlen, hogy rengeteg bőrápoló készítmény összetevőjeként találkozhatunk vele. Nyugtatja, hidratálja, táplálja a bőrt, segíti a regenerálódását és az új sejtek képződését.

Hidratálja a bőrünket, ezáltal csökkenti a ráncokat is. Szerencsére az érzékeny bőrűek is nyugodtan használhatják. Nem csupán krémek alapanyagaként, hanem közvetlenül a növényből nyert zselét is alkalmazhatjuk a bőrünkön.

Szép álmokat, és hozzá gyönyörű növényeket kívánunk!