Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) által vezetett élelmiszerár-indexe az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Ennek alapján a tavalyi mutató átlagosan 28,1 százalékkal, 2011 óta legmagasabb szintre nőtt.

Az elmúlt tíz évben 2016-ban állt a legalacsonyabban az élelmiszerár-index.

Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak.

Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak – Fotó: Pxfuel

A FAO által csütörtökön ismertetett adatok szerint a decemberi élelmiszerár-index 0,9 százalékkal alacsonyabb a novemberinél, de 23,1 százalékkal magasabb a 2020. decemberinél.

Havi összevetése decemberben a szemestermények árindexe átlagosan 0,6 százalékkal, a növényi olaj árindexe 3,3 százalékkal csökkent. A tejtermékek árindexe 1,8 százalékkal nőtt, a hústermékek decemberi árindexe pedig stagnált. A cukor árindexe havi szinten 3,1 százalékkal esett.

Tavaly a szemestermények árindexe 27,2 százalékkal múlta felül a 2020. évit. A növényi olaj tavalyi átlagos árindexe történelmi csúcsra emelkedett és 65,8 százalékkal volt magasabb az megelőző évinél.

A tejtermékek 2021-es átlagos árindexe 16,9 százalékkal volt magasabb a 2020. évinél, illetve a húsárindex átlaga 12,7 százalékkal lett magasabb ugyanezen időszakban. De a cukorárindex átlaga is 37,5 százalékkal haladta meg a 2020. évit.