Az eseménnyel és az ahhoz kapcsolódó negatív megnyilvánulásokkal kapcsolatban az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) által kiadott sajtóközleményt Földvári Attila, a szervezet szóvivője juttatta el portálunkhoz, hangsúlyozva: az OMVK őszinte értetlenséggel szembesült azokkal a sajtóban és közösségi médiában megjelent cikkekkel, véleményekkel, amelyek – esetenként minősíthetetlen – kritikával illették a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron, július 18-án gyerekek részére szervezett vadászati tematikájú, egésznapos foglalkozást.


Mint az a közleményben olvasható: "a gyermek vadásznapnak elnevezett program keretében a résztvevők – a teljesség igénye nélkül – természetvédelmi szakembertől tanulhattak az év emlőséről, a fokozottan védett vadmacskáról, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából pedig az év madaráról, a kerecsensólyomról. A Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány közreműködésével szabadon engedhettek gyógyult vörös vércsét és barna rétihéját, láthattak természetközeli környezetben preparátumokat. A vadászattal kapcsolatban hallhattak arról, miért van szükség egyes fajok védelmére és vadászati idényekre, a terítéken elhelyezett, elejtett őzek kapcsán pedig a vadászati kultúráról, etikáról, szokásokról – amelyek révén a vadászat pont, hogy többé válik az állatok megölésénél. A szintén felháborodást kiváltó légpuskás lövészet és az íjászat – mely foglalkozásokat szakavatott sportolók tartotték, és amelyek egyébként bármelyik falunap vagy búcsú népszerű és elmaradhatatlan elemei – csak két program volt a számos közül."

A szervezet 2018-ban indította el „Ismerd meg a vadászokat!" elnevezésű, ifjúságnevelési és szemléletformáló, elsősorban a természetet (és nem a vadászatot!) a középpontba helyező programjukat. Azóta a vadászok saját forrásaiból 640 millió forintot fordítottak erre. Egyebek mellett 75 millió forinttal 56 gyerekprogramot, 78 millió forinttal pedig 37 tematikus tábort támogattak az ország különböző vármegyéiben. Szintén az ismeretterjesztést szolgálja a 2022 ősze óta negyedévente megjelenő, Kisvadász című, gyerekeknek szóló foglalkoztató füzet-sorozatuk.


Majd így folytatódik a közlemény:

"Támogattuk a Polgáron megtartott rendezvényt is, ahova egyes kommentelők szerint „a gyerekeket gyilkolni tanulni vittük", „hobbi ölésre neveltük". Az egyik hozzászóló érthetetlen módon és különösen ízléstelenül a Hitlerjugendhez hasonlította a résztvevőket. Ezzel szemben a gyermek vadásznapon pedagógusok, vadgazdálkodási és természetvédelmi ágazati szakértők sok, a vadászathoz nem is kapcsolódó programmal várták a 65 gyermeket és az őket kísérő 40 szülőt.

Ifjúságnevelési programunknak nem célja, hogy bárkiből vadász legyen, talán ezért az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb kezdeményezésünk. Az sokkal inkább cél, hogy a mai gyerekek szakemberektől objektíven tájékozódhassanak a természetről, az állat- és növényvilágról, az ökológia működéséről és az ember felelős szerepéről a fenntartó természetkezelésben. Ha a háborgó és gyalázkodó cikkek, kommentek szerzői jártak volna ilyen rendezvényen, talán maguk is megértenék ezt."


A közleményben az OMVK köszönetet mond minden hasonló rendezvény szervezőjének, közreműködő partnereiknek, az elhivatottan oktatóknak és különösen minden szülőnek, akik azonosulnak céljaikkal és lehetővé teszik, hogy gyermekeik közelebb kerüljenek a természethez a Vadászkamara programjai révén.

"Kívánjuk, hogy minden véleményt formáló ismerje meg a vadászokat, ne pedig információhiány vagy félinformációk alapján vonjanak le következtetéseket!" – zárul a kommüniké.