Francia gazdák szerint az olcsó külföldi élelmiszerek elárasztják az országot, lenyomják az árakat, így komoly gondot okoznak a helyi termelőknek. Az árudömping ellen már mindent megpróbáltak: tartottak demonstrációt, szerveztek út- és határátkelő-lezárást, trágyát öntöttek kormányzati épületek elé. Változás azonban nem történt.
Végül drasztikus lépéshez folyamodtak
Akkor szabadultak el végképp az indulatok, amikor a francia szíveknek különösen értékes bor is érintetté vált. A tiltakozó francia mezőgazdasági termelők Franciaország és Spanyolország között a határátkelőhelyen átkutattak öt spanyol borszállító teherautót és az általuk szállított összesen 90 ezer palacknyi bort a csatornába eresztették.
A Daily Telegraph beszámolója szerint a teherkocsik oldalára azt írták: „vin non conforme”, vagyis nem megfelelő bor.
A francia borászok felháborodtak
Pedig valójában a borral semmi baj nem volt, viszont a franciák állítása szerint néhány spanyol termelő „Made in France” felirattal látja el palackjait, másrészt az alacsonyabb költségek révén a spanyol és olasz borászatok árelőnyhöz jutnak. Így például 2013 és 2014 között 40 százalékkal 580 millió literre emelkedett a francia kereskedők által importált spanyol bor mennyisége.
A borkiöntés után a francia nagykövetet a madridi külügyminisztérium arról tájékoztatta, hogy az akciót az EU-alapelvek kirívó megsértésének tartják. A francia borászok azonban nem akarnak visszakozni. Sőt, azt mondják, „ha a borunkhoz nyúlsz, velünk gyűlik meg a bajod”!
borítókép: Raymond Roig/AFP/GETTY