Az előzetes tervek alapján 2025 tavaszán kerülhet a kormány elő az új KRESZ szabályozás. A formálódó tervezetről rendszeresen derülnek ki részletek, új fogalmak, módosítási elképzelések.

A vezess.hu pár napja arról számolt be, hogy a legújabb javaslatok között szerepel – és szinte már eldöntöttnek tűnik – az is, hogy az autóbuszok, a tehergépkocsik és a járműszerelvények lakott területen kívüli 90 km/h-ás sebességhatárának a bevezetése. Sőt, a 2,55 méter szélességet el nem érő mezőgazdasági vontatók (traktorok) pótkocsi nélkül és lakott területen kívül 60 km/h-ás maximális sebességének a megengedése is terv.

Traktorok pótkocsi nélkül, lakott területen kívül 60 km/h-val is közlekedhetnek majd?

Traktorok pótkocsi nélkül, lakott területen kívül 60 km/h-val is közlekedhetnek majd? – Fotó: Shutterstock


Ugyanakkor a jogalkotók a 130 km/h-ás sebességhatárt az autópályákon, azonban megnyitnák a lehetőséget az útkezelőknek arra, hogy bizonyos sztrádaszakaszokon 140 km/h-ás sebességet is lehetővé tegyenek.

Forrás: www.vezess.hu