A IV. Agroinform Fórumtalálkozón minden résztvevőnek lehetősége nyílt az Agroinform portál szerkesztőivel való konzultációra is.

Sok gazdálkodó adott hangot elégedetlenségének azzal kapcsolatosan, hogy a 2007-2013 közötti időszakban a Fiatal mezőgazdasági termelők támogatásának feltételrendszere olyan követelést tartalmazott, amely az agráriumban történő generációváltás elősegítése szempontjából is megkérdőjelezhető: A fiatal gazdálkodók támogatása nem vehető igénybe, ha a kérelmező a támogatási kérelem benyújtása előtt már nyújtott be agrár-, vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, vagy pályázatot az MVH-hoz.

Számos fiatal, gyakorló gazdálkodó esett el ettől a rendkívül kedvező lehetőségtől, mert - például - már őstermelőként vett fel területalapú (SAPS) támogatást.

Jó hírekkel szolgálunk a jövő fiatal gazdáinak is!

Az Agroinform portál szerkesztője Szentirmay Zoltánnal, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetőjével beszélgetett az Agrárium 2013 Konferencián, Herceghalmon.

A beszélgetés témája a KAP reform kapcsán bekövetkező, fiatal gazdálkodókat érintő változások voltak.

A főosztályvezető elmondta, hogy a Közös agrárpolitika (KAP) folyamatban lévő reformja során már biztosan kiderült, hogy 2015-től a fiatal gazdálkodók támogatására kiemelt figyelmet fordítanak majd.

A közvetlen támogatások új rendszerének értelmében a 2011-es gazdálkodási év számít majd referenciaévnek. Ez az szóban forgó témára vonatkoztatva azt jelenti, hogy az pályázhat majd a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására, aki 2011-ben már jogosult volt támogatásra.

A korábban kifogásolt bekezdés így kikerül a támogatás jogosultsági feltételei közül annak érdekében, hogy még több vállalkozó szellemű lelkes fiatal alakíthasson ki fenttartható, jövedelmező gazdálkodást.

Szentirmay Zoltán elmondta, hogy a fiatal gazda pályázati feltételek - egyéb tekintetben, előre láthatólag - nagy hasonlóságot fognak mutatni a korábbi kiírási feltételekkel, ám ennek részleteiről még egyeztetések folynak.

A főosztályvezető sikeres munkát kívánt és további aktív hozzászólásokra buzdította az Agroinform fórumozó gazdálkodóit. Szentirmay Zoltán elmondta, hogy maga is rendszeresen olvassa az Agroinform portált és a fórumtémák hasznos visszajelzésekkel szolgálnak a támogatások gyakorlatban történő megvalósulásaival kapcsolatosan is.

Hasznosnak találta cikkünket? Kérdései, észrevételei vannak? Mondja el véleményét az Agroinform Fórumon IDE KATTINTVA!