Mi a közös a Gmail, a Skype, a thefacebook és a Superbrands programokban? Hogy mindegyik nemzetközileg ismert, jól csengő márkanév − vághatjuk rá a magától értetődő választ. Emellett összekapcsolja ezeket a márkákat az is, hogy mindegyikük 2004-ben indult. A Google ekkor vezette be a Gmailt, ekkor került sor az első Skype hívásra, és ezévben indult el a thefacebook oldal is, Magyarország vezető márkáit pedig először értékelte a nemzetközi Superbrands Program. És végzi ezt a munkát azóta is, az eltelt két évtized alatt.
A Superbrands Program komplex kiválasztási rendszerével minden évben több ezer márkát tesz mérlegre, és választja ki közülük a kimagasló teljesítményűeket, akiknek odaítéli fogyasztói kategóriában a Superbrands, üzleti kategóriában a Business Superbrands címet.
Évzáró gálaestjén a magyar Superbrands üvegdíjak átadásával ismeri el ezeket márkasikereket. 2024-ben is több mint százötven résztvevővel került megrendezésre a Magyarország egyik legfontosabb üzleti díjátadó eseményének számító Superbrands gála.
Mi a siker titka?
Az idei gálaműsor ezzel a kérdésfelvetéssel indult. És kik tudnák jobban a választ, mint maguk a Superbrands 2024 Gála meghívott díjazottjai, maguk a szuper márkákat képviselő cégvezetők, marketing és kereskedelmi igazgatók, country managerek. A vendégek sikermérő táblán választhattak szavak és kifejezések közül, amelyek szerintük leginkább választ adnak arra a kérdésre, hogy „MI A SIKER TITKA?”.
A legtöbb voksot kapta, és ezzel a Superbrands 2024 program díjazottjai szerint a válasz, hogy a siker titka a kreativitás, második helyen végzett az új kihívások keresése és legyőzése, a dobogóra került, majdnem ugyanannyi szavazattal az értékteremtés, tenni másokért gondolata.
„A Superbrands magyarországi program szervezőjeként az idei évben a szakmai siker kérdése állt a fókuszunkban. Részben, mert a Superbrands két évtizedes magyarországi tradíciójára személyesen is nagyon büszke vagyok, részben mert a programban díjazott márkák sikertörténeteit idén huszadik alkalommal jelentetjük meg könyv formájában. A Superbrands nagykönyvben helyet kaptak idén új történetmesélők, de találunk olyan kiemelkedő szakmai sikereket bemutató márkasztorikat is, amelyek immár húsz éve íródnak” − mondta el László Géza, a magyarországi Superbrands Program igazgatója.
A Superbrands Magyarország immár két évtizede értékeli azokat a márkákat, amelyek üzleti eredményeikkel, ismertségükkel, márkaépítési gyakorlataikkal kitűnnek a versenytársaik közül – fotó: Horváth Barnabás
A Superbrands díjak üzenete
Ahogyan nincs két azonos sikertörténet, a Superbrands 2024 díjak között sem létezik két teljesen egyforma. 2024-ben a szervezők az egyedi üvegdíjak elkészítésére Kohut-Görömbei Luca üvegművészt kérték fel.
Az upcycling jegyében a díjak alapanyagát éttermek boros palackjainak újraolvasztásából nyerték, a folyamatot az alkotóval készült kisfilm is bemutatta. A 737 °C-on megolvasztott és egyesével előkészített üvegdarabkák a természet egyik legérdekesebb fényjelenségét, a sarki fényt idézik meg, amely különlegességével jól szimbolizálja a szuper márkák kimagasló eredményeit.
A Superbrands gála vendégei sikermérő táblán választhattak szavak és kifejezések közül, amelyek szerintük leginkább választ adnak arra a kérdésre, hogy „MI A SIKER TITKA?” – fotó: Horváth Barnabás
A Superbrands Magyarország csapata egyedi Superbrands díjjal lepte meg a közelmúltban lett hetvenéves Gőz László jazz-zenész, harsonaművészt, aki zenei karrierje mellett a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb intézményének, a Superbrands gálának is helyszínéül szolgáló Budapest Music Centernek az alapító-igazgatója is.
Arra a kérdésre, hogy egy jazzmuzsikus számára mennyire jelent kihívást az évi 300–400 koncertet lebonyolító, lemezkiadót működtető, és mintegy 60 embernek munkát adó vállalkozás irányítása, Gőz László azt válaszolta, szerinte zenésznek, muzsikusnak lenni nehezebb. Utalva ezzel a zenészlét árnyoldalaira, a financiális nehézségekre, vagy a szakmai oldalról elhagyhatatlan napi 3-4 órás gyakorlás kihívásaira.
Kreativitás minden téren
Az ünnepi vacsorát kísérő gálaműsort Bősze Ádám zenetörténeti stand upja színesítette nagy zenei sikerekről és bukásokról szóló anekdotákkal. Az estet pedig különleges koncertélmény, a Moment’s Notice Quartet fellépése zárta, akiknek zenéje az improvizatív jazz, a klasszikus, a kortárs és az elektronikus zene kombinációjából születik.
Tagok: Gőz László harsonaművész, Fekete Kovács Kornél trombitaművész, Ifj. Kurtág György elektronikus hangművész és Lukács Miklós cimbalomművész. Ötödik zenésztársként Keresztes Szabolcs is csatlakozott ezen az estén, aki a koncertet kísérő egyedülálló vetítésért felelt: a zenészek által megszólaltatott hangok képeket generáltak, amelyek egy saját szoftver segítségével vizualizációs kisfilmként jelentek meg a zenészek fölött a vetítővásznon. A látvány alapjául Moholy Nagy László 20. századi avantgárd művész, konstruktivista festő geometrikus formákból felépített absztrakt képei szolgáltak.
A Moment’s Notice Quartet tagjai ritkán hallhatók Magyarországon, kifejezetten a Superbrands Magyarország felkérésének tesznek eleget – fotó: Horváth Barnabás
A Superbrands Magyarország Programról
A ma már több mint 90 országban működő nemzetközi Superbrands Programot 1995-ben a brit Brand Council szervezet hozta létre. A cél kettős volt: a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása. A program az indulás óta a világ minden részén ismertté vált, ma már közel 90 országban jelent különleges minősítést a Superbrands cím.
Magyarországon a Superbrands díj 2004 óta képviseli a márkákhoz kapcsolódó valamennyi pozitív tényező esszenciáját: jelzi kiemelkedő piaci ismertségüket, kedveltségüket és pénzügyi stabilitásukat. A magyar Superbrands Program 5 évvel az indulását követően az üzleti márkákra is kiterjesztette a minősítést a Business Superbrands díj bevezetésével, amely pedig az üzleti szektor (B2B) márkáinak legeredményesebbjeit jelzi.
A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy, a nemzetközi program keretében fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A díj odaítéléséről többlépcsős előszűrést követően az összesen 40 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt a minden évben.
A Superbrands programnak az Agroinform is médiapartnere, bővebb információ: