"Az ENSZ-nek három hónapja van arra, hogy kézzelfogható eredményeket mutasson fel, és megmentse a tavaly júliusban kötött gabonaegyezményt"– mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán – írja az infostart.hu

Oroszország nem hosszabbította meg a tavaly júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött gabonaegyezményt – fotó: pexels.com

"Az Oroszország és az ENSZ közötti megállapodás rögzíti, hogy az egyezmény három évig van érvényben, és ha a felek valamelyike fel akarja mondani, akkor azt három hónappal korábban jeleznie kell" - idézte a dokumentumot a Szputnyik rádiónak nyilatkozó Zaharova. "Mi jeleztük ezt" – tette hozzá.

"Ennek megfelelően az ENSZ-nek még mindig van három hónapja, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el" - folytatta a szóvivő.

Hangsúlyozta: "Ha vannak konkrét eredmények, vissza fogunk térni a kérdés megvitatásához."


Mint ismeretes Oroszország nem hosszabbította meg a tavaly júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött gabonaegyezményt.

Ez a megállapodás tette lehetővé, hogy Ukrajna gabonát exportáljon a Fekete-tengeren keresztül, amiért cserébe azt ígérték Oroszországnak, hogy a szankciók ellenére élelmiszert és műtrágyát szállíthat a nemzetközi piacra. Moszkva szerint ez utóbbi feltétel nem teljesült.

Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartoznak.