A Magyar Közlöny 210. számában megjelent módosítások összesen 11 törvényt érintenek – többek között például – a termőföld védelméről szóló törvényt, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt vagy a Nemzeti Földalapról szóló törvényt – számolt be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A törvény módosításáról korábban a NAK összefoglalója alapján mi is beszámoltunk.

Termőföld-értékesítés

A Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása a földalapba tartozó földek hatékonyabb hasznosítását kívánja elősegíteni, valamint a gyakorlatban tapasztaltak alapján szükségessé vált pontosító, illetve kiegészítő rendelkezéseket tartalmaz.

Ilyen egyik, a gyakorlatot érintő szabály, hogy ezentúl a Nemzeti Földalapba tartozó földrészlet árverés útján történő értékesítése során az elővásárlásra jogosult e jogát az árverésen történő részvétellel és a felajánlott legmagasabb összegű érvényes vételi ajánlattal megegyező összegű vételi ajánlat személyesen és haladéktalan megtételével gyakorolhatja.

földtörvény

A törvénymódosítás január elsején hatályba lép – fotó: Shutterstock

Az általános szabályok szerint a föld adásvételénél a szerződést hirdetményi úton 60 napra közzé kell tenni, ezzel biztosítva, hogy az elővásárlásra jogosultak élhessenek e jogukkal. A most hatályba lépő kiegészítéssel az állam által nyilvános árverés keretében értékesített földeknél az elővásárlók már az árverés során gyakorolhatják e jogukat, ezzel lerövidül a termőföld adásvétel folyamata anélkül, hogy az elővásárlók törvényben biztosított jogai csorbát szenvednének.

További változás, hogy ezentúl a hatósági eljárás során a mezőgazdasági igazgatási szervnek az előzetes vizsgálata után, – ha nem történt azonnali megtagadás – meg kell, hogy keresse az ingatlanügyi hatóságot a tényfeljegyzés érdekében.


Szintén a termőföldforgalom biztonságát szolgálja az az intézkedés is, mely előírja, hogy a jövőben a szerződésnek tartalmaznia kell a földhasználat időtartamára és ellenértékére vonatkozó tájékoztatást is, attól függetlenül, hogy az hatályos vagy a szerződéskötés időpontjában még hatályba nem lépett földhasználati szerződés.

Osztatlan közös tulajdon felszámolása

A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvényt (röviden: Foktftv.) érintő változás, hogy a tényfeljegyzéstől a megosztás átvezetése iránti kérelem benyújtásáig, az eddigi 90 nap helyett 120 nap áll rendelkezésükre a tulajdonostársaknak, hogy mindent elintézzenek, minden dokumentumot beszerezzenek, amit végül a földhivatalhoz majd be kell nyújtani az ingatlan megosztásának átvezetéséhez.

A módosítás azt kívánja elősegíteni, hogy minél több megosztási kísérlet vezessen eredményre és a bonyolultabb, összetettebb ügyeket is meg lehessen oldani, ezzel a teljes megosztási folyamat újrakezdésével járó többlet terhektől mentesüljenek a tulajdonostársak.

A Magyar Közlöny 210. száma az alábbi linken keresztül tölthető le.