Brüsszel tervei szerint, az európai termelők megsegítése és a szíriai lakosság (főleg a szíriai gyerekek) támogatása érdekében még ebben az évben több ezer karton ultrapasztőrözött, azaz sokáig eltartható tejet indítanak útnak a háború sújtotta Szíriába a feleslegből – olvashatjuk a politico.eu hírportálon.

háború

Gazda a légicsapás során tönkre ment mezőgazdasági gépét vizsgálja – fotó: Reuters/Ammar Abdallah

Ez év márciusában az EU 30 millió euró élelmiszersegélyt szavazott meg Szíriának, és ennek keretében tejtermékeket juttat az éhező gyerekeknek. A háborús események miatt azonban a szállítást eddig nem lehetett megvalósítani. A közeli hetekben viszont a World Food Program koordinálásával a 17.500 tonnás segélyszállítmány – legnagyobb részben a portugál Lactogal és az ír Glanbia cég adománya – útnak indulhat.

Az akció mindkét fél számára előnyös, mivel

levezeti a felhalmozódott felesleg jó részét, az európai termelők pénzükhöz jutnak, a szíriai gyerekek ezrei pedig szinte szó szerint az éhenhalástól menekülhetnek meg.

A FAO jelentése szerint a szíriai élelmiszer-termelés minden idők legsúlyosabb válságát éli. Az öt éve zajló konfliktus miatt sok gazda már képtelen termelni, ezért a szíriai háztartások közel 8 százaléka nem jut elegendő élelemhez, és a helyzet folyamatosan romlik. A legfrissebb adatok szerint mintegy 9,4 millió embernek lenne szüksége segítségre – 716 000 fővel többnek mint 2015-ben.

Indexkép: MTI/EPA/Mohammed Badra