Amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, először augusztus elején, hétfőn hajózott ki Odesszából a Razoni, a sierra leonei lobogó alatt hajózó teherhajó, majd érkezett meg Törökországba 26 ezer tonna ukrán kukoricával.

Rácz András Oroszország-szakértő a Facebook posztjában három pontban foglalta össze ennek jelentősségét:

  • A Razoni elindulása jelzi, hogy a odeszai kikötő elleni orosz rakéta-támadások nem tették működésképtelenné a gabonaexport-terminált.
  • Van olyan biztosító-társaság, ami hajlandó volt biztosítani ezt az utat, amely tengeri áruszállításnál elengedhetetlen.
  • Ez az isztambuli megállapodás első valódi tesztje. A megállapodás értelmében Ukrajna átkalauzolja a gabonaszállító teherhajókat a kikötőt védő aknazáron, Oroszország pedig vállalja, hogy a Fekete-tengeri Flotta egységei nem fogják támadni ezeket a hajókat. Annak érdekében, hogy a hajókat ne lehessen fegyvercsempészetre felhasználni, a török flotta – orosz, ukrán és ENSZ tisztviselők részvételével – át fogja vizsgálni őket.

Pénteken pedig, ahogy Hulusi Akar török védelmi miniszter előre bejelentette, újabb három gabonát szállító hajó indult el Ukrajna kikötőiből.

A három teherhajó rakománya 58 ezer tonna kukorica – írja a Telex az AP nyomán.


A hírt a Reuters is megerősítette: az egyik hajó Írországba, a másik Nagy-Britanniába, a harmadik pedig Törökországba tart.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően 20 millió tonnányi ukrán gabona exportja lehetetlenült el, ám most úgy látszik, hogy reális esély van a rendszeres szállításra és ez biztosan hatni fog a terménypiacokra, illetve csökkenti az élelmiszerhiányt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala már az első teherhajó indulásakor közzétette, hogy jelenleg tizenhat, ukrán gabonával megrakodott hajó Odessza kikötőjében az indulásra.

Indexkép: Pxfuel