Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, jelentősen megnőtt a fertőzések száma. Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről.

kép

Fotó: Vavári Tamás/MTI

E három feladat egyik legfontosabb eszköze a beutazási korlátozás, amely tavasszal is meghozta az eredményeket, és a siker egyik záloga volt. Jelenleg is ez az egyik védvonal, amelyet alkalmazunk a magyar emberek egészségének érdekében – mondta. Hozzátette: a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor az is fontos, hogy a határ menti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel.

Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határ menti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak. A tárcavezető is leszögezte: mindenkinek meg kell értenie, hogy a határátlépés szigorításának célja az, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon, a belső élet zavartalanul folytatódjon. A kontaktkutatások azt bizonyítják, hogy külföldről került be a vírus az országba ismét – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a határ mentén élők észrevételét meghallgatta a kormány, és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést.

Részletezte, hogy a harminc kilométeres körzetben élők zavartalanul tudnak mindennap átlépni a magyar-osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás vagy a szolgáltatások igénybevétele. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határmentén működőképes maradjon – mondta.

Hozzátette: egy pénteki kormánydöntéssel lehetővé vált az is, hogy akik gazdasági célból kívánnak Magyarországra utazni akár távolabbi területről, akár nem kapcsolt gazdasági vállalkozás révén is, minden további nélkül bejöhetnek Magyarországra. Az első külföldön végzett PCR-tesztet elfogadják itthon – mondta.

képFotó: Vavári Tamás/MTI

Nagy István kitért arra is: kérésként merült fel a környék polgármesteri részéről, hogy a kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik a harminc kilométeres sávon túl élnek és vállalnak munkát, munkavállalói engedély birtokában beléphessenek Magyarország területére.

További kérés, hogy a 150-es úton, a régi rajkai határátkelő nyíljon meg, segítve a mindennapi ingázók közlekedését Magyarország és Szlovákia között. Rajkán mintegy négyezer szlovák állampolgár él, akik naponta ingáznak munkahelyeikre.

Kérésként fogalmazódott még meg az is, hogy 1-es úti hegyeshalmi kishatár szintén 0-24 órában működjön a jelenlegi 5 és 23 óra helyett, emellett az albertkázmérpusztai mezőgazdasági határátkelő is nyíljon meg naponta 2-2 órára, amellyel a betakarítást végzők munkáját könnyítik meg. Az agrárminiszter elmondta azt is, hogy szombattól a vámosszabadi határ 0-24 órában működik.