Az illetékes olasz hatóságok a közelmúltban egy felmérést indítottak az olasz mezőgazdaságban alkalmazott illegális foglalkoztatás mértékének megállapítására.

Az eredmény a hatóságokat is nagyon meglepte, mivel az ellenőrzött 786 személyből 308 külföldi, és ezen belül 96 illegálisan foglalkoztatott volt.

Az olasz rendőrségnek tudomása van a széles körű illegális foglalkoztatásról, mivel azonban ezek a munkások – főleg Szicíliában és Dél-Olaszországban – átlagosan mindössze 2,0 euró körüli órabért kapnak, amelynek révén a munkaadóik olyan magas nyereséghez jutnak, hogy nem félnek a pénzbüntetéstől, amelyekből ebben az évben 1,68 millió eurót szabtak ki.


A többnyire menekült, külföldi munkavállalók számára ez az olasz viszonylatban nagyon alacsony bér is elegendő, sőt annak közel felé haza tudják küldeni a családjuknak, arra viszont nem elég, hogy az adott farmról való elmozdulás (utazás és új munkahely keresés) költségeit fedezze. Így aztán ez a kölcsönös egymásra utaltság konzerválja a fent vázol áldatlan állapotokat.

Az említett vizsgálatokra is egy szüretelő munkás halálos balesete után került sor. A haláleset miatt a munkavállalók több tüntetést szerveztek, az érintett munkaadót pedig a rendőrség letartóztatta, de nehezen lesz ereje valamennyi hasonló eset felkutatásához.

Forrás: topagrar.com

Indexkép: Shutterstock